Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E09

Akár a korábbi Heti Zene epizódokból, akár a harmadik évad nyitó epizódjából tudhatjátok, hogy @tepi77 nagy Jean-Michel Jarre rajongó. Tőle hozott ma nekünk zenét.

@tepi77: Az Oxygene albuma megjelenésének 40. évfordulójára Jean-Michel Jarre elkészítette az Oxygene-trilógia harmadik lemezét.

A második folytatás 1997-ben, az első lemez 21. évfordulójára készült el, így elmondható, hogy Jarre úrnak csak húszévente van szüksége némi oxigénre 🙂
Na de ez az új album december 2-án jelenik meg, és itt az első track, amit a mester közreadott belőle.
Nem szégyellem, volt nap, amikor egymás után tízszer ment le a dal a kocsiban – ez november 10. volt, amikor Jarre Budapesten játszott, és a koncertről mentem haza 🙂

A SEO és jó kis jazz muzsikák mestere @longhand a hétre egy bátorító zenét hozott.

@longhand: Itt van kapásból egy kis zene ami rengeteg bátorságot ad az embernek


YouTube link

Pont a héten futottam bele egy igazi 90-es évek beli rave muzsikába, aminek azért köze sincs ahhoz a Rave című dalhoz, melye @andan81 hozott. Egyetértek a kollégával: beugrik egy-két raves emlék 🙂

@andan81: Sam Paganini olasz dj/producer egy régebbi muzsikáját hoztam nektek a hétvégére. A Rave egy igazi modern klasszikus hangzású techno. Remek kis groove-okkal, és jó kis lépegetős ütemekkel. Hogy mennyi köze van a régebben fénykorát élő rave zenéhez? Talán nem sok, de amikor az analóg hangzású szinti beúszik az alapra, akkor az bizony instant libabőr. Nekem akkor azért beugrik 1-2 akkori rave zene hangzásvilága. Lehet pont ez volt a cél. Nincs túlerőltetve a retro hangzás, sőt, picit modernebben is szólal meg.
Remélem nektek is tetszik ?

YouTube link

A héten zorius olyan hibátlan leírást küldött, hogy nem akarok belerondítani a gondolatokba. Talán egy apró kiegészítés: a női producerek iránti rajongás közös „perverzió”, nálam valahol Björknél kezdődött és legutóbb Maya Jane Colesban teljesedett ki.

zorius: Két dolog miatt lesz ez az alkalom érdekes. Egyrészt páratlan sorszám, tehát stílus-kaland. Másrészt pedig van egy ‘perverzióm’, amit Robi is ismer már: a női producereknek kiemelt figyelmet szentelek. Az elférfiasodott zenei szakmában nem könnyű érvényesülni egy lánynak, tehát az már magában tiszteletet érdemel (és itt most kicsit szégyellje magát minden hím soviniszta Heti Zene közreműködő, mert eddig még senki nem tett ilyet rajtam kívül). Persze itt nem előadókra gondolok, hanem valódi női producerekre, akik maguk készítik, mixelik stb a zenéjüket. És a nagy kedvenceim ( Avalon Emerson , Cassy , Helena Hauff , Kyoka , Laurel Halo , Paula Temple ) érdekes módon olyan nagy nevek a techno-house-experimentális zenében, hogy ha nem tudnám, hogy lányok, akkor is az elsők között említeném. Ebben lehet valami olyasmi is, hogy a nők nyilván máshogy állnak mindenhez, más megközelítéssel, és van egyfajta bája a zenéjüknek, bár ez mondjuk Paula Temple ‘Deathvox’ című trackje esetében nem feltétlenül igaz 😉

Ebbe a sorba lép be új felfedezettem, Marie Davidson, egy tündi kis leányzó, aki szép csendben önmegvalósít néhány éve, művészkedő klipekkel erősíti a kifejezését, és a cuki kanadai akcentusával végképp elvarázsol, és megszínesíti amúgy puritán zenéjét. Ami techno alapokon nyugszik, de –  itt jön az érdekesség – retrós, dark electro-new wave-industrial-EBM elemekkel oltja be, ami megint csak egy olyan műfajcsoport, hogy az emberek többségének eszébe sem jutna ahhoz nyúlni (nekem sem), de általa kicsit megismerhetjük ezt a szubkultúrát is.
Önkényesen választottam a ‘Good Times’ című nótát a végéről, de ez tényleg egy olyan lemez, amit végig kellene hallgatni az elejéről. Javasolt kedvencek: ‘Interfaces’‘Denial’‘Inferno’ – erős techno banger témák; A ‘Naive to the Bone’ pedig a másik nagy kedvencem a ‘Good Times’ mellett.

YouTube link

És akkor az én heti ajánlásom.

Sokan szidják a Spotify szolgáltatást és van is benne igazság. Például mióta nem prémium előfizető vagyok, furcsa mód vannak érdekes bugok…node, vannak ám azért jóságok is. Ilyen például a mi kis Heti Zene ajánlásunkhoz hasonló „Heti Kaland” és a nemrég (amúgy zorius által) felfedezett Release Radar, melyben az általam korábban mentett, kedvelt, hallgatott előadók friss megjelenései gyűlnek össze hétről hétre – nehogy lemaradj valamiről.

Régi kedvencem a Sub Focus (akiről most látom, hogy még nem írtam itt?!). Ma jelent meg a legújabb, Love Divine nótája, mely kicsit visszakalandozik a 90-es évek brit drum’n’pop/garage irányába. Az úriember egyébként eléggé komoly drum’n’bass produkciókat hoz ki, őt és korábbi albumát vicces módon egy Red Bull reklám kapcsán és a Last jungle című dalán keresztül ismertem meg. Három évnyi hallgatás után most jött ki az új maxi, remélem album is érkezik hamarosan.

Szóval most igazi dj-s ősbemutató, Love Divine! Instant libabőr nálam!

YouTube link

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Blog

Egy hosszúra nyúlt keresés eredménye

A hét nagy felismerése volt számomra, hogy még mindig milyen könnyen elterelődik a figyelmem. Erről szólt az előző bejegyzésem, melyben említettem, hogy egy témában elkezdtem keresni a Google-ben, majd két órányi böngészés után eljutottam oda, hogy vásároltam egy terméket.

A mai bejegyzés erről a termékről fog szólni, amely nem más, mint a BWT Penguin vízszűrő kancsó.

A kemény víz

Ebben a régióban – de szinte az egész Nyugat-Dunántúlon, rettentően kemény a víz. Ez számos problémát tud okozni, az esztétikai kellemetlenségen (vízkőfoltok) túl a műszaki eszközökben komoly károkat tud okozni, a hatásfokot csökkentheti a kiváló vízkő, de a bőrnek sem a legjobb (bár annak inkább a víz klór – klorid tartalma nem tesz jót). Ezeken túl a kemény vízben a mosószerek, samponok, tusfürdők is másként viselkednek, szintén romlik a hatásfokuk.

Elhatároztam, hogy rendszer szinten keresek megoldást és a közeljövőben beruházok a vízvezetékre köthető vízlágyító berendezésbe. Ennek kapcsán indult a Google keresés és az egyik gyártónál megtaláltam a vízszűrő kancsókat, mely végül bevitt a féreglyukba.

Csapvíz vagy palackozott víz?

Igazából ízlés kérdése. A csapvíz minősége Magyarországon kimondottan viszonylag jó, komoly felügyeleti rendszer működik az ÁNTSZ berkein belül (leánykori nevén KÖJÁL, de már szerintem az ÁNTSZ sem létezik úgy, ahogy), a vízügyi rendszer magas színvonalon működik és megbízható. Persze a víz keménységénél sokkal komolyabb problémákat kell megoldani a vezetékes víz kezelésénél, ilyen – sajnos az ország területein még most is problémát okozó – például az arzén vagy ammóniumion tartalom.

Azért is húztam át a „kimondottan jó” jelzőt, mert a bejegyzés írása közben rátaláltam erre a 2014-es cikkre, mely jól leírja a helyzetet. Sőt, egy jó tippet kaptam is, ne álljon sokat a víz a kancsóban!

Valamiért én nem ittam eddig csapvizet, talán az enyhe klóros illat miatt, nem tudom. Egyszerűen csak kialakult a szokás és ész nélkül vettük a palackozott vizet, melyet utána szelektív gyűjtőbe heti rendszerességgel elvittünk.

Egy dolgot viszont mindig is utáltam nagyon: a reverz ozmózissal készült, szűrt, tisztított, föld ízű vizet.

A matek

Egy ideje, pontosabban 2016.04.04-e óta vezetem, hogy mennyit költök ásványvízre. Cserélgetni szoktam a márkákat, nincs különösebb megkötésünk, átlagban elmondható, hogy 75-100 Ft közötti árszegmensből vásároltunk.

Mikor rátaláltam a vízszűrő kancsóra, gyorsan elvégeztem a matekot: havi szinten 3-4000 Ft körül költünk ásványvízre, ami egyébként az elfogyasztott mennyiséget nézve is kevés. Nem iszunk eleget.

A vízszűrő kancsó persze nem fog nekünk ingyen „ásványvizet” termelni, a vízszűrő és ioncserélő patronok ára 1200-1900 Ft között mozog, beszerzési forrástól függően. Egy patron 120l víz elkészítéséhez elegendő, de havonta javasolják a cserét. Ha a kancsó bekerülési költségét is alapul veszem (5-7000 Ft között), akkor igazából 2-3 hónap után már a vízszűrő kancsóval készített víz áll nyerésre. Igaz a vezetékes víz árával nem számoltam, a nálunk érvényben lévő ~800 Ft / m3 (1000l) árból számolva az eddigi 45-60 liter ásványvíz fogyasztásunk csapvízből 48 Ft-nak felel meg. 2016. áprilisa óta közel 22.000 Ft-ot költöttünk ásványvízre… Hát nem vicces?

Ide tartozik, hogy az ajánlás szerint napi 2-3 liter folyadékot azért jó lenne magunkba oktrojálni, két főre vetítve az havi szinten 180 liter … ebből  jól látszik, mennyire keveset iszik a háztartásunk.

A kis pingvin

BWT PenguinA márka – mivel szimpatikus az osztrák cég – adott volt, BWT lesz. A kérdés csak az volt, melyik típust válasszam. És melyik ajánlatot?!

A bevezetőben is említett hosszú keresés talán a döntéshozatali folyamat miatt tartott sokáig, végül sikerült a BWT Penguin típusára letenni a voksot.

Volt pár jó ajánlat a BWT webshopjában is, régebbi modellek pl. szettben most akciós áron kaphatóak, de találtam az Amazonon is (melyről pont vásárlás után derült ki, hogy 39€ felett ingyen fog majd szállítani Magyarországra). Végül egy – számomra – ismeretlen webshopból rendeltem meg a websale.hu oldalon.

Miért itt, miért ezt? Mivel kísérletről van szó (nem tudom, hogy ízleni fog-e, bejön-e a módszer), a legolcsóbb megoldást kerestem. Amazon lett volna olcsó, de a szállítás elvitte az árelőnyt. A „gyári” shop akciója (régebbi modell + 3 patronnal) nem izgatott fel nagyon, a „pingvin” mellé adott kulacs és a majd kétezer forintos ártöbblet szintén nem. Egy kancsó, egy patron. Ha bejön, majd bővítünk.

Ezt egyébként most tudatosan gyarkorlom: gyors döntéshozatal, kísérletezés, modellezés, zéró tökölés. Utánam az özönvíz!

Kicsit azért utánanéztem a websale.hu oldalnak az árukeresőn, ami lehet, hogy hiba volt: olvastam nagyon jót és nagyon rosszat is. Itt megszólalt egy hang, mely végül elvitt egy közgazdasági fogalomhoz, a kockázati felárhoz.

Úgy voltam vele, hogy mivel nem ismerem a céget, nem rendeltem még tőlük, illetve a negatív visszajelzések viszonylag frissek voltak, nem kockáztatom meg a bankkártyás fizetést. No nem azért, mert magával a fizetéssel kapcsolatban vannak fenntartásaim, hanem mert a legtöbb negatív kritika az áru elérhetőségének mondjuk úgy pontatlanságát illette és ebből fakadóan a szállítás gyorsaságát. Nem akartam, hogy ki tudja mennyi ideig álljon benne a pénzem, ráadásul tényleg gyanúsan olcsó volt a többi helyhez képest.

Így utánvét lehetőségét választottam, GLS pontba kiszállítással (a futárra sem kellett így várni), a felára az utánvétnek 250 Ft volt. Ezt hívom én helytelenül „kockázati felárnak”, bár, ha úgy vesszük, az olcsóbb ár okozta nyereségtöbblet tulajdonképpen felfogható kockázati felárnak 🙂

Ne szidjatok, ha nem így van, nem vagyok közgazdász – csak lelkes rajongó!

Átvétel, unboxing, installálás

Átlagos dobozHétfőn adtam le a rendelést, ma jött a mail (csütörtökön), hogy megérkezett a GLS pontba a cucc. Mindig jót mosolygok az olyan átvételi helyeken, amelyeknek nem ez a fő funkciójuk, csak valamelyik, a dolgozók által már millószor elátkozott vezető úgy gondolta, jó ötlet egy élelmiszerüzletbe átvételi pontot létesíteni. Van egy különleges hangulata ilyenkor az átadás-átvételnek, érzem a hátamban a kést – „mit majomkodik itt, ez egy közért!”

A doboz tartalma Az unboxing porn rajongóit ki kell ábrándítsam: semmi extra. A doboz átlagos minőségű, semmi hipszter elemet nem tartalmaz. A kancsóA kancsó, benne a szűrőbetét tartó és a szűrő. Ja meg a fedél. Használati útmutató, magyarul is. Ennyi.

Az installáláshoz előbb le kell tölteni a drivereket a cég honlapjáról floppy-ra, majd be kell áztatni a szűrőpatront 5 percre sima vízbe, a kancsót pedig enyhe szappanos vízzel megtisztítani. Ázik a patron 5 percigEzt egyébként minden egyes patroncserénél javasolja a gyártó, majd leönteni róla a vizet, és felengedni most már normál használatra, majd a lehetséges lebegő aktív szén szemek miatt még 1x le kell önteni a vizet és csak ezután az előkezelés után lehet fogyasztani. Harcra kész

Felengedés után a szűrő teszi a dolgát, szépen csordogál át rajta a víz. Kicsit a széleken szivárog, ez remélem idővel megszűnik majd.

Mit is csinál a szűrő?

A gyártó ígérete szerint:

  • Az apró lebegő homok, rozsda és más szennyeződések fennakadnak egy finomszűrőn

  • Az aktívszenes szűrőfelület eltávolítják az íz és illatrontó anyagokat, például a klórt a vízből és más szerves vegyületeket

  • Az ioncserélő eltávolítja a vízkőért felelős anyagokat és a nehézfémek egy részét (amennyiben jelen vannak a csapvízben

  • A szabadalmazott Mg2+ technológia révén a víz értékes magnéziummal gazdagodik

  • A 2. finomszűrő pedig megakadályozza, hogy az esetlegesen bent maradt részecskék bejussanak a szűrt vízbe.

Úgy legyen!

Első tapasztalatok

Ez egy rövid posztnak készült, mint eddig szinte mindig, és megint rá kell jöjjek: képtelen vagyok röviden írni. Bocs.

Gyorsan vízkőtelenítettem a vízforralót egy kis 20%-os ecettel, pezsgett szépen. Science bitch! Míg tisztult, megkóstoltam az első eresztést: a klórszag eltűnt, az íz más mint a csapból vett ellenminta. Twitteren elhíreltem és már akadtak kétkedők, sajna nincs itthon reagensem, hogy megnézzem, akad-e kalcium-karbonát – valószínűleg amúgy igen, csak sokkal kevesebb.

Amit ígértek és vártam, hogy a kávé, tea teltebb ízű lesz. Ezt egyelőre lehet, hogy csak az agyam képzeli bele, de mintha teltebbek lennének az aromák. A szimpla víz teljesen jó ízű, szóval a rendszer átment az elsődleges kóstolási teszten, marad.

A vízkő mennyiségét illetőleg pedig majd a vízforraló fog „árulkodni”, ha nem vízkövesedik, akkor az sem csalás és ámítás.

Egy hónapra elegendő a gyárilag csomagolt patron, de már találtam Amazonon lelőhelyet, ahonnan ~900 Ft-os áron fog érkezni egy éves adag, amivel bőven a korábban kifizetett ásványvíz költség alatt leszünk.

 

Kategóriák
Blog

Pomodoro és a fókuszálás

Frissítés: a mai nap jött Daniel H. Pink Pinkcast adásának új epizódja, amiben pont ezt a tippet javasolja! Egy adott idő után egy „zavaró” tényezőt, mely alkalmat ad arra, hogy felülvizsgáld: azt csinálom, aminek eredetileg nekiálltam?

Az elmúlt hétvégén, szombaton vettük fel az Agyvihar podkeszt 56-ik adását. Ebben volt egy téma, ami a fókuszról, a fókuszálásról szól (az adást holnaptól tudod majd meghallgatni).

Ebben a bejegyzésben egy produktivitási technikáról írok, melyet bár már próbáltam korábban, ma jött egy felismerés, ami megváltoztathatja a hozzáállásomat a módszerhez.

A probléma

Bevallom, mindig is problémáim voltak a fókuszálással, akár rövid távon nézem (éppen azzal foglalkozni ami előttem van), akár hosszú távon nézem (stratégia tudatos követése, célok megvalósítása). Ami azért egyre inkább ciki, mert egyrészt valamilyen szinten a munkámhoz elengedhetetlen, másrészt a saját vágyaim, céljaim elérésében jelentősen hátráltat.

A fókuszálás hiányából adódik, hogy sok minden érdekel, sok mindenben szeretek tájékozott lenni. Barokkos, illetve bocsánat, reneszánszos (sic!) túlzással élve, afféle polihisztorság – szerényebb változata – felé kacsintgattam mindig is. Ez bizony hátrányt jelenthet: egyre inkább azt láttam/látom, hogy azok érnek el sikereket, azok jutnak előre az életben, akik egy adott területre koncentrálnak, egy adott téma szakértői. Van is egy szép magyar mondásunk, amit én erre vonatkoztatok: egy fenékkel több lovat megülni nem lehet.

Ma már akad valamiféle magyarázat erre a jelenségre, szép nevet is kapott: multipotenciális, ami valahol enyhe túlzással a fent említett polihisztorság mai megfelelője. Ebben a TED videóban nagyon jól elmeséli a jelenséget Emilie Wapnick (van hozzá magyar felirat) és az oldalán is találsz információkat.

Azért a diagnózis felállításához még pár cikket jó lenne átolvasnom 🙂

A pomodoro technika

Pomodoro technikaSokak számára ismerős az egyik legalapvetőbb produktivitási technika, melyet még a 80-as években Francesco Cirillo talált ki. A módszernek rengeteg kedvelője és talán  ugyanennyi ellenzője is van.

Röviden a lényege: meghatározott időtartamú koncentrálás után szintén meghatározott idejű pihenés jön, majd indul elölről. A módszer ajánlásában 25 perc koncentrálás, 5 perc szünet szerepel megismételve maximum négyszer egymás után, majd a négy ciklus után egy hosszabb, 20 perces szünet után indulhat az egész elölről.

Sokan pont emiatt a behatárolt időkeret miatt ellenzik a módszert, hiszen teremthet egyfajta stresszt is a szünet eljövetele (még nem vagyok készen, jujj!), ugyanakkor motiválhat is (gyorsan, fókuszáltan dolgozok, és jön a szünet, ahol bármit lehet, csak addig kell kibírni!).

Szerencsére ez egy dinamikus módszer, mindenki kitapasztalhatja magának az ideális időtartamokat. Nekem az 5 perc szünet soknak tűnt és egy ideig a 27/3 felosztással kísérleteztem, több-kevesebb sikerrel.

A felismerés

A közeljövőben egy másik posztban fogok majd írni arról, milyen nagy projektben vagyunk most benne.

Ennek kapcsán leültem a Google elé, hogy utána nézek egy témának. Persze nyitva volt a Twitter is, kértem és kaptam is tanácsokat. Egyik Google találat a másik után vitt el különböző oldalakra, újabb és újabb kérdéseket, témákat felvetve. A lényeg röviden: közel 2 órányi böngészés, kutatás után megvettem egy terméket, melyet eredetileg nem is akartam és csak érintőlegesen kapcsolódik a kutakodásomhoz.

BWT PenguinAz órára pillantva elgondolkoztam: nagyjából fél órát akartam a témával foglalkozni, lett belőle 2 óra. Van más fontos feladatom, mégis mi a fene történt, hogyan jutottam el egy keresésből egy (elsőre feleslegesnek tűnő) megrendelésig?!

Csakis a fókuszálás, az akaraterő hiánya, a terv szerinti haladás mellőzése lehet az ok. Egy átlag halandót, nagyon könnyű eltéríteni az útról, az esetek nagy részében teljesen védtelenek vagyunk – működik a marketing gépezet a weben. A flow élménye kialakul és észrevétlenül fűzöd egymásba a kereséseket, weboldalak látogatását az információk beszerzését – majd az egész átcsap céltalan böngészésbe, időpazarlásba.

Node! Ha már önmagamat megfigyelve rájöttem – ismét -, hogy itt bizony komoly bibi van, ami ellen most már jó lenne tenni valamit, akkor hát rajta, tegyünk is valamit!

Inverz pomodoro

Azon gondolkoztam, hogy milyen módszer segíthetett volna abban, hogy kizökkentsen ebből a flow élményből, ebből az önfeledt és céltalan böngészéscunamiból? (de szép szó…)

Beugrott, hogy ha megfelelő időközönként lenne egy figyelemelterelő esemény, akkor az segített volna.

Hoppá, mire gondolsz Robi? Egy „inverz” pomodoro? Igen, ez jó lehet!

Mit értek inverz alatt? A pomodoro technika azt a célt szolgálja, hogy a koncentrálni tudj egy feladatra az időd nagyobbik felében, majd a szünetek alatt minden egyéb pihentető dolgot művelj. De mi van, ha ezt megfordítom és arra is használom, hogy minden egyes pomodoro (így hívják az aktív időszakot, ez a 25 perc eredetileg) után megvizsgálom, hogy azt csinálom-e még, amiért odaültem a gép elé?

Persze nem találtam fel a spanyol viaszt, ez inkább csak egy saját felismerés, egy újrakeretezése a pomodoro technikának, egyfajta másféle szemlélet, ami arra késztet: építsem be a rutinomba a használatát.

(10+2)*5

A Back 2 Work podcast egyik hostja Merlin Mann dokumentálta le még 2005-ben a pomodoro egy módosított változatát, amelyet ő pont olyan igazi halogatóknak és fókusz elvesztőknek ajánl, mint én.

A lényeg: 10 perc fókuszált, koncentrált munka, majd 2 perc szünet. Mindez ötször megismételve, így kijön egy óra. Arra nem találtam utalást, hogy mi lesz a hosszú szünettel, de mivel ez sincs kőbe vésve – csak ajánlás -, talán mindegy is. Én 10 percre állítottam be.

Mi kell a módszerhez?

  • egy időzítő (mint például a pomodoro technika névadója egy paradicsom formájú konyhai időzítő)
  • egy szűkitett teendő/feladat lista olyan feladatokkal, melyeken dolgoznod kell (nem feltétlenül 10 perc alatt elvégezhető)
  • egy óra idő
  • a notórikus halogató segge, amire ráülhet 🙂 (próbáltam műfordítani a „your sorry, procrastinating ass” megjelölést)

Ami fontos:

  • nem muszáj befejezned egy feladatot egy pomodoro blokk (jelen esetben 10 perc) alatt
  • ha hamarabb végeznél az adott 10 percre szánt feladattal, „vedd ki” azonnal a 2 perces szüneted
  • a szüneteket NEM HAGYHATOD KI! Soha. Tilos! Ilyenkor tudsz szörfölni eszetlenül, Twitterezni, Facebookozni, kinek mi.

És ennyi. Állj neki, csináld!

Mik az eredmények?

Ez a bejegyzés 6 blokkból áll. Ezt az utolsó blokkot a hatodik (10+2) pomodoromban írom, ami talán lassúnak tűnhet 881 szó leírása után, de ebbe az időbe beletartozik egy kis „kutatás” is a linkek után, pár információ pontosítása is – szóval nem a nettó írási idő ennyi.

Most hirtelen ebben segített ez a technika, de már fejben össze is állt, hogy az OmniFocusból éppen melyik listát fogom elővenni és szépen ilyen blokkokban végighaladok rajta.

Ez persze már egy kis stresszt is tesz rám, mert a következő gondolatom az: nincsenek rendben a GTD rendszer szerinti „következő lépés” listáim, magyarul előbb azt gondolom, a szombatról elhalogatott heti áttekintést kell megcsinálnom.

Az írás közben egyébként azt vettem észre, hogy kialakult egy egészséges verseny magammal: vajon be tudok fejezni egy blokkot 10 perc alatt? Volt, amit hamarabb sikerült, ilyenkor visszamentem pár helyesírási hibát kijavítani korábbi blokkokban (biztos maradt még benne, köszi, ha szólsz! 🙂 )

A cikk megírása közben sikerült betartanom, hogy a szünetekben felálltam a géptől – ebben segített Ruby is, aki kikéretőzött ugatni épp az egyik pomodoro lejáratakor -, illetve a még meglévő Twitter fiókomra is csak a szünetben néztem rá. És lássatok csodát: nem történt semmi világrengető abban a 10 percben, míg az írásra fókuszáltam!

Ami vicces, hogy már-már azt érzem, hogy egyfajta (ugyan mesterséges, de) flow állapotba kerültem ezekben a 10 percekben: haladtam az írással, pörögtek a gondolatok, gyűltek a szavak. Jó lesz ez, menni fog!

Apropó szünet: bár jelez hanggal az alkalmazás, amit használok időzítőként, de a háttérben  – nálam szinte állandó jelleggel – szóló zene elnyomja. Ezért szünet kezdetekor szóltam Sirinek, hogy állítson be egy 2 perces időzítőt aki ezt szó nélkül teljesítette. Imádom!

Be is fejezem, van még 2 percem a 10 perces blokkból, a szünet előtt elkezdem az utolsó átolvasást és hibajavítást, majd publikálok is.

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E08

Az új(abb) olvasóim talán nem tudják, de @attilagyongyosi remixertársam abban az értelemben, hogy két George Smoog „maxin” is együtt szerepelünk (Blackstar és Life), csak ott még Attila úr korábbi aliasaival szerepel. Házi feladat: a ma hozott zenéje alapján találjátok ki, melyik remix tartozik hozzá a két említett albumról 🙂

@attilagyongyosi:

Az internet beköszöntével és elterjedésével eljutott az emberiség arra a szintre, hogy másodpercenként annyi adatot termel, mint még eddig soha.
Ez az átlagember számára abban manifesztálódik, hogy borzalmas mennyiségű információt kap az arcába.
Saját felelősségünk leszűrni ezeket és csak azokra koncentrálni, amelyek tényleges értéket hordoznak, legyen szó hírekről, blogbejegyzésekről, mozifilmekről vagy akár, a mi esetünkben, zenékről.

A rengeteg céltalan elektronikus zenei töltelék közül magasan emelkedik ki Marcello Pacheco, vagyis ECO, aki az amerikai trance újhullám éllovasa. Körülbelül tíz éve folyamatosan minőségi anyagokat ad ki magából és az egyik kedvenc producereim közé sorolhatom.

Kis hallgatás után pár hete eresztette útjára új szerzői albumát, a Wolves-t, ami üde színfoltot hivatott vinni a tucatzenék szürke pöcegödrébe, és ezt könyörtelenül sikerült is neki elérnie.
Amit ma hoztam nektek, az az első hivatalos videoklip a lemezről, ami a ‘Darkness In The Light’ című dalhoz készült.

Maga a nóta nem a legerősebb darab az albumról, de az üzenet, amit hordoz mindenképp megfontolandó; ezért választottam.
A klip 3 lazán összefüggő emberi sorsot vázol és arra hívja fel a figyelmünket, hogy minden ember, akivel találkozunk küzd valamivel és megvannak a maga problémái. Sose a felszínt nézzük.

Az év egyik legjobb klipje számomra.

YouTube link

Egy olyan zenét hozott most zorius, aminek bevezetőjéről nekem elsőre bevillant a 70-es évek végének szinti őrülete, mikor mindenféle – akkoriban – űrzajnak titulált „zenét” adtak ki még akár olyan zenekarok is, akiknek nem kellett volna. Emlékezzünk csak a Queen – Flash Gordon albumára, ami csúnya bukás volt. Persze Xiao Long Bao produkciója igazi remekmű, külön tetszik az elektronikus dob (TR-909) és az akusztikus cinek keverése.

zorius: XLB, azaz, Xiao Long Bao, ami egy kínai étel, egy gőzölt, töltött batyu. Nem tudom, mivel töltötték azt, amit az alkotó fogyasztott, de én is kérek belőle. Ugyanis az általa megihletett elmeháborodott ámokfutás erősen pszichedelikus élményre vall.

Igazából maga a nóta nem éppen különleges, a kezdeti dob-hat-clap téma nem sejteti a későbbi elborulást. A fő téma, a bugyborékoló-vízalatti hatású szintetizátor hang itt a lényeg. A háttér alapok nincsenek is kifejezetten kidolgozva, olyan az egész, mint egy elnagyolt vázlat, ami hirtelen felindulásból született egy ilyen ihletett pillanatban. De lehet, hogy részletesen kibontva, már hiteltelen lett volna az egész, ez úgyis egyszer üt igazán nagyot, első hallgatásra.
Ahogy a bevezető után, 2 perc körül elhalkul a dob, és átadja a terepet a fortyogó szintinek, olyan feszültség épül fel, hogy konkrétan ez az év (legalábbis legpszichedelikusabb) egyperces dropja. Már csak emiatt is megéri időt szentelni rá.
Az illető amúgy Ben Ufo és Pangaea mellett a Hessle Audio nevű UK bass-techno labelt viszi, de ez a nóta inkább a saját egyéni stílusára jellemző, nem reprezentatív az említett kiadó és az angol underground zene szempontjából. Azért egy hallgatást talán megér, de azt viszont nagyon.

És akkor az én muzsikám a hétre.

Talán már írtam korábban, hogy vannak dalok, melyek megmagyarázhatatlan oknál fogva tetszenek. Ugyanígy ennek a fordítottja is igaz.
A mai fogást Martin Iveson szállítja, aki az Atjazz alias mögött áll, sőt egy egész kiadót igazgat Atjazz Record Company néven. Deep house, nu Jazz, house, hip-hop zenékben mozog, de jelentős ismertséget a videojátékipar hozott neki, hiszen olyan játékok zenéiben működött közre, mint például a Tombraider.
Remixerként sem utolsó, olyan neveknek készített és készít a mai napig remixeket, mint Jazzanova, Bob Sinclar.

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E07

Több szempontból is különleges a Heti Zene mostani epizódja. @longhand jóvoltából egy frissen Nobel-díjjal elismert művész következik

@longhand: A múltkori négyakkordos dal után, ideje ajánlani egy háromakkordost.

A ’90-es évek elején ismertem és szerettem meg ezt a dalt a U2 előadásában, később Jimi Hendrixen át végül lassan eljutottam Bob Dylanig, az eredeti szerzőig.

YouTube link

Még a Heti Zene S03 indulásakor @andan81 előállt egy ötlettel, aminek ma teret is adok. Nevezetesen, hogy az ajánló is bemutatkozik. Íme tehát Bonta Viktor, alias Andan bemutatkozása és eheti ajánlása

AndanAndan

1981.06.25-én születtem Mezőkövesden. Jelenleg Tiszalúcon élek. Mindig érdekelt a zene, már 3 évesen hallgattam a szüleim bakelitlemezjátszóján a lemezeket. Gyerekként megtetszett az elektronikus zene; Kraftwerket szerettem leginkább hallgatni. Később gyűjtögettem a kazettákat, megfogott nagyon az acid a house, és a techno zene. 1995-től barátokkal szerveztünk kisebb bulikat, ahol már zenéltem. Többre vágytam, nagyon érdekelt a Dj szakma, szerettem volna tovább fejlődni, ezért elkezdtem partykra járni, ahol megfigyeltem a Dj-ket munka közben. Nagy hatással volt rám Sven Väth, The Advent, Chris Liebing, Dj Zsíros, és Budai. Lemezlovas pályafutásom 2000 elején indult. Kisebb klubokban, házibulikon játszottam, főleg techno-t, és tech-house-t.

2007-ben felhagytam a nyilvános fellépésekkel. A zene iránti szenvedélyem továbbra is fennmaradt, nyomon követtem a kiadók által megjelentetett zenéket.

2011-ben mixek rögzítéséhez megfelelő felszerelést szereztem be, otthonomban készítettem mixeket a Mixcloud oldalra.

Bedroom Dj-ként a mixek készítése egyfajta önkifejezés volt számomra. Mindig a techno világában éreztem otthon magam. A techno-n belül is az analóg húzósabb, fémesebb hangzást kedvelem.

2015-ben találkoztam B-Vendel kollégával, aki többször meghívott rádióműsorába. 2016 februárjában megalakult a Techno Force formáció, melynek jelenleg tagja vagyok.

Ebben a csapatban nagyon jól érzem magam, hiszen azt a zenét képviseljük mindannyian, amit mindig is szerettem. Ugyanakkor a techno zenén belül saját stílusomat képviselhetem.

@andan81: Most egy kicsit lágyabb hangzású, mondhatni house-osabb techno-t hoztam nektek. (No azért annyira nem puha a muzsika) 2000 and One track-jeit mindig szívesen játszom, hihetetlen jó bassline-okat, loopokat és drumokat használ a holland producer.

A Kawasaki egy 2015-ös darab, bár a house loop-ok engem a ’90-es évek house zenéire emlékeztetnek. Erre jön a lüktető dob, és csörömpölő cin. Eme remek zene a táncparketten mindig megállja a helyét. De ha csak otthon hallgatod tuti elkezdesz bólogatni, mint ahogy most én is teszem, miközben az ajánlót írom nektek 🙂

YouTube link

Fogd a telefonod, tedd rá zorius eheti zenéjét és ha mersz, menj ki sétálni a sötétben!

zorius: Amikor stro-B felkért a Heti Zenére, tettem egy fogadalmat: no MODERNLOVE, especially no Demdike Stare. Ez részben könnyűnek tűnt, mert a Modern Love, mint a legtöbb magára valamit is adó (valóban) underground label, nincs fent a Spotify-on, és a Heti Zene (egyébként nagyon helyesen és praktikusan) Spotify központú. Másrészt nagyon nehéz volt megállni, mert nekem ők az igazi, örök kedvenceim, inspirációim. Úgyhogy most ezt a fogadalmat szépen megszegem, mert olyan kedvem van 😉

Egy remix véletlenül felkerült valahogy a Spotify-ra: Boddika Nonplus Records label-énél jelent meg, egy eredetileg jungle-d’n’b nóta átdolgozása (finoman fejeztem ki magam). Ezzel folytatjuk kalandos utazásunkat a nem hétköznapi stílusok világába, ugyanis az eredmény egy drone zene lett. Ez megint csak olyan, az abstracthoz hasonlóan, hogy épeszű ember magától nem hallgat ilyet: nálam is évekig pihent porosodva, mígnem, miután ezernyi más zenét meguntam, rávettem magam, és azóta véglegesen rabul ejtett. A drone, egy minimalista, erősen ismétlődő, zajos, kissé indusztriális zene, kísérteties vokálokkal.
A Demdike Stare duó kiemelkedő mestere ennek, és ez bár csak egy véletlenül bekerült nóta, azért jól fémjelezi zenéjüket, nem csak kényszerűségből mondom.
Túladagolt zengetők, és a címadó vokál szöveg a kezdő motívum, talán ez az egyetlen, ami az eredetiből, megmaradt, zeneileg teljesen más. 1 perc erősödő káosz után teljes csend, majd egy sejtelmes analóg elfojtott basszus elkezdi a fő témát. Ez egészül ki a már Autechre-nél is hallott katedrál zengetővel megtámogatott percussion-el, és egy szintén analóg, szélszerű zajjal, aminek az intenzitása, frekvenciája végig változik, erősödik, mint egy vihar. A basszuson finoman tekeredik a cutoff, hogy ne legyen unalmas, és ez is fokozza a hangulatot (a hangja gyönyörű, valószínűleg egy Roland SH-09, amit épp lenyúlt tőle Andy Stott, de nem meri visszaadni, mert rendetlenkedik a masina 😉 Majd jön az említett ‘haunted’, kísérteties vokál hang, egyik fő védjegyük. A szám második felében eluralkodik az indusztriális zaj.
Nagyjából ezzel a nóta tartalmilag ki is merült, ezek változnak, erősödnek, kombinálódnak a szám végéig, ahol aztán jön a megnyugvás.
Nem egy vidám dal, de hallható, hogy milyen mesterien lehet szinte zenei hangok nélkül, zajokkal is érzéseket kifejezni.

YouTube link

És akkor jöjjön az én ehetim.

A mai napig a kilencvenes évek bulihimnusza a csengőhangom, amiről még a Heti Zene elődjének tekinthető 30 napos dal kihívásban írtam. Egy másik ilyen bulihimnusz számomra az Energy 52 – Café del Mar című dala, mely kicsit – nagyképűen – a védjegyemmé is vált: nem volt olyan buli, amikor ne játszottam volna le. Az eredeti dal 1993-ban jelent meg, de igazán nagy karriert az 1997-es Three’n’One remixe futott be, ez vált igazi bulihimnusszá.

Több körös remix megjelenésen van már túl a dal az eltelt 23 évben (te jó ég, még leírni is szörnyű!), de nemrég újabb remixek jelentek meg. Az egész album érdekes, erről hoztam ma egy dalt.

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E06

A hétre @longhand ismét egy gitáros zenét hozott.

@longhand: Ilyen az amikor jazz zenészek játszák a popzenében talán leggyakrabban előforduló akkordmenetet a C-dúr skáláról. Szeretnivaló, lenyugtató zene.


YouTube link

Amit ma zorius hozott, egyből landolt is a „mix candidate” listámban. Nevetni fogsz, de ez a rövid decay-es (elcsípett) clap (taps) engem egyből megvesz kilóra. A szaxofonos téma nekem annyira nem jön be, de erről talán a Wham és a Careless whisper tehet 🙂

zorius: Mielőtt folytatjuk a kalandjainkat az izgalmas, nem hétköznapi stílusok világába, hadd kínáljak egy kis lágy, könnyű desszertet, a múlt heti Autechre után, ami könnyen megfeküdte a felkészületlen halandók gyomrát.
DeWalta nevű, (természetesen) Berlinben regnáló úr és Mike Shannon hozta össze ezt a kellemes nótát. Nem tudom, ki mennyi részt vállalt benne; DeWaltáról annyit tudok, hogy javarészt analóg szintiket, moduláris cuccokat használ, ami a hangzásban nagyon jól átjön: ez nem a plugin világ, az biztos. Ugyanakkor ő jazz zenével kezdte tanulmányait, tehát a szaxofon téma nyilvánvalóan az ő érdeme (szereti a fúvosokat, sokféle van a repertoárjában).
Nótái általában live jam-ként kezdik az életüket, majd az összegyűlt megfelelő mennyiségű zenei anyagot emészthető hosszúságúra vágja, véglegesíti. Nagyon nem elemezgetném ezt most, ez egy professzionális szintetizátor használó, és a zenét kiválóan értő alkotó munkája, mely kifejezetten táncparkettre termett, de azért nagyszerű zenehallgatási élményt nyújt más helyzetekben is.


YouTube link

Az én eheti ajánlásom és sztorim

Az Indexen kifejezetten gyűlölöm a Velvet rovatot, de annyira erőszakosan (bár az utóbbi években kicsit szelidült)  nyomul az arcomba a kontent, hogy néha elcsábulok és rákattintok. Így történt ez a mai napon is, amikor kivételesen egy értékes bejegyzést találtam, melynek kapcsán eljutottam a zenéhez, amit ajánlok.

A sztorit nem lövöm le, mert (tényleg) érdemes elolvasni a Velveten, egy fontos problémára hívja fel a figyelmet.

Massive Attack. Régi nagy kedvencem. Az 1998-ban alakult brit tip hop zenekar számos slágerrel ajándékozott meg már minket. Mindre jellemző egyfajta melankolikus hangulat, tökéletes, szinte a végletekig kidolgozott zenei alappal. Live With Me!


YouTube link

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E05

A hétre @attilagyongyosi olyan zenét hozott, amire mikor rákerestem a YouTube-on, már ott figyelt rajta a felirat: WATCHED. Mondom mi?! És tényleg, korábban – valószínűleg egy automatán generált lejátszási listából – már hallottam. Fincsi muzsika, tényleg rabul ejt.

@attilagyongyosi: Az előző ajánlóhoz hasonlóan ismét csak egy 16 Bit Lolitas nótát hozok.

Na jó, nem teljesen, hiszen a holland duó Tim Digby-Bell énekessel kiegészülve a Cubicolor név alatt tevékenykedik.
Szeptember 16-án végre kikerült debütáló albumuk, a Brainsugar, amit már önmagában ajánlhatnék mert elképesztően jó lett.

A mágikus hetedik a lemezen, a Nights In Bloom viszont külön megér egy említést. Azok közé a zenék közé tartozik, ami lassan nő rá az emberre. Én először fel sem figyeltem rá, aztán meg azt vettem észre, hogy mindig ezt pörgetem. Megnyerő vokál és precíz motívumvezetés jellemzi, 5 perc környékén pedig elszabadul a perkusszió, amit verhetetlenül jól alakítottak ki.

Rabul ejt.

YouTube link

Belekerült zorius abba a szituációba, melybe én is sokszor az ajánlásaim során: már szépen gyűltek a jelöltek, de beütött egy új megjelenés, egy új találat és borult minden.

zorius: Absztrakt zenét kevés ember ül le hallgatni önszántából. De legalábbis kell valami erős belső vagy külső motiváció, hogy megtegye valaki. Pedig csak arról van szó, hogy nem a megszokott klisék szabályok szerint épül fel a zene, hanem bonyolultabb rendszer van a ritmus és dallamvilágban, tehát ez nem a „bárhol, bármikor meg tudnám hallgatni” kategória; ehhez türelem és nyugalom kell, másképp reménytelen.

Ebben a műfajban az Autechre az egyik legelismertebb, legrégebbi duó, valóban egyedi hangzással. Legfeljebb a label (Warp) társait lehetne mellé állítani, de még Aphex Twin is legfeljebb annyiban hasonlít hozzá, mint egy kutya egy macskához.

Az évtizedek alatt egyre nehezebben befogadható lett zenéjük, én (is) úgy féltávnál lemaradtam, elvesztettem a fonalat, még rám vár a megemésztése. Viszont az épp kijött új lemezük (elseq 1-5 ~ 4 óra ‘zene’) első része (elseq 1) tartalmaz egy nótát, ami meglepően jól lavírozik a komplexitás és az emészthetőség határmezsgyéjén, tehát ismerkedésnek épp megfelelő.

Nem túl bizalomkeltő kezdés után, még ijesztőbb lesz, ahogy több szinti és ritmusszekció belép, majd a dobok elindulása után kezd egyre jobban eszkalálódni a káosz (még azt is imitálják néhol, hogy akadozik, lefagy a hangkártya). Bár nyomokban egy basszusdallam fellelhető már, de így is nem kis erőfeszítés átverekedni magunkat az első 3 percen. Mikor már épp feladnánk, akkor megkapjuk a jutalmunk: 3 és fél percnél elhallgat minden, és megszólal a fő téma, megfogható dallammal, katedrális zengetővel megtámogatva, aránylag épkézláb dob ritmussal. A szám vége felé haladva változnak a dallam hangszínei: temérdek gyönyörű digitális szintetizátor hangjába öntik a művészek, ugyanakkor egyre fokozódik a hangulat, keményednek a hangok, lassan eltűnnek a dobok, és a végén elhallgat minden, csak az űr, meg a visszhang marad. És a legvégén, fricskaként, egy halk, rövid, igazi dallamocska zárja le véglegesen.

Aki megpróbálta befogadni az Autechre-t, de nem kér belőle, most már tudja, mit nem érdemes erőltetni. Akinek viszont megjött az étvágya, az nyugodtan kezdje el hallgatni az életművüket, lehetőleg időrendben.


YouTube link – konkrétan nincs

Az én ajánlásom a hétre.

Komoly kutatási terület, hogy az emberi agy mi alapján dönt úgy, hogy egy zene neki tetszik vagy se. Vannak elméletek, melyek szerint az ismerős, hasonló sémákra épülő dallamok például könnyebben „megtapadnak”, míg más dalok, bár szakmailag teljesen rendben vannak, nem lesznek népszerűek.

Persze innen jön a következő gondolat: csak a népszerű zene a „jó” zene? Vagy épp pont fordítva, a népszerű, könnyen, nagy tömegek által befogadható zene a „nem jó”, hiszen azon nem kell sem gondolkozni, sem pedig a befogadásához mondjuk úgy fejlettebb érzékekkel bírni.

Minden ilyen beszélgetés vége általában az szokott lenni, hogy stílusról és ízlésről felesleges vitatkozni.

Ezt a bevezetőt csak azért írtam, mert a mostani ajánlásom nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért tetszik. Egyszerűen csak tetszik. Persze ha mélyebbre ások, azért meg lehet találni azokat az elemeket, melyek egy egésszé összeállva kiváltják a tetszést.

Ilyen például a legendás, finom TR-808 mélydob, vagy a szakmai berkekben dub techno chords néven ismert hangszín, vagy a zengető (konyhanyelven visszhang) kifinomult használata, esetleg az ütemezés és a delayek reagge stílusra hajazó használata. És természetesen nem utolsó sorban a finom, lágy női hang, Zaki Ibrahim személyében.


YouTube link

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E04

Vártam már ezt a pillanatot, mikor a Heti Zene harmadik évadjában tényleges bekapcsolódik @zencsaj és @longhand. Miért? Mert ők képviselik a diverzitást, az elektronikus zenei műfajok ellenpólusát. De még hogy!

@zencsaj: Mindig a konyhában van a legjobb buli

Szepesi Matyit még a Pesti Estes időszakomból ismertem. Az eltelt tizenévben mindkettőnknek teljesen másfele szaladt a szekér, végül mindketten a műveszeteknél kötöttünk ki – ő a Magashegyi mellett a már hatéves Konyha zenekar énekese, „a kalapos srác”, akit számos random tripről is ismerhettek. Nos, az új album korántsem random, ellenben óriás trip. A Konyha pedig bulizenekarból szintet lépett. Versek és dallamok állnak össze, mint a fura hozzávalókból a legfinomabb süti, amit kóstoltál. Kicsit laza, kicsit költői, kicsit jazzes, de mindig csak annyira, amit a stílus megenged. Magyar zenekarhoz nem is tudnám hasonlítani, gyerekek, ez érettebb szint. Mint ahogy a klip is megér egy-két-sok misét. Elég annyi, hogy a Nero-rajongó @ddq épp itt dúdolgatja mellettem? :))
A bandával közös meglepetéssel is készülünk az október huszonkettedikei lemezbemutató alkalmából, de addig is íme a csodaklip, a szakma és a rajongók által is elismeréssel fogadott új (Sári megszólal: „BAJ”), az Idő van elég.

Ui.: Ha olvastad az Éjszakai cirkusz, azért. Ha nem, akkor utána úgyis elolvasod.

Spotify link

A skandináv zene valamiért közel áll hozzá, igaz főként az elektronikus vonal. Persze azért, mert inkább azokat ismerem. Szerencsére @longhand most bővíti a repertoárt, nagyon finom muzsikát hozott. Mentettem is az egész albumot a lejátszási listámba!

@longhand: Lars Danielssont még valamelyik hazai jazz zenész ajánlotta, belehallgattam és rá is szoktam egyből, sokat hallgatom szezonális jelleggel, őszi-téli időszakban, most hogy végetért a nyár, előkerült újra.

A Liberetto II a kedvenc albumom, arról egy kellemes dal az Eilat.


YouTube link

Szoktunk olyat „játszani” zorius kollégával, hogy napi szinten küldünk egymásnak érdekes zenéket, főként techno, dub techno műfajban. Lassan viszont kezdem úgy érezni, már nem fogok tudni neki újat mutatni, több ezres lejátszási listái vannak és ami még durvább: az alkotók hátterét is ismeri! Két lábon járó techno biblia.

Erről jut eszembe, azt meséltem már, hogy még tini koromban volt egy pólóm, amin egy Texaco logo volt ratja, de TECHNO felirattal?! Sajnos nincs róla fotó a neten, de lehet, hogy megcsináltatom 🙂

zorius: Xhin, a szingapúri születésű és székhelyű, nem is producer, inkább „sound futurist” legkomolyabb munkáját ajánlom a héten, amellyel  debütált a híres berlini, Lucy vezette Stroboscopic Artefacts label-nél.

Sok más nótája között hezitáltam, de végül azért ezt választottam, mert ez kvintesszenciája életművének: egy dub techno gyökerű, lassabb, szuggesztív, hipnotikus és már-már pszichedelikus future techno. Mindez majd’ 11 percben, nem is ragozom tovább:

https://open.spotify.com/track/0YIk3J9CvlEy5kpu2z3qnf">https://open.spotify.com/track/0YIk3J9CvlEy5kpu2z3qnf

És akkor Szingapúrból vissza Európába, jöjjön az én találatom a hétre

Spotify kezd kiismerni és egyre jobban találja el az ízlésemet. Ezzel persze csak az a gond, hogy így nem kapok az arcomba a konfortzónámon kívül eső, új zenéket. De hát pont ezért van a Heti Zene, hogy az ajánlótársaim megtegyék ezt a kedvességet nekem 🙂

Pár hete került a könyvtáramba egy izlandi zenész (miért is ne?! 🙂 ) Ólafur Arnalds egy dalának remixe. Ólafur Arnaldsról azt mindenképpen érdemes tudni, hogy BAFTA nyertes művészről van szó, aki remekül keveri a zongora és hegedű hangját dalaiban az elektronikus hangszerekkel, loopokkal. A For Now I Am Winter címet viselő dal 2013-ban készült a szintén izlandi énekes Arnór Dan közreműködésével.

Ezt a dalt remixelte 2014-ben Kiasmos nevű duó, melynek egyik tagja Janus Rasmussen, aki a Feröer-szigetekről származik és a rejkjaviki electro-pop banda Bloodgroup agyának tartanak, míg a másik – most figyelj – Ólafur Arnalds. Ismerős a név? 🙂 A Kiasmos koncepciója az, hogy Ólafur zongora és hegedű orientált zenéjét ötvözzék Janus durván komoly electronica stílusával. Szerintem sikerült!

A Heti Zene S03 szokásaimtól most eltérően ide teszek egy élő produkciót, melyben az eredeti dalt adják elő, nem a remix változatot: instant libabőr.

YouTube link

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E03

A hétre @attilagyongyosi egyik kedvenc duóm nótáját hozta, akiknek a Passing Lights című dala feltűnt még 2009-ben a Blue Monday címet viselő mixemben. Érdekesség: @attilagyongyosi „irgalmatlanul komázta” a mixet a kommentje alapján 🙂

@attilagyongyosi: Vannak dalok, amelyek többé válnak puszta rezgések tudatosan megalkotott egyvelegénél.
Vannak dalok, amelyek a nulladik másodperctől fogva kézen fognak és egy olyan hangulatos utazásra csábítanak, amit nem versz
ki egykönnyen a fejedből.
Vannak dalok, amelyek szivacsként szívják fel az emlékeid és mosolygós időutazásra hívnak minden alkalommal, amikor megnyomod a lejátszás gombot.

Premium Emo pontosan egy ilyen dal.

Ariaan Olieroock és Peter Kriek duója már több, mint tíz éve bizonyítja, hogy nem kell őket félteni, ha zeneszerzésről van szó.
A két hollandus deep house producert a legtöbben valószínűleg úgy ismerik, mint 16 Bit Lolitas vagy Cubicolor.
2014-ben némi hibernáció után visszarobbantak a köztudatba pár EP-vel, amelyek közül az egyik a három szerzeményt befoglaló Deep In My Soul EP volt.
A címadó dal rögtön slágerstátuszba emelkedett és kicsit elfordította a fejeket a másik két nótáról.

Pedig aki kicsit tovább megy és lepörgeti a Premium Emo-t, az garantálom, hogy úgy belé esik, mint szódás a lovát.
A deep house műfaj alfája és omegája, egy pofátlanul jól összerakott feelgood remekmű, ami átveszi az irányítást a lábad felett és heveny lötyögőrohamot okoz. A finoman egymásra rétegelt tapadós gitárszólamok, a holtbiztos ütemet diktáló dobok, az elegánsan egyszerű de fantasztikusan kikevert szintiszőnyegek és a magával ragadó sejtelmes vokálfoszlány mind olyan koherens egészet alkotnak, amit nem lehet tanítani.

A Premium Emo az, amit akármikor elő tudsz venni, bármilyen hangulatban, bárhol legyél is. Hű audio-társ az élet minden területén, lejátszástűrő, megunhatatlan gyönyör.

YouTube link

Mikor először hallgattam @andan81 által a hétre küldött zenét, vakartam a fejem rendesen…mondom ez valahonnan nagyon ismerős. Aztán elolvastam a kommentjét és egyből összeállt a kép: a Forget című dalra hasonlít nagyon, mely szinte minden tech house mixben előjött. És nem voltam ezzel én sem másképp a Sunday Sessions 14 – Freedom edition mixemben ott figyel 1 óra 33 percnél.

@andan81: Egy egészen frissnek számító zenét hoztam most nektek, a Hot Creations egyik tagjától.
Patrick Topping angol producer mindössze 27 éves, de karrierje hihetetlenül gyorsan ívelt felfelé. 2014-ben megjelenő „Forget” című zenéje a Beatport Tech House Chart első helyén landolt. Ekkor figyeltem fel rá én is.
Azóta készített közös zenét Green Velvet-el, és remixet készített Steve Lawlernek.
A „Taking Libz” egy olyan Tech House muzsika, ami simán belefér nálam egy techno szettbe. Jól jellemzi Topping stílusát: feszes ütemek, melyek alá erőteljes, mély basszus párosul.
Remélem nektek is tetszik 🙂

YouTube link

Na, @ddq a hétre igazi „producer pornt” hozott, bevallom nem is a küldött zenére, hanem a három „hogyan dolgoznak?” videora koncentráltam. Bírom az ilyeneket, mert lehet tőlük ellesni 1-2 tippet, trükköt. A dal meg úgy jó, ahogy van. Period.

@ddq: Folytatom a megkezdett utat és ahogy beígértem az eheti Noisia lesz.

Azoknak akiknek nem mond semmit a név: 3 holland csávo ipari darenbezt pakol keverve az Abletont az oldschol patchelős megoldásokkal. Itt van egy remek három részes összefoglaló arról, hogyan dolgoznak: elsőmásodik (Thijs a kedvencem a kis őrült tudós arccával) a harmadik pedig Nik aki zenét alkot a miden irányból érkező káoszból.

Node a lényeg nem is ez, hanem, hogy szegénykeket is utolérte a digitális lépfene és a hivatalos album release előtt vki kedves gyökér leakelte az albumot, úgyhogy pánikszerű kapkodás keretében tolták ki mind az offline mind az online piacra.

És erről az albumról az első kedvenc a Mantra cimű track, ami olyan kis tipikus Noisia dal lett, a szolídan beúszó szőnyegekkel, a diszkréten megjelenő bassszusokkal, majd az 1 perc környékén előkerülő ütős szekcióval, amikor azt hinnéd már tudsz mindent. De akkor jön a kiállás és megkocogtatja a tarkódat, hogy „te figyelj, nem tudsz te semmit’ es 2. perc környékén megcsapkodja a kis buksidat, hogy nah, tessék szépen visszamenni X-elni a tinik közé.

Jövő hétre felkészül: The Upbeats

YouTube link

Nem ezt a stílust szoktam meg zorius kollégától és ő is okozott most nekem egy kis fejtörést: a fent említett két ismerős (mixeimben is szereplő) nótákkal ellentétben, nem bírok rájönni, hogy honnan ismerős az általa hozott klubsláger. Ha rájövök, megírom kommentben. Persze az is lehet, hogy Spotify ajánlója hozta már fel korábban, vagy pedig zorius valamelyik lejátszási listáján „kalózkodtam”, amikor belefuthattam…passz.

zorius: Kicsit megkésve, így nyár vége felé, egy könnyed, kellemes buli nótát hoztam.
Ez tökéletes példája annak, hogy nagyon egyszerűen is lehet egy kiváló hallgatni valót és egyben party-kelléket is előállítani, nem kell sok flinc-flanc, csilivili, csak őszintén és hitelesen kell csinálni.

A nóta hibásan szerepel a Spotify-on: ez nem 100%-ban sajátja, hanem egy Mall Grab nóta cover. Az eredeti is egy elég ütős oldskool klub-téma, de a Yaeji verzió odatesz rendesen. Egy vérbeli lo-fi techno-house, 120 bpm környékén. Az alapok a végletekig leegyszerűsödnek nála: 4/4 kick + hat, plusz egy lágy szintetizátor pad, néha egy kis perc variáció. De az eredeti férfi vokál kiegészül a nőivel, ami egyértelműen a dal gerince, anélkül az egész semmit sem érne. Érdekes, hogy a két vokál hangzása teljesen eltér egymástól, mégis természetesen hat együtt. Nyilván ezt művészetileg meg lehetne magyarázni, hogy a kettő nem egy térben és időben van jelen igazából, szándékosan szól máshogy stb.

A nóta felénél bejön egy szolíd basszus téma, és a hihat hosszabb ride-szerűségre vált, majd elkezd alakulni, változni a basszus, és viszi a groove-ot tovább, néhol acid-es hangzást víve a dalba.

Annyira hangulatos az egész, hogy aki nem volt még jó buliban, annak ez jó kiindulás lehet bemutatni egy pinceklub, vagy házibuli légkörét, akit meg ez nem fog meg, az ne is menjen egyáltalán bulizni.

A Youtube linket hivatalos klip formájában prezentálom hozzá: egyszerű, homemade videó jellege van, de persze a dal természete és a büdzsé sem kíván mást, viszont a bulis jelenetek így is tökéletesen megadják az alaphangulatot, illetve lehet, hogy pont a dal és a klip egyszerűsége miatt hiteles igazán az egész.

És akkor az én ajánlásom. Szólok előre: „kiborító” lesz!

Van pár előadó, dj, művész, akire nemes egyszerűséggel a szó teljesen átvitt és abszolút jó értelmében csak annyit szoktam mondani: „egy állat”. Elhagyta a számat már ez az elsőre pejoratívnak tűnő jelző Armand Van Helden kapcsán (gondoljunk csak a Necessary Evilre) vagy Sven Väth kapcsán.

Ebbe a sorba illik bele a chilei születésű Ricardo Villalobos, akinek életútján (sok más „edm” zenésszel együtt 🙁 ) azért estek csúnya foltok, de ez mit sem von le alkotásainak értékéből.

Mari Kvien Brunvoll – Everywhere you go című dalát remixelte és nem lacafacázott: 28 perces darabot alkotott 2013 decemberében az eredetileg 7 és fél perces nótából. Itt jegyzem meg, hogy az eredeti, beatboxot is tartalmazó dalt is el tudnám hallgatni órákon át, annyira szuggesztív. A remix pedig annak ellenére, hogy 28 perces, egyáltalán nem unalmas…fura, mintha egy hosszú mixet hallgatnál. Ráadásul tele van feszültséggel, melyet nagyon apránként bont csak ki Villalobos mester. Az a visszafogott decay-es clap, snare, a minimál closed hihat hangok…Hibátlan!

YouTube link

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E02

Megérkezett a harmadik évad második epizódja, ismét remek muzsikákkal!

Vártam már @attilagyongyosi becsatlakozását az ajánlásba, mert remek érzékkel válogat magyar producerek munkáiból. Most is ennek lehetünk fültanúi, bevallom, minden elfogultság nélkül, a remix jobb lett, mint az eredeti 🙂

@attilagyongyosi: Louis Tanuatmadja-t, vagyis LTN-t már egy pár éve figyelemmel kísérem és nem lenne érdemes tagadni, hogy egy pezsdítő színfoltja a mainstream elektronikus zenének.
Az indonéziai producer ontja magából a jobbnál-jobb nótákat és kitűnően megállja a helyét mind a deep house lágyan dallamos, mind a trance lüktetőbb világában.

Tavaly májusban a Mixmag azt üzente a világnak, hogy LTN debütáló albuma, a ‘People I’ll Never Forget’ bizony a hónap albuma náluk; nem is csoda, hiszen a lemez egy színes kavalkád tele tévedhetetlen kollaborációkkal.
Aztán ahogyan az manapság lenni szokott, idén jött egy remixcsomag is, ami viszont helyenként szívlapátnyi jóságot pakol az eredeti dalokra.

Erről az remix-albumról hoztam most az (évszakhoz illően) Autumn Leaves átgyúrmázását, amit honfitársunk Márton Levente, vagyis Sunny Lax követett el.
A remix tipikus példája annak, amikor egy átgondolás teljesen más dimenzióba helyezi a kiinduló anyagot. Hátborzongatóan gyönyörű darab, Levente szabadjára engedte a keményebbik oldalát és egy teljesen egyedi hangulattal átitatott szerzeményt tett le az asztalra. A nulladik másodperctől kezdve ránő az emberre és legalább annyira addiktív, mint egy whiskey-ben pácolt bélyegbe tekert kokainos joint. Súlyos dallamtapadást okoz.


YouTube link (preview)

Hasonló örömmel tölt el @ddq úr ajánlása, mert ő mindig hoz számomra egy olyan szeletet az elektronikus zenei palettából, melyre csak elismerően tudok bólintani. Bólogatni. Dudorogni. Ó igen 🙂 Mai ajánlása már landolt is a jövőbeni mixem gyűjtő listáján!

@ddq: A soundcloud oldalon minden remekül le van írva, hogy kicsoda Rival Consoles (London-based electronic songwriter Ryan Lee West aka Rival Consoles to release his most personal work to date in the form of a mini-album titled ‘Night Melody’ through Erased Tapes on 5th August 2016. ) meg, hogy mi inspirálta, meg miért, meg a többi lemezbemutatós blabla…

De a lényeg nem is az, hanem az, hogy az augusztus végi vagy talán a szeptember elejei Noisia Radio záró trackje volt ez a szám, ami több okból is megragadt és azóta kb nincs nap, hogy ne került volna elő.

Egyrészt a „csilingelő” sampler hihetetlenül emlékeztet Apparat 2010-es Walls albumának Fractales Part 1 es Part 2 számára, amit akkoriban dw1 miatt rongyosra hallgattam.

Másrészt volt egy sampler pack amiben szerepelt a fenti minta, és hónapokat bohóckodtam vele Abletonban.

Harmadrészt nagyon rég hallottam ilyen szépen masterelt, telt basszusokkal épitkező, nagyon kevés és nem agyondíszített zenét ami ennek ellenére tökéletesen hozza az egész mosolyogva bólogatós hangulatot magával és szinte kiált egy lassított felvételes/drónokról fotózott video után.

+1: Sac (@ddq és @zencsaj kislánya – a szerk.) es @zencsaj is kedveli 🙂


SoundCloud link

Ó és zorius kolléga… Amikor felkértem, hogy ő is legyen részese az ajánlásoknak, pont erre számítottam: mindenre kiterjedő leírás, magyarázat, elemzés és brutálisan meghökkentő zenék. Az említett pro tippet próbáljátok ki, nagyon mókás 🙂

zorius: A nóta egyfajta görbe tükör-szerű emlék állítás a 90-es évek népszerű tánczenéinek, amikor sokan a borítón látható csodálatos asics vagy hasonló zselés talpú cipőkben ropták (a cover maga egy műalkotás, szó szerint: Anne De Vries „Steps of Recursion”).
Ugyanakkor nincsen ritmusszekció benne, ahogy a lemez egyik trackjében sem. Nem véletlenül. Az összes egyetlen szintetizátorral lett rögzítve, élőben, vágás, és mindenféle effekt nélkül. Ez a szinti a Roland JP-8000, ami elhíresült Supersaw waveform-ról, fő erényéről, ha szabad így fogalmazni. Bár a Roland ezt egy kísérletnek, érdekességnek szánta, igazából magában egy paródia, Lorenzo Senni sem kellett hozzá. Nem meglepő persze, hogy ennek ellenére egy korszak ikonjává vált, és sora ihlette a jobbnál-jobb művészeket (sic!). (Hasonlóan félrecsúszott kísérlet eredménye a 303 is, ami nagyjából egy rockzenészeknek kitalált, basszusgitár helyettesítő eszköz volt eredetileg, teljesen más pályára tévedt végül, de arra azért büszke lehet a Roland)

Visszatérve a nótára magára: az említettek után (1 szinti live act) felmerülhet a kérdés, hogy mit lehet ehhez hozzáfűzni? Nem sok mindent, ezt hallani kell. Az ilyen alkotás hasonló reakciót vált ki az emberekből, mint mondjuk Joan Miró Blue sorozata. Megosztja az embereket, a többség nem érti, vagy nem akarja érteni, miről szól ez. De aki szán rá időt, és belehallgat, az nem tudja abbahagyni, mert folyamatosan változik, fenntartja az érdeklődést, kíváncsivá tesz, hogy vajon mi fog történni. És a legfontosabb, hogy mindenféle érzéseket vált ki a hallgatóból. Végül ez olyan, hogy a meghallgatás után mindenki maga dönti el, mit adott neki ez a majd’ negyed órányi ámokfutás. Nekem sokat, ezért időről-időre meg kell hallgatnom újra, és ott az örökös helye a gyűjteményemben.

(pro tipp: lehet fokozni az élvezetet. Játsszátok le egyszerre 2 példányban, különböző pozíciókban egymásra keverve! Mivel ugyanaz a 2 nóta, nem kell mixer, meg dj skill hozzá, az sem baj, ha nincs beatmatch, úgy még jobb! A hatás nem marad el!)

Lorenzo Senni – X MonsterX (Quantum Jelly, Editions Mego, 2012)

YouTube link

És akkor jöjjön az én zeném mára.

Mindig is nagy rajongója voltam ennek a stílusnak, amit a mai napig nem tudok pontosan bekategorizálni, igaz nem is szeretem a nagyon részletes alfajtákig terjedő kategorizálást. Hívjuk csak Drum & Bassnek a stílust.

A rajongásom egészen 1996-97 tájára vezethető vissza, amikor ezek a (mint egyszer megtudtam, drum&pop) stílusú brit zenék nagyon fű alatt kezdtek el beszivárogni. Beszivárgás alatt azt értem, hogy este 11 után, ha jól emlékszem az FM4 rádióban (!) tudtam csak elcsípni ilyen zenéket.

A Chase & Status duó (trió, kvartett, mikor éppen hogyan) Machesterben ismerkedett össze egyetemi évek alatt, 2003-ra tehető a megalakulásuk dátuma. Ez a dátum csak azért érdekes, mert jól látszik belőle, hogy a stílus milyen hosszú időn át „túlélt”, persze közben át is alakult, új alfajokat létrehozva, mint például a dubstep.

A Take You There számomra ezt a régi, 96-os életérzést hozza vissza, kamaszkorom késői éveit, amikor már jogsival a kezünkben, szüleink autójával vagánykodva bömbölt a kocsiban a „fura zaj”, amit akkoriban még kevesen hallgattak és tényleg csak zajnak minősítettek.

YouTube link

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E01

Elindul tehát a Heti Zene S03 és rögtön jön is az első rész, az E01. Kicsit még hiányosak vagyunk, de a nyár múltával szép lassan összejön a teljes csapat. Időközben csatlakozott hozzánk @attilagyongyosi úr, mint régi motoros és zorius úr, mint új játékos, akinek ismerem a zenei ízlésvilágát és mondhatom: fog meglepetéseket hozni a Heti Zenébe!

Egy fontos változás az idei Heti Zenében, hogy Spotify linkeket fogok beágyazni (már ahol van), támogatva így kicsit a zenészeket (és a „jogvédőket”…).

Sőt, mi több, a Heti Zene gyűjtő lejátszási listája is elérhető lesz Spotify-on, az alábbi linken. A YouTube lista pedig itt található.


Biztosak lehetünk benne, hogy @tepi77 mindig minőségi szintis (JMJ like) muzsikát hoz. Most sincs ez másképp. Ja és külön öröm, hogy Peti újból zenél és tovább él a Tangram projekt!

@tepi77: A nyár számomra legemlékezetesebb sorozata a Stranger Things volt, nemcsak a témája miatt, hanem a zenéje miatt, ami már a főcímben libabőrt okozott. A nyolcvanas évek szintialapú filmzenéit (pl. John Carpenter, aki nemcsak rendezője, hanem zeneszerzője is volt a filmjeinek) idéző témái alaposan meghatározták a sorozat hangulatát. Nemrég kijött a filmzene album, azóta napi párszor meghallgatom. Nagyon közel áll hozzám a hangzás, amit legjobban a főcímzenével tudnék illusztrálni.

YouTube link (extended version)

Sajnos mostanában kevés @andan81 mixet hallgattam, pedig a kolléga úr nagyon finomakat tud mixelni. Érdekes, hogy zenei ízlésünknek van egy eléggé jól körbehatárolható közös halmaza, aminek azt gondolom az origója pont Sven Väth és KiNK. Zseniális művész mindkettő.

@andan81: Sven Väth mindig is egy olyan Dj/producer volt számomra, aki egyrészt meghatározó volt abban, hogy Dj-ként tevékenykedjek, másrészt zeneileg egy olyan irányt mutatott, ami mindig egy picit (na jó néhányszor nagyon) eltért az átlagtól.

Lemezlovasként a techno zene volt az, amiben otthon éreztem magam. Azon belül is az analóg, húzósabb, fémesebb hangzást kedvelem.
Ilyen zenét hoztam nektek most is: Sven Väth – Accident in Paradise (KiNK remix) track-je egy olyan acid-es hangvételű techno, amit néhány helyen felvált egy-egy lágyabb rész, hogy aztán ismét az analóg hangok nagyot üssenek. KiNK-nek egészen 1992-ig kellett visszanyúlnia az eredeti zenéért, és azt gondolom profi munkát végzett remixerként. Megmaradt az eredeti hangzásvilágnál, ugyanakkor modernebb, kifinomultabb lett a végeredmény.
Remélem tetszik nektek is! 🙂

Új ajánlónk zorius kolléga, aki több értelemben is kolléga: egyfelől szintén gyógyszerész, másfelől szintén zenélget otthon, kitartóan, szép fejlődést bemutatva. Ha jók leszünk, talán egy saját release-t is hallunk majd tőle, de addig is lássuk, mit hozott magával mára!

zorius: Kényszer szülte első választásom. Le kellett szűkíteni a kört friss zenéimre, és azon belül lett egy kiszemelt EP, amin van egy nóta So Inagawa-tól, aki egy japán jazzy-deep-house producer, a Cabaret Recordings alapítója, mostani nagy kedvenceim egyike. De most nem őróla lesz szó.

Van rajta egy másik track, amit sokszori meghallgatás után sem akartam ajánlani, de végül megadtam magam, illetve megadta a dal magát nekem.
Dapayk, Midnight: semmi extra, közepesen ismert label, csináltak pár nótát táncparkettre, ez is egyértelműen oda való.
Száraz, kemény percussion-el, és kíméletlen techno ritmussal indul, szinte faék egyszerűségű, néhol egy elcsépelt effekt-el. Majd bejön egy mély vokál, egyértelműen hallani, hogy női, amatőrnek ható pitch korrekcióval, aztán derült égből villámcsapásként jön egy rendes vokál hang, versszakokat énekelve, meg egy halk, gitárszerű dallam.
stro-B tudja, hogy finoman fogalmazva én nem vagyok oda az éneklős dalokért. Nekem legfeljebb egy jó vokál sample-töredék, erőteljesen módosítva, az elfogadható egy track-ben. És főleg ilyen, szinte fantáziátlan módon felépítve, hogy először mélyebben, majd rendes hangmagasságban játszva… vagy néhol visszhangszerűen és visszafelé stb.
De valahogy mégis működik, beszippantja az embert. A rendes vokál felépültével megjön a house backbeat is, innentől uralva a ritmust. Néhol egy kiállás, egy megszokott alpári effekt, offbeat-re váltó kick stb, de továbbra is érdekes a téma, már nem lehet leállítani.
Számomra a csúcs, az utolsó 2 perc: először fél percnyi éteri vokál csak magában, beteg, Autechre-t idéző ritmustalan (értsd: komplex) ütős szekcióval megtámogatva. A legvégén pedig értelmet nyer a mélyre hangolt vokál: ezt az elején kihagytam volna, vagy csak egyszer mutattam volna meg, halkan, nem ismételve. Itt már nincs house ritmus, sőt, szinte 2-step garage jellege van, a mély vokál miatt meg már-már a legendás Burial-t idézi.

Külön érdekesség, hogy ahogy a kick távozik, a percussion mennyire más ritmust ad ki magában, mint a nóta közben, a háttérben. Ezért tartom végül is zseniálisnak: mert amilyen meglepő az elején a szokványos felépítésű ének belépése, olyan nehéz elhinni a végén, hogy pár perccel korábban egy dallamos nóta közepén jártunk…

YouTube link

És akkor jöjjön az én zeném mára.

Ülünk Dél-Franciaországban a vacsoránál a teraszon, amikor elhangzik az ételre egy elismerés: „Formidable!” Ami franciául annyit tesz, hogy: csodálatos! Persze nem én lennék, ha erről nem ugrik be egyből Stromae a belga zenész, és az ő Formidable című dala, melyet szóvá is teszek egy rövid dúdolás kíséretében. A poén csak ezután érkezett, házigazdánk közli, hogy ő bizony ismeri és szereti Stromae-t. Mivel velem ellentétben tud franciául, elmeséli, hogy miről is szól a dal, amin jót mosolygunk.

Röviden: a főszereplő Stromae iszonyat módon berúgott előző nap este és hát na, másnapos, de jól érzi magát, minden „formidable”, azaz csodálatos!

Aztán a második meglepetés itthon ért most, mikor a Heti Zenére kerestem a zenét, megláttam a klipjét, amit kandikamerával forgattak brüsszelben, Stromae pedig eljátsza, hogy másnapos. Érdemes megfigyelni a rendőröket a klip közepén!


YouTube link

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03

Jó hírem van: egy gyors felkérésre eddig @zencsaj @longhand @andan81 és @ddq igennel válaszolt, így a szeptember ismét elhozza a blogra a Me Gusta – Heti (lánykori nevén Napi) Zene rovatot.

Lesz itt minden földi jó, félnetek nem kell. Mivel mostanában rászoktam a Spotify-ra, lehet, hogy ott (vagy ott is) vezetni fogom a listát a kapott zenékből, így lesz még egy példány a zenékből az utókornak.

Ízelítőnek máris szóljon egy dal a nyár kedvecétől, Moderat új albumáról a Running, KiNK remixében! Az eredeti nóta pedig itt hallható.

Kategóriák
Blog

Palacsinta elsőre

Figyelem: A bejegyzés nem csak töltelékről szól, de bizonyos helyeken a képek közötti hely kitöltésére töltelékszöveget is tartalmaz. Megértésüket köszönjük!

Tegnap délután jött a felismerés, hogy jé, holnap (azaz ma) 37 éves leszek és még sosem csináltam palacsintát! Skandallum, ezen gyorsan változtatunk!

Korábban már vettem egy mini serpenyőt, kb 10 cm átmérőjű, de az eredeti cél 1 darab marhahús pogácsa kényelmes megsütése volt. A serpenyő viszont ideális mini palacsinta készítésre (sőt, a gyári ajánlás igazából erre szól).

Palacsinta kellékekGyorsan receptek után néztem és igénybe vettem az internet népe (azaz a Twitter követőim) segítségét is. Rajmi, miután megrökönyödve kérdezte, hogy „nem csináltál még sosem palacsintát?!” adott egy nagyon egyszerű receptet:

1 tojás (L-es méret)
1 bögre liszt
1 bögre tej
csipet tengeri só

Nincs olaj, nincs szóda, semmi maszatolás, egyszerű, mint a faék.

Túrós és kakaós palacsintát akartam csinálni, melyhez megvásároltam mindent. A túrós tölteléket úgy készítem, hogy 3-4 teáskanál tejföllel elkeverem a 250g túrót, egy lehelletnyi sót teszek bele, 1-2 teáskanálnyi cuktor és kb. 1/4 citrom héját reszelve. A mazsolát nem szeretem.

A minipalacsinta

Mini serpenyőMini serpenyő várja a cuccotA mini serpenyő mini palacsintát csinál – ezt gondolom nem kell tovább ragozni. Adódik a kérdés: mennyi folyékony állagú tészta kerüljön bele? És itt jön a már korábban a rizottó és lazac kapcsán megénekel tanulási folyamat, a kísérletezgetés, mert ez már nem annyira egzakt, mint a recept.

Az első (túrós) palacsintát olyan gyorsan eltűntettem, hogy fotózni is elfelejtettem. Az igazat megvallva, kicsit nyers is maradt, meg kicsit folytós, vastag is volt.

Túrós és kakaósA második (kakaós) és harmadik (túrós) már jobban sikerült, de még mindig nem volt az igazi. A második kifejezetten vastag lett, hiába olvadt meg a kakaó, nem bírta összetartani, folyton kitekeredett.Második - vastag

A harmadik palacsinta készítése közben a szakács úr rájárt a túrós töltelékre (na, ez szerintem minden háztartásban előfordul, ezért a töltéléket nyugodtan túl lehet méretezni), rá kellett, hogy csapjak a saját kezemre, hogy maradjon a többi palacsintába.

Harmadik - majdnem jóSzóval a harmadik így nézett ki. Alakul, alakul de azért még nem dicsekednék vele.

Negyedik - vállalhatóAztán a negyedik palacsintára elérkezett a nirvána, ez már vállalható lett. Kakaós ízesítést kapott, az átlagos elfogyasztási idő nem túl egzakt mérésem alapján kb. 10-15 mp.

És akkor jött az ötödik. Vicces, az 5 amúgy szintén egy prímszám, igaz 10 alatt még könnyű prímszámokat találni, de erről később.

Ötödik - perfektAz ötödik palacsintáról azt érdemes tudni, hogy túrós tölteléket kapott, a széle enyhén barna lett, inkább karamell színű. Vékony tésztája könnyen harapható, kultúráltan elfogyasztható. Apropó töltelék mennyisége: ez külön művészet, megtalálni az egyensúlyt. Ne legyen se túl kevés, se túl sok, amikor ráharapáskor kibuggyan a tányérra, kézre, járólapra, kutyára, gyerekre – megfelelő aláhúzandó.

Joseph & Joseph ajándékA képen jól látszik két dolog: az ötödik palacsinta bár a perfekt besorolást kapta, a töltelék mennyisége kicsit sok volt így a modell kezére is jutott belőle, épp a kultúrált fogyaszthatóság határán van. A másik dolog a háttérben tűnik fel: a szülinapi ajándékom Nikitől, egy Joseph & Joseph tematikus vágódeszka készlet.

Avagy prímszám

Najó: van egy furcsa, megmagyarázhatatlan pírmszám mániám. Például az ébresztőórát is igyekszem mindig a legközelebbi prímszámra beállítani. A 37 egy jó prím. A születési évem, a 79 pedig egy boldog szám! Ha elszabadulunk a Gergely-naptár adta korlátoktól, akkor az idei évem egy jó pírm és egy boldog szám kombinációjából összerakva csak jó lehet, nem? 🙂

Kategóriák
Blog

A svájci módszer – magyarosítva

Hirtelen felindulásból csak egy Facebook bejegyzést akartam írni a témában, de aztán jöttek a szavak egymás után, így inkább egy rövidke bejegyzés lesz belőle.

Biztos vagyok benne, hogy megosztó lesz az amit tettem, de bízok benne, hogy lesz, aki meglátja benne a hosszútávú célt.

Van egy Hit Gyülekezete „nyaraló” – korábban lelkészi hivatal – itt a szomszédban. Vadabbnál vadabb szentfazekak járnak ide nyaralni.

Múltkor például a nagy melegben bezárva tartottak egy kutyát, magára hagyva. De ha itt voltak sem volt benne köszönet, mert a kutya nem mehetett ki a kb. 600nm-es telekre. Ott majdnem hívtuk az állatmentőket.

Most egy olyan „szentcsalád” van itt, aki úgy gondolja, hogy a kerítés elé az utcára kirakott szemét már nem az ő gondjuk. Persze kukájuk nincs, szemétdíjat nem fizetnek, így már hallom előre ezt a mentséget. Nem, ez nem mentség, még ha direktben talán nem is az ő hibájuk, hanem a nyaralót üzemeltető szervezeté, egységé, gondnoké (megfelelő aláhúzandó).

Először pár napja csak egy zacskó háztartási hulladék került ki, gondoltam hamarosan mennek el, turnusváltás van és a gondnok majd elviszi. Hát nem. A mai napra már három zacskó szemét hevert az utcán. Ma szerda van, ma volt a szemétszállítás, de a hulladékszállítást végző cég dolgozói – abszolút konzekvens módon – nem vitték el a kukával nem rendelkező (így szemétdíjat sem fizető) ház elől a hulladékot.

Namost, a mai nap úgy döntöttem, hogy alkalmazom a svájci módszert, kicsit magyarosítva és mintegy nevelési célzattal megcímzem a szemeteszsákokat „vissza a feladónak” jelzéssel. Egy jól szervezett mozdulattal visszajuttattam (óvatosan, hogy ne szakadjon ki és ne szóródjon szét) a szemetet a származási helyére.

Mi is az a svájci módszer?

Nos, mindenki oda van meg vissza, hogy Svácjban, meg Ausztriában, meg Németországban, stb… milyen rend van és tisztaság van. Ennek egyik oka az, hogy jól szervezett és jól finanszírozott szolgáltatások biztosítják a folyamatos rendet. De ez még kevés a sikerhez, mert kell hozzá a lakosság is. Pontosabban fogalmazva az, hogy a polgárok kötnek/kötöttek egymással egy olyan „szerződést”, melyben vállalják, hogy tisztán és rendben tartják a környezetüket. Elsősorban magukra nézve ezt betartják, másodsorban viszont erre a „szerződésre” időnként udvariasan (vagy határozottan, ami tűnhet bunkó, arogáns megoldásnak) felhívják az alkalmanként kilengők figyelmét.

Ismerős mesélte – vagy valahol olvastam, sajnos nem emlékszem -, hogy a szomszéd figyelmeztette, mikor túl korán tette ki Svájcban a kukát, mert annak megvan a pontos rendje: azért dolgoznak pontos időbeosztás szerint a szemétszállítók, hogy a kukák rövid ideig legyenek az utcán és ezzel ne rontsák el az utcaképet. A szomszéd a szokást nem ismerő, vagy betartását nem fontosnak tartó „betelepülőt” udvariasan figyelmeztette, megőrizve ezzel a rendet.

Miért nincs magyar módszer?

Mélyebb szociológiai eszmefuttatások mellőzésével (meg mert nem is értek hozzá), azt gondolom, hogy ezért is az „átkos” és az azóta eltelt zsibbadt évek tehetők felelőssé. A III/III-as múlt, a feljelentgetés, a megfigyelés, a rosszindulat szépen kiírtotta generációkból a jó szándékú figyelmeztetés, a közös érdekekre felhívás befogadásának a képességét.

„Mi közöd hozzá?”

„Ne szóljál be köcsög, jó?!”

„Megütlek!”

…és társai reakciók tömkelegét lehet sorolni, amelyek után minden jóérzésű ember kétszer is meggondolja, hogy felhívja-e az íratlan társadalmi szerződést éppen nem betartó polgártárs figyelmét. A másik, hogy szerintem nincs is ilyen szerződés sokunk számára, nem látjuk ennek szükségességét. Ahogyan akkor sem emelünk szót, mikor közös adóforintokból presztízsberuházások épülnek, amikor közös adóforintok strómanok, oligarchák zsebébe vándorolnak, amikor valaki büszkén hirdeti, hogy „számla nélkül okosba” intéz mindent és még sorolhatnám.

Holnap

Mielőtt bárki pálcát törne a módszerem felett: kíváncsi leszek a holnapi történésekre, vajon kikerül-e újra a szemét az utcára vagy megértik a jelzést és megoldják a problémát. Ha újból kikerül, megvárom, míg hazaérnek és kultúrember módjára (legalábbis az elején 🙂 ), megbeszélem velük a kérdéskört.

Az egy külön posztot érdemel – csak őket sajnos nem csíptem még el -, amikor a szelektív gyűjtőbe kerül háztartási hulladék, építési törmelék, ruhaszárító, matrac (nem vicc).

Kategóriák
Blog

Áru visszaváltás a TESCOban

A héten olvastam egy cikket, melyben különböző olajok, zsírok tulajdonságait hasonlították össze, fókuszban a füstponttal.

A cikkben olvasottak hatására jó ötletnek tűnt beszerezni az olíva mellé a magasabb füstpont és a semleges íz miatt szőlőmagolajat.

Aztán megszólalt bennem a kisördög, hogy alaposan jártam-e el, hiszen csak egy forrásból tájékozódtam, ami ráadásul eléggé bulvár jellegű és a sok hasznos tartalom mellett néha komoly sületlenségeket is megjelenítő oldal volt (lifehacker).

Pár Google keresés kellően elbizonytalanított, és szerencsére még felbontás és használat előtt rátaláltam erre a kiváló, dietetikusok által írt oldalra. Ebből kellő bizonyítékot kaptam, hogy nem a legjobb ötlet a vásárolt szőlőmagolajat úgy egyáltalán bármire is használnom, najó, talán bőrápolásra lehetne.

Eszembe jutott, hogy a TESCO nagy elánnal hirdeti az áru visszaváltási lehetőséget, legyen bármi is az indokod. Igy hát másnap be is mentem a közeli áruházba, ami ráadásul nem ugyanaz volt, mint ahol a szőlőmagolajat vásároltam. Ennek ellenére, 2 perc adminisztráció 1 kérdés megválaszolása („Cserélni akarja másikra?” és 2 aláírás múlva már vissza is kaptam a pénzemet.

Take home messages: ne használj szőlőmagolajat, kételkedj, tájékozódj megbízható forrásból, a TESCO tartja, amit ígér

Kategóriák
Blog

Élvezd a folyamatot

A mai poszt ötletének megszületése eléggé érdekes. Ismét egy közösségia média „válságomat” élem, erről többször beszéltünk már az Agyvihar podcastben és itt a blogon is írtam már róla. Most kivételesen a Facebook az, ahol – még – fent vagyok, ide szoktam főként az általam elkészített és elfogyasztott ételek fotóit megosztani mélyebb filozófiai és politikai, társadalompolitikai gondolataimmal együtt.

Általában hétvégén szoktam „komolyabb” főzőcskézést művelni. Élvezem, mert kikapcsol, jó látni, ahogy alapanyagokból egy új dolog születik és itt egy egész jó párhuzam is húzható az eredeti szakmámmal. A (magisztrális) gyógyszerkészítés és a főzés nagyban hasonlít egymáshoz, a lejátszódó kémiai folyamatok – milyen meglepő – hasonlóak vagy épp ugyanazok (pl. emulgeálás).

Egy kis magyarázat: mi az a magitsztrális gyógyszerkészítés? Tudod, mikor bemész a (leggyakrabban bőrgyógyászati) recepteddel a patikába, majd közlik, hogy ez holnapra lesz kész, de szerencsés esetben a gyógyszerész elvonul hátra, kever-kavar, majd kijön egy fehér tégellyel a kezében.

Úgy két hete hétközben hétköznap készítettem egy rizottót, ami annyira jó lett, hogy még csak fotó sem készült róla. És Facebook bejegyzés sem. Mert már akkor tudtam, hogy a tökéletes rizottómhoz vezető útról egy bejegyzést akarok írni. Mi több: élvezni akartam az ízeket, mintsem a tökéletes fotó és poszt elkészítésével hagyni kihűlni az ételt.

A tökéletes rizottó

Így készülTalán 6-7 éve lehetett, amikor Szicílián jártam és volt szerencsém megkóstolni egy helyi jellegzetességet az arancinit. Annyira ízlett, hogy megpróbáltam reprodukálni, ami elsőre csúfos kudarcot vallott. Aztán két éve rátaláltam a Streetkitchen receptjére, aminek utasításai alapján már sikerült nagyon jó arancinit készíteni.

Ebben a receptben Fördős Zé enyhe túlzással a tökéletes rizottó receptjét is megosztja, hiszen ez az arancini egyik alapja. És tényleg: ha jó a rizottó, az arancini is jó eséllyel sikerül úgy, ahogyan azt Szicílián is készítik.

Tonhalas rizottóBár minden utasítást pontosan betartottam már az első alkalommal, a tökéletes rizottó még váratott magára. Szakmámból adódóan nem esik nehezemre a receptúra követése, sőt: mivel a gyógyszerkészítésnél komoly a felelősség (arányok, mennyiségek, készítés módja), egy-egy apró eltérés akár egészségkárosító következményekkel is járhat, míg az ételnél max nem sikerül jól és az egész a kukában végzi.

Sokáig ez a precíz recepthez ragaszkodás tartott vissza attól, hogy kísérletezzek, saját körülményeimhez igazítsam a metódusokat (ugye egy otthoni konyha sem standardizált, ellentétben egy gyógyszertári laboratóriummal).

Persze rizottóról rizottóra lehetett érezni a fejlődést, eddig szinte mindegyik rizottóm másképp sikerült. Egyszer például sikerült szerencsétlenül kiválasztani egy rossz alapanyagot (rizs), melyből többszöri próbálkozásra sem sikerült élvezhető rizottót készíteni.

Ha már alapanyag: rizottóhoz a DESPAR arborio rizst, vagy olasz COOP arborio rizst ajánlok, bevált mindkettő, ár/érték aránya is kiváló.

Pontosan nem számoltam, hogy mennyi rizottót készítettem eddig, olyan 10 körülire saccolom. Azt tudom, hogy a kettővel ezelőtti egy kísérlet volt, az alaplé higításán változtattam és nem sikerült valami jól. Nem volt ehetetlen, de nem lett tökéletes.

Aztán jött a tizedik rizottó. Fura mód, ennek elkészítése már fejből történt, korábban rendre ott volt velem az iPad, melyről néztem a Streetkitchen videoját. Az előző kilenc rizottón megtapasztalt hibákat kijavítottam. A hagymát kellően apróra vágtam, majd olajban csak óvatosan „üvegesítettem”, egyáltalán nem pirult meg. A rizst kicsit tovább mostam, áztattam, szintén csak óvatosan pirítottam üvegesre. Az alaplénél kipróbáltam egy köztes higítást, sem a leveskocka dobozán javasolt nem vált be, sem az általam túlhigított változat, így gondoltam megfelezem a különbséget. Néha túl nagy lángon folyt a „rotyogtatás”, így hamarabb elpárolgott a lé, minthogy a rizsszemek fel tudták volna venni, most alacsonyabb lángon végeztem a folyamatot. Eltértem a recepttől, nem ragaszkodtam az alaplé három részletben hozzáadásához, hanem elsődlegesen azt figyeltem, hogy mindig épp csak elfedje a lé a szemeket. Lett 4-5 kör alaplé hozzáadás, nem baj! Aztán múltkor jó ötletnek találtam minimális reszelt parmezánt menet közben a rizottóhoz adni, így most is megtörtént a harmadik kör után. Az utolsó körben pedig vajat is tettem, hogy szép krémes legyen. Majd pihentettem egy kicsit az egészet.

Minden receptben azt utálom, mikor megfoghatatlan mértékegységeket használnak: egy csipetnyit, egy csapott kanálnyit, éppen csak, kicsit, stb… Ha megfigyeled én most pontosan így meséltem a tökéletes rizottóm elkészítéséről, fura. Közben pedig rájössz, hogy azért, mert nem lehet egzakt módon leírni a pontos, egyéni, a sikerhez vezető megoldások receptjét. Csak támpontokat.

A folyamat a lényeg

Itt jön képbe a fontos tapasztalás: ne a végeredményt nézd, hanem élvezd a folyamatot. Persze ez nem vígasz akkor, mikor épp nem sikerült, jelen esetben a rizottót jól elkészíteni. Tény, hogy a folyamat élvezete, a folyamat fontossága utólag nyer csak értelmet. Nekem 10 alkalommal kellett ugyanazt az ételt elkészítenem, hogy azt mondjam rá: ez számomra tökéletes.

Kellő alaptudással a tíz alkalom lehet, hogy öt. A fejlődés azonban sosem állhat meg, és most citálhatnám a remek közmondásaink egyikét: gyakorlat teszi a mestert. És tényleg.

TortillaVegyünk egy másik ételt: guacamole. Már készültem feladni, többször lett „szódával elmegy” kategória, mint legalább jó. Nem számoltam hányadik alkalommal, de egyszer csak sikerült eltalálni az arányokat, a hagyma mennyiségét, a textúra durvaságát, a lime mennyiségét, az ízesítést. Pedig itt is mindig a megadott recept szerint haladtam, de talán túlságosan is ragaszkodtam hozzá. Amint elkezdtem kísérletezni, összeállt az egész, a gyakorlással kialakultak az arányok, amit már fejből is tudok és immár reprodukálható.

LazacVagy ott van a lazacom. Szerintem vagy 20 alkalommal megnéztem Gordon Ramsay és más séfek YouTube videóit, ahol bemutatják, hogyan kell lazacszeletet sütni. Bőröset vagy filét, ki melyiket. Mondjuk ez annyiból kivétel, hogy már az első alkalommal is finomra sikerült, de tegnap itt is sikerült szintet lépnem. Olyan finom kérget kapott, hogy még most is összecsordul a nyál a számban. A lazacom elkészítésében sokat segített egy rutin bevezetése: szombatonként igyekszem mindig készíteni. Megint egy rendszeresség és egy folyamat ami kirajzolódik, minden egyes alkalommal valami más, másképp készül kicsit minden egyes szelet.

Gyors sikerek

Úgy korrekt, ha csak magamról állapítom meg, de beszélgetve másokkal hamar kiderül, más is szenved abban a talán korunk betegségének is nevezhető kórban, hogy azonnali, gyors sikerre, eredményre vágyik mindenki. Oly annyira, hogy képesek vagyunk csak a végeredményt nézni és az oda vezető útról megfeledkezni. Pedig visszagondolva nem a tökéletes rizottó elfogyasztása, vagy a tökéletes lazac elfogyasztása volt az igazi élmény. Sokkal inkább az egész folyamat, ahogyan végre eljutottam a tökéletes(nek hitt) végtermékhez.

Sokszor belelkesedek, elkezdek új dolgokat, belevágok projektekbe, majd mikor nem jönnek a sikerek, tovább állok, új élmények után kutatva. Miért? Mert eddig nem a folyamatra, hanem csak a végeredményre koncentráltam. Gyors sikert vártam, tökéletes végeredményt, egyből, azonnal! Ami már önmagában is abaszurd elvárás!

Legyen szó zenéről, főzésről, rajzolásról, fotózásról, párkapcsolatról, kertészkedésről, egészséges táplálkozásról, sportolásról.

Elmentem futni: miért nem fogytam egyből 5 kilót? Nem is megyek holnap, ennek semmi látszatja…

Elültettem a paradicsomot: miért nem kelt még ki? Mikor fog már teremni? Inkább veszek azonnal a boltban.

És sorolhatnám…

Mi (lehet) a megoldás?

Nekem sokat segítenek ezeknek a folyamatoknak, jelenségeknek, érzelmeknek a megértésében, észrevételében, hogy egy kvázi utazásnak próbálom felfogni a mindennapokat, ahol mindig valami új vár. Persze jó, ha ezt egy rendszerbe is belerakom. Egyéni fejlődésemben például nagy szerepet játszik, hogy az Agyvihar podcast kapcsán rengeteg új produktivitási, életviteli módszerrel találkozom, melyet az adásokban ki is beszélünk, megnézzük mi az ami működik/működhet és mi az ami nem.

A GTD módszer segít mindig összeszedetten gondolkodni, mikor mi a következő lépés, mit kell tennem az eredmény érdekében. Ugyanakkor látom a folyamatot, tervezéskor összeszedem minden várható lépését, látom a lehetőségeket, akadályokat, buktatókat, mire kell ügyelni, min kell változtatni.

Aztán segít például a meditációval való ismerkedésem, az, hogy jobban figyelek magamra, mit, hogyan élek meg, mi milyen érzést vált ki belőlem.

És ott van a rendszeresség: a hagyományos értelemben vett sütés-főzés nekem azért jó segítség a folyamat fontosságának felismerésében, mert tökéletesen példázza, hogy nem sikerülhet minden elsőre, nem kaphatunk instant sikert. Persze kell egy belső mozgatórugó is, mely mindig jobb teljesítményre sarkall és kísérletező kedv, hogy ne váljon unalmassá a folyamat vagy csak szimplán a határaink feszegetése miatt.

Kategóriák
Blog

Robi duzzog

Igaz, még lógok a párizsi beszámolóval, de ma muszáj billentyűzetet ragadnom. Most, hogy Tepi ismét duzzogott, így a hét közepén velem is történt ma ez meg az.

A helyszín: vidéki, turizmusból élő kisváros szupermarketje

A szereplők:

  • Robi – saját maga, úgynevezett európai gondolkodásmódú blogger
  • Idióta Suzukis – extrabantos átlagmagyar
  • Pénztáros 1 – „Hát ez nem érti mit mondok…” és „De én sem értem ő mint mond…”
  • Pénztáros 2 – „Hát, de majd, nem? Na!” helyeslő
  • Eladó – a megerősítő és „Hiába mondja nem értem, nem érti?!”
  • Külföldi vevő 1 – mint zavaró tényező 1
  • Külföldi vevő 2 – mint zavaró tényező 2
  • Magyar vevők – mint bólogató panaszládák

Első jelenet

Robi megérkezik a szupermarket parkolójába. Figyelve a jobbkézszabály betartására a parkoló egy távolabbi szegletét célozza meg, ahol sok szabad hely van. Folyamatos vezetéstechnikai továbbképzések és a józan ész hatására előnyben részesíti a hátrafelé parkolást a majdani gördülékenyebb távozás érdekében. A tolatás manőver megkezdése előtt a párhuzamos parkolás érdekében a rendelkezésre álló útfelületet kihasználja és kb. 45 fokos szögből indítja a tolatást, ezzel a környezetében – előzetes körültekintés alapján – senkit nem akadályoz a tovább haladásban. Bár az irányjelző használatát elmulasztja, a tolatólámpa és a gépjármű helyzete félreérthetetlen utalás a tolatva parkolásra. Megérkezik – parkolókban szokatlanul nagy tempóban – egy 15 év körüli esztergomi gyártású gépjármű, benne az Idióta Suzukissal és kiscsaládjával. Mutogat. Felháborodik, hogy mit parkolok én ott és miért így és különbenis. JOGA VAN! 

Második jelenet

Színre lép Külföldi vevő 1, aki németajkú. Ebben a kisvárosban éveken át nyaraltak-teleltek, gyógyultak a kelet- és nyugatnémet állampolgárok, sok Loncsár palota épült fel az általuk ide lapátolt kemény valutából, már az „átkosban” is. Ezt csak azért tartom fontosnak megemlíteni, mert úgymond volt idő elsajátítani a nyelvet, legalább konyha szinten: „Gút a vettter ugye?”

Ez az átkozott Külföldi vevő 1 németül érdeklődik egy termék iránt az Eladótól. Pechjére válaszként csak annyit kap: „Hiába mondja nem értem, nem érti?!”. Lesajnálóan legyint és továbbhalad.

Harmadik jelenet

Már megint ezek a gaz külföldiek, nincs jobb dolguk, mint nálunk költeni az Eurót, persze sokkal jobban járnak, mert szar a Forint, rohadjanak meg. A pénztárban fizetni akar Külföldi vevő 2. Pechjére vett egy lekváros buktát, amiből létezik ugyanolyan külcsínnyel csokis fajta is. Pénztáros 1 bekérdez: „Lekváros vagy csokis?”. Külföldi vevő 2 néz bambán. Pénztáros 1 ismét bekérdez, most már lassan, úgy biztosan megérti: „Lekváros vagy csokis? Nem mindegy a kódja!”. Tudjátok, leltár, miegymás, ugye nemzeti sport a lopás, szóval érthető az aggodalom. Majd konstatálja: „Hát ez nem érti mit mondok…” majd Pénztáros 2-höz fordulva, gúnyosan: „De én sem értem ő mint mond…”

Pénztáros 2 a szakszervezeteket megszégyenítő kollegiális együttérzéssel közli, hogy bizony ez nekik nem feladatuk, hogy megértsék – ismétlem, évek óta turizmusból élő/élni akaró kisvárosban – a Külföldi vevő 2-t: „Hát, de majd, nem? Na!”

Közben megérkezik Eladó is a színre és így már hárman kárálnak és fejezik ki nemtetszésüket az értetlen Külföldi vevő 1 és Külföldi vevő 2 kapcsán. Persze vannak a boltban Magyar vevők akik meglepetésemre szépen beállnak a fikazuhatag sorába és csak bólogatnak, együttéreznek.

Na, Béláim!

Nem megyek most bele bővebb konklúzióba, viszont elmondom a saját „policy”-m (igen, direkt használok angol kifejezést) az ilyen esetekre.

Bár büszkék lehetünk több mint 1000 éves múltunkra, mára Európa szégyenpadján ülő, súlytalan ellenben nagyképű és arogáns nemzet vagyunk egy olyan – amúgy csodaszép – nyelvvel, melyet a világon rajtunk magyarokon kívül senki nem ért meg.

Ebből két dolog következik: az egyik, hogy a már-már közös nevezőnek mondható angol nyelv tudása mára szerintem nélkülözhetetlenné vált, legalább angolul hasznos lenne gagyogni valamit. Mindenkinek. Vagy legalább németül, ha már éveken át jártak erre a településre. A másik: nem várható el külföldiektől, hogy ezt a nem túl egyszerű nyelvet bármilyen szinten is beszéljék. Pontosabban a policy-m tartalmaz egy kitételt, amit kvázi „elvárok” én is, még magammal szemben is külföldön: legalább egy napszaknak megfelelő üdvözlést és a köszönöm megfelelőjét az adott ország nyelvén. Értékelni fogják mindenhol!

Országimázs, at it’s its best. Az.

(az irónia bár bújtatott, de része az írásnak)

Kategóriák
Blog

A héten Párizsban vagyok

A héten Párizsban vagyok, a divat fővárosában.

Párom Niki megnyerte a cégnél az értékesítési versenyt, ő lett az országban a legjobb, így a jutalma egy párizsi díjátadón való résztvétel és pár nap Párizsban. Hogy én hogy kerülök ide? Egy kísérő szintén jöhet, YAY!

Az indulás

Választhattunk, hogy melyik AirFrance járattal akarunk jönni és hazautazni. Úgy gondoltuk, hogy használjuk ki a lehető legjobban a rendelkezésre álló időt, így a legkorábbi indulást és a legkésőbbi hazautat választottuk, a hivatalos programot így 2 extra nappal megtoldva.

A budapesti indulás kedd reggel 6:30-kor volt, ami azt jelenti, hogy otthonról – figyelembe véve a checkin és boarding időket – hajnali 2:30-kor el kellett indulnunk. Nem gondoltuk ezt át rendesen…alvás nélkül vágtunk neki a túrának, ami igazából nekem volt jó kis kihívás, mert én vezettem, Niki szépen húzta a lóbőrt mellettem.

A már megszokott (jó, ez így nagyképű, évente jó, ha egyszer repülünk) Európa parkolóban tettük le a verdát, őrzött, kivisznek a reptérre, udvariasak és az ára is jó.

Otthon megcsináltam az online check int, aminek a helyszínen nem sok előnyét láttam, mert ugyanúgy sorba álltunk be…mígnem, mikor a célhoz közeledve elővettem a kinyomtatott boarding passt és egy személyzethez tartozó hölgy szólt, hogy nyugodtan menjünk át az üres sorba, mert mi ott is feladhatjuk a csomagot – ezt mondjuk semmi nem jelezte.

Budapest - ParisA Budapest Airport SkyCourt Lounge-ba bejutás nem volt túl egyszerű, indult pár fapados járat is külföldön dolgozó magyarokkal, így sokan voltunk. Ezt onnan tudom, hogy eléggé szomorú látvány volt a sok párosával sorba álló, akik a „cél” előtt aztán hosszú búcsút vettek és egyikőjük visszafordult – kihasználtak minden percet. Rögtön a bejutás után viszont Európa legagresszívabb sales emberei fogadtak minket, a korábbi CitiLife hiénák most már Erste hiénák és egy NEM, nekik nem válasz. Irtó rossz reklám ez mind a bank(ok)nak, mind pedig a reptérnek – szerintem.

Emlékszel arra a kísérletre fizika órán, mikor az üveglapra szórt vaspor (akkor még fóliás írásvetítőn szemléltetve) a mágnes hatására (vagy épp tekercsben keletkezett indukció hatására) egy-egy pontba rendeződött? Na, pontosan ugyanez a jelenség játszódik le a mai napig a beszálló kapu megnyitásakor…amit nem értek: repülő úgy még fel nem szállt, hogy kapunál időben várakozó embert otthagyott volna. A repülőn helyjegyek vannak. Nem úgy, mint az InterCity-n, hogy gyakorlatilag oda ülsz, ahová akarsz, hanem tényleg! Ennek ellenére kapu nyitáskor úgy tülekednek az emberek, mintha nem lenne holnap…

A repülés

Valahol EurópábanEgy viszonylag kicsi Airbus géppel mentünk, ami AirFrance létére eléggé szolíd volt…a felszolgált étel-ital szintúgy, egy hideg csokis bucit kaptunk, hasonló, mint ami a Lidlben kapható, csak nem volt olyan finom. Az utolsó előtti sorban ültünk, mögöttünk már csak egy francia és egy amerikai srác ült, megörültünk, úgy tűnt, hogy csendes utunk lesz és tudunk alduni.

Nem így lett. Az amerikai srác elmondása szerint is és a mi tapasztalatunk alapján is rengeteget szeret beszélni, épp egy Kelet-európapai körútról jött és azt ecsetelte egész úton, hogy mi milyen „csórók” vagyunk, mekkora az olcsóság itt. A legfájóbb pont az volt, mikor a budapesti fürdőkről és szórakozóhelyekről mesélt, hogy szinte csak külföldiekkel volt tele, mert mint megtudta: „locals can’t afford it”. Hát igen…csórók vagyunk, akárhonnan is nézzük. Aztán témát váltottak és elkezdtek autókról beszélni, a ránézésre 30-35 éves srácoknak már több autója volt életében, mint nekem amennyi ingem – nem túlzok. A francia srác valamiféle katona volt, ahogy kivettem a sztoriból, az amerikai srác pedig mentős, mentőtiszt, piszok jó fizetéssel – ezt megbeszélték.

A repülő közönsége kb 20% magyar, 70% amerikai nyugdíjas turista és 10% francia összetételű volt, így meglepett a leszálláskori taps a gép első feléből (ez magyar és ha jól tudom olasz szokás). Az amerikai pár előttünk nézett is ki a fejéből, hogy mi történik épp.

A Charles de Gaulle reptér egy óriási komplexum iszonyatosan jól ellátva tömegközlekedéssel. Nem tudom a pontos méreteket, de így kb 6x Ferihegy Liszt Ferenc reptér. És most csak a 2-es terminálról beszélek.

Roissybus

Utazás előtt próbáltunk azért felkészülni, például abból, miként jutunk be a reptérről a belvárosba, az Opera környékére, ahol a szállásunk van. A cégnél a RER-t ajánlották, ami HÉV szerű eszköz, közvetlen megállóval a reptéren. Épp indulás előtt fedeztem fel, hogy van egy árban kb. ugyanolyan, ellenben sokkal kényelmesebbnek tűnő megoldás: Roissybus néven működtetett szolgáltatás, mely a reptérről szállít utasokat direktben az Operához. Remek! 11€ / fő és csak egy hátránya van: 60-70 perc a menetidő. Mivel tudtuk, hogy a szobánk még nem lesz készen 11 órakor (csak délután 2-3 fele), így nem bántuk a hosszabb utazást, sőt, bíztunk benne, hogy még városnézés is lesz belőle. Lett. Ja, a buszon ingyenes és stabil WiFi volt.

Paris Marriott Opera Ambassador Hotel

AmbassadorA szálloda pár perc sétára van az Operától, a borsos ára alapján eléggé impozáns épületre és szolgáltatásra számítottunk. Igaz még csak 1 nap telt el, de maradjunk annyiban: ár/érték arányban jobbat vártam.

FolyosóA szobánk a hetedik emeleten van, most látom csak, hogy ez tényleg a manzárd rész – ezen poénkodtunk, mikor jöttünk az utcán, hogy biztos ott lesz a szobánk. A szoba kicsit kicsi, a fürdő szintén, ablak biztonsági okokból csak résnyire nyitható, így a fürdés utáni pára kiszellőztetése kicsit necces. De amúgy szép, meg minden.

Mivel most Niki gyárlátogatáson van – ahova én nem mehettem, hiába vagyok ugyanannak a cégnek az alkalmazottja -, itthon szépen egy szál gatyában írom ezt a posztot. Mivel láttam az ólálkodó szobaasszonyt, kitettem az ajtóra a „privacy please” táblát, amúgy sem akartunk takarítást kérni. Valószínűleg mostanra ért ide, mert csörög a telefon, felkapom: „Hello, housekeeping service!”…elmagyaráztam neki, hogy köszi, nem kérek. Aztán most azon agyalok, mit nem értett a táblából? Mi van, ha például alszok? Úgy, mint tegnap.

16443 lépés Párizsba(n)

MetroA szobánkat leghamarabb délután 1 órára, de maximum délután 3 órára ígérték, így a csomagjainkat letettük az erre kijelölt helyre és nyakunkba vettük a várost. A repülőúton elkövetett felületes alvás ellenére nagy lendülettel indultunk el a közeli helyek felfedezésére. Természetesen az útvonaltervezők metrót javasolnak mindenhez, de tömegközlekedésben kevéssé fejlett országból érkezvén, „mit nekünk 1.2km, az itt van egy köpésre!” felkiáltással – és némileg biztonsági megfontolásból is – gyalogos közlekedést preferáltuk.

PyramideA Louvre 20 perc séta, fotózás nélkül 15 perc. Szóval tényleg nincs messze, ilyen szempontból nagyon jó helyen van a szálloda. Az már gyorsan feltűnt, hogy iszonyú elegáns mindenki, de főként a férfiak. A business casual minden formájától elkezdve a teljes öltönyig minden megtalálható. A városnak ez a része tele van bankokkal irodákkal – amit a feliratokból leszűrtünk -, az itt dolgozók pedig ebédidőben kiözönlenek a környező – otthon nálunk hipszternek mondott – éttermekbe, bárokba, burgerezőkbe. Mamie BurgerKövettük a jól bevált módszert: ott eszünk, ahol akár még sorban is állnak. Így esett a választás a Mamie Burger nevű helyre, ahol iszonyat jó „kézműves” burger menüt ettünk. A hely érdekessége volt, hogy egy kütyüt adtak, ami ha vibrált/villogott, akkor ezzel jelezték, hogy kész van a rendelésed és odamehettél a pulthoz, hogy elhozd – újragondolt self service, fizetés rendeléskor a kasszánál.

LouvreAz ebéd előtt amúgy megvolt Louvre oda meg vissza, mert bíztunk benne, hogy mégis elkészül 1 órára a szobánk, szóval visszajöttünk a szállodába, majd hulla fáradtan leültünk a lobbyba, és latolgattuk az életbenmaradási esélyeinket, mivel még nem volt kész a szoba, talán még egy óra. Ekkor jött az ötlet: együnk!

BoulevardEbéd után aztán másik útvonalon jöttünk, próbáltam úgy navigálni, hogy mindig minél több mindent lássunk. Kettő óra. A szobánk már valószínűleg készen van, de inkább elmentünk még egy kisebb körre a Haussman Boulevard-on, ami valahol az budapesti Andrássy út és a Ferenc-József-Erzsébet-Margit körút között van feelingben, viszont sokkal-sokkal tisztább.

Apropó tisztaság: az utak középről kifelé lejtenek, ez eddig nem újdonság. Az már inkább, hogy amerre jártunk mindenhol azt láttuk, hogy csordogál a víz, van ahol munkás sepri tovább a vízzel itatott koszt, szemetet. Aztán egy helyen elcsíptük, hogy ez nem véletlen, hanem beépített nyílásokból folyik ki a víz időközönként, így tisztítva az utcát, pontosabban a széleit, ahol a legtöbb kosz összegyűlik. Ügyes.

TaverneJa, és mindenki iszonyatosan elegáns, mondtam már? Kutyaürülékkel elvétve találkozunk, igaz kutyával is. Lehet, hogy parkokba viszik őket inkább, vagy itt a belvárosban nem tartanak annyit – ami logikus lenne.

Mondjuk az is feltűnő, hogy olyan kimondottan sok ember sincsen. Forgalom se nagyon, vagy valahogy jobban eloszlik. Egyik dolog amit megfigyeltem, hogy egyirányú nagyon sok nagy, széles sugárút is, így talán kisebb egy-egy utcán a terhelés?

16443 lépésA 16443 lépés után három óra körül végre átvettük a szobánkat. Azért tudom ilyen pontosan, mert pont az utazás előtt érkezett meg az új Xiaomi MiBand 1S okoskarkötőm, mivel a korábbit elhagytam. Ebben a 16443 lépésben azért benne van még a budapesti reptéren megtett pár száz méter, de nagy része az érkezés napján, Párizsban megtett lépteket takarja. 11.3km-nek felel meg.

EiffelKözel 36 óra ébrenlét és ekkora séta megtette a hatását: „Egy kicsit dőljünk le, aztán megyünk újból sétálni, jó?” – ebből az lett, hogy éjjel 10 órakor (közel 7 óra alvás után) ébredtünk, majd eldöntöttük, hogy inkább másnap folytatjuk. Az ablakon kinézve az éjszakai Párizs pazar látványa fogadott minket, az Eiffel-torony fényjátéka.

Folytatjuk!

Kategóriák
Blog

A NER közelgő bukása és Latin-Amerika

Ennek a blognak a hasábjain tudatosan kerültem a politikai témájú posztokat. Néha beismerem, hogy ez komoly nehézséget okozott és egy-egy irónikus utalás azért belecsúszott.

Ne félj, most sem fogok politizálni, azonban két cikket ajánlok a figyelmedbe, melyek szólok előre, nagyon hosszúak, ellenben kimondottan érdemes elolvasni.

Az egész 2014. szeptemberében kezdődött, akkor olvastam először ezeket a cikkeket. Sokkoló volt, de akkor valamiért mégis olyan utópisztikusnak és a szokásos „ellenzéki nyavajgásnak” tűnt.

Tegnap újból elővettem ezt a két cikket és „elolvastam” vezetés közben.

Eltelt másfél év, történt ez meg az. Például az egyik cikkből ez a rész konkrétan megelevenedni látszik:

„Magyarországon még nem sikerült egy ilyen jól működő, a hírműsoroktól a telenovelákig egy politikai célt szolgáló, nyomtatásban, tévében és az interneten egyszerre támadó médiabirodalmat összerakni, de egész biztos, hogy nem az akarat hiányzik hozzá, csak legfeljebb a tehetség. Ha ez egyszer sikerül, onnantól kezdve az aktuális magyar miniszterelnök elalvás előtt rendszeresen azon fog gondolkodni, hogy vajon ő az ország leghatalmasabb embere, vagy a hatalmas médiacég vezetője.”

Aztán például itt van ez a rész a másik cikkből:

„Mit tudott volna megvalósítani céljaiból a NER a fenti külföldi tőkeforrások nélkül? A magyar gazdaság 2010 és 2013 között még úgyis az elmúlt két évtized legalacsonyabb beruházási szintjét produkálta, hogy a három év alatt a GDP 10 (!) százalékát meghaladó EU támogatás érkezett az országba. Hány járda-, út-, és köztér-felújítás, óvoda- és iskola modernizáció vagy egészségügyi fejlesztés történt volna Magyarországon, ha nincsenek ezek az EU-pénzek? És miből finanszírozta volna a kormány az egykulcsos adót, a devizahitel-végtörlesztést és rezsicsökkentést, ha nem lehet megcsapolni az itteni külföldi bankok, energiaszolgáltatók és telefontársaságok felhalmozott vagyonát?”

Ebbe sem sokan gondolnak bele, hogy a CSOKot, a rezsicsökkentést, a stadionokat, a nemzet gázszerelőjét, a kuvaszt a birtokon miből vinanszírozza „A Párt”…

Szóval a két cikk amit ajánlok a 444.hu egyik alrovata, blogja, ami a tldr nevet viseli. A tldr egy rövidítés, mely az angol too long, didn’t read kifejezést takarja, nagyjából annyit tesz, illetve akkor alkalmazzák, ha egy hosszú bejegyzést nem akar valaki végigolvasni és egyből az elején tömören összefoglalja a szerző az írást. Persze a tldr blog esetében ez némi iróniát hordoz.

Szánj rá időt, majd értékeld a cikkeket magadnak.

A NER közelgő bukása

Így lesz Magyarországból Latin-Amerika

Kategóriák
Blog

Toscanatrip

Ha már múltkor az igazi, eredeti parmezán hátteréről írtam, stílusos, ha ellátogatok talján földre és be is szerzek pár darabot első kézből, eredetiben.

Najó, ez így kicsit bulváros, nagynénémet jöttünk el meglátogatni a kicsit megtoldott hosszú hétvégén, március idusán.

Az utazás

Mivel a szombati napon még egy kongresszuson dolgoztam, késő délután indultunk el Toszkánába. Korábban csak egy – ajánlott – útvonal volt, Ausztrián keresztül, azonban mióta a szlovénok tartották magukat az államközi egyezményhez és a magyar féllel szemben megépítették a 2×2 sávos gyorsforgalmi utat a magyar határig, azóta Lendvánál átlépve, Muraszombat, Ljubjana, Treiszt (vagy most éppen Gorizia) érintésével gyorsabban és jobb autópályán lehet eljutni az olaszokhoz, így nekünk is a rokonainkhoz.

Első ránézésre a 15 Eurós szlovén matrica a maga 7 napjával drágábbnak tűnik az osztrák 8,8 Eurós társánál (mely 10 napos) és bizonyos körülmények között ez igaz is. Például a tipikusan 8 nap – 7 éjszaka turnusban nyaralóknak igazi kib***ás a szlovén matrica, mert kettőt kell belőle venni az „egyhetes” nyaralásra, és így máris nem versenyképes a 30 Eurós árával. Ha viszont 7 napnál rövidebb időszakra utazunk, akkor több ok miatt is megéri szlovénia felé haladni (mondjuk Budapest felől mindig szlovénia a nyerő):

  • kevesebb kilométer (nekem)
  • olcsóbb a benzin/gázolaj és minden benzinkúton azonos áron van, akár pálya, akár diszkont kút (így nincs is nagyon ilyen), ez egy szlovén állami szabály
  • gyorsabb
  • kevesebb sebességkorlátozás van, mint Ausztriában
  • jobb az autópálya minősége
  • az olasz szakasz (nekem) olcsóbb, ez hozza be az árát az osztrák matricával szemben

Munka után tehát elindultunk, összesen 1000km-t vezettem le, mindösszesen egyszer álltunk csak meg toalett miatt, egyszer pedig még a szlovén határon tankolni. Az út ilyenkor tavasszal nem túl zsúfolt, még a nagyvárosok körül sem volt forgalom, igaz szombati nap miatt a kamionok nagy része sem közlekedett.

Ajánlom amúgy a délutáni indulást, éjszakai vezetést, sokkal egyenletesebb, kiszámíthatóbb.

Ser22:45-re meg is érkeztünk, rövid beszélgetés és egy welcome drink után azonban nyomás aludni, mert másnap korán indultunk, igaz két irányba: édesanyám és nagynéném San Remoba a virágkarneválra (elmondás alapján hasonló, mint a Debreceni Virágkarnevál), mi pedig unokatesómmal és párjával Abetonéba síelni.

Abetone, ahol egyszer már elázott a pálya a szemem előtt…

Az úgy volt, hogy 2009-ben már egyszer tettünk egy próbálkozást arra, hogy Abetone sípályáit megízleljük. Szakadó hóesésben, a hókotró mögött tudtunk csak felmenni a pálya mellett található szállásunkhoz, este 10 óra fele oda is értünk, majd mire kezdtünk bepakolni az autóból, olyan 22:30 és 23:00 között, történt valami fura: a korábbi szakadó hó átváltott esőbe és egy brutális melegfront kíséretében (ez 2009.12.21-23. között volt, otthon ez extrém meleg Karácsonyban nyilvánult meg) a szemünk láttára olvadt el az összes hó a környéken, illetve lett inkább vízisíre emlékeztető a pálya. Nem sikerült tehát akkor síelnünk, de a mai nap végre eljutottam és kipróbálhattam a terepet.

Abetone panorámaKödSzerencsénk persze most sem volt, mert a brutális erősségű szél és a kb 2m látótávolság erősen megnehezített a síelést a pályákon, csak a lenti szakaszok voltak élvezhetőek, de ahhoz meg halálfélelemmel párosult fenti szakaszt is le kellett küzdeni. Amúgy most nem túlzok, két alkalommal el is estem, mert teljesen elvesztettem a tájékozódó képességemet, az erős szél miatt nem éreztem a saját „menetszelem”, míg a köd miatt pedig nem láttam a tereptárgyak mozgását. Azt éreztem, hogy egy helyben állok a pálya szélén, közben pedig csúsztam lefelé a lejtőn…ijesztő volt!

LiftA hó amúgy kifogástalan volt és a pályák is jól gondozottak, nem buckásak, kellően hosszú pályákkal és ami fontosabb, eloszlik rajtuk jól a tömeg.

Ebédidőben betértünk a Zeno nevű pálya tetején található „hüttébe”, ahol egy jót ebédeltünk. Majd kicsit itt is ragadtunk és később a távozás mellett döntöttünk, mert így nem volt élvezhető a síelés. Majd legközelebb.

VitellinoA kb. két órás út után itthon Giuseppe frankó vacsorát varázsolt kb 15 perc alatt, penne, házi készítésű raguval, parmezánnal, majd fiatal marhából két szelet vékony hús előbb olaj nélkül megsütve, majd a sütés vége fele kis olívaolajjal átitatva, hozzá saláta, paradicsom, vörösbor.

Hétfő, irány a bolt!

A vásárlói kosárBarillaA rokonlátogatáson túl nem elhanyagolható cél volt a minőségi alapanyagok beszerzése a konyhába. Cipőt a cipésztől, olasz kaját Olaszországból – tartja az ősi mondás.

Barilla 500g-os tésztákat kifejezetten ide jövök ki vásárolni, mivel 0,77€-ba kerül (akciósan ~0,55€), ami otthon eléri a közel 1,8€ (kedvezőbb áron 1,58€) árat. Vagy például az Aperol, melyből 1l kerül annyiba, mint otthon a 0,7l akciósan. Hasonló a helyzet a hozzávaló ragukkal, a parmezánnal és még sorolhatnám.

Vettem pár kifejezetten toszkán terméket is, mint pl. Chianti bort és Fiorentine sütit.

Most, hogy készítem ezt a bejegyzést, kicsit jobban utánanéztem hazai áraknak, igaz csak a neten tájékozódva. Azt kell mondjam, iszonyat lehúzás megy, ami valahol érthető: van egy komoly szállítási költség – nagy tételnél ez ugye oszlik -, illetve ki kell termelni a stadionok árát adó formájában. Vettem pontosan ilyen balzsamecetet, oké, akciósan 1,45€-ért, de az eredeti ára is 2,9€ volt. Itthon mennyi az ára? 4,15€…nem tudom, hogy én mennyiért adnám…

Újabb este újabb vacsi

Pasta Frutti di MareEzúttal tengeri herkentyűk uralták a menüt, előétel, első fogás és főfogás esetén is. A főfogással már éppen végeztem, mikor eszembe jutott: nem csináltam róla fotót. Így csak szóban: fritto misto.

WiFi hálózatok

A szomszédos házakban eléggé elterjedtek a WiFi hálózatok, így a mi hálózatunk folyamatosan problémákba ütközött. No, meg az internet kapcsolat sem volt a legjobb, így rászántam egy napot, hogy rendbe tegyem a dolgokat. Egész napos tesztelés, csatornaváltás, konfigurálás…a végeredmény nem lett sokkal jobb, a kifizetett 7Mbit/sec helyett volt, amikor csak 0.4Mbit/sec sebességgel csorgott az adat…

Pane pomodoroTermészetesen a mai kaja sem maradhat el, poénból mondtam Giuseppének, hogy ennék pane pomodorót, azaz paradicsomos kenyeret…mire kettőt fordultam, már készült is.

Utolsó nap, vásár és indulás

Mercato di Ponsacco Szerdai napon Ponsacco városában volt vásár, így ellátogattunk oda. Ezeknek a vásároknak mindig jó hangulata van, bár az elmúlt években az áruk minősége és változatossága kicsit romlott. Nem is vásároltam semmit, de csináltam pár fotót.Mercato di Ponsacco

A vásár után egy gyors ebéd, majd indulás haza.
Készítettünk pár szendvicset mortadellával. Mercato di PonsaccoA hazafele út simán ment, bár hétköznap lévén nagyobb forgalom volt, mint odafele. A visszafele úton másik irányt választottam, nem Goriziánál mentem át Szlovéniába, hanem Trieszt felől. Ljubjana környékén egyszer csak hirtelen besötétedett és iszonyat erős széllökések között haladtunk szolíd tempóban. Lenti körzetében találkoztunk úgy 8-10 darab hatalmas szarvassal, de mivel készültem rá, nem ért meglepetésként.

 

Kategóriák
Blog

Parmigiano-Reggiano az igazi parmezán

Az van, hogy tegnap hazaértem egy hosszú és kimerítő céges meetingről, majd vacsora és kutyasétáltatás után gondoltam átlapozom a híroldalakat. Látva vezérünk újabb emberkedését, jobbnak találtam nyugisabb vizekre evezni, így jutottam el egy igazi pesto recepthez.

Maga a cikk is érdekes, és ki is fogom próbálni a pesto készítését, de a szemem mégis egy soron akadt meg a receptben:

100 gramm reszelt parmigiano  (esetleg grana padano)

Na, csapjuk fel gyorsan a lexikont wikipediát, és nézzünk csak ennek utána! Ciki, nem ciki (főleg olasz rokonokkal a családban…), én eddig nem tudtam a pontos különbségeket, csak sejtettem.

A parmezán

Az EU-n belül ha azt mondod parmezán, az egy dolgot jelent(hetne): Parmigiano-Reggiano. Ez kvázi egy védett név, szigorú kritériumoknak kell megfelelni, hogy egy kemény sajt parmezán, azaz Parmigiano-Reggiano legyen.

Mit is jelent a szó, Parmigiano-Reggiano? Parmigiano a Parma megye nevéből származtatott melléknév, azaz Párma megyei, míg a Reggiano szintén melléknévként utal egy olasz megyére, Reggio Emiliára. De ez így nem pontos, mert igazából a név az Emilia-Romagna régió területeire, megyéire (Parma megye, Reggio Emilia megye, Modena megye, Bologna megye Reno folyótól nyugatra eső része)  utal egy Lombardiai kivétellel, hiszen Mantova megyei területek is ide tartoznak.

Parmigiano-Reggiano-2Sokan a sajtok királyának is nevezik a parmezánt, mely pasztőrözetlen tehéntejből készül. Maga a gyártás is eléggé érdekes, hiszen kétféle tej keverékéből készül: a friss reggeli fejésből és az előző esti fejésből fölözött tejből. Ezt oltják be savóval majd egy másik oltóval, melyet borjak negyedik gyomrának a falából nyernek.

Apropó tehén: az sem mindegy, hogy mivel etetik a tehenet, az igazi parmezán csak olyan tehén tejéből készülhet, melyet kizárólag fűvel vagy szénával etettek.

Ezután az aludttej állagú anyagot formázzák az ismert sajttömb alakra, egy fém szorító keret segítségével, majd egy műanyag eszköz segítségével belenyomják a sajtba a Parmigiano-Reggiano nevet, a gyár számát, a gyártás évét, hónapját.

A tömbök mérete meghatározott, egy átlagos Parmigiano-Reggiano tömb 18–24 cm magas, 40–45 cm átmérőjű és 38 kg-ot nyom. A gyártási folyamat végén , de még az érlelés előtt 20-25 napig sós lében áztatják a kerék formájú tömböket, majd az érlelési időtartamtól függően osztályozzák a parmezánokat, ezeket minden esetben jelölik is a csomagoláson. A minimális érlelési idő 12 hónap, a legtovább érlelt parmezán 24 hónapos! A 12 hónap leteltekor minden egyes tömböt leellenőriznek, nincsen-e rajta repedés vagy bármilyen minőségi hiba, ezt nagyon egyszerűen óvatos ütögetéssel végzik. Ha megfelel a minőségi követelményeknek rákerül a Parmigiano-Reggiano konzorcium logója, melyet belesütnek a sajtkorong héjába. Ez a lépés kritikus és szigorú, csak az kerülhet ki logóval ellátva, mely hibátlan, azonban a teszten elbukó sajtok sem vésznek kárba: ezek külön jelölést kapnak, párhuzamos vonallal jelölik ezt a típust, és a „mezzano” elnevezést viselik. A lényeg: a vásárló számára egyértelmű legyen a jelzés, hogy milyen garantált minőséget vásárol.

A készítésről egy kis szemléltető video:

Itt pedig arról, hogy hogyan kell szakszerűen, a tradicionális módon felnyitni:

És mi van a felhasználásával?

Bármikor bármivel bármennyit – legalábbis szerintem, egyszerűen imádom!

Az viszont biztos, hogy innentől sokkal jobban figyelek a típusra, a jelekre, a minőségre.

Kategóriák
Blog

Vasárnapi zárvatartás

Ezen a szép „semjénszombaton” , 2016. február 27-én elindultam a szokásos bevásárlásra. A parkolóban már fura látvány fogadott: a helyek 3/4-e szabadon állt. Ránéztem a telefonomra, láttam a hóvégi dátumot, majd máris feleslegesnek láttam feltenni a kérdést: mi van, hogy csak ennyien vannak?

A Tesco kongott az ürességtől, a polcok roskadoztak az árutól, nem a megszokott szombat ez. Jól látszik, hogy az ország jobban teljesít, a lakói pedig tanultak korábbi pénzügyi hibáikból.

Jé, most jut eszembe, 2 hét múlva 1 éves a vasárnapi boltbezárás és még mindig nem tettük túl magunkat rajta…

Ami korábban közel egy órát vett igénybe, azt most durván 30 perc alatt el tudtam intézni. Az önkiszolgáló pénztárnál sem volt tülekedés, így az ott szolgálatot teljesítő, kb 55-60 év körüli hölgynek is volt ideje Józsival, a szintén 55-60 év körüli polcfeltöltővel kicsit diskurálnia.

A következő beszélgetés zajlott le:

– Na, mára végeztél?

– Igen.

– Azért jobb így, mint korábban nem?

– Hát, igen. Nem is értem az embereket…ennyi nekünk is jár nem?

– Hát ezt mondom én is mindig. Na meg hát, annakidején se volt ám ez másképp…

– Nem hát! És a mi gyerekink is felnőttek minden gond nélkül. Csakhát, tudom én ám mi van, unatkoznak az emberek, aztán járnak vásárolni.

– Úgy! Régen szombaton 12:30-kor bezárt minden, mégis volt otthon minden, a gyerekek se éheztek!

– Dehát, na…ennyi nekünk is jár. Na jól van, megyek.

– Szevasz, én még 6-ig vagyok!

Több kérdést is felvet a fenti beszélgetés, gondolatébresztőnek csak röviden foglalom össze őket és biztosan lesz benne pár megosztó, akár bántónak tűnő is, vállalom:

  • kicsit úgy érzem, fordítva üljük meg a lovat, mintha a vásárló lenne az eladóért
  • az „ennyi nekünk is jár” témakörén nincs mit vitázni, mindenkinek jár a pihenés. Csakúgy, ahogy a munkavállalás lehetősége is és biztosan jobb lenne a szájíz, ha például a munkaidőkeret intézményét szüntetik meg a vasárnapi munka helyett, így a szombati és vasárnapi pótlékok miatt megemelkedett fizetés kompenzálja a naptári pihenőrendtől való eltérést
  • anno mikor patikában dolgoztam, mi is nyitva voltunk vasárnap. Tudom mennyire szar érzés vasárnap, de még akár szombaton is dolgozni. Egy ideig bírtam, aztán úgy döntöttem, ez nekem nem jó és továbbléptem.
  • a „régen is felnőttek a gyerekek” témaköre izgalmas kérdés és nehéz rajta fogást találni. Azért megpróbálom: ha mindenki, mindenhol a régen is működő módszereket alkalmazná, még mindig lovaskocsival járnánk és védőoltások híján még mindig meghalna a csecsmők nagy százaléka, sőt, a felnőttek sem élnének 55-60 évig
  • Einstein óta tudjuk, hogy minden relatív és függ a megfigyelő helyzetétől. A boltban dolgozva, a vásárlókat (akik költéséből a dolgozó bére is „kitermelődik”) figyelve tagadhatatlan, hogy unatkozó, lézengő emberek képe tárulhat elénk és biztos, hogy van is ilyen vevő. Vallomást kell tennem: sosem mentem még unalomból boltba. Mikor unatkozom (vagy ráérek, sokan ezt összemossák, pedig nem ugyanaz), akkor inkább filmet nézek, zenét hallgatok, zenélek, olvasok, kertészkedek, kutyát sétáltatok, főzök…de még sosem kiáltottam fel: menjünk boltba!
  • mivel ismétlődő elem, térjünk vissza a nekünk jár témakörére. Iszonyatos ez az ellentét, szakadék ami a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő között van…kölcsönösen nem tisztelik egymást az emberek, irigyek egymásra, a másik zsebében turkálnak: honnan van pénze annyi mindent venni?! Széles társadalmi gond ez, ha egy széles középosztály lenne, elfogadható fizetéssel (véleményem szerint kb. nettó 250-300.000.- HUF/hó/fő), akkor ezek a kérdések sokkal kevesebbszer merülnének fel

Azon gondolkoztam, vajon hány embert érint(ett) a vasárnapi/hétvégi munka. Ha követem a fenti párbeszéd logikáját, azt is mondhatnám, hogy vajon hány ember kényelme miatt kell alkalmazkodnia a többi embernek? És kik vannak többen? A szolgáltatók vagy a vevők? Nem nehéz megtippelni.

És én – mivel voltam hasonló helyzetben, mint írtam is – továbbra sem az egyszerű melósokra haragszom, akik most örülnek, mert ennyi nekik is „jár”, sokkal inkább a rendszerre, annak kommunikációjára, árokásására és logikátlanságára.

De leginkább arra, hogy sokkal de sokkal több ember szabadságfokát korlátozza ez az idiótaság, mint amennyinek kedvez. És, ha valamilyen csoda folytán úgy alakulna, hogy a nép szavazhatna a kérdésről, majd abban elutasítja a zárvatartást, akkor a mostani helyzet kedvezményezettjei lennének iszonyú mérgesek a többségre, ahelyett, hogy azokra haragudnának, akik az egész méltatlan helyzetet az alacsony bérekkel előidézték.

„Olyan úgyse lesz, hogy mindenkinek jó!” – ezt még hozzáfűzte Józsi, mikor elköszönt.

Kategóriák
Blog

A jelszócsere és a GTD módszertan

Sokszor felmerül a kérdés, vajon milyen mélységig érdemes használni a GTD rendszert a mindennapokban és milyen elemi szintre bontott feladatokat érdemes felírni, hogy ne a fejedben kelljen őket tartani.

Ma jelszócsere napja volt nálam, OmniFocusban már korábban csináltam rá egy projektet, találóan „Jelszócsere” névvel.

Az alábbi feladatok voltak benne:

  1. Találj ki egy új jelszót!
  2. Cseréld le a céges gépen a jelszót!
  3. Cseréld le az iMacen a jelszót!
  4. Cseréld le a rMBP-n a jelszót!
  5. Cseréld le az MI-ban a jelszót!
  6. Nexon jelszót le kell cserélni?

A projekt 55 naponta ismétlődik (a cégnél 60 napos jelszó változtatási szabály van). A lista persze bővíthető, minden jelszó meghálálja, ha időnként változtatva van, illetve célszerű külön jelszómenedzser alkalmazást használni a célra és természetesen mindenhova külön jelszót.

Nincs kapkodás, nincs fejetlenség. Nincs fejvakarás, hogy akkor még hol is kell rendszeresen jelszót változtatni, ott ül minden a listában.

MI és Nexon – a munkámhoz szükséges két „alkalmazás”

Persze, a jelszókezelés metodikája egy külön egyház híveit tömöríti magába, jelen bejegyzés nem is annyira a jelszavakról, sokkal inkább a módszertanról szól.