Kategóriák
Blog

A mai ebéd: Szalámi,burgonya és bazsalikom frittata

Létezik egy nagyon frankó honlap, a konyhamester.hu, ahol laikusok is el tudnak igazodni a konyhaművészetek útvesztőjében, a mai ebéd is onnan származik: Szalámi, burgonya és bazsalikom frittata

Első lépésként elkészítettük a burgonyát, ami jelen esetben újkrumpli volt, így kicsit szétfőtt, de ez az élvezeti értéken mit sem ront, csak nehezebb volt szeletelni.

Ameddig rotyogott a krumpli, a 6 tojást felverjük illetve a frissen leszedett bazsalikomot felaprítjuk – a bazsalikom illata világbajnok, az egyik kedvenc fűszerem. Miután felaprítottam a bazsalikomot, mehet bele a tejszínbe, amiben már benne csücsül az előzőleg felaprított zöldhagyma.

Jöhet a szalámik előkészítése, egy serpenyőben épp csak annyira kell őket megsütni, hogy kijöjjön belőlük a zsír. Ezt a munkafolyamatot mindenkinek ajánlom, aki azt vallja, hogy a szalámiban nincs sok zsír és „egészséges” – ha láttál már szalonnát, majd azt, hogy abból mennyi zsír sül ki (jó, ebből is több féle létezik…), akkor össze tudod hasonlítani, hogy a szalámiból kisült zsír mennyisége igenis sok! Ezután a szalámit papírtörlőn le kell itatni, majd jöhet a következő lépés – az összeszerelés 🙂

Nagyon egyszerű, 1 réteg burgonya, 1 réteg szalámi, majd ha elfogytak a rétegek, akkor a tojás belemegy a bazsalikomos hagymás tejszínbe, és az egész cucc rá a rétegekre, majd irány a sütő 160 fokon. Mire végeztem a post megírásával, el is készült, kommentben leírom, hogy milyen lett 🙂

Bónuszként készült még egy kis Tzatziki is: joghurt, uborka, olívabogyó, egy csepp olívaolaj, fokhagyma, só, bors – fincsi.

Jó étvágyat!

Hozzávalók (4 személyre):
2 közepes nagyságú burgonya (40 dkg), vékonyra szelve
25 dkg felszeletelt olasz szalámi
6 tojás, finoman felverve
1,25 dl tejszín
3 zöldhagyma, durvára vágva
1 evőkanálnyi friss bazsalikom, apróra tépve

Melegítsük elő a sütőt 180 °C-osra (légkeveréses sütőnél 160 °C-osra).
Kenjünk ki egy mély 20 cm kerek sütőtálat, és béleljük ki sütőpapírral.
A burgonyát főzzük vagy pároljuk puhára. Öntsük le róla a vizet, és hagyjuk kihűlni. Amikor kihűlt, vékony karikákra szeleteljük.
A szalámit süssük meg egy kisebb tapadásmentes serpenyőben, és folyamatosan kevergessük míg kissé megpirul. A zsírt itassuk fel zsírpapíron.
A burgonyaszeleteket helyezzük el a sütőtálon, rakjuk rá a szalámi felét. Ismételjük meg a rétegezést a burgonyával és a szalámival, amíg el nem fogy. A tojást keverjük össze a tejszínnel, a hagymával és bazsalikommal. A keverékkel locsoljuk meg a frittatát. Süssük fedő nélkül kb. 30 percig, amíg a teteje megszilárdul. A frittatát melegen és hidegen egyaránt tálalhatjuk.
(Elkészíthetjük egy nappal tálalás előtt is, ez esetben fagyasszuk le.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük