Nyaralás 3. rész – Boris & Effi

Hi, my name is Boris!Nyaralás sorozatom harmadik részében házigazdáink két kis kedvencéről írok, Borisról és Effikéről.

Két drótszőrű foxterrier kutyusról van szó, akik az ismerősökkel, barátokkal, a gazda által “jóváhagyott” személyekkel rettentő kedvesek! Jajj viszont az idegeneknek, betolakodóknak, postásoknak 🙂 Már megérkezésünkkor örvendezve fogadtak bennünket, bár gondolom érezték rajtunk, hogy mi is “kutyásak” vagyunk, így jóban leszünk.

Boris

Ha jól emlékszem, Boris az idősebb, ő a kan. Ezt rendszeresen a tudomásunkra is hozta, sőt Effikével is éreztette, hogy ki az úr a házban. Boris mindig úgy járt, kelt az udvaron, mint egy igazi falkavezér. Méltóságteljesen, csak semmi sallang, uralta a teret 🙂 A szőre épp abban a fázisban volt, amikor még nem lehet kézzel(!) trimmelni, viszont már nagyon hosszú. Szegénynek melege is volt nagyon, azonban okos kutya lévén megoldotta a problémát: időközönként beugrott a medencéve 2-3 kört úszni, és felfrissítette magát. Az egésszel csak egy probléma volt, hogy a kvázi vegyszeres medencei víz, ahogyan befülledt a szőrébe, egy idő után érdekes szagot adott Borisnak. Szegény meg is kapta a “Stinky” becenevet 🙂 Persze csak viccből.

Boris amúgy jóval aktívabb volt, mint Effi, játékokba is többször ment bele. Készítettem is egy jó fotót róla, mikor egy labda után ugrott. Ki is újult egy korábbi sérülése, a lábát/lábfejét maga alá gyűrte érkezéskor, és fájt neki jó egy darabid. Az orvos egy enyhe gyulladást állapított meg.

Hi, my name is Effi!Effi

Effi egy igazi hölgy! Tud viselkedni, tudja mikor kell visszavonulni, mikor kell odabújni és hogyan kell nézni, hogy bármit megkapjon! Az asztal körül – mint szinte minden kutya – mindketten állandó vendégek voltak. Persze, mivel jól neveltek, ezt abszolút kultúráltan tették. Effi rendszeresen odaült az asztalhoz, úgy, mint ahogyan mi emberek tesszük azt, és várta, hogy kapjon valamit az asztalon található finomságok közül. Meg tudom érteni, rengeteg jó kaját ettünk! 🙂

Effi, ahogy az a képeken is látszik épp trimmelt volt, pontosabban épp abban a két hétben, mikor ott voltunk volt esedékes nála az “utó trimmelés”, szintén kézzel. A művelet úgy zajlott, hogy Effike felugrott az erre a célra kialakított asztalra, és ott tűrte, hogy gazdája kézzel gyakorlatilag kihúzza a már lenőtt szőrcsomókat. A drótszőrű foxterrierek szőre ilyen állítólag, én nagyon csodálkoztam rajta. A művelet után még csinosabb lett, a szőre szinte 100%ban hozzásimult a bőréhez, de mégis volt vastagsága, puhasága, nem úgy, mint egy szálkás szőrű kutyának. Effi amúgy nem volt gyakori vendég a medencében, valamiért ő nem szerette annyira az úszkálást. Arról vettük észre, hogy nagyon meleg van, ha Effi mégis rávette magát és egy gyors körre bement a medencébe úszni. Nagyon hálás volt viszont akkor, amikor a kezemből óvatosan átnedvesítettem a szőrét, hogy hűsöljön kicsit.

A gyíkvadászat

Gotcha' !Napi szintű program volt, hogy a házból vagy az árnyékból, napozásból mindkét kutya, de főként Boris hirtelen felpattan, és vagy a kert szélénél, vagy a medence szélénél található terracotta edényekben gyíkokat kezd el hajkurászni. Vadászkutyák lévén szaglásuk, hallásuk tökéletes, gondolom a gyíkok mozgására lettek figyelmesek és arra indultak be. Bár időközben kialakultak teóriák, miszerint az egészet csak szórakozásból csinálják és találomra jönnek ki “vadászni” 🙂

Ami meglepett, az a két kutya közötti összhang. Vérprofik! Semmi rivalizálás, semmi villongás, a vadászat az komoly téma! Persze a rangsor az továbbra is megmaradt, de az a munkamorál, ahogyan próbálták a vélt vagy valós gyíkokat becserkészni, bámulatra méltó volt.

Gazdi, gyere haza!

A végére tartogattam az egyik legaranyosabb történetet. Úgy alakult, hogy vendéglátóinknak dolguk volt a városban, mi pedig otthon maradtunk, élveztük a napsütést. Arra lettünk figyelmesek, hogy nem látjuk a két kutyát. Gyorsan megtaláltam őket, a bejárati ajtónál ült mindkettő és várták, hogy hazajöjjenek gazdáik! El nem mozdultak onnan egy percre sem.

Amúgy meg is értem ezt az erős ragaszkodást, mindkét kutya nagyon jól nevelt és a gazdáik mindent megadnak nekik.

Mi is nagyon megszerettük őket a nyaralás két hete alatt!

 

Ezért (is) imádom az iPadet!

Elkezdtem olvasni Tömörkény IstvánKülönféle magyarok meg egyéb népek című művét és bevallom őszintén, vannak szavak, melyeknek nem tudom a jelentését, habár magyarul vannak írva 🙂 Mentségemre szóljon, hogy 1910-ben íródott műről van szó.

Mivel a “könyvet” iPaden olvasom, lehetőségem van olyan dolgokra, amire egy hagyományos könyv esetében nehézségekbe ütközne, bár nem lehetetlen. Konkrétan arra gondolok, hogy egy könyvet nem szívesen firkálnék össze, az iPad iBooks alkalmazásában viszont megvan az a lehetőség, hogy egy kiemelő filcet szimulálva megjelöljek szavakat, mondatokat.

Ez most pont jól jött, hiszen ezt a hétvégét barátnőméknél töltöm, akinek 86 éves nagyapjától minden kijelölt szót meg tudtam kérdezni, hogy mit jelent.

Most mondhatjátok, hogy ha már iPad, ha már XXI. század, internet stb, akkor simán ráguglizhattam volna…de így egy másik embernek is örömöt tudtam szerezni azzal, hogy megosztotta velem tudását!

Na, ezért is imádom az iPadet!

Oldtimermesse – Tulln

Mercedes-Benz O319 Panorama Bus Múlt hétvégén (2011.05.28.) a szomszédos Ausztriában voltunk, Tulln (an der Donau) nevű duanparti városkában, ami tradícionálisan ad otthont az Oldtimer kiállításnak, ahogy ők mondják az Oldtimermesse-nek.

Magyarországot Sopron határátkelőhelyen hagytuk el, majd Eisenstadt (ami most épp Haydn fesztiválnak ad otthont) irányából az autópályára hajtottunk fel. Érdekesség, hogy a Tullnba vezető út Bécsen keresztül, majd a Duna-parton vezet. Mindez csak attól érdekes, hogy Bécsen keresztül lehet úgy hajtani (szinte a város közepén), hogy az autópályáról le sem kell menni, nem kell dugóban ülni, nem kell majd’ 80km-t kerülni…csak úgy mondom.

Az időjárás kritikán aluli volt, végig zuhogott az eső, ezért a kiállítás kinti részét éppen, hogy csak meg tudtuk nézni. Sajnos így kinti képek sem készültek nagyon, bent viszont az emberi szem számára bőven elegendő világítás a fotózás szempontjából kevésnek bizonyult, de ISO 800 és 1/60 záridő a barátom volt, és viszonylag elfogadható képeket tudtam készíteni.

Porsche 356 B CabrioA kiállításon jómagam először voltam, az előzetesen elmondottak alapján kicsit csalódás volt, de mindenképpen nagy élmény volt. Az idén 125 éves Mercedes-Benz képviseltette magát, de voltak régi Jaguárok, Opelek, Renault R4-ek (akik 50 éves jubileumot ünnepeltek), és ritkaságszámba menő autók is, pl a képen látható Porsche 356 B Cabrio is.

A kiállítás és vásár nagy attrakciója a börze rész, ahol mindent ami ezekhez a régi autókhoz beszerezhető, azt meg lehet kapni. Kédergumitól kezdve a kárpitig, alvázszám beütőt, autósrádiót, emblémákat, futóművet, hűtőradiátort, felnit, dísztárcsát, korabeli autós újságokat, katalógusokat, rozsdás korabeli olajos kannákat (!), egy szóval MINDENT!

Radios for saleAhogy barátnőm édesapjával végigjártuk a kiállítást (aki szakértő és szakmabeli), a konklúzió az volt, hogy a válság erősen érződik ezen a piacon is, ő mivel évről-évre visszajár(t) ide, látja, hogyan mentek össze a standok, hogyan romlott a minőség. Kár.

Büfézés, Almdudlerezés megvolt, zárás előtt egy órával elindultunk haza. Haza, ahol szinte egész nap jó idő volt.

U.i.: Jajj, még valami: ha csengben nézegetett és figyelt az ember, 2km-ről lehetett látni/tudni, kik a magyarok…

És még egy érdekesség: igaz, hogy tömeg sem volt akkora, mint egy hagyományos autókiállításon, de az emberek udvariasak voltak, és ha látták, hogy fotózok, nem másztak bele, megvárták azt a 2 másodpercet, míg kattan a zár.