Kategóriák
Blog

Egy objektivista véleménye

Tegnap olvastam Ivan Raszl Google+ hírfolyamában egy nagyon érdekes véleményt, melyet azt gondolom, hogy neked is el kell olvasnod, mert nagyon érdekes és értékes gondolatok vannak benne.

Mivel jól ismerem Ivant, megkértem, hogy itt a blogomon belül közölhessem az írását, melyet örömmel fogadott és hozzájárult a közléshez.

Ivanról annyit érdemes mindenképpen tudni, hogy számos nemzetközi blog sikeres alapítója, mint például a reklámszakmában méltán híres Ads of the World™ vagy a kreatív emberkéket megszólító tech, mac és design hírekkel, tippekkel foglalkozó Creativebits™.

Rendszeres köztünk az eszmecsere, hol politikai, hol design, hol marketing, hol pedig tudományos témákban.

Az esetek 99%-ban egyetértünk. Csakúgy, mint az alábbi írása esetében. Ezért is kértem meg, hogy közölhessem, mert a saját szavaimmal sem tudnám jobban elmondani, amit gondolok a jelenlegi helyzetről, illetve annak kialakulásáról.

Ivan objektivista. Az objektivizmus Ayn Rand orosz születésű amerikai filozófus és irónő által megalkotott irányzat. Az alapja, Magyarországon két egyre kevésbbé ismert fogalom: a racionalitás és az értelem. Számomra nagyon szimpatikus és követendő gondolkodásmód, melyről itt találhatsz még információkat.

Az alábbiakban közlöm tehát Ivan írását, kiemelések tőlem.

Magyar kolbászNem kell meglepődni azon, hogy bármelyik pártot választjuk, ugyanazt a végeredményt kapjuk. Mindegyik azt ígéri, hogy becsszó jót fog csinálni a népnek. De a valóságban, az összes csak a saját birodalmának építésével van elfoglalva.

A végtelenségig próbálgathatjuk az összes oldalt és politikust, de amíg az állam kezében van a gazdaság nagy része, semmi nem fog változni. A köztisztviselők nagy része mindig a saját érdekeit fogja az általa képviselt emberek érdekeivel szemben érvényesíteni.

Az egyetlen megoldás hogy az állam kivonul a gazdaság minden területéről és csak a személyes szabadság és szabad kereskedelem védelmének feladatát látja el. Csak a katonaság, rendőrség és bíróságok tartoznának a hatáskörébe.

Minden más terület magánkézben, a versenyszférában kell hogy működjön. Így azonnal eltűnne az igény az adókra, nem lesz szükség államadósságok felvételére és megszűnik az összes, állam által generált korrupció is a gazdaságban. Egy tisztább és optimálisabb piacgazdaság lépne az állam helyére, ahol az egyes gazdasági szereplők az állam segítsége és kizsigerelése nélkül, igazságosabb feltételek között versenyeznének egymással. Egy ilyen rendszerben a gazdaság minden területe jobban fog menni, beleértve az egészségügyet és oktatást is. Persze ezt, egy pár éves átmenettel kell megcsinálni, hogy legyen ideje a gazdasági szereplőknek és az embereknek átállni az új rendre.

Sajnos, ezt az egyértelmű megoldást szinte senki nem érti és nem támogatja Magyarországon. Nincs politikai párt, aki ezt felvállalná, mivel a programnak nem része, hogy ingyen dolgokat igérjünk az embereknek, miközben elhallgatjuk, hogy mennyire nem ingyen van az a valóságban.

Ezért marad, hogy az állam fokozatosan egyre nagyobb részét kebelezi be a gazdaságnak, egyre korruptabb és mindenkinek egyre lehetetlenebb rendszert teremt. Ezt, ami most nálunk van, állami kapitalizmusnak hívják.

Ez teljesen ugyanaz, mint a múlt rendszer volt, csak más zászló alatt. Irónikus, hogy a jobb oldal hogy megszólja a kollektivistákat és közben ugyanúgy, állam által jobban kezelt gazdaságot ígér. Pont, mint a kommunizmusban: van sok hazafias üres beszéd / szimbólum és a nélkülözhetetlen képzelt ellenségkép is. És a végeredmény is ugyanaz. Döglődő gazdaság és egyre süllyedő áltag életszínvonal. Ugyanakkor, kimagasló jólét egy szűk rétegnek, aki az üres igéretek tüzét táplálják és közben felélik a még meglévő vagyont amelyet az elődeik teremtettek elő.

Nem kellene, hogy így legyen. Lehetne Magyarországnak versenyképes és pörgő gazdasága, ahol az állampolgárok a saját boldogulásukért örömmel és keményen dolgozhatnának anélkül, hogy bármilyen aktuális hatalom kegyeit kellene keresniük. Magyarország lehetne az a hely ahol nem kell adót fizetni és mindenki megválaszhatná, hogy egy bizonyos szolgátlatást melyik, egymással versenyben lévő szolgátatótól vesz igénybe és így maximalizálhatná a munkájának értékét anélkül, hogy el kellene tartania olyan rétegeket, amelyekhez semmi érdeke nem fűződik.

Magyarország lehetne az a hely ahova az emberek jönni akarnak élni és gazdálkodni, és nem az a hely, ahonnan az emberek elkivánkoznak a jobb élet reményében.

De erre semmi esélyt nem látok, mert az emberek mindig is a rövidtávú politikai hazugságoknak fognak bedőlni és ezzel saját magukat viszik vágóhíd alá. A polikusaink és barátaik pedig örömmel csinálnak belőlük kolbászt.

12 hozzászólás a(z) “Egy objektivista véleménye” című bejegyzéshez

Sajnos, a helyzet nem ennyire sima. A pörgő gazdaság iránti vágy rengeteg magyarban megvan, meg az sem igaz, hogy ez egy lusta népség, mert ha látja az értelmét, akkor nagyon sokat képes tenni egy adott cél érdekében. A fő baj szerintem abban van, hogy nem tudjuk magunkat függetleníteni sem a történelmi örökségünktől, sem a földrajzi helyzetünktől, sem pedig gazdasági kitettségeinktől. Mindezek ellenére még mindig rengeteg lehetőséget látok ebben az országban. Úgy érem, hogy a magyarok számára kínálkozó lehetőséget. Hogy az évek óta regnáló hatalom miért nem akarja ezeket kihasználni, az nagy titok számomra. Meg egyben nagyon elkeserítő.

Igen, ez az egyik opcio. A masik pedig harcolni kell a kisebb allam aparatus iranyaban. Minden pici lepes segit. Sot ha csak megakadalyozzuk az allam tovabbi novekedeset mar az is eredmeny. A jelenlegi Fidesz kormany most epp negativ iranyban dolgozik, de nem lesznek mindig hatalmon es lesz ra lehetoseg visszacsinalni az allamositasaikat. De meg kell jegyeznem az o donteseik kozott is vannak jok, mint peldaul az szja csokkentese es bizonyos burokratikus elemek egyszerusitese.

Igy van. Ez egy nagyon nehez dio. Meg akkor is ha teljes egyetertes lenne hogy egy libertarianus (remelem igy van magyarul) kormany elinduljon a jo iranyba akkor is sokaig tartana az atallas.

Szerintem azzal a resszel, hogy "nem kell adot fizetni" kicsit atesett a lo tuloldalara a dologI: irrealis.

Az szja csokkentese olyan lepes volt, amire most mindenki aztmondja, hogy hiba volt, akkora lyukat utott a ktsgvetesbe. Jo az 1 kulcsos szja, csak epp kell moge mas is, ami itt nincs meg.

Egyebkent a nagyreszevel egyetertek, a jelenlegi helyzetre nagyon jol ravilagitott az iras.

Az adó nemfizetése egy könnyen értelmezhető, kisarkított példa, ami abból indul ki, hogy a jelenleg adóként befizetett pénzt (kútba dobott pénz) az ember tudná másra is költeni. Például jobb eü szolgáltatásra – annál a szolgáltatónál, aki a pénzemért a legtöbbet adja. Vagy abban az iskolában, aminek jobbak az eredményei.

Adót nem kéne fizetni, de minden olyan szolgáltatásért igen, ami most "ingyen" van. Valószínüleg senki nem adna egy fillért se érte, mert most is csak úgy tud működni, hogy elveszik az árát "erőszakkal".

Szép és jó gondolatok, de amíg az emberen nem érzik úgy, hogy erre van szükségük, addig tökmindegy ki mivel kampányol.

Persze nagyon nyerő szlogen lenne az adómentesség. De amint elkezdenéd sorolni, hogy milyen dolgokért kellene fizetni ezentúl, ami eddig "ingyen" volt. Na ott borulna a bili és azt éreznék az emberek sokkal nagyobb kizsákmányolásnak.

Hiába változtathatnánk meg a politikusok hozzállását, az ő számuk még mindig eltörpül a valójában döntést hozó polgárokkal szemben.

Nyilván ez a mostani berendezkedés nem jó, de az emberek igazából egy olyan utópiára vágynak amit meg sem tudnak fogalmazni. Hiányzik a többséggből a józan gondolkodás, logika. Addig pedig hiába reméljük, hogy megértsen valamit magától, ha még a magyarázat hatására se képes feldolgozni.

Nem beszélve arról, hogy a morális értékek már réges rég a süllyesztőben vannak és mindenkinek az elsődleges cél és mozgató rugó az életében a PÉNZ. Nem képesek logikusan gondolkozni és elvonatkoztatni tőle semmit. Sajnos.

Én nagyon bánom, hogy arra kényszerít a hazám, hogy a családvállalásnál már szóba se jöjjön ez az ország. Nagyon sajnálom, hogy egy ilyen kreatív és okos nép a saját hülyeségébe dől bele.

Róbert Horváth Oke, de epp ez a bajom, hogy tul sarkitott, foleg ugy, hogy azt mondj a post mellette, h az, ez meg emez maradjon az allam kezeben – amik meg ponthogy igen koltseges dolgok. Whatever, igazabol tenyleg csak reszkerdes, nem ez a lenyege.

Mivel semmit nem szolgaltatna az allam csak a szabadsag es szabad kereskedelem vedelmet ezert nem lenne szukseg adora. Tehat tenyleg nem kellene adot fizetni. Ez tudom hogy radikalisan hangzik de en eltem olyan orszagban ahol nincs ado es teljesen normalis. Nem irracionalis a dolog egyaltalan. Csak tulsagosan megszoktuk.

A katonasagot, rendorseget es birosagokat egy olyan tranzakcio koltsegbol tartanank fel amit opcionalisan fizetnenek a szerzodo felek. Gyakorlatban ugy nezne ki hogy amikor ket fel megkot egy szerzodest akkor a szerzodes ertkenek mondjuk 0.1%-at befizetnek az allamnak aki ezert cserebe regisztralna es vedene a szerzodes betartasat erovel is akar. Tehat ha az egyik fel nem fizet akkor joga lenne a masik felnek perelni es a birosag elitelhetne a masik felet es behajthatna rajta a penzt, mint ahogy most is van csak sokkal hatekonyabban es gyorsabban. De ez a 0.1%-os dij opcionalis, tehat ha valakivel 20 eve kereskedsz es megbizol benne akkor mivel nincs szukseged az allami jogvedelmi szolgaltatasra akkor elhagyhatod a fizeteset. De a kereskedelmi tranzakciok nagyreszenel az emberek fizetnenek es ebbol oriasi bevetel lenne amivel nagyon eros vedelmet lehetne adni az embereknek mindenfele eroszakos dolog ellen orszagon belul es kivul is.

Teljesen egyetertek es jol latod a helyzetet.

Az egyetlen dolog amivel vitatkoznek az a penz lebecsulese. Szerintem csak ebben a korrupt tarsadalomban kap a penz egy negativ arnyalatot.

Amugy a penz egy nagyon nemes es fontos dolog mert az nem mas mint befagyasztott kreativ es kemeny munka eredmenye. Es ahogy a munkat is tisztelem es erteknek tartom ennek jelkepet a penzt is tisztelem es ertekelem. Tudom hogy minden egyes dollar/forint mogott erofeszites es a munka orome van es ezert jo erzes birtokolnom. Nem tartom szukseges rossznak.

Ivan Raszl Persze, nem a pénz létezésével van a baj, hanem az a ferdített értelem és érték amit adtak neki a probléma okozója.

A homályban rejtőködő nagy testvér azt mondja, hogy most még van két milliárd. Csak úgy. Amögött nincs semmi. Csak úgy terem. Ezért is van most zavarban mindenki.

Az, hogy te a munkádért kapod cserébe az egy dolog. De megbecsülést nem kapsz, aminek a jelképe kéne, hogy legyen a pénz. Jelenleg a kapzsiság és métréktelenség ami leginkább a pénzhet köthető, és nem a becsületes munka.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük