Napi zene 11. – stro-B

A dalt, amit ma ajánlok neked, bevallom, pár napja ismerem csak. Viszont azonnali “dallamtapadást” okozott nálam! Az előadót viszont nagyon régóta ismerem, de egy fontos információt szintén csak pár napja tudok róluk.

Az érzés: libabőr és nosztalgia

A Grace nevű zenekar tudat alatt tett rám és a zenei munkásságomra mély benyomást. Az első daluk amivel találkoztam a Not Over Yet című volt. Imádtam!

Olyannyira, hogy volt időszak, amikor leültem a hangszereim elé és csak ez a dal, ezek a harmóniák jöttek a kezemből. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a 2002-ben a Syncopa hangszerbolt és szervíz által megrendezett Villany Weekenden ennek a dalnak egy átgondolását adtam elő, melyről ez a remek felvétel készült (nemröhög).

Kicsit jobb minőségben itt tudod meghallgatni a dalt.

A Not Over Yetből számtalan feldolgozás, remix készült már, az aktuális kedvencem a Max Graham vs Protoculture Remix. Most mégsem ezt a dalt ajánlom neked, hanem egy olyat, melyet én is csak pár napja ismerek: If I Could Fly.

Nem csak a dal új számomra, hanem egy fonros információ a Grace zenekarról: az egyik alapító tag nem más, mint a nagy “öreg” Paul Oakenfold. Olyan régen volt már, mikor megismertem a zenéjüket (és 1999 óta már nem is aktívak), hogy az 1997 óta tartó internetes ámokfutásom során valahogy kimaradt ennek a lényeges információnak a felkutatása.

Az If I Could Fly című dal egyből előhozott belőlem minden emléket a ’90-es évekből. 1993-at írunk, az elektronikus zenék kezdtek elterjedni. Angliában pedig már javában hódít a drum’n’bass és az alapjaira is épülő stílus (drum’n’pop?), amit a mai napig nem tudok egyértelműen behatárolni (egy időben jungle jelzővel is illették). Nálam abszolut favorit volt. Innen hát a nosztalgia és a libabőr.

A dal egy jobb minőségű – ám klipp nélküli – verziója itt található.

 

További @strob napi zene:

Napi zene 10. – longhand

A mai ajánlóból kiderül, hogy @longhand nem viccel, ha zenéről van szó: képes akár a zenész lakásáig is elmenni, hogy megszerezze az áhitott felvételt. Persze mindez a ’90-es években történik és kazettáról beszélünk. Manapság írsz egy e-mailt vagy elindítasz egy Google keresést és már szólhat is a kedvenc dal.

Nem emlékszem már, hogy hol hallottam először a Kézi Chopint, valamikor a ’90-es évek elején ismertem meg őket.
Akkoriban nem volt egyszerű jobb minőségű zenei felvételekhez jutni (főleg ilyen félamatőr zenekaroktól) így az énekes Legát Tibor, Kruspér utcai lakásáig sétáltam el, abban a reményben, hogy lesz egy Kézi Chopin kazettám.
Tibort nem találtam otthon, csak egy dühöngő részeg házmesterbe botlottam bele, de utolsó reményként bedobtam az énekes postaládájába az üres kazettát és a postacímemet egy cetlin, egy rövid üzenet kíséretében. A legnagyobb meglepetésemre, kb. két héttel később, érkezett postán a kazetta a zenekar demófelvételével. (Köszönöm Tibor!)

Egy vidám dalt mutatok be tőlük és még történetet is mesél hozzá helyettem Legát Tibor:

Jobb minőségű studió felvételért ezt érdemes meghallgatni:

További @longhand napi zene:

YouTube playlist

Van itt nekünk ez a nagyon izgalmas és sok új zenét hozó Me Gusta – Napi zene projektünk, amit remélem te is legalább annyira élvezel, mint mi a készítését.

Arra gondoltam, hogy célszerű, ha az ajánlott zenék megvannak egy YouTube listában is.

A listát minden nap, a megjelenések után frissítem, így akár a listára feliratkozva is meg tudod majd hallgatni a zenéket. Persze, érdemes a blogot látogatnod először, hiszen az ajánlás mellé fűzött gondolatokat itt tudod elolvasni.

Napi zene 9. – tepi77

Imádom a portugál nyelvet. Talán azért, mert Brazíliában is azt beszélik, ahova mindig is el akartam jutni. @tepi77 így nagyon a kedvemben járt ezzel a zenével.

A portugál Madredeus (a végén s-nek ejtjük, nem sz-nek) nagyon ritkán kerül nálam a playlistbe, mert alapvetően szomorkás zenéjük van, mégis az Um Amor Infinito albumuk nagyon szép dalokat tartalmaz.

A dal, amit erről a lemezről választottam sokkal ambientesebb, elektronikusabb, mint a többi. És az érzés, ami ehhez a dalhoz köt? Egy nagyon szomorú őszi autós kirándulás emléke fűződik hozzá, amikor megtudtam, hogy … de ez inkább legyen titok.

További @tepi77 napi zene:

Napi zene 8. – zencsaj

A mai dal előadójával kapcsolatosan az a fura helyzet állt elő, hogy @zencsajjal ugyanazok az érzéseink voltak tini korunban: kifejezetten nem szerettük. Felnőtt (?) fejjel azonban elmondhatom, hogy elkezdtem értékelni és érteni a művész úr zenéjét. Nem utolsó sorban őt azon zenészgeneráció már-már alig fellelhető tagja közé sorolom, aki szenzációs élő koncerteket tud adni a mai napig. Ő Peter Gabriel, akit ha másképp nem is, de extravagáns és nagyköltségvetésű videoklippjeiről biztosan ismersz.

A video első dala a Come talk to me.

Az érzés: a meglepetés

2008 tavasza volt, és divatos szó szerint szalmahétvége. Otthon töltöttem, jó geek szokás szerint nappal a kertben napozva és readerezve, este tévénézve és readerezve 🙂

Egy, a géptől való elszakadás során végigpörgettem a csatornalistát, és megdöbbenve láttam, hogy az akkor általam is képviselt StoryTV-n tényleg minőségi koncertek mennek hétvégén esténként (gondolom, azóta változott a műsorstruktúra). Amibe botlottam, az fergeteges, nagyon emberi és szenvédelyes volt. A dalt nem ismertem addig. Ez volt az, az előadó pedig Peter Gabriel.

Akit addig nem szerettem, mert tini koromban nem értettem. De akkor hirtelen minden összeállt.

Nos? Megmozgat valamit? Mert akkor jöhet utána a Steam 😉

ui1: ki jön Prágába koncertre? 🙂
ui2: lehet tippelni, kinek írta Peter ezt a dalt…

További @zencsaj napi zene:

 

Ha érdekel a többi dal a koncertről…

 

Elég volt

Múlt hét pénteken betelt a pohár és elhatároztam: inaktiválom magam a Facebook közösségi oldalon. Az elhatározást tett követte, a mai nap kitaláltam, hogyan tudom ezt a legjobban megoldani, ugyanis az egyszerű törlés nem járható út. Elmondom miért.

Az utolsó csepp

Voltak már eddig is időszakaim, amikor hosszabb-rövidebb időre felfüggesztettem a közösségi oldalak használatát, de aztán a függőségem mindig visszahúzott ezekhez a szolgáltatásokhoz. A Facebook esetében azóta tör rám indőnként ez az érzés, mióta egyszerűbbé tették a fejlesztők a megosztásokat, ami magával hozta a minőséginek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető tartalmak tömeges megjelenését.

Hirtelen mindenki szakértő lett, mindenki ért mindenhez. Persze a vélemény szabad, a butaságnak viszont van egy szintje, amit a minimálisan is tájékozott és tanult ember már nehezen tolerál. Próbáltam becsukni a szemem (sic!), radikálisabb esetben “unfirendelni” az ismerőst, szolídabb esetben csak elrejteni a falamról, de ez nem volt elég.

Mióta a lájkolások, hozzászólások is megjelennek a falon, szinte lehetetlen kikerülni az olyan tartalmat, amire egyáltalán nem vagyok kíváncsi és az alatta felsorakozó kommenteket olvasva pedig az amúgy (még) normális vérnyomásom is az egekbe szökik. Tudom, ne nézzem, ne olvassam, görgessek tovább…de egyszerűen nem megy, olyan mint egy mágnes és velem ellentétes pólussal.

Nem beszélve arról a jelenségről, hogy korábbi e-mailben tartott kapcsolatok is áthelyeződtek a Facebook üzenetküldő szolgáltatására. Ez azonban korábban egyáltalán nem volt kereshető, mostanra pedig egy eléggé kezdetleges szinten kereshető verzióban működik. Azt már csak halkan merem megjegyezni, hogy a “levelek” tartalma, azok sorsa mind a Facebook kezében van.

Egy szó mint száz, meghoztam a döntést: ebből elegem van, elhagyom a Facebook hajót.

Töröljem?

Mivel több Facebook oldalt is adminisztrálok és a Patikablog, illetve ennek a blognak is a hozzászólásai (még) a Facebook bővítményén keresztül működnek, nem volt opció a törlés. A másik ok, amiért törölni nem akartam magam, mert van pár ismerős, akivel csak ezen a közösségi hálón tudom tartani a kapcsolatot.

A feladat adott: mentesíteni akarom magam a sok mocsoktól ami nap mint nap szembe jön velem a Facebookon és rengeteg időt vesz el hasznos, értelmes dolgoktól, de közben a hozzáférést meg kell tartanom a fent említett okok miatt.

Restart

Csinálok egy új felhasználót, minden publikus opciót letiltok, jogot adok neki adminisztrálni az oldalakat, kommenteket, átállítom az alap böngészőmet erre a felhasználóra, a másikat pedig elfelejtem. Nirvana!

Időközben rájöttem, hogy ez még így is nagy önkontrollt igényel. Ennek a blognak a népszerűsítése és a rajongókkal való kapcsolattartás (yay, szerényebben ™ 🙂 ) miatt nem zárhatom ki teljesen a korábbi profilomat. Ójajj, kezdődnek a kiskapuk…

Chrome, mint menedék

Safari böngészőt használok, amin egyelőre nem is akarok változtatni. Viszont a Chrome is fent van az iMacen, amit néha tesztelésre szoktam használni. A terv körvonalazódik: Safarin az új felhasználó, Chrome alatt a régi – így ha mégis arra vágyom, meg tudom nézni, mi zajlik a homokozóban.

Mobil eszköz, mint menedék

Most úgy látom, ha a mobilon meghagyom szintén a régi profilt, akkor az még kezelhető lesz. Azért a Facebooknak van értelmes területe is, pl. a csoportokkal egész okos dolgok vihetők véghez.

Műhelytitok: a Me Gusta – Napi zene projekt “szerkesztőségi” megbeszélései is egy ilyen, zárt csoportban zajlanak.

Zárszó

Get a life!És, hogy a fent vázoltakon túl mi indított el a változtatás útján? Hát, @TheHedgehog által retwittelt üzenet, ami nem mástól, mint a Diszkópatkányok című film egyik főszereplőjétől, a Steve Butabit alakító Will FerreltőlWill Ferrel kamu felhasználójától származik:

My favorite hobby before Twitter was having a life.

Igaz, ez twitterről szól, de a lényeg ugyanaz.

Napi zene 7. – masnisgyilkos

A mai dal @masnisgyilkos ajánlása és meg kell, hogy mondjam, bár nem a személyes kedvencem ez a stílus, az érzés maximálisan átjött: instant jókedvre derített!

Az érzés: instant jókedv

Ez az a zene, ami abban a kivételezett helyzetben van, hogy szinte bármelyik playlistemen megtalálható, de a legnagyobb segítség akkor szokott lenni, amikor instant jókedvre van szükségem.

A bandát egyébként az öcsémnek köszönhetően fedeztem fel, hasonló hangulatú a többi zenéjük, néha egészen rendhagyó dalszöveggel gyorsan megkedvelhetőek.

Tehát: sok jókedvet hozzájuk! 🙂

Napi zene 6. – attilagyongyosi

A mai ajánlót @attilagyongyosi nehezen szülte meg. Annyi jó zenét ismer, hogy nehéz volt választania. Bíztattam, hogy következő héten úgyis tud egy másikat ajánlani, szóval ne gondolkozzon sokat. Megérte azonban várni rá! Nem ismertem ezt a zenét, de amint meghallottam, egyből megvolt az instant libabőr. Kell ennél több?

Valamikor 2005-ben került hozzám egy ’99-es Paul Oakenfold mix, ami Ibizán, a Space nevű elit klubban lett felvéve. Az első percétől az utolsóig arany, Oakie olyan zenéket kevert annak idején, hogy nem élt igazán, aki nem hallott tőle abból az időből valamit. A mix közepe táján robban be a Brainchild ‘Symmetry C’-je Stuart ‘Lange’ Langelaan breakbeat változatában, megtörve a 4×4-es ütemet.

A kislemez szintén ’99-ben jelent meg és igazi ezredfordulós elektronikus gyönyör. Emlékszem 2006 szeptemberében megadta magát a monitorom, így gép nélkül maradtam, viszont bátyám nálam hagyott DVD lejátszója segítségével a zenehallgatás intézményének tudtam hódolni. Minden reggel úgy indult a napom, hogy ezt a dalt csutkára húzva szórtam az éterbe. Fogyasztását máshogy nem is ajánlanám, gagyi hangszórókon hozzá se kezdjetek, bő méllyel, kellő hangerővel tessék. Bár én nem vezetek, de szerintem autóban, utazás közben marha jó lehet.

Ami miatt még emlékezetes számomra ez a dal, az az, hogy nagyon sokáig nem tudtam a címét. Tracklistlám a mixhez nem volt és neten sem találtam, így ‘vakon’ és búsan imádtam. Lange tíz év professzionális produceri munka után kiadta debütáló albumát frappáns ‘Better Late Than Never’ címmel és rajta volt. Amikor először csendült fel az albumról, azt hittem hátraesek a székben. Ismeritek azt az érzést.

Napi zene 5. – Ni0

A mai zene Ni0-tól származik, aki nagy trance rajongó, ott csápol szinte mindig az első sorban, legyen szó Ferry Corstenről vagy Armin van Buurenről. Az említett előadó urak nekem is ismét nagy kedvenceim, az elmúlt pár évben elfordultam a trance világától (meguntam), most újból felfedeztem.

Egy decemberi napon elhatároztuk másodmagammal, hogy megnézzük a nagy mágust, Armin van Buurent, Ljubljánában élőben. Eső, hideg és köd volt már kifelé menet is. A szettje utolsó darabjaként játszotta a következő számot, ez és az a pár ezer tomboló ember adott erőt ahhoz, hogy 20 óra ébrenlét és tejköd ellenére ne keseredjünk el és szerencsésen hazaérjünk.

Armin van Buuren a trance fenegyereke. Több ízben választotta a közönség a legjobb dj-nek, nevéhez fűződik az Armada records, valamint a méltán híres A State of Trance rádióműsor. Társszerzője pedig az a Ferry Corsten volt, aki nagy öregnek számít a szakmában, s olyan albumok jöttek ki a keze alól, mint a Twice in a blue moon.

Napi zene 4. – stro-B

A mai zenét tőlem kapod. Így ez a blokk itt kicsit felesleges, de így marad meg az egység – csak következetesen!

Kezdem unni, hogy tél van. Igaz ez a dal pont az őszre, télre készül és még szomorú is, de számomra egy kellemes emléket idéz fel, ami pedig nyári hangulatra emlékeztet. A nyári hangulatot a Szezon című film adja, amely ugyan nem a magyar filmművészet egyik zászlóshajója, de anno nagyon jól szórakoztam rajta.

Főleg a szocreál balatoni szállodán és a balatoni vendéglátáson – Balaton-parti gyerekként tudom, hogy ez pontosan így ment a valóságban is.

A film egyik betétdala amit ajánlok, mely a Zagar nevű formáció szerzeménye, ahol a csodálatos hangú Kutzora Edina énekel. Ők amúgy fel is tűnnek pár kocka erejéig a filmben, amit itt tudsz megnézni.