Kategóriák
Blog

Vezetés közben olvasni? Megőrültél?!

Talán egyszer már érintőlegesen az Agyvihar podcastben említettem, hogy én bizony vezetés közben szoktam „olvasni”. Azért az idézőjel, mert ez az „olvasás” természetesen nem a hagyományos olvasás. Kifejtem.

iOS Speak Screen Mivel a munkám miatt sokat autózom és mivel a ráidó az agy rágógumija, már régóta a produktivitás jegyében kihasználom a napi szinten kb. 4 óra utazással töltött időt arra, hogy érdekességeket, híreket, elemzéseket „olvassak” ez idő alatt.

Mivel nálam az utazás az nem egy passzív tevékenység, mint a tömegközlekedéssel közlekedőknél, hanem elsősorban a vezetésre kell koncentrálnom, ez az „olvasás” komoly nehézségekbe ütközik.

Szerencsére az iOS rendszerben vannak olyan lehetőségek, melyek segítenek megoldani az ilyen helyzeteket. Eredendően az iOS „Speak Selection” funkcióját használtam, majd a „Voiceover” funkciót is, de nemrég fedeztem fel (lehet, hogy az iOS 8-cal érkezett?), hogy van már „Speak Screen” lehetőség is.

Mit tesznek ezek a funkciók? A „Speak Selection” a kijelölt szöveget felolvassa. Elméletileg okos, mert felismeri az adott nyelvet is és automatikusan azt a „hangot” választja, de van, mikor neked kell megadni a nyelvet, különösen olyan esetekben, amikor idegen szavakat is tartalmaz a szöveg, így nem tudja eldönteni a rendszer, hogy melyik az elsődleges. A „Voiceover” alapvetően látáskárosultak számára készült, így ez jóval komplexebb megoldást jelent. Talán annyival jobb vezetéshez, hogy kevesebb interakciót igényel, így jobban lehet a vezetésre koncentrálni. Nagy hátránya volt, hogy ha bejött egy SMS vagy egy notifikáció, akkor annak tartalmát egyből felolvasta, megszakítva ezzel például a cikk felolvasását.

Speak Screen a PocketbenAz igazán jó megoldást – eddig – a „Speak Screen” funkció megjelenése hozta, mely két ujjas fentről lefele „swipe” hatására aktiválódik (amennyiben a Settings->General->Accessibility->Speech) képernyőn korábban aktiváltuk. Egy overlay formájában megjelenik a hozzá tartozó kezelőfelület is, mely kellően nagy gombokat tartalmaz, hogy akár vezetés közben is könnyen irányítható legyen, ha szükséges.

Disclaimer: vezetés közben a mobiltelefon használatát tiltja és bünteti a KRESZ, még az SMS vagy hívás kinyomásást is, így az itt bemutatott funkciókat is. A mobiltelefon használata balesetveszélyes, így senkinek sem buzdítok ennek használatára, még saját felelősségre sem.

Ha a telefonon érkezett egy SMS vagy például a Trafihunter alkalmazás notifikációja, akkor sem akad meg felolvasás, sőt, akár ki is lehet lépni az adott alkalmazásból, el lehet navigálni. Hasznos egy funkció.

Az autóban én a BlueTooth kihangosítón keresztül szoktam hallgatni a Pocketbe elmentett cikkeket, de ha nincs ilyen az autódban, akkor fülhallgatóval is megoldható ez természetesen.

Disclaimer 2: nagyon nem vagyok híve a fülhallgatóval vezetésnek, az in-ear fülhallgatók képesek annyira kiszűrni a külvilág zaját, hogy például egy mentő szirénáját, vagy az autód normálistól eltérő működését nem hallod meg.

Egy ötlet és az Automator

Tegnap éjszaka Péter (@ScotttHUN) a következő üzenetet küldte nekem:

„Most éppen word és pdf doksikat konvertálgatok autózáshoz…nincs erre valami automatizálási cucc?”

Add to iTunes as a Spoken TextMivel Péter már részben elhagyta az Apple hajót, az iOS módszert nem javasoltam neki, ellenben meg tudtam neki mutatni az OS X gyárilag beépített funkcióját, mely egy Automator script, a neve: „Add to iTunes as a Spoken Text”.

Ez annyit tesz, hogy a rendszerben bárhol, ha kijelölsz egy szöveget, akkor azt átalakítja a rendszer beépített hangszintetizátorával audio fájllá, majd beteszi neked az iTunes lejátszódba, ahonnan akár később a telefonodra vagy iPadedre is szinkronizálni tudod.

Aztán ma reggel csak felébredt bennem a kihívás szelleme: csináltam már „folder actiont” (ez az OS X-ben annyit tesz, hogy az Automator figyeli a megadott mappát, és ha abba érkezik egy új elem, akkor a megadott feladatokat elvégzi vele), létezik ez a gyári scrpit, ollózzuk össze a dolgokat.

PDF to AudioBook HU - Users ManualA cél a következő volt: mivel macerásnak találtam kijelölni egyenként a szövegeket és elindítani a sciptet, mi lenne, ha egy adott mapába kerülő (egyelőre csak pdf) fájlt automatikusan figyelne a rendszer és egyből audio fájllá konvertálná? Sőt, mi lenne, ha ezt az audio fájlt úgy tenné az iTunes-ba, hogy ellátja különböző megjegyzésekkel, albumnévvel, egyedi fájlnévvel, hogy a későbbiekben könnyebb legyen karbantartani? Sőt, a menet közben képződő fájlokat törölje is le, csak a végtermék maradjon meg!

Azért is fogtam bele ebbe a mókába, mert így kényelmesebben fogom tudni „olvasni” a cikkeket autózás közben. A Pocketbe mentés mellett az adott cikket lementem (a Safari Reader View módját használva) egy PDF fájlba, a megadott mappámba („_to speech HU”), ahonnan már a rendszer teszi a dolgát és szépen felkerül az iTunes zenei lejátszási listámba – ami természetesen automatikusan frissül az iPhone-ra.

Jól hangzik, ugye?

Nos, elment vele az egész délelőttöm (ez betudható annak, hogy kezdő Automator felhasználó vagyok és azért Google-t is használnom kellett elég rendesen), de az eredmény magáért beszél. És szó szerint! Bedobok egy PDF fájlt a mappába, és pár másodperc múlva már az iTunes-ban virít a felolvasásra kész hangfájl.

Nem vagyok irigy gyerek, így szívesen megosztom veled a két „Automator Workflow-t” amit készítettem és két „Automator Service-t” is itt. Készítettem külön egy magyar és külön egy angol szövegre alkalmas workflow-t (ezek figyelik a mappát) és két service-t is, mely arra az esetre jön jól, amikor promt azonnal kell egy PDF audio verziója.

A motorháztető alatt

A módszernek – jelen ismereteim, tudásom szerint – vannak korlátai. Például az, hogy csak PDF fájlokat tud kezelni, melyeket átalakít TXT fájllá, amit megnyit a TextEdit alkalmazással, ebből olvassa ki a tartalmát és ezt passzolja tovább az audio konvertálónak.

Valószínű, hogy csak én nem tudok hozzá eleget Automator és Apple Script házatáján, és ezért tudtam csak így megoldani, de több órás Google keresés sem vitt közelebb ahhoz, hogy egyből mindenféle megnyitott ablakok nélkül ki tudjam nyerni a PDF nyers szöveg tartalamát és azt egy változónak át tudjam passzolni. Ha te kedves olvasóm esetleg tudsz erre megfejtést, kommentben, e-mailben szívesen veszem a javaslatot és akkor módosítom is egyből.

A fentiekből adódó hátrány, hogy a TextEdit alkalmazás ablaka megnyílik feldolgozáskor, így ez az éppen folyamatban levő munkánkat megakaszthatja. A script bezárja a feldolgozás végén automatikusan ezt az ablakot, így nem kell vele törődni, de zavaró lehet. Szintén zavaró lehet, ha valamilyen oknál fogva épp a TextEdit alkalmazással dolgozunk, mert bele fog oda rondítani a script.

Az audio konverziót mp3-ra tettem, hogy kevesebb helyet foglaljon, nem hiszem, hogy nagy minőségre lenne itt most szükség.

Mellékeltem egy képet fentebb, melyen kiemeltem azokat a pontokat, ahol szükség lehet rá, hogy a saját ízlésed szerint átalakítsd a scriptet, ezeken a pontokon nyugodtan nyúlj bele.

13 hozzászólás a(z) “Vezetés közben olvasni? Megőrültél?!” című bejegyzéshez

Még nem sikerült megértenem, hogy a KRESZ szerint mennyivel veszélyesebb egy SMS kinyomása vagy a hívás fogadása annál, mint amikor pl. bekapcsolom a rádiót, vagy állítok a légkondin.

Naja, vagy pl. az autóban dohányzás, étkezés…de ne keress logikát, ebben a "szigorításban" a cél a büntetés, illetve a magyar ökölszabály (ami valahol jogos, jegyzem meg), hogy mindenki alapból bűnös, ezért szűk mozgásteret kell hagyni, ellenben az ügyeskedők úgyis kihasználják a rendszert.

Hello!

Köszi a scriptet, jól fog jönni. Viszont segítenél, hogy hogyan tudnám telepíteni?
Nekem nem akar működni.

Szia! Milyen lépések voltak eddig meg? Melyik scripttel van gond? A service vagy a workflow? Előbbit dupla kattintással tudod telepíteni (megnyitja az Automator, de egyből kérdezi is, hogy telepítse-e), utóbbit pedig meg fogja nyitni az Automator és értelem szerűen pl a figyelendő mappát illetve a végkimenet mappáját be kell állítanod.

STRO-B.COM a letöltésben 4 darab .workflow kiterjesztésű file van, a HU-t elindítom, és megnyitom automator használatával. A legelső mezőben megadom a figyelendő mappát, onnan igazán nem tudom hogyan tovább. Mentés, és bezárhatom az automatort? Hiába teszek bele valami pdf-et, nem történik semmi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük