Kategóriák
Blog

Motoros kasza vs hagyományos kasza

A minap láttam az út mellett, hogy kaszálják a füvet. Arra lettem figyelmes, hogy nem a mostanság divatos motoros kaszával, hanem hagyományos, „analóg” kézi kaszával.

És hogy miért születik ebből egy poszt?

Pont azon gondolkoztam, hogy mennyivel környezetkímélőbb a hagyományos kasza, mint a motoros. Igaz, a kézi kaszálást még nem próbáltam, de a motorost igen, így elmondhatom, hogy fárasztó egy munka tud lenni. Azaz a munkavégzés szempontjából nem látok sok különbséget.

A kézi kasza ráadásul olcsóbb is. Az út mellett, ahol kvázi nem kell vigyázni semmire (nem úgy, mint például egy kiskertben) és még hely is van bőven (azért a motoros, damilos kasza sok helyre eljut, ahova a kézi kasza nem…) szerintem sokkal ésszerűbb lenne az alkalmazása.

Ennyi. Ez csupán egy új rovat, a gondolkodom.

2 hozzászólás a(z) “Motoros kasza vs hagyományos kasza” című bejegyzéshez

Hínye, Robi, a kaszálás technológiája sem egyszerű, de a lényeg az, hogy baromira el lehet benne fáradni. Hozzá képest a damilos cucc semmi, de még a bozótvágó is lájtos szórakozási forma. Javaslom a kézi kaszálás kipróbálását! Ráadásul a hozzáértők még ki is röhögik az embert, ugyanis a kaszát spécin be kell állítani, anélkül béna az egész művelet, és ezt több száz méterről kiszúrják. A hozzád való konkrét beállítást (setup) pedig csak idős bácsik tudják jól elvégezni.
Semmi help file, nincs F1 gomb rajta, szóval nehéz ügy. Ja, és a fenés is művészet, bár én pl. abban nem vagyok annyira láma, mint a kaszálásban 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük