Kategóriák
Blog

Okos óra

Pontosan két hete nem írtam a blogba. Ennek főként az az oka, hogy teljes mértékben bele vetettem magam a munkába és mire hazaérek, agyilag is és fizikailag is teljesen hulla vagyok. Aztán ott van az is, hogy mostanában kifejezetten hosszú bejegyzések szoktak születni, aminek a megírása idő- és munkaigényes, így a fáradtság miatt inkább nem írtam. Ma viszont elhatároztam, megtanulok rövid, tömör bejegyzéseket is írni. Első kísérlet.

Hóbort vagy praktikum?

CasioEgyre több oldalon cikkeznek arról, hogy az Apple (is) próbálkozik egy új szegmenssel, okostelefonok után úgynevezett okos órákat akarnak piacra dobni. Az ötlet nem újdonság, ki ne emlékezne a nyolcvanas, kilencvenes évek geekjeinek Aston Martinjára, pl a Casio CA-95 órára (eBay-en 200 USD összeget adtak érte!).

Nem csak az Apple fantáziáját izgatja a téma, sőt, mondhatni már le is maradtak: a Sony is kihozta már a saját termékét és más cégek is megjelentek okos órákkal.

De vajon kell ez nekünk? Vagy csak egy újabb hóbort látszik kibontakozni?

A közösségi oldalakon már folyt erről hol hevesebb, hol visszafogottabb vita. Van aki már látja, hogy kell neki, van aki teljesen egy felesleges pénzkidobásnak tartja az egészet.

Notifikáció semmi más

Sony SmartWatchAhogy olvastam a cikkeket, azon gondolkoztam, hogy én mire tudnék használni egy ilyen órát. Mivel írtam róla itt, hogy most vettem magamnak végre egy órát, nehezen tudtam elképzelni, hogy miért cserélném le, még ha csak alkalmanként is.

Aztán eszembe jutott, hogy vannak esetek, amikor jól jönne egy eszköz, ami mindig kéznél van (sic!), és mondjuk a zsebemben, táskámban lapuló telefonnal kommunikál.

Átgondolva, hasznát tudnám venni egy olyan órának, ami azon túl, hogy mutatja az időt, jelez nekem, hogy ki és mikor hív, vagy hívott, milyen naptári emlékeztetőm vált élessé, jött-e levelem stb…

Csak ennyi és semmi több! Nem akarok rajta beszélni, játszani, levelezni, sőt, Michael Knight-ot megszégyenítően az órámba beszélve sem akarom az autómat a bejárathoz hívni. Persze lehet, hogy lassan eljutunk ide is.

Marketing bakik

A Sony oldalán felsorakoztatott hasznonérvek az óra használata mellett különösen érdekesek.

Biztosan bennem van a hiba, de én nem szeretném, ha egy tárgyaláson, üzleti megbeszélésen villogna, csipogna, jelezne, információt megjelenítene az óra a kezemen. Ha az órám nézegetem, még azt hiszik, sietek valahová, ami fontosabb, mint az adott megbeszélés. Ráadásul még tiszteletlenség is.

Aztán ott van a mozi. Ha moziban vagyok, nem érdekel, hogy ki hív, ki ír. Telefon lenémítva, vagy kikapcsolva.

Ott van viszont, amikor például vezetek (bár a mostani autóm központi kijelzője mindent kiír). Jól jönne, ha a telefon helyett csak a csuklómra kell pillantani. Biztonságosabb is. Mondjuk egy nem fogadott hívás visszahívása már kevéssé.

Vagy mikor a boltban tele van a kezem, nem tudom elővenni a telefont. Csak rápillantok az órámra és látom épp ki hív.

Tedd a szívedre a kezed!

Most, hogy szépen levezettem, mikor kell(het) és mikor nem egy okos óra, velem együtt szerintem te is rájössz: igazából nincs rá szükség! Persze, aki egy kicsit is technofil, benne ott motoszkál az érzés: milyen jó is lenne kipróbálni.

