Kategóriák
Blog

Murau síelés 5. nap

A mai nap végre sikerült tényleg időben elindulni, bár a felvonónál megint nagy sor volt. Korán (9 körül) már a pályán voltunk és szinte üres pályákon sikerült síelnünk.

A reggeli órákban még nem volt annyira zavaró, de fél10-10 fele már nagyon komoly szél kezdett el fújni. Ami még alapból nem lett volna gond, de fújta nagyon a havat, aminek végeredménye az lett, hogy holdbéli táj kerekedett a sípályán. Látványnak még ez is elment volna, de a megérkező felhők, plusz a tenger apró hullámzására hasonlító hófúvás gyakorlatilag kontúr és kontrasztmentessé tette a sípályát. Nem láttuk hol van és hol nincs bucka, nagyobb hócsomó. Ennek ellenére sikerült felállítanom a sebességi rekordot, 69,6 km/h. Az egyik lesiklásomnál éreztem, hogy nagyon jól megyek, valószínű ez volt a gyors köröm 🙂

Egy darabig küzdöttünk, de mindezen faktorok összessége miatt úgy döntöttünk, ma megtartjuk a pihenőnapot. Előtte azért elfogyasztottunk egy Lumumbát, ami a sípályák redbullja, kakaó rummal, tejszínhabbal.

Ebéd és egy laza pihenés után elindultunk Murauba várost nézni. Nagyon kellemes kis középkori város, érdemes ide tavasszal, nyáron is ellátogatni. Ahogy a város neve is utal rá, a Mura folyó szeli keresztül, ami a Salzburg tartománybeli Obertauernben ered és magyarországi szakasza is van, ahol található a Muravidék.

Majd 2 órát mászkáltunk a városban, ahol több érdekes építészeti látványosság is található. Az egyik ilyen az Open Space nevű kávézó, étterem, szálloda. Egy remek példa arra, hogy az osztrákok eléggé merészek építészet terén, és nem félnek ötvözni a régit az újjal. És, hogy mindez átmegy a műemlékvédelem bürokratikus rendszerén is…kész csoda!

Nagyon szép az óváros is, az épületek és a környezetük rendezett, jól karbantartott – mint általában az osztrák városok, falvak.

A többi kép majd Flickr-en fent lesz, kiéltem kicsit a reklámtábla és kirakat mániámat is, fotóztam őket rendesen 🙂

Holnap jön az utolsó megmérettetés, aztán szombaton irány haza.

Update: Megint kimaradt, szóval Just for the record:

Térkép itt.

Name: Track 014
Date: 2012.02.23. 9:20 am
Map:
(valid until Aug 21, 2012)
View on Map
Distance: 34,2 kilometers
Elapsed Time: 3:42:36
Avg Speed: 9,2 km/h
Max Speed: 69,6 km/h
Avg Pace: 6′ 30″ per km
Min Altitude: 857 m
Max Altitude: 2 127 m
Start Time: 2012-02-23T08:20:00Z
Start Location:
Latitude: 47.096544º N
Longitude: 14.082353º E
End Location:
Latitude: 47.100175º N
Longitude: 14.086665º E

2 hozzászólás a(z) “Murau síelés 5. nap” című bejegyzéshez

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!
A muraui (kreischbergi) síelésről tartott beszámolóm ötödik napján már írtam egy italról, amelyet előszeretettel fogyasztanak a hüttékbe betérők. A lumumba fogyasztó fotómat kitettem facebookra is, ahol barátnőm jegyezte meg, hogy az nem lumbumba, hanem lubumba. Ő is rosszul tudta, én is rosszul tudtam, az ital neve, mint kiderült lumumba. A wikipédia szócikkben egyértelmű utalást találunk rá, hogy az ital a nevét egy kongói politikusról Patrice Lumumbáról kapta.
Ki is az a Patrice Lumumba?
Patrice Émery Lumumba 1925. július 2-án született , afrikai antikolonialista politikai vezető, a Kongói Demokratikus Köztársaság első szabadon választott miniszterelnöke.
Lumumba vezetésével az állam 1960 júniusában elnyerte teljes függetlenségét Belgiumtól. Alig tíz héttel a függetlenség kikiáltása után kormányát egy, az ENSZ támogatásával a belga kormány által kitervelt és lebonyolított összeesküvés során lemondatták (lásd: Kongói válság), őt pedig törvényellenes módon és megalapozatlan indokok alapján – a térségben állomásozó ENSZ békefenntartók jelenléte ellenére – bebörtönözték és később kivégezték Élisabethville-ben (mai nevén Lubumbashi) .
(forrás: Wikipédia)
Ami igazából az érdekesség vele kapcsolatban, hogy mikor elmeséltem szüleimnek és nagybátyámnak, hogy honnan ered az aznap délben a sípályán elfogyasztott ital neve, akkor nagybátyám felnevetett: “Jaa, Patrcie Lumumba? Hát őt ismerem! Volt is ilyen utca Budapesten!”.
És tényleg, a mai Róna utca viselte a szocializmusban Lumumba nevét. És, hogy miért? Az ok nagyon egyszerű. Mikor 1960-ban kitört a polgárháború, a nyugati hatalmak ellenében a Szovjetunió Lumumba és Kongó mellé állt. Innen tehát a nagy Szovjet-Lumumba barátság, és ezért neveztek el róla utcát Magyarországon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük