Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S02E05

Erre a hétre @ni0 nem bízta a véletlenre, mert két zenét is hozott. Én pedig kicsit változtatok a bejegyzések megjelenésének logikáján. Sokan jeleztétek, hogy nem világos, melyiket mondom én és melyiket az adott hét ajánlója. Bevallom, hogy eddig helytelenül a saját kommentáromat tettem „idézőjelbe” (kiemelés), míg az adott dal fölé nekem logikailag úgy stimmelt, ha az ajánló megjegyzése kerül.

De mindent érted kedves olvasóm, így ez most megváltozik.

 @ni0: Ugye már mindenkinek volt olyan pillanat, amikor csak arra vágyott, hogy valaki elfogadja és szeresse úgy, ahogy van. Nos, erről az érzésről szól az orosz Bobina alábbi dala is. Ami mind szövegben, mind dallamban tükrözi azt a kattősséget, amit az érzés is magában hordoz.

És akkor jöjjön egy igazi meglepetés! A Heti Zene egyik ajánlójának, @attilagyongyosi kollégának az egyik remixét hozta @ni0. Attila munkásságát én is szorosan figyelemmel kísérem, talán egyszer sikerül majd effektíve együtt dolgoznunk.

 @ni0: A héten úgy döntöttem, hozok egy másik nótát is, úgy is mindig kevesebb szokott lenni.
Ehhez a számhoz személyesen is kötődöm, hiszen jelentős hányada a nappalimban íródott/jött létre 8-). Mindig is közel állt hozzám @attilagyongyosi zenei munkássága, s ha tehettem, figyelemmel is kísértem. A darab egyébként egy remixversenyre készült, ahol remekül helyt is állt.

Ééés a hétre ennyi. Küldött viszont dalt @andan81, aki már két alkalommal is küldött nektek dalt. Íme az ajánlása erre a hétre!

@andan81: Digweed egyik kedvence ez a német fiatalember, érdekesen vegyíti a stilusokat a zenéiben 🙂

És akkor jövök én. Négy dallal.

A héten twitteren @zencsaj egyik reggel kirakott egy Cypress Hill Naughty By Nature dalt, amire én visszavágtam a Del Tha Funky Homosapien – Mistadobalina dalával. Már csak azért is, mert remekül rákeverhető (dj fül ugye) a @zencsaj által megidézett dalra. Jöjjenek hát szépen sorban, viszont úgy, ahogyan én mixelném őket.

Tudtad, hogy rengeteg ma híres dj, funky/rap zenével (úgy értem azok mixelésével) kezdte?

Jut eszembe: régóta készülök egy ’90-es évek mixre, lehet, hogy lesz egy funky mixem is 😀

1. Naughty By Nature – Hip Hop Hooray

2. Cypress Hill – Insane in the membrane

3. Black Machine – How Gee

4. Del Tha Funky Homosapien – Mistadobalina

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük