Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S02E07

Azért szeretem @ni0 ajánlásait, mert olyan infókhoz jutok hozzá, hogy csak lesek. No persze, ha nem lennék lusta és utánanéznék a trance pápáknak, megtalálnám az infókat. Így viszont ezen a héten megtudtam egy fontos infót Aly & Fila duóról 🙂

@ni0: Valamikor egy barátomnál ülve és ASoT-ot hallgatva figyeltem fel erre a számra. Aztán Deezer-en megszereztem az egész Quiet Storm albumot és rájöttem, hogy zseniális. Minden szám más és más, nem a megszokott Aly and Fila-féle folyamatos “veretés”, vannak kifejezetten lassú számok is. Nehéz volt kiválasztani a 16-ból egyet, de talán ez fogott meg legjobban. Aly and Fila egyébként egy egyiptomi dj páros, többször jártak már nálunk is, de mindig csak Fila jön, mivel Alynak beteges iszonya van a repüléstől, így csak olyan helyekre tud elmenni, ahova eljuthat repülés nélkül (hajó, vonat, autó).

Ja és Filáról érdemes tudni, hogy nagyon szereti a pálinkát! 😉

A héten @attilagyongyosi hozta a legnagyobb meglepetést, mert egy tőle teljesen szokatlan stílusú zenét ajánl. Mint olvasni fogod a kollégája kapcsán ismerte meg a zenekart, de szerintem a klippben szereplő kislány fogta csak meg igazán 😛

@attilagyongyosi: Tőlem szokatlan dolgot, szokatlan stílust hoztam a hétre. A NeXt Day egy komádi/debreceni alternatívillatú rockízű zenekar, akiknek a munkásságát két hete ösmertem meg, mivel az egyik tag, PZs a munkatársam.

Kellemes-lötyögős gitármetált ontanak a srácok. Hallgassátok jóízűen, aki debreceni illetőségű, az talán még ismerős helyeket is felfedezhet az alábbi klipben (pedomaci a DE-IK-n rulz).

A nagy öreg mester egyik mix albumáról hozott ma @andan81 egy darabot, amire én is emlékszem még 2000-ből. Igazi paryhimnusz.

@andan81: Kiko – World Cup c. számát 2000-ben hallottam először a Carl Cox – F. A. C. T. – Australia c. albumon. Annyira tetszett, hogy szinte csak azt hallgattam a mixből. 🙂 Most született egy 2013-as remake, ami nem sokban tér el az elődtől, de mégis érződik rajta az újhullám 🙂

Azért örülök @ddq úr mai zenéjének, mert magamtól tuti nem hallgatnék meg ilyen darabot. Így viszont míg készült a poszt, szépen elcsilingelt ez a dal. Nagyon nem szeretem a dubstep stílust, nagy ritkán van 1-2 darab amit elviselek. A tört ütemekkel nincs baj, inkább a „woobwwoobwhhuuumm” bohóckodással 🙂

@ddq: A heti kedvencem Adam Young amerikai producer/zenesz/svájcibicska Owl City – Shooting Star remixe amit a chicagoi The Robot Dentist gondolt újra (meglepő módon) dubstep alapokon úgy, hogy megmaradt az eredeti vidám csilingelős alapja, meg a vokális része is és mellé megkapjuk a szokásos tört ütemeket meg a standard woobwwoobwhhuuumm-os dubstepes bohóckodást.

Fogyasszátok egészséggel! 🙂

Négy dal megvan, akkor most jöjjön megint 3 tőlem. Vagy inkább négy!

A hétvégén újabb „adásom” volt, készült egy közel 4 órás mix, Ruby címmel. A szokásos vonalon indultam el, de egy tervezett ’90-es évek blokk is került bele. Ezt most csak azért mondom, mert a mai egyik dalom is ebből a korszakból való, @zilahu dobta be twitteren.

Nikolai – Ready To Flow – egy igazi party himnusz 1995-ből. Mekkora bulik voltak…pff. Ilyenkor kezdi megérteni az ember a szülei, nagyszülei „azok a régi szép idők” beszólásait, és tényleg!

Szintén ebből a korból, 1994-ből való az RMB – Redemption című dala, szintén kihagyhatatlan party kellék volt.

Dj CsigaNem hagyhatom ki a korszak szintén meghatározó német rave zenekarát a DUNE-t sem, és tőlük a Milliom Miles From Home című dalt. Nagyon hódoltam a stílusnak, oly’ annyira, hogy az akkor még „képzeletbeli” (nem djztem) dj nevem dj Csiga volt, egy paradoxont feszegetve – a lassú csiga és a 140BPM feletti rave zene 🙂 No meg a logo a lényeg, ami kiadott egy lemezjátszót!

One more song!

A végére hagytam a legnagyobb durranást a hétre, már ami a személyemet illeti. A YouTube-on a Boilerrom mixeket szörfölve jött velem szembe az egyik Bonobo mixben a Moderat – Bad Kingdom című dal. Addiktív zene, igazi dallamtapadós.

A Moderat formációról azt kell tudni, hogy két egyenként is ütős formáció kollaborációjából keletkezett: Modeselektor és Apparat alkotja. Mindkét csapat (igazából 1 + 2 fiatalember) Berlin városából való és nagyon finom muzsikákat készítenek. Instant eargasm!

Erősebb idegzetűeknek pedig egy szintén kedvenc Marcel Dettmann techno remix a dalból.

Egy hozzászólás a(z) “Heti Zene S02E07” című bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük