Kategóriák
Blog

Olasz piacon találtam – SunBlack

Piaci forgatag - tavasszal lazábbMárcius 15-i hétvégét nagynénéméknél töltöttem Olaszországban és szombaton kimentünk Pisa városának piacára. A piacozás, mint olyan, nagyon divatos, ez is egyfajta társasági esemény az olaszoknál. A portékák minősége az elmúlt 20 évben sokat változott, volt ami romlott volt ami javult, betörtek ide is a kínaiak, egyre nehezebb jó üzletet kötni. Persze, ebben az is benne lehet, hogy a mi igényeink változtak meg.

VegyiárúAz olasz piacban egyébként az tetszik a legjobban, hogy egyáltalán nem olyan, mint nálunk: szervezett, rendezett. Az elárusító helyek gyakorlatilag kihalásos alapon szerezhetőek csak meg, nagyon őrzik őket az árusok, akik a hét szinte minden napján dolgoznak, járják a környező városokat, durván 100-150km-es körzetben. Nagyon praktikusan kihasználják a szállító járműveket, melyek ilyenkor a raktár szerepét látják el és a rögtönzött üzlet „vázát” adják: komplett sátorrendszer tartozik minden árushoz.

SonkaszeletelésMióta kertészkedem és kacsintgatok a sütés-főzés irányába is (sőt, valamelyest a mobil vendéglátás irányába is), más szemmel járom ezeket a piacokat. Így volt ez most is, próbáltam elcsípni pár ötletet, találni pár különleges árut.

A piacok egyik jellegzetessége a többnyire ruha- és cipőárusok mellett az élelmiszer jellegű rész. Van itt minden, ami egy olasz konyhában szükséges: halas, húsos, grillcsirkés Grillcsirkés(gyakori szokás, hogy mivel a piacozás elveszi a főzéstől az időt, frissen készült grillcsirkét visznek haza a vásárból), sajtos, zöldséges. Szinte mindenhol van lehetőség kóstolóra, főleg ott, ahol egy-egy új terméket próbálnak eladni, mint például különleges kézműves sajtokat. Kézűves sajtosItt a kézművesség nem valami divathóbortot jelent, ahol az „artiganale” feliratot látod, más minőségre és természetesen más árakra számíthatsz, mint a tömegtermelésben.

Nagyon kellemes tavaszi időnk volt, 15-18 fok körüli hőmérséklettel és lehetett érezni, hogy a piaci forgatag sem az, mint nyáron: lassú, nyugis, csendes volt, még az árusok sem kiabáltak a portékáikat kínálva.

Már tavaly is hoztam paradicsom palántát Itáliából, így igazán zamatos paradicsomokat sikerült termelnem a kiskertemben. Idén sem akartam másképp cselekedni, így a zöldséges és kertészkedős szekcióhoz érve rögtön a palántákra vetettem magam. Be is szereztem rozmaringot és oregánót (tudom, itthon is lehet kapni, de az nem ugyanaz…:D ), majd a paradicsom palánták válogatása közben felfigyeltem egy érdekességre: SunBlack – ez a felirat állt a palánta kis tábláján.

A fekete város paradicsom

SunBlack - Pomodoro NeroAhogyan tovább kutakodtam felfedeztem egy plakátot is, melyről az olasz szövegből sikerült megtudnom, hogy miről is van szó. Fekete paradicsom, mely tele van antioxidánsokkal. Nagynénémtől közben kaptam egy cikket is (angolul itt), melyből kiderül, hogy egy középiskola és egy egyetem közös projektjéről van szó. Sikerült olyan paradicsom hibridet létrehozniuk hagyományos keresztezéssel (így nem esik a GMO tilalom alá), mely a vörös bogyósokra piros húsú/héjú gyümölcsökre (áfonya, eper, vörös szőlő, málnafélék, eperfélék) jellemző magas antocianin tartalommal bír. Az antocianin az antociánok közé tartozik, nagyon jó antioxidánsok, fogyasztásuk kívánatos lenne. A hagyományos paradicsomban is megtalálható, de elenyésző mennyiségben.

Ez magyarázza amúgy a SunBlack paradicsom fekete színét is, hiszen ebben a paradicsomban jóval több antocianin található.

Két féle palántát vettem, egy cseresznye (koktél) paradicsom méretű termést hozót, illetve egy hagyományos méretet hozót. Kíváncsian várom majd a végeredményt és az ízt is!

A SunBlack amúgy 2014-ben mutatkozott be és az idei évben a tavalyi nagy siker miatt már a palánták viszonteladásáról is aláírtak szerződést. A mai poszt érdekessége még, hogy a véletlen műve folytán, pont akkor írom, mikor Pisa mellett Vecchiano városában a mai napon (április 6.) egy előadáson mutatják be a fekete paradicsomot és annak előnyös tulajdonságait. Az előadás címe is sokatmondó: La salute vien mangiando azaz az egészség az étkezésből ered.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük