Kategóriák
Blog

Csak semmi fék

A tegnapi nap „váratlanul” elérte hazánkat egy komolyabb csapadékréteg, amely az év ezen szakaszában teljesen „váratlanul” hó formájában jelenik meg.

A munkámhoz hozzá tartozik, hogy sokat utazom. Négy megyében dolgozom, minden nap utaznom kell. A mostani havazás pont az én területemet érintette a legjobban, tegnap útközben kicsit ki is akadtam az utak állapotán. Sopronba indultam, de jobbnak láttam módosítani a munkatervemen és végül Szombathelyen dolgoztam.

Hóátfúvás

A mai nap azonban mindenképp el akartam jutni Sopronba, így reggel elindultam ugyanazon az útvonalon, a 84-es főúton. Kezdtem azzal, hogy itt megfordultam és szigorúan a főútvonalon haladtam, naivan azt feltételezve, hogy azt jobban takarítják. Persze.

A tegnapi naphoz képest valamivel jobb volt a helyezet, de az utat végig hóátfúvások nehezítették. Amit persze az autók letapostak, néhol közben megolvadt, majd megfagyott: kialakultak szép jégbordák.

A hétvégén Klippizttörl nevű sípályán voltunk, szakadó hóban. Lefigyeltem, az osztrákok a völgyben – ahol nem esett a hó még – szórták a száraz utat, így a megérkezett hó a leesés pillanatában egyből olvadt.

Útközben egy autóval találkoztam, ami épp az árokban várta a segítséget, ahogy láttam talpra esett. A baleset oka az lehetett, hogy egy hosszabb egyenes és hómentes szakasz után hirtelen egy hóátfúvással teli rész következett, amitől a vezető megijedhetett, ráfékezett, megcsúszott, majd úgy döntött, leparkol az árokban.

Semmi esetre sem akarok vezetéstechnikai szakértőnek tűnni, de van pár gyakorlati tanácsom az ilyen esetekre, ha már lassan feladhatjuk a reményt, hogy lesz olyan tél, amikor nem ér minket „váratlanul” a havazás.

Figyeld a jeleket, láss távolabb!

Hóátfúvás - figyelem!Útközben csináltam képeket, hogy szemléltessem.

Az első képen láthatod, hogy bár halad előttem egy autó, ami korlátozott abban, hogy több méterre előre figyeljem az út állapotát, de jól látszik, hogy egy szeles szakasz felé közeledek.

Ilyenkor érdemes számítani arra, hogy a te sávodban is lesz hóátfúvás.

Egy kicsit haladtunk csak, mikor a következő képet készítettem.

Hóátfúvás - hoppá!

Láthatod, hogy az előttem haladó már olyan részre ért, ahol a mi sávunkban is hóátfúvás van. Ez még az a pillanat, amikor szabad és van értelme fékezni, de ezt később kifejtem.

Szerencsésebb, ha nem halad előtted senki, mert akkor távolabbra nézve tudod figyelni az ilyen váratlan meglepetéseket.

Vagy – ami nekem örök hibám – tarts nagyobb követési távolságot!

Hóátfúvás - hol az út?

A következő kép pár másodperc múlva készült.

Az egész út tiszta hó, ráadásul még szemben is jönnek, nagy az ijedtség: mit csináljunk? Lassítani kellene, fék! Pedig pont ez az, amit egyáltalán nem szabad ilyenkor tenni.

A bevezetőben leírtam, hogy egy autóstársam ezt a megoldást választotta, az árokban kötött ki.

Felejtsd el a féket!

Havas, jeges, csúszós úton célszerű hanyagolni a féket, helyette a motorfékkel lassítani az autón, illetve jócskán előre gondolkodni, tervezni, figyelni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy végig 40km/h sebességgel kell szüttyögni, bár mindenki úgy válassza meg a sebességet ilyen útviszonyok mellett, ahogyan kényelmesen és biztonságban érzi magát.

Mint minden más esetben, az ismerősöm mondása – amit a gyorshajtásról szóló bejegyzésben olvashattál – itt is érvényes: a fizikát nem lehet figyelmen kívül hagyni. A hóátfúvásos konkrét példánál maradva, a tisztább szakaszokon ha nagyobb tempóval is mentem, akkor fékeztem, mielőtt a havas részre értem. A havas, jeges részen soha! Miért? Mert a megcsúszás garantált. A csúszós részeken – pontosabban még a részek előtt – visszaváltottam, így a motorfék fékező ereje nagyobb volt.

Semmi hirtelen mozdulat!

Csúszós úton a sofőr második legnagyobb ellensége a hirtelen mozdulat. A havas részekre érve az irányt tartva szimplán „engedd át” az autót. Ha kapkodsz, az biztosan megcsúszáshoz vezet, csakúgy, mint a hirtelen fékezés.

Kisebb hófoltokon én például gázelvétel nélkül át szoktam menni.

Ha úgy adódik, hogy egy lényegesen lassabb járművet kell megelőznöd, figyelj arra, hogy ne a száraz útviszonyok szerinti rutinnal tedd ezt. Ki-ki vérmérséklete szerint szokott „kivágni” a megelőzendő jármű mögül és belekezd az előzésbe. Na, havas, latyakos úton ez az, amit el kell felejtened. Ha az előtted levő mögüli kitérés szögét nézzük, minél kisebb, annál jobb. Azaz, hosszan, elnyújtva célszerű „kibújni”, hirtelen irányváltoztatás nélkül – ebből adódóan csak akkor érdemes ezt tenni, ha bőven van helyed a manőver befejezésére.

A szembejövő sávból való visszatérésre ugyanez vonatkozik. Ne ijedj meg a nyomvályún kívűl található hótól, ha szűk szögben mész át rajta, nem dobja meg az autót.

Homogén útviszonyok

Takarítás? Nulla!Vannak esetek, mikor jobban szeretem, ha az úttal semmit sem művelenek. Miért?

Mert ilyenkor bár havas az út, de egybefüggő, homogén felületet ad. Azaz, kiszámítható az autó viselkedése és relatíve állandó.

Ilyenkor mindössze a megváltozott körülményekhez kell alkalmazkodni és beleszámolni, hogy nő a fékút. Természetesen ettől még érvényben marad az előző két javaslatom: féket módjával (inkább motorfék) és semmi hirtelen mozdulat.

A képen a hazafele vezető utam utolsó szakaszát látod, a Sümeg és Hévíz közöttit. Majdnem szűz hó. Mégis – bár óvatosan közlekedtem – a normál útviszonyoknak megfelelő idő alatt hazaértem. Ebbe persze bele tartozik az is, hogy a kátyúkat és úthibákat a hó kitöltötte, így kvázi sima felületű lett az amúgy rossz minőségű út.

Utolsó tipp

Érdemes kiismerni az autódat. Nyugodtan menj le egy parkolóba, amit még nem takarítottak le, és figyeld, hogyan viselkedik az autó. Lehetőleg más ne legyen körülötted, nehogy balesetet okozz. De minél inkább kiismered az autód viselkedését, annál jobban tudsz egy esetleges éles helyzetet lereagálni. Egy ismeretlen kiesik – az autód viselkedése.

Ha van rá lehetőséged, feltétlen ajánlom, hogy menj el a Hungaroringen található vezetéstechnikai centrumba egy tanfolyamra. Nem olcsó, ellenben nagyon hasznos! Lehet rá spórolni! 🙂

Innen már csak egy lépés, hogy fejben felkészülsz a különböző lehetőségekre, mit, hogyan kell lereagálni. Hidd el, ha ezt rendszeresen gyakorlod – elképzeled a szituációkat -, akkor éles helyezetben az agyad sokkal gyorsabban képes lereagálni az egész szituációt és jobb, biztonságosabb döntést fogsz hozni.

Láttál már autóversenyzőt, motorversenyzőt futam előtt felkészülni? Fejben képesek végigmenni a pályán, minden egyes kanyart végig vesznek, hol, mikor fékeznek, hányas sebességfokozatban veszik be a kanyart, stb…hidd el, nem hülyeség!

Direkt nem írok most mindenféle három betűs elektronikai csodákról (ABS, ESP, ASR…), ezek nagyon hasznosak, de megérnek egy külön misét, hogyan érdemes őket használni ésszel. De egy biztos, lassan kivülről fogod fújni: a fizikát nem lehet becsapni!

Disclaimer

A végére egy fontos infó: a tanácsaimat a saját tapasztalataim alapján írtam le, illetve abból a tudásból, amit profi szakemberektől kaptam vezetéstechnikai tréningeken. Ennek ellenére azt mondom, egyiket se vedd készpénznek, mintának. Ezek csak javaslatok.

Egy hozzászólás a(z) “Csak semmi fék” című bejegyzéshez

Én még a környékemen élőket látva megtoldanám néhány javaslattal:
– téli gumi
– a hó nem azért esik, hogy a közúton pörögjön-forogjon az autójával, mint egy hülyegyerek én meg várhatok a sarkon, hogy közlekedhessek végre
– ha már nem sikerült időben elvetetni a gyerekét, lehetőleg ne úgy próbáljon megszabadulni tőle, hogy a kocsija mögé kötve szánkóztatja. Adja inkább örökbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük