Kategóriák
Blog

iCloud bug

Szinte köztudott rólam, hogy még mindig az első iPhone-om koptatom, ami egy iPhone 3G fehér 16GB. Az, hogy még mindig bírja, az egy gyártási hibának köszönhető – ezt is sokan tudják -, a fehér burkolat egyszerűen állandóan reped, normál használat mellett. Így már, ha jól számolom, az ötödik készülékemet koptatom – garanciális cserében (halkan jegyzem meg, a mostani is reped…).

A kegyelemdöfés

Még 2011-ben írtam arról, hogy az iCloud bejövetelével eljött az iPhone-om számára a vég. Azóta az ott leírt problémákat sikerült megoldani, nem iCloud képes telefonon is egész jól működött a szinkronizáció. Beírtam egy új telefonszámot, a mobilinternet kapcsolatnak hála egyből ment fel a felhőbe és megjelent a többi eszközömön is. Eddig.

A bug, ami nem is bug

Az új munkahelyemre „bevittem” a saját telefonszámomat. Több érv szólt mellette, de most eggyel nőtt az ellenérvek száma – bár már kvázi késő.

Jelenleg nincs mobilinternet a flottás csomagban, így az iPhone kvázi „WiFi only” módban működik, de mivel a céges iPaden van mobilnet, igazából ez nem okoz problémát. Vagy mégis.

Mivel új területen is dolgozom, kerestem fel sorra az orvosaim, bemutatkoztam, kaptam névjegyeket vagy telefonszámokat. Volt, akit egyből a telefonon beírtam és volt, akit a névjegye alapján vittem fel, majd buta módon a névjegyet kidobtam, úgyis csak foglalja a helyet alapon.

Aztán az egyik nap gyanús lett, hogy nem találom a telefonszámát annak az orvosnak, akire tutira emlékszem, hogy felvittem már a névjegyzékbe. Oké, mondom valami nem stimmel. A gyanú már érlelődött bennem, csak nem állt össze a kép.

Ma nézegettem a pénteki híváslistám és az egyik település telefonos parkolás száma nem szerepelt névjegyként a listában, hanem csak a szám volt ott. Határozottan emlékeztem rá, hogy pénteken felvittem a telefonra. Jó, akkor kezdjük a tesztelést, reprodukáljuk a hibát. A gyanúm az volt, hogy az iPhone-on frissített adatbázis (új névjegy felvitele) és az iCloudra feltöltés között (amikor WiFi közelbe kerül az iPhone) történik valami, ami miatt egy „régebbi” iCloud verzióval felülíródik az adatbázis, azaz nem történik meg az „összefésülés”.

Első teszt: iPhone-on név felvitele, WiFi bekapcsolva. Szinkron szépen lemegy, desktopon és iPaden is megjelenik az új névjegy, és iPhone-on is megmarad. Oké.

Második teszt: iPhone-on név felvitele, kikapcsolt WiFi mellett. Egy-két perc várakozás, WiFi bekapcsol, szinkron lemegy, desktopon és iPaden is megjelenik az új névjegy és iPhone-on is megmarad. Oké, akkor mitől tűnik mégis el?

Harmadik teszt: iPhone-on név felvitele, kikapcsolt WiFi mellett. Egy-két perc várakozás, közben desktopon Contacts.app megnyitása, egy teljesen független névjegy módosítása, majd iPhone-on WiFi bekapcsolása, szinkron elindul magától. És jön a meglepetés: ebben az esetben, mivel a desktopon módosítottam az adatbázist, amit ő szépen szinkronizált is az iCloudra, az a tapasztalatom, hogy az iPhone – iCloud szinkronizációt úgy tekinti, mintha egy régebbi, azóta már módosított adatbázis akarna „szinkronizálódni” az iCloudra, ezért nem összefésüli, hanem felülírja az iPhone adatbázisát. Függetlenül attól, hogy az iPhone új információja még nem szerepelt sem a desktop, sem az iCloud verzióban.

A tesztek során a kikapcsolt WiFi-nek az volt az értelme, hogy modellezzem a mindennapi használatomat, pl. mikor utazás közben vagyok és nincs semmilyen internet elérésem.

Ez szerintem egy bug, és bár nem látom át a szinkron pontos működését, de azt gyanítom, hogy nem összehasonlítja az adatbázisokat, hanem szimplán azok időbélyegét nézi – a régit felülírja.

Végül, csináltam egy negyedik tesztet is. Arra nem találtam még magyarázatot, hogy ha a Contacts.app tartalma sem desktopon, sem iPaden nem változik (ebben biztos vagyok), akkor miért csinálja „magától” az iPhone (vagy az iCloud) ezt a felülírást. Arra gyanakodtam, hogy ha a Calendar.app tartalma válzotik, akkor frissít minden iCloud tartalmat és emiatt van, de ezt nem tudtam reprodukálni. Valószínűleg inkább az áll a háttérben, hogy az iPad időnként frissíti az iCloud felé az adatbázist és mire mondjuk hazaértek és az iPhone WiFi közelbe kerül, addigra egy más, frissebb időbélyeges adatbázist fog lefrissíteni.

Szóval találtam egy bugot, ami megkeseríti most a mindennapjaim és előkerült a papír, ceruza kombó. Persze lehet, hogy ez a bug tulajdonképpen nem bug, mert pont így kell működnie és szimplán a jelenlegi felállás és a 3G-s iPad kavar be a történetbe.

Ha te szakértője vagy a témának, szívesen veszem a véleményed, tanácsod!

Kategóriák
Blog

Gyorshajtás

Előre szólok: nem fogsz velem sok mindenben egyetérteni, de ez nem baj.

Tegnap a twitteren volt egy kisebb flame, mikor reagáltam arra a hírre, hogy a rendőrség 12 milliárdot költene új traffipaxok felszerelésére az autópályák mentén, mondván a gyorshajtás a fő oka a baleseteknek, koknrétan 27%-ban.

Mi van a maradék 73%-kal?

Tettem fel a kérdést. Sajnos 2012 statisztikái még nincsenek meg, ezért csak egy 2011-es statisztikára tudok hivatkozni:

„A második leggyakoribb ok az elsőbbségi jogok megsértése (3764-szer), míg a kanyarodási szabályok megszegése a harmadik ok (2465 eset).”

Jól látszik, hogy az olyan balesetek száma, amely figyelmetlenség és a rutin hiányából adódik, összességében több volt (6229 eset), mint a gyorshajtásnak tulajdonított balesetek száma.

Félreértés ne essék: nem akarom legitimizálni a gyorshajtást, csak úgy érzem, a gyorshajtás, a gyorshajtók állandóan közellenségnek vannak kikiáltva. Ebben természetesen van némi igazság, de nem úgy, ahogy általában magyarázzák.

Teljes mértékben egyetértek a jogiq.com blogon olvasottakkal: maga a sebesség, a sebesség túllépése soha nem lehet oka egy balesetnek, maximum egy tényezője. Van egy elméletem, elmondom.

Tudatos (felelős) gyorshajtás

A most következő sorokra a következő kifogások tárházával lehet élni: „csak hiszed, hogy olyan jól vezetsz!”, „honnan tudod, hogy meg tudsz állni?”, „mire vagy olyan nagyra a vezetési tudásoddal?”.

Amikor tudok róla, hogy a megengedettnél gyorsabban haladok, sokkal jobban figyelek. Mondhatni a figyelmem, a reakcióim csúcsra vannak járatva. Hiszen kvázi tilosban járok, jobban kell az utat figyelnem, a közeli, a távoli tárgyakat, megbújó autókat. Egy ilyen felfokozott állapotban történjék bármi is, sokkal felkészültebben, gyorsabban tudom lereagálni. Természetesen, ahogy egy ismerősöm nagyon találóan meg szokta jegyezni: „a fizikával nem lehet kib***ni!”.

A lényeg, hogy tudd, mik a határok.

Meggyőződésem, hogy objektíven szemlélve, egy teljesen szabályosan – most itt csak a sebességkorlátra gondolok – közlekedő vezető ugyanolyan veszélyes lehet másra nézve, mint egy gyorshajtó. Legjobb példa erre, mikor a rutin hiánya miatt, igaz szabályosan közlekedő vezető képtelen egy váratlan helyzetet lereagálni. Például egy hirtelen felbukkanó kutyát, vadat, gyalogost, másik járművet, buszt.

Mert csőlátással, a sebesség és a szabályok betartását görcsösen akarva közlekedik. A lassabb haladás engem személy szerint elálmosít. Tudom magamról, ha szabályosan közlekednék, veszélyt jelentenék másokra. Mert az agyam járna, pörögne, elkalandozna és a felfokozott állapotú figyelem helyett nem a közlekedésre figyelnék.

BalesetTompa figyelem

Az öt év során, mikor a munkám miatt évi 60.000 km-t tettem meg, mindössze egy balesetem volt: korán reggel keltem és indultam a budapesti értekezletre, ahol az egész napos munka után a Maglódi úti börtön előtt elhaladva – az épp folyamatban levő válásom gondjaival terhelten – azon filóztam, mennyire durva ez az utcáról jelbeszéddel történő kommunikáció és bármilyen bűnt is követtek el a börtönben ülők, megvan az igényük a külvilággal és családdal való kapcsolattartásra.

A figyelmem nem az úton, nem a táblákon volt. A haladási sebességem bőven a megengedett alatt volt. És mégis megtörtént a baj a Maglódi út és Újhegyi út kereszteződésében. A STOP táblát nem vettem figyelembe.

A kép valós, így nézett ki az autóm, miután a szabályosan közlekedő BKV busszal találkoztam 2010. áprilisában.

Zárszó

A „vitaindító” hírrel csak egy bajom van: miért csak – a nyilván jól és könnyen behatárolható – gyorshajtásra fordítódik a figyelem? Talán, mert az hozza és nem viszi a pénzt?

A retorzió alklamazása helyett több vezetéstechnikai centrumot hoznék létre (akár a gyorshajtásból befolyt összegekből), ahol ezáltal mindenki számára elérhetőbb összegért ki lehetne próbálni a különböző időjárási körülmények közötti vezetést.

A megelőzésre és a folyamatos szintentartásra fordítanék nagyobb figyelmet. Nyilván, ez is viszi a pénzt, költsége van.

Itt volt ez az egészségügyi doboz mizéria is. Fontos a benne található összetevők szavatossága (bár veszély elhárítása esetén a cél a fontos, nem az eszköz, főleg nem annak szavatossága), de szerintem fontosabb lenne a vezetők elsősegélynyújtási ismeretének frissen tartása. A dobozvásárlásra „kötelezett” személyek azt az összeget költhették volna egy pár órás felfrissítő tanfolyamra is, aminek én – mint kvázi egészségügyi dolgozó – is hasznát látnám. Amit nem gyakorol az ember, azt elfelejti. Ez tény.

De maradjunk szervesen a közlekedésnél: pl. 5 évente kötelező jelleggel szintentartó KRESZ vizsgának és/vagy tanfolyamnak is látnám értelmét.

Ezek az általam vélt problémák bőven okoznak bajt a maradék 73%-ban. De tény, a fő bűnös: a gyorshajtás. És ezzel megnyugszunk.

Végül de nem utolsó sorban egy fontos információ a vezetési szokásaimat illetően: lakott területen SOHA nem hajtok gyorsabban, mint a megengedett sebességhatár.

Kategóriák
Blog

Telefonálás külföldön

TengerPrológus

Update: Mindenhol, ahol külföldöt írok, EU tagállamot értek.

Ezt a bejegyzést még tavaly nyáron akartam megírni, mert közelis ismerőseim körében sem világos a mai napig a külföldi telefonálás mikéntje, szakszóval illetve a roaming telefonálás. A síszezon még csak most indul igazán, így ehhez is hasznos lesz az írásom – bár bízom benne, hogy sok újdonságot nem fogok neked mondani!

Mi az a roaming?

A mobiltelefon (egyik) lényege – és egyben hártánya is – , hogy nem vagy helyhez kötve, bárhol, bármikor elérhetnek. Biztosan emlékszel még a kezdetekben alkalmazott reklámszövegekre, melyekben pont ezt emelték ki: „ugye fontos önnek, hogy ügyfelei bárhol, bármikor elérjék?”. Ma már sokan pont az ellenkezőjére vágynak, de ez egy más téma.

Megnéztem, a különböző szolgáltatók mit írnak a roaming fogalmáról. Magáról a roamingról a legjobb általános leírást a Telenor oldalán találni. Ha rangsort kellene állítanom, a Vodafone lenne a következő, majd a T-Mobile tájékoztató oldala.

Ha szakszerűbb leírást szeretnénk, akkor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság oldalát érdemes felkeresnünk, ahol olyan fogalmat is tisztázhatunk, mint például a szándékolatlan roaming (a link jelen pillanatban az NMHH karbantartása miatt nem elérhető).

Amikor külföldön használjuk mobiltelefonunkat, vagy igénybe vesszük a mobilinternet-szolgáltatást, akkor úgynevezett roaming (barangoló) szolgáltatásokat használunk. Roamingszolgáltatásnak számít, amikor külföldön hívást indítunk bármilyen irányba, vagy amikor külföldön tartózkodva hívást fogadunk, bárhonnan is induljon az. Roamingról beszélünk akkor is, ha a mobilinternetet külföldön használjuk (adatroaming).

Forrás: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

A legnagyobb tévhit: nem merem hívni, mert drága!

Legtöbbször azzal a problémával találkoztam szembe, hogy azért nem mertek külföldön tartózkodó embert hívni Magyarországi rokonok, ismerősök, mert az az információ élt bennük, hogy a külföldi telefonálás drága, neki (a hívónak) is sokba kerül. Ez, mint tudjuk, egy féligazságból ered.

Sajnos ezen téves információkat a szolgáltatók oldalai sem segítenek eloszlatni. Nem kapok érte százalékot, de tényleg, megint a Telenor oldala a leginformatívabb és minden kétséget kizáróan helyre teszi ezt a kérdést.

A roaming során a külföldön fogadott hívások alkalmával felmerülő költség nemzetközi részét a hívott fél fizeti. A hívó felet csak a szokásos belföldi tarifa terheli, a Telenor hálózatába irányuló hívás díjazásának megfelelően.

A Vodafone jön ismét a sorban, akik legalább valamit próbálnak magyarázni, bár véleményem szerint csak nagyobb zavart keltenek.

Hívás fogadásáért nemcsak a hívó félnek, hanem neked is fizetned kell.

Hívó fél fizet a fogadásért? Hogy is van ez? 

T-Mobile RoamingA T-Mobile oldalán nem találtam ilyen jellegű magyarázó szöveget, csak díjszabásokat. Azért áthúztam és nem pedig töröltem az előző mondatot, mert elsőre tényleg nem találtam a T-Mobile oldalán azt a messzemenőkig részletes leírást, ami megtalálható náluk.

A hiba biztosan az én pásztázó készségemben van és a nagy magenta mező elvonta a figyelmem a szövegbe beleolvadó „Részletek a szolgáltatásról” linkről. De tegyük fel, hogy egy átlag felhasználó vagyok és nehezen találtam ezt meg – fától az erdőt esete.

Összefoglalva: a hívó felet, függetlenül attól, hogy a hívott fél hol tartózkodik, nem terheli semmilyen plusz költség, csak a saját, megszokott belföldi tarifája.

A hívásfogadás kapcsán keringő tévhitek az elmúlt évek változásai alapján váltak féligazságokká. Tény, hogy 2011. előtt a híváskezdeményezéssel majd’ megegyező árakon lehetett hívást fogadni külföldön. Ez szinte az EU minden tagállamában így volt, de egy 2007-es rendelet értelmében elkezdték kidolgozni azt a rendszert, amiben ezek a tarfiák jelentősen csökkenthetők.

Ennek lett az az eredménye, hogy 2011. július 1-től jóval kedvezőbb a külföldi mobil hívásfogadás. Mi több, nem álltak meg a 2011-es szinten, 2012. július 1-től ismét csökkentek az árak és 2014-ben újabb csökkenés várható.

Hívás indítása

Ez az a pont, amikor a tévhit egyik fele igaz. Külföldről indított hívás drága. Attól függően, hogy melyik zónában tartózkodsz, 100-400 Ft között is változhat a percdíj.

Tipp: ha külföldön tartózkodsz, célszerű megcsörgetni, vagy egy visszahívást kérő sms-t írni az itthoni rokonnak, ismerősnek mert közel harmad akkora költséggel tudtok beélszni, mintha te hívnád.

Célszerű tehát visszahívást kérni és érdemes arra is odafigyelni, hogy 2-3 sms váltás akár drágább lehet, mint 1-2 perc alatt gyorsan lebeszélt hívás, ugyanis általánosan elmondható, hogy az sms küldés díja, közel megegyező a hívás fogadás díjával. Így családtagjainkat bíztassuk bátran arra, hogy inkább ők hívjanak minket belföldről, és te pedig fizetsz a hívásfogadásért.

Természetesen egy üzleti partner esetében nem érdemes spórolni a hívások költségén. Ha fontos elintéznivaló van – és nem a teljes kikapcsolódás, pihenés a cél -, nem túl szerencsés egy üzleti partnernek „Külföldön vagyok, kérem hívjon fel!” sms-t írni.

Tipikusan vicces eset, mikor valaki nem meri felvenni a telefont külföldön, mert az „drága”, viszont ír a hívó félnek egy sms-t: „Külföldön vagyok, otthon jelentkezem!”. Egy sms költsége 1 percnyi beszélgetés – amiben akár le is tudjuk rendezni azt, amiért hívtak. Elegánsabb.

Mobilnet

Nem térek most ki rá külön, de a mobilnet szolgáltatás ára roaming esetén súlyos összegekkel gyarapíthatja a hó végi mobilszámlánkat. A hazai telefontársaságok is kínálnak különböző megoldásokat ilyen esetekre, amelyek némileg csökkenthetik a költségeinket, azonban tapasztalt külföldi utazók tanácsa, hogy érdemes független telefont beszerezni és mindig a helyi viszonyoknak megfelelő feltöltős mobilinternet kártyát vásárolni.

Ennek persze megvan az a hátránya, hogy ilyenkor nem vagy elérhető telefonon. Erre vagy a mértékletesség (külföldön csak a szükséges dolgokat intézd el mobilneten) a megoldás, vagy egy MiFi / HotSpot eszköz beszerzése (természetesen célszerű ebből is hálózatfüggetlent venni).

Kategóriák
Blog

Bering karóra

Régóta szemezek az órákkal, de még nem találtam meg az igazit. Ez persze nem teljesen igaz, mert megvan „AZ” óra, csak egyelőre nem az én árkategóriám.

Rátaláltam viszont egy nagyon szimpatikus márkára, aminek a letisztult dizájnja egyből belopta magát a szívembe: BERING.

A Bering márka története

Egy dán üzletember, René Kaerskov, aki nagy kalandor is egyben, 2008-ban elutazott az Északi-sarkra, ahol pont a sarkkör fölött kiugrott egy helikopterből. Ekkor még ő sem tudta, hogy ez az ugrás miként változtatja meg az életét.

Hazatérve a rengeteg új élménnyel, lelkesen mesélt az üzlettársainak az Északi-sark különleges atmoszférájáról. Ekkor már körvonalazódott egy új óramárka, ami legalább olyan csupasz, letisztult és lélegzetelállító, mint maga a sarkkör. Megszületett a BERING márka.

Pontosan 280 évvel René Kaerskov túrája előtt, 1728-ban a dán származású orosz tengerész, Vitus Bering elszánta magát: elhajózik egy addig ismeretlen területre a Jeges-tengeren. Ezalatt az utazás alatt átkelt egy szoroson, amely a mai napig az ő tiszteletére a Bering-szoros nevet viseli. Új utakon járni, elkalandozni ismeretlen területre: ez köti össze a dánokat, Vitus Beringet és René Kaerskovot a BERING márkával, amit különlegesen kemény alapanyagok és roppant letisztult dizájn jellemez.

Ennyit a marketing szövegről, nézzük a valóságot.

Szerelem az első látásra

Félig kollégám @pharmagabor úr írta ki twitteren a következőt:

Nem is értem, miért nézegetek 1-2-3 milliós karórákat… Sosem lesz ilyenem.

És innen indult a lavina, elkezdtünk egymásnak szebbnél szebb órákat küldözgetni. Amúgy azért kezdtem el órákról keresgélni a neten, mert kíváncsi voltam, milyen minőséget képvisel a Casio Edifice család. Volt pár szimpatikus darab a kínálatban, de az átütő „instant get” érzés nem volt még meg. Gábor ezt az órát hordja és meg van vele elégedve, ár/érték arány is megfelelő.

Halkan jegyzem meg, hogy sanszos, hogy egy sportosabb darabot is beszerzek ebből a családból.

MondianeAztán Gábor elküldte nekem ezt a Mondiane és ezt a Braun órát. Hoppá, egy új lehetséges irány, ami nagyon tetszik nekem!

Rögtön el is kezdem ilyen stílusú órákat keresni. Ekkor futottam bele a Bering órába, amit végülis megvettem. Elsőre a fehér számlapos verziót találtam meg: egyből szerelem!

Irány a Bering honlapja: és itt jött velem szembe a fekete számlapos verzió, melyre amúgy Niki beszélt rá. Jól tettem, hogy hallgattam rá – sokkal jobban tetszik, mint a fehér.

Gyorsan meg is osztottam „órakereső partneremmel” a hírt, amit ő nemes egyszerűséggel így reagált le:

B****G de szép! 🙂

Bering 10540-402

Bering 10540-402

Kódszám felírva, kezdjünk el keresni üzletet a közelben. Emlékeztem, hogy Szombathelyen van egy jó óra és ékszer üzlet. Lefuttattam a google keresést és a jó SEO-nak köszönhetően egy átgondolt és igényes oldalra kerültem: baloghekszer.hu

Meg is találtam az órámat, és még a Gábortól kapott kupon kóddal érvényesítettem a 20% kedvezményt és leadtam a megrendelésemet.

A weblap visszaigazolása egyértelmű és pontos utasításokat tartalmazott, még arra is figyeltek, hogy megadták a két telefonszámot, amelyek valamelyikéről keresni fognak. Talán csak azt hiányoltam, hogy ez a visszaigazolás nem érkezett meg automatikusan e-mailben is, így – tanulva korábbi hibákból – az iPaden csináltam egy képernyőképet, így lementve megmaradt az információ.

Amúgy a visszahívási telefonszám megadása szerintem azért hasznos és okos megoldás, mert sokan – én is – nem vesznek fel ismeretlen telefonszámokat, főként telemarketinges hívásoktól tartva. Így viszont láttam, hogy milyen telefonszámot kell figyelnem (akár el is menthettem volna), és ha arról érkezik bejövő hívás, akkor félreteszem az óvintézkedésem és természetesen fogadom a hívást. Arról nem is beszélve, hogy növeli a vásárlónál a bizalmat! Nincs mutyi, nyílt lapokkal játszanak. Piros pont.

Körülbelül egy órán belül már jelentkezett is a tulajdonos Balogh úr, akivel megbeszéltük a vásárlás részleteit. Az érvényesített kupon miatt volt egy kis kavarodás, mivel az már szeptemberben lejárt, de a rendszeren valahogy átcsúszott…felajánlotta, hogy emiatt a baki miatt viszont 10% kedvezményt fel tud ajánlani, amit én megköszöntem és elfogadtam.

Ha megnézed a baloghekszer.hu vagy inter-gold.hu oldalakat, különös tekintettel a vásárlási információk részt, akkor látni fogod a maximálisan vevőközpontú és korrekt hozzáállást. Nem igen találkoztam még webshoppal, amelyik kifejezetten kiemeli például a vásárlástól való elállás jogát. Általában feltüntetik, de elveszik általában a sok információ között és nem a vevő, hanem az eladó oldaláról kerül megfogalmazásra az ilyenkor érvényes eljárás.

Miután végeztem a munkával, bementem az üzletbe, ahol már összekészítve várt az óra az eredeti csomagolásával, beállítva, ujjlenyomatoktól megtisztítva. Maximálisan elégedett vagyok velük, csak ajánlani tudom őket! Korábban (5-6 éve) már vásároltam náluk, eddig sohasem csalódtam.

A csomagolás

Minimal designMinimál design. Nagyon minimál. De hát ebbe szerettem bele. Érezni a skandináv stílust és az órával szemben is támasztott magas minőséget. Az óra doboza masszív, vastag papírból készült.

A doboz teteje úgy nyitható, hogy az nem csak egy éllel érintkezik a kockával, hanem három éllel. Így kinyitva úgy néz ki, mint egy Hasselblad fényképezőgép.

A dobozban jött egy meglepetés: az óra egy olyan homokolt üveg edényben van, ami (szerintem) a sarkköri jeget hivatott szimbolizálni.

Bering - mint a jégA fotón ha ügyes vagy, megfigyelheted, hogy a BERING feliratnál nincs homokfúvás, így az a rész kvázi „átlátszó”. Ötletes megoldás. Szintén a zord körülményekre célzás, hogy ennek az üvegedénynek van egy menetes műanyag (de gumi hatású) fedele, ami szinte hermetikusan zárja el az órát a külvilágtól.

Maga az óra egy kis párnán várja új gazdáját, egy hófehér, BERING feliratú zsákban elrejtve.

Az órára 36 hónap garanciát ad a gyártó, ennek dokumentumai is a „jégedényben” találhatóak.

Az óra

Még csak fél napot töltött a kezemen, de már elmondhatom, hogy nagyon jó a barátság közöttünk. Rettentő kényelmes hordani, kicsit féltem tőle, hogy a relative nagy méret majd gondot okoz, de nem.

Amit kifogásoltam már akkor, amikor a gyártó oldalán néztem a demo képeket, hogy a stopper funkció másodpercmutatója alaphelyzetben nem „nullán” áll, hanem egy kicsit előrébb.

A szíj is kényelmes, remélem tartós is lesz. Az üvegezés zafír, ami annyit tesz, hogy elméletileg ez a legellenállóbb megoldás, ami létezik.

Mielőtt szóvá tennéd, tudom, hogy ez nem az órák non plus ultrája. Ahogy a bevezetőben is írtam, már megtaláltam „AZ” órámat, de egyelőre nem akarok majd’ 4500€ összeget kiadni érte.

Az egyik – vagy az egyetlen? 🙂 – rossz tulajdonságom, hogy késni szoktam. Most már nem lesz rá kifogás, hogy nincs egy jó órám!

Kategóriák
Blog

Ez volt, ez lesz

Arra gondoltam, hogy idén először csinálok egy visszatekintést, összegzés, milyen is volt 2012 a számomra és egyúttal csinálok egy listát a 2013-as évre vonatkozólag, hogy miket tervezek.

Nem szeretem és nem is akarom használni az „újévi fogadalom” kifejezést. Egyrészt sablonos, elcsépelt, másrészt nem akarok olyat ígérni (még magamnak se), amit nem tudok betartani.

2012

Számomra a 2012-es év eléggé hektikusra sikerült, azonban mindenképp pozitív, hogy nagy mélységek – legalábbis hosszú távon nem voltak. Ha emlékszel rá, tavaly a blogom láblécében az szerepelt: „2012 nálam a megújulás és az utazás éve”. Nézzük, mi valósult meg az utazásokból és vajon miért gondoltam, hogy a megújulás éve lesz.

Ami az utazást illeti, egész jól sikerült az év. Voltam, voltunk Murauban, Pozsonyban, Birminghamben, Prágában, Daunban, Baden-Badenben, Baselben, Lutzernben, Toszkánában. Őszre terveztünk egy londoni utazást, de az nem jött össze.

A németországi rallyról , a svájci átutazásról és az olaszországi nyaralásról nem írtam a blogon. Meglett a közel három hetes szabadságnak a böjtje, hiszen amint hazaértem, megtudtam: a előttem álló két augusztusi hetet helyettes nélkül, szinte végig én fogom ledolgozni a gyógyszertárban. Így nagyon időm és kedvem se volt, hogy a blogra írjak az élményekről, örültem, ha a PATIKABLOG írásait tudtam gyarapítani.

És itt kapcsolódunk be a megújulás témakörébe.

A 2011 decemberében elnyert állásomat 2012 márciusában otthagytam, kellett egy kis változás. Mivel a környezetem nehezebben tudom megváltoztatni, egyszerűbb – és egyben célravezetőbb – volt, ha én változok. Az új munkahelyemen új, érdekes történetek vártak rám és értek  nagyon kellemes meglepetések. Sajnos gyorsan kiderült, hogy ebben a patikában is hasonló problémákkal szembesülök és a fent vázolt augusztusi „ámokfutás” volt az a pillanat, mikor elhatároztam: munkahelyet váltok. Ismét.

Az új állásom – aminek a mai napig nagyon örülök – teljesen új kihívások elé állított. Az első egy hónapot kemény tanulással töltöttem – és még van mit tanulnom. Azt azonban már most látom, hogy a korábbi öt éves gyógyszeripari ténykedésem során befektetett munka többszörösen térül meg.

A váltás mellett persze nem csak a gyógyszertári ügymenet hiányosságai szóltak, hanem anyagi szempontok is. Jelentős mértékben emelkedett a lakáshitelem (forint alapú, de a válásom miatt eléggé megjártam…), így a feladat egyszerű volt: több pénzt kell keresnem.

Öt perc hírnévre is sikerült szert tennem, mikor a Zalai Hírlap az én fotómat használta fel a hévízi tűzről készített riporthoz.

Most látom igazán, hogy mire nem jó a blog (lánykori nevén web-log->blog, azaz webes napló): van egy lenyomatod a múltról, ami jó esetben hozzád köthető.

Zenei „karrieremben” is csupa pozitív dolgok történtek: az együttműködést folytatva, a George Smoog formáció Life című dalából jelent meg hivatalosan is a remixem, majd az év második felében Takáts Eszter számára készített remixem jelent meg CD korong formájában is! Közben az a megtiszteltetés is ért, hogy egy nagyszerű ambient zenész, Bánhegyi Béla is felkért egy remixre, George Smoogék is bejelentkeztek a Good Morninggal és Kampókéz úr is felkért egy remixre.

Fejlesztés is történt a lassan, de biztosan épülő stúdiómban: Alesis M1 Active MkII akatív monitorhangfalakat vásároltam, hiszen ez elengedhetetlen. Erről majd írok részletesebben is, a Syncopa segítségével és támogatásával jutottam hozzá, nem sokkal karácsony előtt.

A rendszeres testmozgást elősegítendő új családtaggal bővültünk: Luigi, a bringám. Sajnos még nem sok km van benne, de a tavasz beköszöntével ez változni fog.

Így visszatekintve elmondhatom, hogy több volt a pozitív változás 2012-ben, mint a negatív.

2013

És akkor jöjjön a lényeg, hogy mit is tervezek az idei évre!

Utazás

London, szinte biztosan – mivel tavaly elmaradt. Szóba került egy hétvége Párizsban, mint ahogyan egy franciaországi nyaralás is jó lenne. Apropó nyaralás: lehet, hogy Korfu lesz a desztináció, évek óta tervezzük, Niki korábban ott dolgozott. Svájcba is szeretnék eljutni, Zürichbe, lehetőleg vonattal – itt amúgy egy iPhone vásárlás is jó eséllyel befigyel!

