Kategóriák
Blog

Eifel Rallye Festival

Tavaly nyáron Svédorszgában jártunk egy üzleti kapcsolat révén. Ennek az utazásnak egy hozománya, hogy idén a nyaralásunkat Németországban kezdjük Eifel városában, ahol megtekintjük az Eifel Rallye Festival-t. Ez nem egy szokványos rallye verseny, mivel a rendezők fő célja az, hogy megismertessék a közönséggel a régi idők (historic rallye) versenyautóit. A verseny fővédnöke egy igazi rallye legenda, Walter Röhl, aki a gyári Audi Quattróval versenyzett

Vannak igazi remekművek, amik korhűen maradtak fent, eredeti állapotban és vannak olyanok is, melyek azóta készültek, a régi mására.

A svéd ismerősünk egy 1977-es Ford Escort Mk2 replikával fog versenyezni, amit egyébként Niki édesapja épített. A versenyautót eredetileg Björn Waldegård rally legenda vezette, ezzel az autóval nyerte meg az 1977-es RAC Rallye-t Nagy-Britanniában.

A rendezvény pikantériája, hogy Björn Waldegård személyesen is ott lesz és vezetni fogja a „mi” autónkat. Azt gondolom, hogy ez óriási megtiszteltetés!

Engem az autó tulajdonosa felkért fotózni, így reményeim szerint rengeteg jó képpel fogunk távozni.

A verseny 26-án, csütörtökön kezdődik délután 5 órakor a prológgal, majd pénteken és szombaton gyorsasági szakaszok következnek.

Amikor ezt a bejegyzést olvasod, reményeim szerint, már valahol a szállásunk közelében fogunk járni.

És a végére egy kis ízelítő, hogy mi vár ránk!

Kategóriák
Blog

Kreatív aszfaltreklám

Tegnap este Szolnokon sétáltunk, fagyizni mentünk. Hazafele úton találtam ezt a szerintem zseniális kreatív reklámot.

Egy fitness terem előtt az utcán, az aszfaltra volt felragasztva a képen is látható reklám. A START mezőből  indulva le tudod tesztelni, hogy milyen távolra tudsz ugrani

A feliratok (mivel nem túl jó lett a fotó):

  • 50 cm: uhh, erre inkább nem mondok semmit
  • 100 cm: ez eléggé gyenge, gyere csak be hozzánk!
  • 150 cm: alakul, azért tartsd magad fitten!
  • 200 cm: sportolsz valahol?
  • 250 cm: te, nem akarsz nálunk melózni?

Nincs rá jobb szó, zseniális!

Kategóriák
Blog

Bella Pizzéria

Írtam már arról itt a blogon, hogy mi a különbség aközött, mikor valaki kereskedik vagy csak árul.

Húzom ma az igát a patikában, megéhezem. Arra gondoltam, hogy rendelek egy margherita pizzát, mert az jó.

Felhívtam a zalaegerszegi Bella Pizzériát, úgy hallottam, finom a pizzájuk és a múltkor tőlük rendelt rántott sajt is nagyon finom volt. Jól főznek, na!

Az alábbi beszélgetés zajlott le:

– Szia, egy margherita p…

– Bejössz érte vagy futárral kéred? (vágott a kérdésembe a hölgy)

– … izzát szeretnék rendelni! Futárral.

– Igen, mást ezen kívül?

– Köszönöm, mást nem kérek.

– Ez 980 Ft és csak 1000 Ft felett szállítunk ki.

– Oké, akkor kifizetem azt a plusz 20 Forintot, írjátok hozzá.

– Esetleg plusz sajtot rá? Úgy 1220 Ft lenne, és akkor már jó.

– Nem kérek köszönöm, de mondom, kifizetem az 1000 Forintot.

– De azt úgy nem lehet!

– Jó, akkor kösznöm, nem kérem, viszont hallásra.

Eszembe jutott  Varnus Xavér anekdótája egy keszthelyi cukrászdáról, ahova is betért egyszer. Tudva levő, hogy ő nagy tejivó, kért is hát egy pohár tejet. A pincér hölgy tágra kerekedett szemekkel közölte, hogy azt bizony nem tud adni. Xavér nem adta fel, megkérdezte, hogy kávéjuk van-e. A válasz természetesen igen volt.

„A kávéba tudnak tejet adni?” – jött a következő kérdés. A válasz erre is igen volt.

„Akkor ezek szerint tartanak tejet, miért nem tud egy pohár tejet adni?”

„Azért mert nincs kikalkulálva!” – kapta a választ.

„Jó hölgyem, akkor kifizetek annyi kávét, amennyihez adott tejből kijön egy pohárnyi, csak hozzon végre egy pohár tejet!”

Kategóriák
Blog

iPhone alkalmazásaim

A mai nap, mikor kerestem egy alkalmazást az iPhone-on, át kellett futnom, hogy egyáltalán milyen alkalmazásokat is telepítettem a telefonra. Ekkor vettem észre, hogy rengeteg olyan van, amit nem is használok.

Mivel iPhone 3G-m van, sok alkalmazás már csak lassan vagy egyáltalán nem fut a telefonon. Adta magát a szituáció, takarítás.

Nézzük szépen sorban, mi megy és mi marad.

Home képernyő

1. sor:

Settings, Calendar, Clock, Weater – gyári appek, maradnak, törölni sem tudnám

2. sor:  

YNAB – mivel a YNAB 4 vagy WiFi szinkronizációt csinál, vagy „Cloud” (dropbox) szinkronizációt és az iPhone 3G-n a multitask hiánya miatt a dropbox szinkronizálás nem működik, nagy bajban vagyok. Desktopon a dropbox szinkronra nagyobb szükségem van, így ez az alkalmazás egyelőre: kuka.

Facebook – rettentő lassú, bugos és tulajdonképpen mikor nincs nálam más eszköz (pl. iPad), akkor túlélem „fácse” nélkül. Ha mégsem, ott van a touch.facebook.com: kuka.

PCalc Lite – hasznos kis számológép, igaz ritkábban használom, de marad. Lehet, hogy lecserélem (helycsere) a gyorsabb gyári Calculator alkalmazásra.

Dropbox – nem kérdés, marad.

3. sor: Egy kis ugrás, kihagyom a mappákat, majd a második képernyő után térek rájuk.

4. sor:

Mail, Safari szintén gyári alkalmazás, nem törölhető, de nincs is velük semmi bajom.

Tweetbot – marad, a legjobb Twitter kliens iPhone-ra!

Dock: 

Phone, Messages gyári alkalmazások és mindenképp szükségem van rájuk.

Things – egyelőre marad, nem akarok most újabb GTD családba beruházni, bár a Wunderlisttel szemeztem, de nem jöttünk össze.

Viber – Kikerül a dockról, egy külföldi emberke miatt tettem fel, akivel beszéltünk egyszer. Azóta sem használtam, de marad.

Második képernyő

1. sor:

SoundHound – utazáskor szoktam használni, mikor Nikivel rádiót hallgatunk, és megtetszik neki egy zene, de nem tudjuk, hogy mi az. Mint minden, ez is lassú iPhone 3G-n, de marad, mert hasznát veszem.

iPod – gyári alkalmazás

Citibank HU – lassú, ronda, szinte semmire sem használható. Kuka.

MCM – a MasterCard mobil alkalmazása, ami mivel erőszakosan csak Push Notification engedélyezésével hajlandó működni, nem nyerte el a tetszésemet. iPhone 3G-n a Push Notification bekapcsolása egyenlő a sebesség megfelezésével. Kuka.

2. sor:

Evernote – nem igazán használom iPhone-on, inkább iPaden, de ott sem jellemző. Egyelőre marad, hátha szükség lesz rá.

TestFlight és Ferihegy – ideiglenesen vannak fent, segítek @iSandor úrnak tesztelni, több kevesebb sikerrel.

Productivity mappa

App Store – viccelsz? 🙂

Stocks – leginkább valuta árfolyamok ellenőrzésére szoktam használni, marad (nincs is más opció)

Contacts – szintén kötelező darab, nem lehet törölni, de nem is akarom. Azért került mappába, mert a Phone alkalmazásból ugyanezt a tartalmat elérem, így semmi szükség rá, hogy külön ez is kint legyen.

Notes – nem törölhető, igazából nem használom, pár jegyzet ha van benne.

Rule. Beta – a rule.fm projektmenedzselő rendszer webclipje ez, próbáltam magam rászoktatni, de nem igazán ment. Talán itt is ludas az iPhone-om lassúsága. A jövőben azonban lesz pár projekt amiben dolgozni fogok, így lehet, hogy szükségem lesz rá, mivel azokra nem lesz elegendő a Things nyújtotta GTD. Marad.

Photography mappa

Photos, Camera – gyári alkalmazás, nem törölhető. Amire az iPhone 3G képes, arra elég a gyári Camera, kipróbáltam több alternatív alkalmazást, nem nyújtottak pluszt nekem.

Polarize – a legeslegtöbbet használt alkalmazás nálam, imádom. Kár, hogy a Polaroid és a fejlesztő között lezajlott jogvita eredménye az lett, hogy az alkalmazás fejlesztése leállt. Az Instagram és klónjai a Polarize.app feelingjét másolta le ügyesen, én már akkor ilyen fotókat tettem fel a flickr fiókomra, mikor még nem is volt Instagram. Fel sem merült, hogy nem marad!

Flickit – miután elkészül a Polarize.app-el a fotó, ezzel az alkalmazással töltöm fel a flickr kontómra. Gyors, egyszerű, pár helyen ugyan van benne UX gond, de szerethető. Marad.

PhotoSync – akkor szoktam használni, mikor a telefonról a hajdani MacBook Prómra (igen, hülyén néz ki) másoltam fotót. Ennek az alkalmazásnak köszönhetem, hogy felfedeztem az Internet Tetheringet, amit iPhone 3G-re csak később engedélyezett az Apple.

Tumblr – mikor elindítottam Rubyka blogját (aki most nyaral, de ősszel lesz kontent, nyugi!), akkor tettem fel ezt az alkalmazást és csak erre a célra használom. Meg vagyok vele elégedve, mert ugyanolyan zseniálisan működik, mint ahogyan (a leállásokat leszámítva) a Tumblr webes része is. Marad.

Navigation mappa

Maps – sok mindent nem fűzök hozzá, marad.

Nike+ GPS – átesett már pár frissítésen, van pár funckió benne, ami régen jobban tetszett, illetve ráderőszakolja a Nike+ regisztrációt, de alapvetően futáshoz egy jó kis alkalmazás. Marad, talán eljárunk végre futni, vagy amint meglesznek a bringák, akkor jól tudom majd használni.

Traffic Club – közlekedési információk a közösség által. A koncepció nagyon jó lenne, sajnos kevés felhasználója van, így most megválok tőle. Trafipax és baleset, útépítés információk  megosztására, jelentésére lenne jó, hasonlóan működne mint az időkép észlelései. Kár érte. Kuka.

iMenetrend – még akkor töltöttem le, mikor Budapest-Pozsony-Birmingham útvonalat jártam végig. Sosem használtam, le is törlöm. Kuka.

MotionX-GPS – az egyik legrondább és egyben leghasznosabb alkalmazás amivel eddigi iPhone-os karrierem során találkoztam. Sokáig a Lite verziót használtam, de megvettem a teljes verziót (akkor még drágább volt emlékeim szerint, most 0,79€). Síeléshez, túrázáshoz és majd bringázáshoz használom, a muraui síelésem alkalmával is ezzel rögzítettem, hogy merre jártam. Ajánlott!

TravelGuide – mikor Prágába utaztunk, akkor vásároltam meg, mivel többen javasolták twitteren. Egy-egy városhoz 5€ a túraútvonalak ára, de mindenképpen megéri, nagyon jól tudtuk használni. GPS alapján mindig az épp aktuális helyen szépen „elmondta” a tudnivalókat. Használatához fej/fülhallgató javasolt, a zsúfolt utcán alig hallani az iPhone hangszórójából az instrukciókat, információkat. Ajánlott!

myMHD (mojeMHD szlovákul) – szintén a birminghami túrámhoz köthető, @csibar kolléga tanácsára telepítettem fel. Nagyon jól használható és informatív alkalmazás Pozsony tömegközlekedéséről, hátránya, hogy csak online működik. Budapestre is jó lenne egy ilyen, de ugye megvan a magunk baja. Mivel már nem lesz rá szükségem, kuka.

Utilities mappa

Ez nekem ilyen all-in mappa, egy kvázi lomtár.

Speed Test – a népszerű oldal iPhone megoldása. Érdekelt a mobilhálózat sebessége, ezért tettem fel. Kuka.

1Password – egy promóciós akcióban (ha jól emlékszem) sikerült PRO verzióra szert tennem, a méltán népszerű asztali verzió mellé. Sokszor nem használtam, sőt, rendszeresen szinkronizálni is kell(ene), azért jó magamnál tudni a jelszavaim. Főleg, mert mióta az asztali verziót használom, ellustult az agyam és sok, korábban fejből mondott jelszavamra, adatomra már nem emlékszem. Pedig az emberi agynál gyorsabb megoldás nem létezik! Marad.

Remote – gyári, de utólag telepített alkalmazás. Imádom! Kint ülök a kertben, és iPhone-ról irányítom az iMacről az audiorendszeren át (jó hangosan) szóló zenét, az iTunes könyvtáramat. Marad.

Youtube, Voice Memos – gyári és maximálisan hasznontalan alkalmazások. Nincs mit tenni.

Calculator – ahogy említettem is, helyet fog cserélni a PCalc Lite alkalmazással, mert gyorsabb és nekem bőven elegendő amit tud.

AppBox Lite – régóta az egyik legnagyobb dilemmát okozó alkalmazás. Ritkán használom, de olyankor jól jön. Az ikonja találó, mert tényleg olyan, mint egy svájci bicska: valutaváltó, mértékegység konvertáló, hátralevő napokat számláló stb., azonban rettentő ronda egy alkalmazás. Azt hiszem, ez most egy  jó alkalom, hogy megszabaduljak tőle. Kuka.

Bérkalkulátor – ez az alkalmazás is gyarapítja a ronda de hasznos alkalmazások sorát. Anno, mikor elindultak az adócsökkentések, jól jött. Utána pedig a bértárgyalásoknál használtam. Valami miatt nem találom már az iTunes-ban, bár szerintem ez a jogutód, ami már egy fokkal szebb! Pénzt nem ér, úgy emlékszem, ingyenes volt. Mivel már nincs rá szükségem, illetve a folyamatos változások miatt inkább online ellenőrzöm a béradatokat, kuka.

Dictionary – angol-magyar hangosszótár. Megvettem, de nem tudom minek, nagyon ritkán használom. Előnye talán, hogy offline is működik.

A fejlődés csapdája

Rengeteg alkalmazást kipróbáltam már, nagy része egyből a kukában végezte. Egyszer összeszámolom majd, hogy mennyi pénzt költöttem el, egyelőre nem merem. Ami viszont érdekes, de egyben érthető is, hogy az idő múlásával egyre kevesebb alkalmazást vásárolok. Ez betudható annak is, hogy amire szükségem van, az már fel van telepítve. De betudható sajnos annak is, hogy az iPhone 3G lassulásával, az iOS rendszerek fejlődésével (amiből ez a készülék már kimarad) egyre kevesebb alkalmazás használható élvezettel a készülékemen.

Egyfelől érthető, hogy a fejlődés nem állítható meg, a fejlesztők mindig a legújabb rendszerre, a legújabb eszközökre fognak fejleszteni. Azonban, ha belegondolok, 1-2 éve nem vásároltam szinte semmit az iTunes App Store-ból. Pedig használható alkalmazás lenne bőven, csak az Apple agresszív üzletpolitikája és a hardver szoftveres úton történő ellehetetlenítése oda vezet, hogy a legtöbb alkalmazás vagy nem fut iPhone 3G-n vagy olyan lassú, hogy a felhasználói élmény közelít a nullához. Nyílván, haladni kell a korral, az újításokkal. Bár vallom, hogy az Apple készülékek drágább ára eltűnik a felhasználói élmény miatt (számomra legalábbis), az, hogy 1-1.5 évente új százezer forintos telefont vegyek, miközben a régi még tökéletes állapotban van, kicsit nehezen emészthető.

Főleg, mert nekem az iPhone anno tényleg azt adta, amire éveken át vártam! Persze naivitás volt azt hinni, hogy akkor itt most megállunk és évekig élvezzük a befektetett pénzért az eszközt. Ez üzlet!

iPad alkalmazások

Node, egy következő bejegyzésben le fogom neked írn, hogy az iPademen milyen alkalmazásokat használok. Szerencsére egyre több alkalmazás mindkét eszközön használható, azonban az iPad kényelme miatt van jópár, amit csak ott használok.

Kategóriák
Blog

Tesco Extra

Ma végre alkalmam volt elmenni egy TESCO Extra áruházba, melyre már régóta vágytam, hiszen Nikitől tudom, hogy itt van lehetőség arra, hogy önkiszolgáló pénztárnál fizessek.

Önkiszolgáló pénztárat 2010-ben Olaszországban láttam már, ott annyiban különbözött a TESCO megoldástól, hogy egy hordozható vonalkódleolvasó (mint amilyet a leltározásra használnak) volt a vevők segítségére. Mikor leveszed az árut a polcról és a kosárba teszed, le kell olvasni a vonalkódot és a pénztárnál a memóriában eltárolt információk alapján fizetni.

Itt a bejegyzés elején el kell, hogy mondjam, sosem voltam nagy TESCO rajongó: igazi kekec vagyok (voltam) velük szemben. A TESCO azonban elindult egy olyan úton, ami számomra nagyon szimpatikus. Ahogy egyik kedvenc politikai blogom szerzője Pogátsa Zoltán szokta mondani skandinávia kapcsán: felfelé versenyeznek.

Mit jelent ez pontosan? A TESCO Extra áruházak létrehozásával – ahogyan én tapasztaltam – mind árukészlet (és ezzel arányosan az árak), mind pedig a minőség, „tálalás”, design, szolgáltatás tekintetében ki akarnak törni a TESCO = olcsó, gagyi kategóriából.

Ha ezt az utat követik, akkor jó úton járnak.

Design

A szolnoki áruházban jártam, ahol voltam már korábban is, amikor még nem Extra áruházként működött. A legszembetűnőbb változás az, hogy a design elemeket és a polcok elrendezését teljesen megváltoztatták. Modern, minimalista design figyelhető meg mindenhol. A polcok tekintetében megszűnt a sok áruházra jellemző „raktár” feeling. Rendezett, tisztán tartott polcok, mindig teljesen feltöltve. A hűtő szekciónál minden hűtő zárható ablakos, így kevesebb energiát használnak fel a hűtésre. A boros szekció (erre minden áruház nagy hangsúlyt fektet) is ízlésesen van elrendezve és ahogy észrevettem, nem csak a drága borokat teszik kiemelt helyre, hanem a jó minőségű, de kevésbbé drága borokat is szemmagasságba teszik (magas ár nem feltétlenül jelent jó minőséget…).

Önkiszolgáló pénztár

A vásárlás alatt számomra a legjobban várt pillanat a fizetés volt, mert végre kipróbálhattam személyesen is az önkiszolgáló pénztárat. Erre a célra 6db pénztárt tart fenn az áruház, egy külön elkerített részen. Nem figyeltem, de biztos vagyok benne, hogy kamerával szigorúbban megfigyelt területről van szó, ugyanis itt mindenféle személyzet nélkül, saját magad, kvázi becsület alapon fizetheted ki a kosaradban található árukat.

Az új szolgáltatásra informatív grafikák hívják fel a figyelmet, a megszokott kék-fehér-piros TESCO szinekben pompázva. Kíváncsi voltam, hogy a hardveres és szoftveres részt hogyan oldották meg.

Az önkiszolgáló pénztárnál találunk egy érintőképernyőt, egy nagy méretű vonalkódleolvasót (van lehetőség kézi „pisztolyos” leolvasó használatára is), egy bankkártya terminált és egy csomagoló pultot.

A workflow a következő: bal oldalra leteszed a kosarad vagy kocsid, majd egyenként elkezded leolvasni az árucikkeket, melyeket leolvasás után a csomagoló pultra kell tenned. A csomagoló pult szerintem a rendszer legintelligensebb része: ha leolvasás után nem teszed a fém, szenzorokkal ellátott pultra az árut, akkor nem enged további termékeket leolvasni. Ezzel nagyon jól vezérlik a folyamatot. Ha fizetés előtt akarod elpakolni az árucikkeket, akkor szintén reklamál a rendszer és kéri, hogy helyezd vissza a csomagoló pultra. Niki rátette a pultra a pénztárcáját és a rendszer egyből nem engedett további áru vonalkódot leolvasni, mert úgy érzékelte, hogy egy új elem van a csomagoló pulton, viszont ezt megelőzően vonalkód leolvasás nem történt, ergo olyan, mintha „fizetés” nélkül tettél volna oda árut.

A vásárlás befejezését az érintőképernyőn lehet jelezni, majd utána ki tudod választani a fizetési módot: készpénz, bankkártya, utalvány. Az utalványos fizetéshez szükség van személyzeti segítségre, mivel az utalványok érvényességét, szabályosságát ellenőrizni kell.

Apropó személyzet: állandó jelleggel 1-2 dolgozó jelen van a 6 pénztáras területen és bárkinek, aki igényli, segítenek. Ha szükségét látják, akkor szúrópróba szerű ellenőrzést is végezhetnek, hogy minden árucikket beütött-e a vásárló. Mivel én az esti Olasz-Spanyol EB döntőre vettem 2 üveg Hoegaarden sört, a rendszer nem engedett addig fizetni, ameddig a segítő személyzet nem hagyta jóvá a vásárlásom, pontosabban azt, hogy 18 éven felüli vagyok. Okos, mindenre figyel a rendszer!

Mivel ez volt az első alkalom és még nem volt kellő rutinom a vásárlában, a nettó idő, amit a pénztárnál töltöttem, több volt, mint amit egy „élő” pénztárosnál töltöttem volna, de ez nyilván a rutinnal együtt rövidülhet.

További extrák

Haladjunk kintről befelé. A parkoló (hasonlóan más áruházaknál már alkalmazott megoldáshoz) zónásítva van, megkönnyítve ezzel az autó megtalálását, A-B-C stb. zónák vannak. Itt szerintem kicsit hiba, hogy a gyerekekre nem gondoltak és nincs figurákkal/állatokkal azonosítható zóna, mint pl. a budaörsi Auchan parkolóban, vagy az IKEA parkolóban. Bár kíváncsi lennék rá, hogy hány, a parkolóban kószáló gyermek volt eddig, sokkal valószínűbb, hogy áruházon belül keverednek el a gyerkőcök.

Ami feltűnt még, hogy a parkolót egy biztonsági őr védi – nem tudom, hogy ez mennyire helyi specialitás.

A kosarakhoz végre nem kell aprópénz és a kosarak típusa is új: van egy külön „szakaszolt” rész az első felében, ahova az ajánlás szerint a zöldségeket és a baguette-et kellene pakolni – én az apróbb cuccokat tettem oda.

A bejáratnál ízléses bár nem túl diszkrét módon lett kialakítva a bankautomata helye. Már itt is dominálnak a kék-piros-fehér színek.

A design elemeket már említettem, a polcok elrendezése is ízléses és a Babasziget és az F&F ruházati rész is abszolút modern design alapján lett kialakítva. Az F&F rész már-már majdnem egy Marks&Spencer hangulatát idézi. A mobiltelefon részleg is ízlésesen tálalt, mindhárom nagy szolgáltató kínálatával.

Miközben az áruházat jártam twitteltem az élményeimet, ebben segítségemre volt az ingyenesen elérhető WiFi. Bejelentkezéshez kötött, de sem regisztrálnom, sem bonyolult bejelentkező formot nem kellett kitöltenem, és az Apple reklám is csak rövid időre villant fel az iPhone képernyőjén.

Twitteren kaptam „panaszként”, hogy szép-szép, de ettől még mocskosak a TESCO áruházak. Sajnos ezt én is többször tapasztaltam már, de a mostani látogatás alkalmával a szolnoki TESCO Extra áruházra semmi panasz nem volt, üde és tiszta volt, mint egy frissen mosott babapopsi.

Összegzés

Zalaegerszegen sokan azért járnak a konkurens INTERSPAR áruházba, mert sajnos a TESCO vásárlóközönsége eléggé széles skálán mozog, de főként a sanyarúbb sorsú emberekből van több. Azt gondolom, egy ilyen minőségi váltás, a bevezetőben említett felfelé versenyzés ebben változást hozhat.

Jelenleg az országban Budapesten (2), Debrecenben (2), Miskolcon, Szegeden és Szolnokon található TESCO Extra áruház, mindegyik 0-24 óráig tartó nyitvatartással.

Remélem, hamarosan nálunk is lesz Extra áruház, engem ezekkel a változtatásokkal megvettek!