Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E05

A hétre @attilagyongyosi olyan zenét hozott, amire mikor rákerestem a YouTube-on, már ott figyelt rajta a felirat: WATCHED. Mondom mi?! És tényleg, korábban – valószínűleg egy automatán generált lejátszási listából – már hallottam. Fincsi muzsika, tényleg rabul ejt.

@attilagyongyosi: Az előző ajánlóhoz hasonlóan ismét csak egy 16 Bit Lolitas nótát hozok.

Na jó, nem teljesen, hiszen a holland duó Tim Digby-Bell énekessel kiegészülve a Cubicolor név alatt tevékenykedik.
Szeptember 16-án végre kikerült debütáló albumuk, a Brainsugar, amit már önmagában ajánlhatnék mert elképesztően jó lett.

A mágikus hetedik a lemezen, a Nights In Bloom viszont külön megér egy említést. Azok közé a zenék közé tartozik, ami lassan nő rá az emberre. Én először fel sem figyeltem rá, aztán meg azt vettem észre, hogy mindig ezt pörgetem. Megnyerő vokál és precíz motívumvezetés jellemzi, 5 perc környékén pedig elszabadul a perkusszió, amit verhetetlenül jól alakítottak ki.

Rabul ejt.

YouTube link

Belekerült zorius abba a szituációba, melybe én is sokszor az ajánlásaim során: már szépen gyűltek a jelöltek, de beütött egy új megjelenés, egy új találat és borult minden.

zorius: Absztrakt zenét kevés ember ül le hallgatni önszántából. De legalábbis kell valami erős belső vagy külső motiváció, hogy megtegye valaki. Pedig csak arról van szó, hogy nem a megszokott klisék szabályok szerint épül fel a zene, hanem bonyolultabb rendszer van a ritmus és dallamvilágban, tehát ez nem a „bárhol, bármikor meg tudnám hallgatni” kategória; ehhez türelem és nyugalom kell, másképp reménytelen.

Ebben a műfajban az Autechre az egyik legelismertebb, legrégebbi duó, valóban egyedi hangzással. Legfeljebb a label (Warp) társait lehetne mellé állítani, de még Aphex Twin is legfeljebb annyiban hasonlít hozzá, mint egy kutya egy macskához.

Az évtizedek alatt egyre nehezebben befogadható lett zenéjük, én (is) úgy féltávnál lemaradtam, elvesztettem a fonalat, még rám vár a megemésztése. Viszont az épp kijött új lemezük (elseq 1-5 ~ 4 óra ‘zene’) első része (elseq 1) tartalmaz egy nótát, ami meglepően jól lavírozik a komplexitás és az emészthetőség határmezsgyéjén, tehát ismerkedésnek épp megfelelő.

Nem túl bizalomkeltő kezdés után, még ijesztőbb lesz, ahogy több szinti és ritmusszekció belép, majd a dobok elindulása után kezd egyre jobban eszkalálódni a káosz (még azt is imitálják néhol, hogy akadozik, lefagy a hangkártya). Bár nyomokban egy basszusdallam fellelhető már, de így is nem kis erőfeszítés átverekedni magunkat az első 3 percen. Mikor már épp feladnánk, akkor megkapjuk a jutalmunk: 3 és fél percnél elhallgat minden, és megszólal a fő téma, megfogható dallammal, katedrális zengetővel megtámogatva, aránylag épkézláb dob ritmussal. A szám vége felé haladva változnak a dallam hangszínei: temérdek gyönyörű digitális szintetizátor hangjába öntik a művészek, ugyanakkor egyre fokozódik a hangulat, keményednek a hangok, lassan eltűnnek a dobok, és a végén elhallgat minden, csak az űr, meg a visszhang marad. És a legvégén, fricskaként, egy halk, rövid, igazi dallamocska zárja le véglegesen.

Aki megpróbálta befogadni az Autechre-t, de nem kér belőle, most már tudja, mit nem érdemes erőltetni. Akinek viszont megjött az étvágya, az nyugodtan kezdje el hallgatni az életművüket, lehetőleg időrendben.


YouTube link – konkrétan nincs

Az én ajánlásom a hétre.

Komoly kutatási terület, hogy az emberi agy mi alapján dönt úgy, hogy egy zene neki tetszik vagy se. Vannak elméletek, melyek szerint az ismerős, hasonló sémákra épülő dallamok például könnyebben „megtapadnak”, míg más dalok, bár szakmailag teljesen rendben vannak, nem lesznek népszerűek.

Persze innen jön a következő gondolat: csak a népszerű zene a „jó” zene? Vagy épp pont fordítva, a népszerű, könnyen, nagy tömegek által befogadható zene a „nem jó”, hiszen azon nem kell sem gondolkozni, sem pedig a befogadásához mondjuk úgy fejlettebb érzékekkel bírni.

Minden ilyen beszélgetés vége általában az szokott lenni, hogy stílusról és ízlésről felesleges vitatkozni.

Ezt a bevezetőt csak azért írtam, mert a mostani ajánlásom nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért tetszik. Egyszerűen csak tetszik. Persze ha mélyebbre ások, azért meg lehet találni azokat az elemeket, melyek egy egésszé összeállva kiváltják a tetszést.

Ilyen például a legendás, finom TR-808 mélydob, vagy a szakmai berkekben dub techno chords néven ismert hangszín, vagy a zengető (konyhanyelven visszhang) kifinomult használata, esetleg az ütemezés és a delayek reagge stílusra hajazó használata. És természetesen nem utolsó sorban a finom, lágy női hang, Zaki Ibrahim személyében.


YouTube link

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E04

Vártam már ezt a pillanatot, mikor a Heti Zene harmadik évadjában tényleges bekapcsolódik @zencsaj és @longhand. Miért? Mert ők képviselik a diverzitást, az elektronikus zenei műfajok ellenpólusát. De még hogy!

@zencsaj: Mindig a konyhában van a legjobb buli

Szepesi Matyit még a Pesti Estes időszakomból ismertem. Az eltelt tizenévben mindkettőnknek teljesen másfele szaladt a szekér, végül mindketten a műveszeteknél kötöttünk ki – ő a Magashegyi mellett a már hatéves Konyha zenekar énekese, „a kalapos srác”, akit számos random tripről is ismerhettek. Nos, az új album korántsem random, ellenben óriás trip. A Konyha pedig bulizenekarból szintet lépett. Versek és dallamok állnak össze, mint a fura hozzávalókból a legfinomabb süti, amit kóstoltál. Kicsit laza, kicsit költői, kicsit jazzes, de mindig csak annyira, amit a stílus megenged. Magyar zenekarhoz nem is tudnám hasonlítani, gyerekek, ez érettebb szint. Mint ahogy a klip is megér egy-két-sok misét. Elég annyi, hogy a Nero-rajongó @ddq épp itt dúdolgatja mellettem? :))
A bandával közös meglepetéssel is készülünk az október huszonkettedikei lemezbemutató alkalmából, de addig is íme a csodaklip, a szakma és a rajongók által is elismeréssel fogadott új (Sári megszólal: „BAJ”), az Idő van elég.

Ui.: Ha olvastad az Éjszakai cirkusz, azért. Ha nem, akkor utána úgyis elolvasod.

Spotify link

A skandináv zene valamiért közel áll hozzá, igaz főként az elektronikus vonal. Persze azért, mert inkább azokat ismerem. Szerencsére @longhand most bővíti a repertoárt, nagyon finom muzsikát hozott. Mentettem is az egész albumot a lejátszási listámba!

@longhand: Lars Danielssont még valamelyik hazai jazz zenész ajánlotta, belehallgattam és rá is szoktam egyből, sokat hallgatom szezonális jelleggel, őszi-téli időszakban, most hogy végetért a nyár, előkerült újra.

A Liberetto II a kedvenc albumom, arról egy kellemes dal az Eilat.


YouTube link

Szoktunk olyat „játszani” zorius kollégával, hogy napi szinten küldünk egymásnak érdekes zenéket, főként techno, dub techno műfajban. Lassan viszont kezdem úgy érezni, már nem fogok tudni neki újat mutatni, több ezres lejátszási listái vannak és ami még durvább: az alkotók hátterét is ismeri! Két lábon járó techno biblia.

Erről jut eszembe, azt meséltem már, hogy még tini koromban volt egy pólóm, amin egy Texaco logo volt ratja, de TECHNO felirattal?! Sajnos nincs róla fotó a neten, de lehet, hogy megcsináltatom 🙂

zorius: Xhin, a szingapúri születésű és székhelyű, nem is producer, inkább „sound futurist” legkomolyabb munkáját ajánlom a héten, amellyel  debütált a híres berlini, Lucy vezette Stroboscopic Artefacts label-nél.

Sok más nótája között hezitáltam, de végül azért ezt választottam, mert ez kvintesszenciája életművének: egy dub techno gyökerű, lassabb, szuggesztív, hipnotikus és már-már pszichedelikus future techno. Mindez majd’ 11 percben, nem is ragozom tovább:

https://open.spotify.com/track/0YIk3J9CvlEy5kpu2z3qnf">https://open.spotify.com/track/0YIk3J9CvlEy5kpu2z3qnf

És akkor Szingapúrból vissza Európába, jöjjön az én találatom a hétre

Spotify kezd kiismerni és egyre jobban találja el az ízlésemet. Ezzel persze csak az a gond, hogy így nem kapok az arcomba a konfortzónámon kívül eső, új zenéket. De hát pont ezért van a Heti Zene, hogy az ajánlótársaim megtegyék ezt a kedvességet nekem 🙂

Pár hete került a könyvtáramba egy izlandi zenész (miért is ne?! 🙂 ) Ólafur Arnalds egy dalának remixe. Ólafur Arnaldsról azt mindenképpen érdemes tudni, hogy BAFTA nyertes művészről van szó, aki remekül keveri a zongora és hegedű hangját dalaiban az elektronikus hangszerekkel, loopokkal. A For Now I Am Winter címet viselő dal 2013-ban készült a szintén izlandi énekes Arnór Dan közreműködésével.

Ezt a dalt remixelte 2014-ben Kiasmos nevű duó, melynek egyik tagja Janus Rasmussen, aki a Feröer-szigetekről származik és a rejkjaviki electro-pop banda Bloodgroup agyának tartanak, míg a másik – most figyelj – Ólafur Arnalds. Ismerős a név? 🙂 A Kiasmos koncepciója az, hogy Ólafur zongora és hegedű orientált zenéjét ötvözzék Janus durván komoly electronica stílusával. Szerintem sikerült!

A Heti Zene S03 szokásaimtól most eltérően ide teszek egy élő produkciót, melyben az eredeti dalt adják elő, nem a remix változatot: instant libabőr.

YouTube link

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E03

A hétre @attilagyongyosi egyik kedvenc duóm nótáját hozta, akiknek a Passing Lights című dala feltűnt még 2009-ben a Blue Monday címet viselő mixemben. Érdekesség: @attilagyongyosi „irgalmatlanul komázta” a mixet a kommentje alapján 🙂

@attilagyongyosi: Vannak dalok, amelyek többé válnak puszta rezgések tudatosan megalkotott egyvelegénél.
Vannak dalok, amelyek a nulladik másodperctől fogva kézen fognak és egy olyan hangulatos utazásra csábítanak, amit nem versz
ki egykönnyen a fejedből.
Vannak dalok, amelyek szivacsként szívják fel az emlékeid és mosolygós időutazásra hívnak minden alkalommal, amikor megnyomod a lejátszás gombot.

Premium Emo pontosan egy ilyen dal.

Ariaan Olieroock és Peter Kriek duója már több, mint tíz éve bizonyítja, hogy nem kell őket félteni, ha zeneszerzésről van szó.
A két hollandus deep house producert a legtöbben valószínűleg úgy ismerik, mint 16 Bit Lolitas vagy Cubicolor.
2014-ben némi hibernáció után visszarobbantak a köztudatba pár EP-vel, amelyek közül az egyik a három szerzeményt befoglaló Deep In My Soul EP volt.
A címadó dal rögtön slágerstátuszba emelkedett és kicsit elfordította a fejeket a másik két nótáról.

Pedig aki kicsit tovább megy és lepörgeti a Premium Emo-t, az garantálom, hogy úgy belé esik, mint szódás a lovát.
A deep house műfaj alfája és omegája, egy pofátlanul jól összerakott feelgood remekmű, ami átveszi az irányítást a lábad felett és heveny lötyögőrohamot okoz. A finoman egymásra rétegelt tapadós gitárszólamok, a holtbiztos ütemet diktáló dobok, az elegánsan egyszerű de fantasztikusan kikevert szintiszőnyegek és a magával ragadó sejtelmes vokálfoszlány mind olyan koherens egészet alkotnak, amit nem lehet tanítani.

A Premium Emo az, amit akármikor elő tudsz venni, bármilyen hangulatban, bárhol legyél is. Hű audio-társ az élet minden területén, lejátszástűrő, megunhatatlan gyönyör.

YouTube link

Mikor először hallgattam @andan81 által a hétre küldött zenét, vakartam a fejem rendesen…mondom ez valahonnan nagyon ismerős. Aztán elolvastam a kommentjét és egyből összeállt a kép: a Forget című dalra hasonlít nagyon, mely szinte minden tech house mixben előjött. És nem voltam ezzel én sem másképp a Sunday Sessions 14 – Freedom edition mixemben ott figyel 1 óra 33 percnél.

@andan81: Egy egészen frissnek számító zenét hoztam most nektek, a Hot Creations egyik tagjától.
Patrick Topping angol producer mindössze 27 éves, de karrierje hihetetlenül gyorsan ívelt felfelé. 2014-ben megjelenő „Forget” című zenéje a Beatport Tech House Chart első helyén landolt. Ekkor figyeltem fel rá én is.
Azóta készített közös zenét Green Velvet-el, és remixet készített Steve Lawlernek.
A „Taking Libz” egy olyan Tech House muzsika, ami simán belefér nálam egy techno szettbe. Jól jellemzi Topping stílusát: feszes ütemek, melyek alá erőteljes, mély basszus párosul.
Remélem nektek is tetszik 🙂

YouTube link

Na, @ddq a hétre igazi „producer pornt” hozott, bevallom nem is a küldött zenére, hanem a három „hogyan dolgoznak?” videora koncentráltam. Bírom az ilyeneket, mert lehet tőlük ellesni 1-2 tippet, trükköt. A dal meg úgy jó, ahogy van. Period.

@ddq: Folytatom a megkezdett utat és ahogy beígértem az eheti Noisia lesz.

Azoknak akiknek nem mond semmit a név: 3 holland csávo ipari darenbezt pakol keverve az Abletont az oldschol patchelős megoldásokkal. Itt van egy remek három részes összefoglaló arról, hogyan dolgoznak: elsőmásodik (Thijs a kedvencem a kis őrült tudós arccával) a harmadik pedig Nik aki zenét alkot a miden irányból érkező káoszból.

Node a lényeg nem is ez, hanem, hogy szegénykeket is utolérte a digitális lépfene és a hivatalos album release előtt vki kedves gyökér leakelte az albumot, úgyhogy pánikszerű kapkodás keretében tolták ki mind az offline mind az online piacra.

És erről az albumról az első kedvenc a Mantra cimű track, ami olyan kis tipikus Noisia dal lett, a szolídan beúszó szőnyegekkel, a diszkréten megjelenő bassszusokkal, majd az 1 perc környékén előkerülő ütős szekcióval, amikor azt hinnéd már tudsz mindent. De akkor jön a kiállás és megkocogtatja a tarkódat, hogy „te figyelj, nem tudsz te semmit’ es 2. perc környékén megcsapkodja a kis buksidat, hogy nah, tessék szépen visszamenni X-elni a tinik közé.

Jövő hétre felkészül: The Upbeats

YouTube link

Nem ezt a stílust szoktam meg zorius kollégától és ő is okozott most nekem egy kis fejtörést: a fent említett két ismerős (mixeimben is szereplő) nótákkal ellentétben, nem bírok rájönni, hogy honnan ismerős az általa hozott klubsláger. Ha rájövök, megírom kommentben. Persze az is lehet, hogy Spotify ajánlója hozta már fel korábban, vagy pedig zorius valamelyik lejátszási listáján „kalózkodtam”, amikor belefuthattam…passz.

zorius: Kicsit megkésve, így nyár vége felé, egy könnyed, kellemes buli nótát hoztam.
Ez tökéletes példája annak, hogy nagyon egyszerűen is lehet egy kiváló hallgatni valót és egyben party-kelléket is előállítani, nem kell sok flinc-flanc, csilivili, csak őszintén és hitelesen kell csinálni.

A nóta hibásan szerepel a Spotify-on: ez nem 100%-ban sajátja, hanem egy Mall Grab nóta cover. Az eredeti is egy elég ütős oldskool klub-téma, de a Yaeji verzió odatesz rendesen. Egy vérbeli lo-fi techno-house, 120 bpm környékén. Az alapok a végletekig leegyszerűsödnek nála: 4/4 kick + hat, plusz egy lágy szintetizátor pad, néha egy kis perc variáció. De az eredeti férfi vokál kiegészül a nőivel, ami egyértelműen a dal gerince, anélkül az egész semmit sem érne. Érdekes, hogy a két vokál hangzása teljesen eltér egymástól, mégis természetesen hat együtt. Nyilván ezt művészetileg meg lehetne magyarázni, hogy a kettő nem egy térben és időben van jelen igazából, szándékosan szól máshogy stb.

A nóta felénél bejön egy szolíd basszus téma, és a hihat hosszabb ride-szerűségre vált, majd elkezd alakulni, változni a basszus, és viszi a groove-ot tovább, néhol acid-es hangzást víve a dalba.

Annyira hangulatos az egész, hogy aki nem volt még jó buliban, annak ez jó kiindulás lehet bemutatni egy pinceklub, vagy házibuli légkörét, akit meg ez nem fog meg, az ne is menjen egyáltalán bulizni.

A Youtube linket hivatalos klip formájában prezentálom hozzá: egyszerű, homemade videó jellege van, de persze a dal természete és a büdzsé sem kíván mást, viszont a bulis jelenetek így is tökéletesen megadják az alaphangulatot, illetve lehet, hogy pont a dal és a klip egyszerűsége miatt hiteles igazán az egész.

És akkor az én ajánlásom. Szólok előre: „kiborító” lesz!

Van pár előadó, dj, művész, akire nemes egyszerűséggel a szó teljesen átvitt és abszolút jó értelmében csak annyit szoktam mondani: „egy állat”. Elhagyta a számat már ez az elsőre pejoratívnak tűnő jelző Armand Van Helden kapcsán (gondoljunk csak a Necessary Evilre) vagy Sven Väth kapcsán.

Ebbe a sorba illik bele a chilei születésű Ricardo Villalobos, akinek életútján (sok más „edm” zenésszel együtt 🙁 ) azért estek csúnya foltok, de ez mit sem von le alkotásainak értékéből.

Mari Kvien Brunvoll – Everywhere you go című dalát remixelte és nem lacafacázott: 28 perces darabot alkotott 2013 decemberében az eredetileg 7 és fél perces nótából. Itt jegyzem meg, hogy az eredeti, beatboxot is tartalmazó dalt is el tudnám hallgatni órákon át, annyira szuggesztív. A remix pedig annak ellenére, hogy 28 perces, egyáltalán nem unalmas…fura, mintha egy hosszú mixet hallgatnál. Ráadásul tele van feszültséggel, melyet nagyon apránként bont csak ki Villalobos mester. Az a visszafogott decay-es clap, snare, a minimál closed hihat hangok…Hibátlan!

YouTube link

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E02

Megérkezett a harmadik évad második epizódja, ismét remek muzsikákkal!

Vártam már @attilagyongyosi becsatlakozását az ajánlásba, mert remek érzékkel válogat magyar producerek munkáiból. Most is ennek lehetünk fültanúi, bevallom, minden elfogultság nélkül, a remix jobb lett, mint az eredeti 🙂

@attilagyongyosi: Louis Tanuatmadja-t, vagyis LTN-t már egy pár éve figyelemmel kísérem és nem lenne érdemes tagadni, hogy egy pezsdítő színfoltja a mainstream elektronikus zenének.
Az indonéziai producer ontja magából a jobbnál-jobb nótákat és kitűnően megállja a helyét mind a deep house lágyan dallamos, mind a trance lüktetőbb világában.

Tavaly májusban a Mixmag azt üzente a világnak, hogy LTN debütáló albuma, a ‘People I’ll Never Forget’ bizony a hónap albuma náluk; nem is csoda, hiszen a lemez egy színes kavalkád tele tévedhetetlen kollaborációkkal.
Aztán ahogyan az manapság lenni szokott, idén jött egy remixcsomag is, ami viszont helyenként szívlapátnyi jóságot pakol az eredeti dalokra.

Erről az remix-albumról hoztam most az (évszakhoz illően) Autumn Leaves átgyúrmázását, amit honfitársunk Márton Levente, vagyis Sunny Lax követett el.
A remix tipikus példája annak, amikor egy átgondolás teljesen más dimenzióba helyezi a kiinduló anyagot. Hátborzongatóan gyönyörű darab, Levente szabadjára engedte a keményebbik oldalát és egy teljesen egyedi hangulattal átitatott szerzeményt tett le az asztalra. A nulladik másodperctől kezdve ránő az emberre és legalább annyira addiktív, mint egy whiskey-ben pácolt bélyegbe tekert kokainos joint. Súlyos dallamtapadást okoz.


YouTube link (preview)

Hasonló örömmel tölt el @ddq úr ajánlása, mert ő mindig hoz számomra egy olyan szeletet az elektronikus zenei palettából, melyre csak elismerően tudok bólintani. Bólogatni. Dudorogni. Ó igen 🙂 Mai ajánlása már landolt is a jövőbeni mixem gyűjtő listáján!

@ddq: A soundcloud oldalon minden remekül le van írva, hogy kicsoda Rival Consoles (London-based electronic songwriter Ryan Lee West aka Rival Consoles to release his most personal work to date in the form of a mini-album titled ‘Night Melody’ through Erased Tapes on 5th August 2016. ) meg, hogy mi inspirálta, meg miért, meg a többi lemezbemutatós blabla…

De a lényeg nem is az, hanem az, hogy az augusztus végi vagy talán a szeptember elejei Noisia Radio záró trackje volt ez a szám, ami több okból is megragadt és azóta kb nincs nap, hogy ne került volna elő.

Egyrészt a „csilingelő” sampler hihetetlenül emlékeztet Apparat 2010-es Walls albumának Fractales Part 1 es Part 2 számára, amit akkoriban dw1 miatt rongyosra hallgattam.

Másrészt volt egy sampler pack amiben szerepelt a fenti minta, és hónapokat bohóckodtam vele Abletonban.

Harmadrészt nagyon rég hallottam ilyen szépen masterelt, telt basszusokkal épitkező, nagyon kevés és nem agyondíszített zenét ami ennek ellenére tökéletesen hozza az egész mosolyogva bólogatós hangulatot magával és szinte kiált egy lassított felvételes/drónokról fotózott video után.

+1: Sac (@ddq és @zencsaj kislánya – a szerk.) es @zencsaj is kedveli 🙂


SoundCloud link

Ó és zorius kolléga… Amikor felkértem, hogy ő is legyen részese az ajánlásoknak, pont erre számítottam: mindenre kiterjedő leírás, magyarázat, elemzés és brutálisan meghökkentő zenék. Az említett pro tippet próbáljátok ki, nagyon mókás 🙂

zorius: A nóta egyfajta görbe tükör-szerű emlék állítás a 90-es évek népszerű tánczenéinek, amikor sokan a borítón látható csodálatos asics vagy hasonló zselés talpú cipőkben ropták (a cover maga egy műalkotás, szó szerint: Anne De Vries „Steps of Recursion”).
Ugyanakkor nincsen ritmusszekció benne, ahogy a lemez egyik trackjében sem. Nem véletlenül. Az összes egyetlen szintetizátorral lett rögzítve, élőben, vágás, és mindenféle effekt nélkül. Ez a szinti a Roland JP-8000, ami elhíresült Supersaw waveform-ról, fő erényéről, ha szabad így fogalmazni. Bár a Roland ezt egy kísérletnek, érdekességnek szánta, igazából magában egy paródia, Lorenzo Senni sem kellett hozzá. Nem meglepő persze, hogy ennek ellenére egy korszak ikonjává vált, és sora ihlette a jobbnál-jobb művészeket (sic!). (Hasonlóan félrecsúszott kísérlet eredménye a 303 is, ami nagyjából egy rockzenészeknek kitalált, basszusgitár helyettesítő eszköz volt eredetileg, teljesen más pályára tévedt végül, de arra azért büszke lehet a Roland)

Visszatérve a nótára magára: az említettek után (1 szinti live act) felmerülhet a kérdés, hogy mit lehet ehhez hozzáfűzni? Nem sok mindent, ezt hallani kell. Az ilyen alkotás hasonló reakciót vált ki az emberekből, mint mondjuk Joan Miró Blue sorozata. Megosztja az embereket, a többség nem érti, vagy nem akarja érteni, miről szól ez. De aki szán rá időt, és belehallgat, az nem tudja abbahagyni, mert folyamatosan változik, fenntartja az érdeklődést, kíváncsivá tesz, hogy vajon mi fog történni. És a legfontosabb, hogy mindenféle érzéseket vált ki a hallgatóból. Végül ez olyan, hogy a meghallgatás után mindenki maga dönti el, mit adott neki ez a majd’ negyed órányi ámokfutás. Nekem sokat, ezért időről-időre meg kell hallgatnom újra, és ott az örökös helye a gyűjteményemben.

(pro tipp: lehet fokozni az élvezetet. Játsszátok le egyszerre 2 példányban, különböző pozíciókban egymásra keverve! Mivel ugyanaz a 2 nóta, nem kell mixer, meg dj skill hozzá, az sem baj, ha nincs beatmatch, úgy még jobb! A hatás nem marad el!)

Lorenzo Senni – X MonsterX (Quantum Jelly, Editions Mego, 2012)

YouTube link

És akkor jöjjön az én zeném mára.

Mindig is nagy rajongója voltam ennek a stílusnak, amit a mai napig nem tudok pontosan bekategorizálni, igaz nem is szeretem a nagyon részletes alfajtákig terjedő kategorizálást. Hívjuk csak Drum & Bassnek a stílust.

A rajongásom egészen 1996-97 tájára vezethető vissza, amikor ezek a (mint egyszer megtudtam, drum&pop) stílusú brit zenék nagyon fű alatt kezdtek el beszivárogni. Beszivárgás alatt azt értem, hogy este 11 után, ha jól emlékszem az FM4 rádióban (!) tudtam csak elcsípni ilyen zenéket.

A Chase & Status duó (trió, kvartett, mikor éppen hogyan) Machesterben ismerkedett össze egyetemi évek alatt, 2003-ra tehető a megalakulásuk dátuma. Ez a dátum csak azért érdekes, mert jól látszik belőle, hogy a stílus milyen hosszú időn át „túlélt”, persze közben át is alakult, új alfajokat létrehozva, mint például a dubstep.

A Take You There számomra ezt a régi, 96-os életérzést hozza vissza, kamaszkorom késői éveit, amikor már jogsival a kezünkben, szüleink autójával vagánykodva bömbölt a kocsiban a „fura zaj”, amit akkoriban még kevesen hallgattak és tényleg csak zajnak minősítettek.

YouTube link

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E01

Elindul tehát a Heti Zene S03 és rögtön jön is az első rész, az E01. Kicsit még hiányosak vagyunk, de a nyár múltával szép lassan összejön a teljes csapat. Időközben csatlakozott hozzánk @attilagyongyosi úr, mint régi motoros és zorius úr, mint új játékos, akinek ismerem a zenei ízlésvilágát és mondhatom: fog meglepetéseket hozni a Heti Zenébe!

Egy fontos változás az idei Heti Zenében, hogy Spotify linkeket fogok beágyazni (már ahol van), támogatva így kicsit a zenészeket (és a „jogvédőket”…).

Sőt, mi több, a Heti Zene gyűjtő lejátszási listája is elérhető lesz Spotify-on, az alábbi linken. A YouTube lista pedig itt található.


Biztosak lehetünk benne, hogy @tepi77 mindig minőségi szintis (JMJ like) muzsikát hoz. Most sincs ez másképp. Ja és külön öröm, hogy Peti újból zenél és tovább él a Tangram projekt!

@tepi77: A nyár számomra legemlékezetesebb sorozata a Stranger Things volt, nemcsak a témája miatt, hanem a zenéje miatt, ami már a főcímben libabőrt okozott. A nyolcvanas évek szintialapú filmzenéit (pl. John Carpenter, aki nemcsak rendezője, hanem zeneszerzője is volt a filmjeinek) idéző témái alaposan meghatározták a sorozat hangulatát. Nemrég kijött a filmzene album, azóta napi párszor meghallgatom. Nagyon közel áll hozzám a hangzás, amit legjobban a főcímzenével tudnék illusztrálni.

YouTube link (extended version)

Sajnos mostanában kevés @andan81 mixet hallgattam, pedig a kolléga úr nagyon finomakat tud mixelni. Érdekes, hogy zenei ízlésünknek van egy eléggé jól körbehatárolható közös halmaza, aminek azt gondolom az origója pont Sven Väth és KiNK. Zseniális művész mindkettő.

@andan81: Sven Väth mindig is egy olyan Dj/producer volt számomra, aki egyrészt meghatározó volt abban, hogy Dj-ként tevékenykedjek, másrészt zeneileg egy olyan irányt mutatott, ami mindig egy picit (na jó néhányszor nagyon) eltért az átlagtól.

Lemezlovasként a techno zene volt az, amiben otthon éreztem magam. Azon belül is az analóg, húzósabb, fémesebb hangzást kedvelem.
Ilyen zenét hoztam nektek most is: Sven Väth – Accident in Paradise (KiNK remix) track-je egy olyan acid-es hangvételű techno, amit néhány helyen felvált egy-egy lágyabb rész, hogy aztán ismét az analóg hangok nagyot üssenek. KiNK-nek egészen 1992-ig kellett visszanyúlnia az eredeti zenéért, és azt gondolom profi munkát végzett remixerként. Megmaradt az eredeti hangzásvilágnál, ugyanakkor modernebb, kifinomultabb lett a végeredmény.
Remélem tetszik nektek is! 🙂

Új ajánlónk zorius kolléga, aki több értelemben is kolléga: egyfelől szintén gyógyszerész, másfelől szintén zenélget otthon, kitartóan, szép fejlődést bemutatva. Ha jók leszünk, talán egy saját release-t is hallunk majd tőle, de addig is lássuk, mit hozott magával mára!

zorius: Kényszer szülte első választásom. Le kellett szűkíteni a kört friss zenéimre, és azon belül lett egy kiszemelt EP, amin van egy nóta So Inagawa-tól, aki egy japán jazzy-deep-house producer, a Cabaret Recordings alapítója, mostani nagy kedvenceim egyike. De most nem őróla lesz szó.

Van rajta egy másik track, amit sokszori meghallgatás után sem akartam ajánlani, de végül megadtam magam, illetve megadta a dal magát nekem.
Dapayk, Midnight: semmi extra, közepesen ismert label, csináltak pár nótát táncparkettre, ez is egyértelműen oda való.
Száraz, kemény percussion-el, és kíméletlen techno ritmussal indul, szinte faék egyszerűségű, néhol egy elcsépelt effekt-el. Majd bejön egy mély vokál, egyértelműen hallani, hogy női, amatőrnek ható pitch korrekcióval, aztán derült égből villámcsapásként jön egy rendes vokál hang, versszakokat énekelve, meg egy halk, gitárszerű dallam.
stro-B tudja, hogy finoman fogalmazva én nem vagyok oda az éneklős dalokért. Nekem legfeljebb egy jó vokál sample-töredék, erőteljesen módosítva, az elfogadható egy track-ben. És főleg ilyen, szinte fantáziátlan módon felépítve, hogy először mélyebben, majd rendes hangmagasságban játszva… vagy néhol visszhangszerűen és visszafelé stb.
De valahogy mégis működik, beszippantja az embert. A rendes vokál felépültével megjön a house backbeat is, innentől uralva a ritmust. Néhol egy kiállás, egy megszokott alpári effekt, offbeat-re váltó kick stb, de továbbra is érdekes a téma, már nem lehet leállítani.
Számomra a csúcs, az utolsó 2 perc: először fél percnyi éteri vokál csak magában, beteg, Autechre-t idéző ritmustalan (értsd: komplex) ütős szekcióval megtámogatva. A legvégén pedig értelmet nyer a mélyre hangolt vokál: ezt az elején kihagytam volna, vagy csak egyszer mutattam volna meg, halkan, nem ismételve. Itt már nincs house ritmus, sőt, szinte 2-step garage jellege van, a mély vokál miatt meg már-már a legendás Burial-t idézi.

Külön érdekesség, hogy ahogy a kick távozik, a percussion mennyire más ritmust ad ki magában, mint a nóta közben, a háttérben. Ezért tartom végül is zseniálisnak: mert amilyen meglepő az elején a szokványos felépítésű ének belépése, olyan nehéz elhinni a végén, hogy pár perccel korábban egy dallamos nóta közepén jártunk…

YouTube link

És akkor jöjjön az én zeném mára.

Ülünk Dél-Franciaországban a vacsoránál a teraszon, amikor elhangzik az ételre egy elismerés: „Formidable!” Ami franciául annyit tesz, hogy: csodálatos! Persze nem én lennék, ha erről nem ugrik be egyből Stromae a belga zenész, és az ő Formidable című dala, melyet szóvá is teszek egy rövid dúdolás kíséretében. A poén csak ezután érkezett, házigazdánk közli, hogy ő bizony ismeri és szereti Stromae-t. Mivel velem ellentétben tud franciául, elmeséli, hogy miről is szól a dal, amin jót mosolygunk.

Röviden: a főszereplő Stromae iszonyat módon berúgott előző nap este és hát na, másnapos, de jól érzi magát, minden „formidable”, azaz csodálatos!

Aztán a második meglepetés itthon ért most, mikor a Heti Zenére kerestem a zenét, megláttam a klipjét, amit kandikamerával forgattak brüsszelben, Stromae pedig eljátsza, hogy másnapos. Érdemes megfigyelni a rendőröket a klip közepén!


YouTube link