Kategóriák
Blog

39 + 1/365

Szóval megkezdtem. Az utolsó harmincas év.

Egy ideje (2-3 éve) gonosz módon tesztelem az ismerőseim és az „ismerőseim”. A dolog lényege annyi, hogy a születésnapomkor deaktiválom a Facebook profilomat és figyelem, mennyi köszöntőm lesz aznap. A Facebook kifigyelhette a metódust (nem valószínű), mert tavaly a T+1 napon reaktivált fiókba elkezdtek jönni a köszötések – mintha T nap lenne.

Idén már nem kellett trükköznöm, mert azon szerencsés emberek közé tartozom, akik végleg törölték magukat eme csodás szolgáltatásból.

Virtuális törődés

Az évek során egyre kevesebb köszöntés érkezett ennek köszönhetően, a tendencia szomorúsággal töltött el. Akikkel beszélgettem a kérdésről, megmagyarázták: nincs a jelenséggel semmi probléma, az én feladatom is a kapcsolatok ápolása, fenntartása, ebben a social média csak segít.

Még mielőtt: nem vágyom órákon át érkező notifikációkra a jeles napon, sem sms/iMessage/Messenger/bármi üzenet áradatokra. A jelenség – és tőlem függetlenül – a lényeg. Ez nem picsogós bejegyzés akar lenni.

Hogy tényleg nem a köszöntés elmaradása zavar, zavart, arra csak most jöttem rá. Pont a fordítottja zavaró, a felületes, virtuális léleksimogatás, törődés, „kötelező jófejség”. És ez az, amit sajnos nem vesz észre az ember, csak szimplán megszokja. Ez lesz a normális, a megszokott. A különbség csak a social media elhagyásakor lesz szembetűnő.

Azon ismerőseim számára, akikkel nem tartom a Facebook/social világon kívül a kapcsolatot, kb. megszűntem létezni. Korábban csak a posztok, státusz frissítések, képfeltöltések jelentették az impulzust számukra velem kapcsolatban. És a rendszer figyelmessége, hogy szólt jeles napokon.

Próbáld ki: ha deaktiválod magad, vajon hányan fognak rólad megemlékezni?

Ami mégis jó

Aki fontos, itt van. Akinek fontos vagyok, emlékezett rá(m). Aki fontos, azon így fókusz van. Nem a virtuálison, nem a felületesen.

Semmi lájkvadászat, semmi léleksimogatás.

Kategóriák
Blog

Nyaralás Szlovéniában

Idén több okból kifolyólag is úgy döntöttünk, hogy külföldre csak egy rövidebb nyaralásra megyünk a szomszédos Szlovéniába.

Igazából egy Twitteres cimborám @tormaatti osztotta meg rendszeresen egy szlovéniai turistahelyeket népszerűsítő fiók posztjait és innen jött az ötlet: menjünk el a Bledi-tóhoz.

Tervezés

Gyorsan nekiálltunk szállásokat keresni, első olvasatban úgy tapasztaltam, hogy az olasz és osztrák szálláshelyeknél kb. másfélszer drágábbnak tűntek. Ez kicsit vissza is vetett a keresésben, de végül a spontán nyaralásszervezés jegyében kb. 4 szálláshely megtekintése után lefoglaltunk a booking.com-on egy szimpatikus szállást, Hotel Marko, Portorožban. A Bledi-tó meglátogatását inkább őszre halasztottuk.

Ha te is foglalnál a booking.com-on, ezen a linken 15USD kedvezményt kapsz – és én is a következő foglalásomból. Járjunk jól mindketten! Köszi!

A szállásnak kimondottan jók voltak az értékelései, a térképen láttuk, hogy jó az elhelyezkedése és külön szimpatikus volt, hogy kvázi saját strandja van.

Utazás

A tőlünk 440km-re levő Portorož megközelítése rendkívül egyszerű: M7-es autópálya, M70-es autóút, Mariborig (a második legnagyobb szlovén város) A5-ös autóút, majd az A1-es autópálya Koperig és onnan még egy kis H5-ös autóút. A matrica itthon megvásárolva 7 napra 5150 Ft-ba kerül.

A Razdrto (igen, 4 mássalhangzó egymás után, de mégsem zmrzlina) városka után megszaporodnak a kétnyelvű kiírások, ezen a részen ugyanis a szlovének mellett olaszok is élnek, éltek. Ez bevallom a komfortérzetemet jelentősen javította, Horvátországban például kifejezetten idegesít, hogy nem értek a feliratokból, beszédből egy mukkot se…

Az út végig kifogástalan, a benzin olcsó, a sebességhatárokat érdemes betartani. A forgalom viszonylag nagy volt, pedig hétfőn utaztunk.

Első nap, Portorož (Portorose)

A szállást könnyen megtaláltuk, a Hotel Marko mondhatni központi helyen található. A recepción gyorsan átestünk a check-in-en, a recepciós angolul mindent elmagyarázott. Lepakoltunk a szobában, majd irány a beach! A Meduza Beach a hotellel szemben, az utca túloldalán található. Különlegessége, hogy három részre tagolódik: két füves, betonozott szakaszra, mely egy exclusive részből, ami az 5*-os szállodák vendégeinek ingyenes, mindenki más számára díjköteles, és egy 4*-os részből áll, mely a 4*-os szállodák vendégeinek ingyenes, mindenki más számára díjköteles illetve egy homokos partszakaszt magában foglaló „városi strand”, mely mindenki számára ingyenes.

Meduza Beach

Mindhárom részen fizetni kell a napernyőért, a mi esetünkben ez két napágy + napernyő esetében 17€-t tett ki. Odamész, leülsz valahova ahol üres, majd kis idő múlva jön egy srác egy mobil eszközzel és mobil nyomtatóval, beregisztrálja a kívánt ágyat, napernyőt, ha jó kedvében van ad egy kis kedvezményt és egy karszalag szerűvel megjelöli, hogy foglalt.

A nyaralás végére összeállt a kép, Portorož a Rimini-Binione-Jesolo vonal szlovén megfelelője.

Ez nem a mi szállodánk,
ez a Kempinski

A partszakasz bár minőségi és kellemes, a vízről ez már nem mondható el: Balaton szintű tengervíz, lekerített öböl. Az Adriáról nem feltétlenül ez a kép ugrik be. Ha az Adria számodra is a hűvös, kristálytiszta tengert jelenti, akkor itt nem azt fogod megtalálni. El is döntöttük, hogy másnap egy másik partszakaszra megyünk.

Mivel olvastuk a bookingon, hogy jó a szálloda étterme, ezért az első vacsorát oda terveztük.

Nem csalódtunk! Nagyon ízletes ételek, jó kiszolgálás, elfogadható árak.

Az árszínvonal nem alacsony, ez tény. De ahogy számoltam nem drágább egy-egy igényesebb (nem felsőkategóriás) budapesti vagy Balaton parti étteremnél.

Második nap, Piran (Pirano)

Ingyenes buszjárat

Mindenképpen el akartunk menni megnézni ezt a kis hangulatos várost. Tudtuk, hogy a városba nem lehet behajtani autóval, így csak az ért minket meglepetésként, hogy a „lenti” parkoló megtelt, vissza kellett kanyarodnunk a fentihez. 1,2 € óránként a parkolás, ami se nem kevés, se nem sok, viszont kicsit messze van a belvárostól. Ezt a „békát segít lenyelni” a parkolóházhoz ingyenesen adott szolgáltatás, a légkondícionált, kultúrált és igaz fura időzítés szerint, de kb. 5-10 percenként járó buszjárat.

A Tartini térig kellemesen utazhatsz, ahonnan az egész falucskát körbe tudod járni. Nem árulok zsákbamacskát: totálisan beleszerettünk Piranba! Hangulatos kis utcák, remek tengerpart, kitűnő éttermek, remek kávézók. Hogy mindezt honnan tudjuk?

Tartini tér

Miután közel 40 fokban felmentünk a templomig, majd vissza le a Tartini térre, az egyik kávézóban a téren a pincér meglepett minket egy „Tessék! Köszönöm!” megszólalással. Ahogy kifigyeltük, minden nációhoz volt pár szava a saját nyelvén, a mellettünk ülő franciáknak is így próbált imponálni. Sikerült.

Szent György templom

Aztán ott van a tengerpart: a félsziget (jó, igazából földnyúlvány) igazán ideális déli-dél-nyugati tájolású, így szinte folyamatosan éri a nap, de akad azért árnyékos rész is. Miután teljesen megkerültük ezt a földnyúlványt, a templom sziklái alatt egy köves strandon táboroztunk le.

A fárasztó strandolás után visszagyalogoltunk a Tartini térre, ahol pillanatokon belül érkezett a légkondis busz, mellyel vissza tudtunk menni a parkolóházba.

Mivel teljesen belezúgtunk a városba, eldöntöttük, hogy vacsorázni is itt fogunk, így visszamentünk kis felfrissülés után Piranba. A napközben felfedezett étterem soron mentünk pár kört, mivel 7 óra magasságában szinte mindenhol teltház volt. Illetve követtük a szabályt, hogy ahol kevesen vannak, az gyanús.

Választásunk úgy kb. megérzés alapján a Pavel éterremre esett, az áraik is rendben voltak, a személyzet pörgött, az étterem is jól nézett ki. Mivel minden asztalra ki volt helyezve a „Foglalt” tábla, a főúrnál érdeklődtünk…10 perc múlva tud adni asztalt, de ha gondoljuk menjünk át a Pavel 2 (!) étterembe, ugyanaz a menü, ugyanaz a minőség, ugyanazok az árak. Átmentünk, ott hasonló volt a helyzet, de az idős néni (akit valami tulaj félének néztünk) egyből megbontott egy 8 személyes asztalt, így lett helyünk.

Piran by night

A vacsora alatt hol németnek, hol franciának néztek, ennek megfelelően választották ki a pincérek a kommunikáció nyelvét, de mi ragaszkodtunk az angolhoz, ők pedig szépen átváltottak arra. A pincérek szinte kivétel nélkül 50+ voltak.

Az étel remek volt, kedvesek is voltak, gyorsak is voltak, kaptak is szép borravalót (meg is lepődtek). Itthon – egy közben előkerült utikönyvben… – megtaláltuk az infót, hogy sikerült az egyik legjobbnak mondott éttermet kiválasztani.

Árak kérdése: úgy tűnt, hogy a tengeri ételek olcsóbban voltak mint Olaszországban, a többi étel az azonos vagy picivel talán olcsóbb. Becsapós lehet az üzletekben is a 22%-os ÁFA, sok itthon is kapható termék olcsóbb – de igazából az ÁFA tartalom miatt. Összességében elmondható, hogy Nyugat-európai az árszínvonal.

Harmadik nap, Izola (Isola)

Nyakunkba vettük a környék következő látványosságát, Izola városát. Ez már egy nagyobb település, van saját kórháza és érződik rajta a városias jelleg – értsd nem az a tipikus üdülőfalu.

Parkolás a városközpontban itt is egyszerű, kényelmes. A kasszánál egy nyilvános WC, melyre igaz kicsit helytelenül, de magyarul is ki volt írva, hogy „nyilvanos vécé”.

Zeneiskola

Az óváros felé vettük az irányt, „toronyirányt”, hangulatos kis hely ez is. Nagyon szép épületekkel, a helyi zeneiskola épülete érdekes látványt nyújtott. Csakúgy mint a városközpont platán sora, ami már-már a dél-francia, provence-i hangulatot idézi.

Egyszercsak beach

Térkép nélkül „érzésre” közlekedtünk, megyünk-megyünk, majd egyszercsak a kis utcákból kiérkezve előttünk van egy szépen kiépített beach, tele emberrel!

Jó infrastruktúra

A metódus itt is hasonló, mint Portorožban, leülsz a kiválasztott napernyőhöz, majd jön a srác, nyomtatja a jegyet. Az ár itt egy picivel olcsóbb volt, 15€ a két napágy egy napernyő kombó.

A tenger itt tisztább, köves az alja és vannak kiépített kapaszkodók a bemenetelhez, illetve stég szerű építmény is, amiről bár hivatalosan tilos az ugrálás, a gyerekek mégis művelik – saját felelősségre 🙂

Azt hiszem kivétel nélkül minden partszakaszra elmondható, hogy jó ha van nálad tengerjáró cipő – vagy mi a neve. Kényelmesebbé teszi a ki-be járást a vízbe.

Hazaút, Ljubljana

A bőséges reggeli után elindultunk a közel 4 órásra tervezett hazaútra, melybe beiktattunk egy városnézést: a főváros, Ljubljana következett!

Ljubljanica folyó

Útközben elolvastunk pár hasznos tanácsot a városról, így kb. tudtuk mire számítsunk, mely helyeket keressük fel. A belváros nagyon hangulatos, a Ljubljanica folyó szépen keretezi az óvárost. Egy nagyon hasznos tanácsot kaptunk egy oldalon: ha a várat látjuk és a folyót követjük, nagy baj nem lehet látványosságokban! És ez tényleg valid!

Ljubljana, Tromostovje – Hármas híd

Ami feltűnt a városban – bár erről is olvastunk korábban -, hogy iszonyat nyugalom van, az emberek nem idegesek, sőt, se autó, se ember nem volt elviselhetetlenül nagy mértékben. Ez betudható az augusztusi időpontnak is, de szerintem majd ősszel, amikor visszamegyünk a Bledi-tóhoz, leteszteljük a helyzetet.

A kevés autóra talán magyarázat a rengeteg kerékpáros, akik mindenfelé megtalálhatóak és egyikőjük sem idegbeteg: a kacsázó turisták (incl. én) között teljes nyugalommal, megértéssel és türelemmel kerülgetnek. Még csak le sem csengettek egyszer sem!

Hipster „hentes”

A folyóparton érdemes végigmenni, a vár felőli oldalon, nagyon hangulatos éttermek, kávézók vannak, mind kicsit hipszteres, de eredeti designnal.

A nap zárásaként fel akartunk menni autóval a várba, amit könnyen meg is tehettünk, azonban a vár előtti parkoló tele volt. Egy fiatal 20 év körüli srác irtó kedvesen, a problémánkat megértve közölte tökéletes angolsággal, hogy mi a helyzet. Megkerdezte, hogy a várat szeretnénk-e megnézni és egyből 2 alternatívát is ajánlott, hogyan tudunk lentről feljutni.

Sajnos ezeket az alternatívákat elmosta az eső, épp akkor csapott le egy durva nyári zápor, így a várat meghagytuk a következő alkalomra.

A 4 napos nyaralás elmélete

Arra jöttünk rá, hogy a jövőben két féle nyaralást fogunk eszközölni: vagy minimum 2 heteset vagy több 4-5 naposat. Akárhogy is elmélkedtünk, mindig az jött ki, hogy ez az időtartam pont ideális. Mert mi szokott történni  egy 7nap/6 éjszakás tipikus nyaraláson? Úgy 4-5 nap után megunod a helyi éttermek kínálatát, a szálloda reggelijét és az utolsó 2 nap úgyis csak a siránkozással telik, hogy már menni kell haza.

A totális kikapcsolódáshoz kell legalább 2 hét, a tipikus 7 napos megoldás talán a legrosszabb.

Összegzés Szlovéniáról

Röviden? Instant szerelem!

Kicsit hosszabban? Nem várt instant szerelem!

Az emberek kedvesek, igazi európai módjára viselkednek, mindenhol beszlétek angolul vagy legalább megértették. Az üdülőövezeteken érződik, hogy megértették, a turistákból élnek és ennek megfelelő kedvességgel (és nem a balatoni utálattal) állnak neki. Valószínűleg a fizetésük színvonala is más, mint balatoni társaiké, de na.

A főszezonhoz képest nem volt tömegnyomor, kellemes, nyugodt környezetben tudtunk sétálni, közlekedni mindenhol. Ennek okát szintén nem tudom, lehet hogy csak „ennyi van” ebben a régióban, de ez számomra kifejezetten szimpatikus volt.

Amit még megfogalmaztam, hogy a szlovén riviérán találkozott a mediterrán életérzés és a németes-svájcias-skandinávos „tüchtig” szemlélet.

Infrastruktúra jól átgondolt, jól karbantartott, tiszta. Minden arra irányul, hogy az ide látogató vendég jól érezze magát! És bár olcsónak nem mondható (de drágának sem), az ár/érték arány szerintem ideális. Nem éreztem sehol sem azt, hogy itt csak azért, mert turista vagyok, le akarnak húzni. Persze, a szokásos kisboltos húzások itt is megvannak, a 0,4€-s ásványvíz az óváros közepén 1,5€ (1 literes), de ez azt gondolom belefér.

Lehet, hogy a friss, sós levegő miatt kitisztult az orrom és jobban éreztem az ízeket, de az ételeik rendkívül zamatosak, frissek, jó minőségűek voltak.

Az ország látványra sem utolsó, vannak alpesi hegyek (Júlia Alpok), mediterrán tengerpart (Szlovén riviéra), tavak, barlangok, túrázási lehetőség, síelési lehetőség…

Egy szó, mint száz: Szlovénia nálam 10/10.

Kategóriák
Blog

Csodálat, elismerés

Vannak a YouTube-nak olyan bugyrai, ahol (jó, azért nem túl nehezen) rá lehet akadni olyan elvakult és elhivatott csókákra, mint Will Matthews aki régi dolgokat (szerszámokat) újít fel.

A láncfűrész felújító videója kapcsán két dolog jutott eszembe:

  • a csávónak rendesen elgurult a gyógyszere, irigylem a kitartásáért
  • egy 1960-as eszköz is milyen bonyolultnak tűnik egy hozzá nem értő (én) félnek, csodálatos dolgokra képesek a mérnökök

Kategóriák
Blog

Egy könyvvásárlás anatómiája

A mai nap felfedeztem, hogy megjelent egy könyv, melyet a témája miatt szívesen megvásárolnék.

Bravó, szép mondat, konkrétabban?

Nem a tényleges könyv lesz a főszereplő ebben a bejegyzésben, hanem a folyamat, melyet végigjártam és elgondolkodtatott.

Keresés

A szerző és a cím alapján elindultam az online (is) megtalálható könyvesboltok kínálatában és miután eltérő kedvezményeket találtam, gondoltam megkeresem a kiadót, kihagyva ezzel a köztes értékesítési láncot, jobban szponzorálva a szerzőt, a kiadót.

Libri, bookline, eMAG/Líra és a kiadó. Azért csak ennyi, mert ők árulják a szóban forgó könyvet.

Az eltérések

A könyv alapára: 4.800.- HUF

Libri: 5% kedvezménnyel  4.560.- HUF

bookline: 15% kedvezménnyel 4.080.- HUF

A kiadónál: 20% kedvezménnyel 3.840.- HUF

Líra, eMAG: 15% kedvezménnyel 4.080.- HUF

Hmm…rendeljük meg a kiadónál, úgyis ez volt a terv!

Harmadik fél díja: a szállítás

Libri: széles bolthálózatuknak hála a közelben át tudnám venni ingyenesen. Átvételi ponton (ami lehet Magyar Posta, Coop, Immedio, OMV kút stb…rengeteg) 790.- HUF, házhoz szállítva 890.- HUF.

bookline: Átvételi ponton (ez esetben Magyar Posta) 690.- HUF, Foxpost 690.- HUF, házhoz szállítva 790.- HUF, Bookline Express szolgáltatással 3.990.- HUF, de ez csak Budapesten és környékén érhető el.

A kiadónál: személyes átvétel Budapesten ingyenes, házhoz szállítva futárral 975.- HUF.

Líra: itt ismét kánaán a lehetőségekben! Könyvesbolti átvétel, szintén a közelben át tudnám venni ignyenesen. Házhoz szállítva futárral 799.- HUF, Foxpost 590.- HUF, Pick Pack Pont 590,. HUF, PostaPont 590.- HUF.

eMAG: itt bár a tényleges szolgáltató a Líra, csak házhoz szállítási lehetőség van, ami 799.- HUF.

Az „elemzéshez” fontos információ, hogy számomra a szállítási módok között igazából nincs nagy különbség, sőt, talán a házhoz szállítás a legkényelmetlenebb (nem vagyok itthon napközben). Az átvételi pontos, a postai csomag és az üzlethálózatban (nem Bp.) történő átvétel a legkényelmesebb.

A morális dilemma

Az eredeti motiváció a keresésre kettős volt: a legjobb ár megtalálása és lehetőleg a szerző, kiadó direkt támogatása (köztes lépcsők minimalizálása).

Nézzük az „önző”, egyéni, vevői oldalt költségminimalizálás szemszögéből.

Libri: 4.560.- HUF

bookline: 4.770.- HUF

A kiadónál: 4.815.- HUF

Líra: 4.080.- HUF

eMAG: 4.879.- HUF

Ebből jól látszik, hogy a Líra a nyerő. És itt indult be a gondolkodás.

Bár nehéz megtippelni, hogy a kiadótól az egyes kereskedők milyen áron kapják a könyvet, az egyszerűség kedvéért azt feltételezem, hogy a kiadó honlapján kínált ár környékén (3.840.- HUF). És azt is feltételezem, hogy a kiadó és a szerző igazából minden esetben a „pénzénél van”.

Hol milyen költségek merülnek fel? A felár, haszon mire fordítódhat? Az általam fizetett végösszegből mennyi ember munkája részesül díjazásban?

Vajon erősebb a gazdaság előrelendítésében hozzájárulás érzése az egyéni költségminimalizálási érdeknél? Komoly morális vitába kerültem önmagammal.

Túlagyalom? Igen! Ilyenkor mindig ausztriai ismerős példáját tudom felhozni, ahol a kis falvakban, kisebb városokban az tartja életben az éttermeket, kocsmákat, de úgy általában a vállalkozásokat, hogy a helyiek rendszeresen vagy alkalomszerűen de igénybe veszik a szolgáltatásokat.

Azért, mert jó, hogy van, aki vállalkozik és lehetőséget nyújt a helyiek számára. Egy jó vacsoráért nem kell bemenni a következő városba stb…

Ha a két legjobb árat nézem, mindkettő egy bolthálózat előnyeit használja ki. Itt a vásárlás hozzájárul az ott dolgozók béréhez, a bolthálózat fenntartásához.

Ha a házhoz szállítós opciókat nézem, a vásárlás hozzájárul az online könyvesbolt üzemeltetési költségeihez, a raktárban dolgozók munkabéréhez és a futárszolgálatban dolgozók béréhez.

A megoldás nagyon egyszerű: a fogyasztás, a vásárlás mindenképpen teremt valamilyen gazdasági (és ezzel társadalmi) hasznot.

Hacsak nincs valami hozzáadott érték, pl. törzsvásárlói program valós értékkel, extra szolgáltatás, akkor érdemes (naná!) az egyéni érdeket prioritásba tenni.

Szóval megyek a Líra könyvesboltba! 🙂

Kategóriák
Blog

A szokásaink rabjai vagyunk

Nem újdonság ez, akinek mégis, javaslom elolvasni a The Power of Habit című könyvet. Az viszont már sokkal érdekesebb, amikor ezzel szembesülünk is a mindennapok során. Azt egy fejlődési folyamatnak tekintem, amikor észreveszed magadon ezeket a visszatérő, automatikus mintákat, mert ez egy fontos lépés ahhoz, hogy tudj ellenük tenni – ha például egy rossz vagy számodra nem tetsző szokásról van szó.

A cue-routine-reward háromszög

Ma reggel történt velem, hogy leültem ébredés után a gép elé (rossz szokás 1.), majd az éjszaka során érkezett (hír)leveleket átnéztem (rossz szokás 2.). Az egyik hírlevélben épp konyhai evőeszköztartót promózott a Joseph&Joseph. Pont ilyet keresek, ezért gyorsan leszaladtam a konyhába, megmérni a fiókok mélységét.

Leértem a konyhába (szokás 3. cue, trigger), majd mérés helyett elkezdtem magamnak „kávét” (igazából kávés-tejet iszom, túlzás kávénak nevezni) készíteni, míg felforrt a víz, elővettem a hűtőből a tejet, a narancslevet és a reggeli joghurtomat. Beindult a reggeli rutin.

Visszatértem a felpakolt elemózsiával a gépemhez tovább böngészni a Joseph&Joseph oldalát, majd akkor csaptam a homlokomra: amiért eredetileg mentem a konyhába, az elmaradt, megmérni a fiókok mélységét…

A szokásom – reggeli kávé elkészítése a konyhában – teljesen felülírta a célt, amiért eredendően a konyhába indultam. A szokásaink rabjai vagyunk!

A fenti példa is jól mutatja, hogy szinte bármilyen környezetben felülkerekedhetnek rajtunk régi, berögzült szokásmintáink. Legyen szó magánéletről vagy munkáról, vagy akár politikáról, gondolkodásmódról…

Ezeknek a szokásoknak az átalakítása melós folyamat, de pont ez az élvezetes benne. Felismerni, majd megváltoztatni.

Power of habit, forrás: https://blog.percolate.com/