Egészség

Próbálom rávenni a srácokat, hogy a heti egy alkalom helyett járjunk heti kétszer focizni, azonban most is alig vagyunk meg létszámilag. A kondimon viszont van mit javítani, így futást és bringázást terveztem be, amint kijön a jó idő. Továbbá van egy kósza gondolatom, hogy ismét elkezdek személyi ezdőhöz járni, de most nem „átalakulási” célzattal, hanem konkrétan gyúrni. Nem sokat, éppen csak.

Beszerzések

Kellene vennünk egy új hűtőt, amiben van mélyhűtő rész is. Jön a nyár, kell a jég. iPhone. Macbook Air – ezt azonban nagy valószínűséggel nem tudnám kihasználni, így csak hóbort lenne. Viszont egy Apple TV vagy egy Mac Mini lehet, hogy befigyel streaming és írásmentes filmnézéshez. De gyorsan abba is hagyom a sort, mert fel akarom eleveníteni a Cult Of Less projektem, amit te jó ég: 2011. novemberében hagytam abba…

Új ismeretek 

Régóta érdekel már a csomagolástechnika, a csomagolások tervezése, dizájnja. Még 2010-ben elhatároztam, hogy beiratkozok az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar könnyűipari mérnöki szak csomagoló és papírgyártó szakirányára, hogy megszerezzem az ehhez szükséges ismereteket. Elméletileg van levelező és távoktatás is, a költségtérítés kicsit felkúszott: 175.000.- HUF/ fél év.

Mindenképpen bővíteni akarom az angol szókincsemet, kicsit finomítani a már meglevőn, anglicizmusokkal. Még nem döntöttem el, hogy tanár segítségével vagy önállóan.

Stúdiótechnikai alapismereteim már megvannak, az ilyen jellegű tudásomat is inkább csiszolni, finomítani szereteném, amiben a producerschool.hu és Krajczár Peti barátom segítségét fogom kérni.

Zene

2012-ről „maradt” még három remix felkérés és van még 1-2 Takáts Eszter dal, amiből biztosan akarok remixek készíteni. Ezek mellett felkérést kaptam egy kisfilm zenéjének az elkészítésére is és végre tényleg egy saját „albummal” is szeretnék jelentkezni.

Biznisz

Na igen. Idén rengeteg olyan ötletem volt, amit idő közben mások megcsináltak előttem. A fiókban még rengeteg ötlet lapul, melyek közt egy erős szelekciót fogok rendezni és csak a szakmámhoz köthető ötletek kidolgozásával fogok foglalkozni, hiszen az a legerősebb területem. Egyelőre.

Ebben az egyik partnerem biztosan Mondovics Mihály lesz, akivel már elindult egy közös projekt, aminek hajója bár kapott egy apró léket, de mivel mindketten megtanultuk, hogy kell egy „B” terv, ezért az lép most életbe most az lép életbe.

Munka

A végére hagytam, de tulajdonképpen ez a legfontosabb. Az új munkahelyemen a szerződésem 1 évre szól, így ez alatt az egy év alatt kell bizonyítanom. Ez maximális erőbedobást, precíz munkavégzést követel meg. Ezzel nem lesz gond.

One more thing

Az új köldökzsinór: blog, twitter, social media. Az általam szerkesztett blogok 2012 év végén megújultak. Apróbb finomítások (pl. reszponzív oldal) lesznek még mindkét helyen, de „nagy” munka már egyikkel sem várható, leszámítva a rendszeres és minőségi tartalmat. Szerényebben ™

Készítettem külön a blog számára egy twitter felhasználót @strobdotcom néven. Itt olvashatod majd az új blogposztok értesítői illetve a különböző dizájn, csomagolás és építeszeti blogokon tett kalandozásaim megosztásait.

A PATIKABLOG számára pedig a @patikablog felhasználói fiókot készítettem el. Itt a jövőben bátran lehet tőlem kérdezni, bármilyen egészségügyi témában. Ha tudok és az én kompetenciám, szívesen segítek.

DE!

A 2013-as év során erősen korlátozni fogom a különböző social media jelenlétemet…felmerült már a privát twitter felhasználóm törlése is, és a facebook elhagyása is. Ez egyelőre különböző okok miatt elmarad, de egy biztos: a fő információ forrás velem kapcsolatban a stro-b.com és a PATIKABLOG lesz.

Köszönöm

A blogom 2009. október 23-án indítottam, akkor még kicsit más koncepcióban. Azóta folyamatosan alakult, változott, de egy valami, valaki állandó: TE!

A 2013-as évben is jó szórakozást kívánok a blog olvasásához, 2014-ben pedig elővesszük ezt a bejegyzést, és megnézzük, mi valósult meg belőle.