Na, ezért akarok én is egy ilyet. A Sony órája kifejezetten tetszik és mivel hamarosan belekóstolok az Android világába, még illene is a képbe.

Anno a mobiltelefon is elképzelhetetlen volt. Majd a mobilon internetezés, mobilon e-mailezés. Aztán minden megváltozott – idővel ez is természetes lesz. Hacsak nem jön egy ütősebb eszköz, mint például a Google szemüveg.

15 hozzászólás a(z) “Okos óra” című bejegyzéshez

Én nagyon várom ezeknek az elterjedését és tökéletesedését.

A telefonok kihasználhatóságát is növelni tudnák, ráadásul a növekvő méretűeket is használhatóbbá tehetnék (egy bluetooth fülessel megfejelve).

A helyfüggő szolgáltatások kihasználására természetesebb lenne nem a telefonhoz kapirgálni, hanem csak csuklóhoz nyúlni.

Fizetéshez és NFC felhasználásokhoz is jobban kézre esne egy karórát odatartani egy felület közelébe, elhagyni vagy ellopni is nehezebb.

Prezentáció vezérléséhez is kényelmesebb lenne a rögzített eszközt megérinteni, miközben egyébként szabad mindkét kezem, és a mutogatás közben nem hajítódik el. Ráadásul maga a prezentáció is mehetne közvetlenül a telefonról, ma már a HDMI nem túl nagy kuriózum.

Rengeteg hasonló felhasználást lehetne összeszedni, amikor jól jönne egy kütyü, de problémás kézben tartani.

Persze én az a fajta geek vagyok, aki most élesztette fel a Casio Databank 150 óráját (a képeden a jobb oldali utódja). 🙂

(G+on nem engedett hozzászólni…)

No igen, lehet még szép számban felhasználási területet találni és megmagyarázni, hogy miért is kell 🙂 G+ meg nem értem…publikus, te meg nem vagy letiltva a kommenteléstől, szóval érdekes. Persze nem bánom, hogy inkább itt osztottad meg a gondolataid 😀

Nem megmagyarázom, hanem már régi vágy egy így használható kütyü. Menet közben változott, hogy mivel működhetne együtt, kezdődött a desktoppal, aztán sorra PDA, notebook, UMPC, manapság a mobilok és okosházak is akár.

Kiss Attila Csongor jajj, nem támadásnak írtam! Kvázi én is megmagyarázom magamnak, hogy mire kell – de pont, hogy az tetszett a hozzászólásodban, hogy találtál olyan felületet, amire én nem gondoltam 🙂

Jelen pillanatban az a véleményem, hogy a telefonom úgyis mindig nálam van, ha infó kell, azon kényelmesen meg tudom nézni. Egy ilyen notification-óra meg max arra lenne jó, hogy figyelmeztessen arra, hogy vegyem elő a telefonomat, amit spec az is megtesz néhány szolíd csippantással. De nem tartom kizártnak, hogy egyszer majd valaki előrukkol egy karóraféleséggel, amire vágyni fogok (bár egy pár éve semmilyen karórát nem hordok, csak , ha muszáj feltétlen), de lehet, hogy inkább valami notification-szemüveg ill. kontaktlencse lesz a nyerő, ahhoz nem kell a csuklómat sem nézegetni.

Nem annak vettem, épp csak tényleg nem egy felesleges cuccnak érzem, amihez akár csak alibi kellene. 🙂

Tényleg úgy gondolom, hogy mindig és minden körülmények között kéznél lévő eszköznek még nem tudtunk kitalálni jobbat egy karóránál. (Sok szempontból egyébként jobbnak tartom, mint az egyik következő őrületet, a szemüveges kivitelt.)
Ennek a funkcionális bővítésének sokszínűségét már a 80-as évektől látni (igazából sokkal sokkal korábbról is, gondoljunk csak a mechanikus csodákra), ha Bluetooth vagy más adatkapcsolattal más eszközökkel való szimbiózist is bevesszük a képbe – márpedig tény, hogy bevehetjük – akkor egy nagyon sokrétűen és univerzálisan használható eszközt kapunk.

Továbbra sem enged G+on, így ideírom, amit ott reagáltam volna. 😀

Részemről remekül megférne egymás mellett az emocionális és a racionális megközelítés is.

Analóg kijelzésű órák is vannak, amelyek Bluetoothon veszik a jelet a telefontól, és jeleznek például pusztán nem fogadott hívás tényét a másodpercmutató egy pozícióba állásával, SMS-t egy másikban stb.
De ha nélkülözi az óra a mechanikus megközelítést, tisztán digitálisan is lehet szép, számtalan stílusban megvalósítva.
Ráadásul a kettőnek az ötvözése is szemgyönyörködtetően megvalósítható.

Racionálisan is nagyon sok érv hozható fel egy ilyen kütyü mellett. Én mondjuk nem csak a telefonnal való szimbiózist képzelek el, hanem annál sokkal szélesebb körű felhasználást.

Az óra kommunikálhat az asztali géppel és vagy laptoppal is, a telefonnal is, házimozi rendszerrel és hasonlókkal, intelligens házzal is, bevetve a helyfüggő alkalmazásokat is.

Csak pár példa:

Használható lenne prezentáció vezérlésre, kényelmesen kéznél volna s közben mégis szabadon maradna mindkét kezem. A mostani telefonokon mivel egyre kevésbé kuriózum a HDMI maga a prezentáció is mehetne közvetlenül a telefonról.

Telefonnal már nyitnak-csuknak és indításgátolnak autókat, semmi nem szól ellene, hogy ezt a funkciót (akár a telefon közreműködése nélkül is) átvegye egy okos óra.

Fizetéshez és NFC felhasználásokhoz is jobban kézre esne egy karórát odatartani egy felület közelébe, elhagyni vagy ellopni is nehezebb.

Otthon és irodában is rengeteg lehetőség lenne, kezdenek terjedni a telefonokhoz ezek a kis NFC, RFID matricák. Lakáson és irodán belül ilyenekre számtalan funkciót lehetne felprogramozni.

Lehetne a gépet indítani egy gombnyomással. Lehetne vezérelni a házautomatikát, villanyt kapcsolni, függönyt és redőnyt vezérelni, fűtésen és légkondit állítani, ajtókat nyitni/zárni stb. Ezeket persze meg lehet oldani külön távirányítókkal vagy ideálisabban a telefonról, de ezt még mindig kenterbe tudná verni az óra, mert egész egyszerűen kéznél van.
Az olvasósarokban mondjuk semmiképp nem akarom, hogy zavarjanak, ott az óra érzékelve a helyet egyszerűen némítja a lakásban akárhol is lerakott telefont. A lakásból kilépve átvált utcai profilra. Akár életmentő is lehet, testi kontaktot érzékelve de pulzust nem helyből hívhat segítséget pontos koordinátákra.

Bluetooth füles mellett sokszor megesik, hogy a telefon a táskában vagy kabátban marad. Legutóbb ügyfélnél jártam így. A hívó fél bemondását még nem aktiváltam (voice caller ID), így csak annyit tudtam, hogy hívás jön, a karórán azt is tudtam volna ellenőrizni (lévén nem marad sem a táskában sem a kabátban), hogy feltétlen fontos-e.

Ezt az elektromos póráz effektust akkor éreztem igazán, amikor egy időre kiszakadtam bizonyos kötöttségekből és nyugodtan kikapcsolhattam a telefont. Nyilván ezt egy mindig kézen lévő kütyü csak fokozza, de azon is le lehet tiltani a jelzéseket. Akár helyfüggően automatikusan. (Olvasósarok, tárgyalóterem stb)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük