Kategóriák
Blog

Vasárnapi zárvatartás

Ezen a szép „semjénszombaton” , 2016. február 27-én elindultam a szokásos bevásárlásra. A parkolóban már fura látvány fogadott: a helyek 3/4-e szabadon állt. Ránéztem a telefonomra, láttam a hóvégi dátumot, majd máris feleslegesnek láttam feltenni a kérdést: mi van, hogy csak ennyien vannak?

A Tesco kongott az ürességtől, a polcok roskadoztak az árutól, nem a megszokott szombat ez. Jól látszik, hogy az ország jobban teljesít, a lakói pedig tanultak korábbi pénzügyi hibáikból.

Jé, most jut eszembe, 2 hét múlva 1 éves a vasárnapi boltbezárás és még mindig nem tettük túl magunkat rajta…

Ami korábban közel egy órát vett igénybe, azt most durván 30 perc alatt el tudtam intézni. Az önkiszolgáló pénztárnál sem volt tülekedés, így az ott szolgálatot teljesítő, kb 55-60 év körüli hölgynek is volt ideje Józsival, a szintén 55-60 év körüli polcfeltöltővel kicsit diskurálnia.

A következő beszélgetés zajlott le:

– Na, mára végeztél?

– Igen.

– Azért jobb így, mint korábban nem?

– Hát, igen. Nem is értem az embereket…ennyi nekünk is jár nem?

– Hát ezt mondom én is mindig. Na meg hát, annakidején se volt ám ez másképp…

– Nem hát! És a mi gyerekink is felnőttek minden gond nélkül. Csakhát, tudom én ám mi van, unatkoznak az emberek, aztán járnak vásárolni.

– Úgy! Régen szombaton 12:30-kor bezárt minden, mégis volt otthon minden, a gyerekek se éheztek!

– Dehát, na…ennyi nekünk is jár. Na jól van, megyek.

– Szevasz, én még 6-ig vagyok!

Több kérdést is felvet a fenti beszélgetés, gondolatébresztőnek csak röviden foglalom össze őket és biztosan lesz benne pár megosztó, akár bántónak tűnő is, vállalom:

  • kicsit úgy érzem, fordítva üljük meg a lovat, mintha a vásárló lenne az eladóért
  • az „ennyi nekünk is jár” témakörén nincs mit vitázni, mindenkinek jár a pihenés. Csakúgy, ahogy a munkavállalás lehetősége is és biztosan jobb lenne a szájíz, ha például a munkaidőkeret intézményét szüntetik meg a vasárnapi munka helyett, így a szombati és vasárnapi pótlékok miatt megemelkedett fizetés kompenzálja a naptári pihenőrendtől való eltérést
  • anno mikor patikában dolgoztam, mi is nyitva voltunk vasárnap. Tudom mennyire szar érzés vasárnap, de még akár szombaton is dolgozni. Egy ideig bírtam, aztán úgy döntöttem, ez nekem nem jó és továbbléptem.
  • a „régen is felnőttek a gyerekek” témaköre izgalmas kérdés és nehéz rajta fogást találni. Azért megpróbálom: ha mindenki, mindenhol a régen is működő módszereket alkalmazná, még mindig lovaskocsival járnánk és védőoltások híján még mindig meghalna a csecsmők nagy százaléka, sőt, a felnőttek sem élnének 55-60 évig
  • Einstein óta tudjuk, hogy minden relatív és függ a megfigyelő helyzetétől. A boltban dolgozva, a vásárlókat (akik költéséből a dolgozó bére is „kitermelődik”) figyelve tagadhatatlan, hogy unatkozó, lézengő emberek képe tárulhat elénk és biztos, hogy van is ilyen vevő. Vallomást kell tennem: sosem mentem még unalomból boltba. Mikor unatkozom (vagy ráérek, sokan ezt összemossák, pedig nem ugyanaz), akkor inkább filmet nézek, zenét hallgatok, zenélek, olvasok, kertészkedek, kutyát sétáltatok, főzök…de még sosem kiáltottam fel: menjünk boltba!
  • mivel ismétlődő elem, térjünk vissza a nekünk jár témakörére. Iszonyatos ez az ellentét, szakadék ami a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő között van…kölcsönösen nem tisztelik egymást az emberek, irigyek egymásra, a másik zsebében turkálnak: honnan van pénze annyi mindent venni?! Széles társadalmi gond ez, ha egy széles középosztály lenne, elfogadható fizetéssel (véleményem szerint kb. nettó 250-300.000.- HUF/hó/fő), akkor ezek a kérdések sokkal kevesebbszer merülnének fel

Azon gondolkoztam, vajon hány embert érint(ett) a vasárnapi/hétvégi munka. Ha követem a fenti párbeszéd logikáját, azt is mondhatnám, hogy vajon hány ember kényelme miatt kell alkalmazkodnia a többi embernek? És kik vannak többen? A szolgáltatók vagy a vevők? Nem nehéz megtippelni.

És én – mivel voltam hasonló helyzetben, mint írtam is – továbbra sem az egyszerű melósokra haragszom, akik most örülnek, mert ennyi nekik is „jár”, sokkal inkább a rendszerre, annak kommunikációjára, árokásására és logikátlanságára.

De leginkább arra, hogy sokkal de sokkal több ember szabadságfokát korlátozza ez az idiótaság, mint amennyinek kedvez. És, ha valamilyen csoda folytán úgy alakulna, hogy a nép szavazhatna a kérdésről, majd abban elutasítja a zárvatartást, akkor a mostani helyzet kedvezményezettjei lennének iszonyú mérgesek a többségre, ahelyett, hogy azokra haragudnának, akik az egész méltatlan helyzetet az alacsony bérekkel előidézték.

„Olyan úgyse lesz, hogy mindenkinek jó!” – ezt még hozzáfűzte Józsi, mikor elköszönt.