Kategóriák
Blog

Retro stro-B – EGO – Things you said (DM Tribute)

Egy igazán exkluzív darabbal jelentkezik ma a retro stro-B rovat: 2001 magasságában tagja voltam az EGO zenekarnak, ami már sajnos már megszűnt, de volt pár érdekes és értékes megmozdulásunk. Az egyik ilyen megmozdulás egy Depeche Mode feldolgozás volt, a Things you said című dalból.

Kategóriák
Blog

Hangszerkereskedelem – kicsit másképp

A tegnapi postomban többször is említettem a bagodi székhelyű, és MidiTom-hoz szorosan köthető Syncopa hangszerboltot.

A mai nap, minden előre megbeszélt koncepció és ellenszolgáltatás nélkül (nem, ez nem fizetett hirdetés) szeretnék megosztani Veletek pár gondolatot mind a Syncopa-val kapcsolatban, mind pedig a hangszerkereskedelemről úgy általában, melyek egy részére a napokban jöttem rá.

Kategóriák
Blog

Új lakó a házban: AKG K240 mkII

Régóta vágytam már egy igazán jó fejhallgatóra, de valahogy sosem született meg a döntés, hogy, na akkor most belevágok. Mióta elindítottam a hello.stro-b.com projectet, és mióta újból visszatértem a zenéléshez, éreztem, hogy a jelenlegi technikát fejleszteni kell, márcsak amiatt is, hogy a remixek, amiket kiadok a kezeim közül, azok vállalhatóak legyenek.

Kategóriák
Blog

Retro stro-B – Az első villamos

A retro stro-B rovat következő darabját Tolcsvay László – Az első villamos című dalából készítettem.

A dal a szokásos eszközökkel készült: Roland MC-303 groovebox és SoundForge 4.0

Igyekeztem a hajnali hangulatot előidézni, egy ócska kis trükk is ezt a célt szolgálja a dal elején, a kakasszó 😀

Jó szórakozást! (én jót mulattam 😛 )

stro-B – Az első villamos by stro-B

Kategóriák
Blog

Az OSX és az Audio 8 DJ fejhallgató kimenete

A mai nap próbáltam rájönni arra, hogy miként lehetne rávenni a külső Native Instruments Audio 8 DJ hangkártyámat, hogy az OSX rendszerhangokat, vagy legalábbis az iTunes, QuickTime hangja a fejhallgató kimeneten – ami jelen esetben az OUT 7-8 – jelenjen meg.

Kategóriák
Blog

Ez miért vagy kinek jó?

Mióta van a wordpress-ben Akismet, azóta azért egyszerűbb az élet. Jókat szoktam mosolyogni a robotok által postolt spameken.

Viszont nem értem, kinek, miért jó egy ilyen comment?

Vagyis értem, mert így ott van a weblapcím a commentben, a google beszippantja stb stb…

Nade akkor is, vicces…persze az Akismet ezt megfogja, és soha az életben nem éri el célját ez a spam…így járt 🙂

Kategóriák
Blog

Retro stro-B – Rezső

A Retro stro-B rovat következő versenyzője azt hiszem nem kis mosolygásra fog okot adni 🙂

1999-ben elkezdtem egyetemi tanulmányaimat Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, a.k.a. SOTE (ma már csak SE).

Kollégista lettem, a Rezső téri Markusovszky Lajos kollégiumban laktam, azaz a Rezsőben!

Kategóriák
Blog

Kocsmazaj – Szeretni Volna Jó (stro-B Remixes) – Official release

Eljött a nagy  nap, a mű már egy hete készen van, de az „így készült” rovat miatt nem akartam  ideje korán lelőni a poént, azonban most hivatalosan is van szerencsém bemutatni a Kocsmazaj zenekar Szeretni volna jó című dalából készült remixemet!

Tadaaaam:

Kocsmazaj – Szeretni Volna Jó (stro-B’s Vocal Mix) by stro-B

A dalból készült egy Vocal Mix és egy Dub Mix, ez utóbbi Matt P kifejezett kérésére, akiről és a podcast-jeiről lesz egy külön post hamarosan!

Mindkét változat, a coverrel együtt letölthető csomagban itt, vagy, a Vocal Mix itt, a Dub Mix itt.

Jó szórakozást, a visszajelzéseket szívesen fogadom 😉

Update: Csináltam egy Radio Edit-et is, bekerült a zip csomagba, vagy itt van külön is.


Kategóriák
Blog

Retro stro-B – Cerca mi dove sono!

A Retro stro-B rovat jelentkezik ismét, úgy tervezem, hogy a szombat-vasárnap fogja majd a retrot jelenteni 🙂

Ezt a dalt olasz unokatestvéremmel közösen csináltam, Ő a hangját adta hozzá, 9 évesen. Amit mond, „cerca mi dove sono!” annyit tesz, „keress meg, hol vagyok!”.

A mű egy, azaz egy darab Roland MC-303 groovebox-al készült, utómunka pedig Sound Forge 4.0-ban, mint ahogy ebben az időszakban minden így készült 🙂

A stílus…khm…rave-es, thunderdome-os, akkoriban nagyon odavoltam ezekért! Külön felhívom a figyelmet 1:58-nál a szűrőre, imádtam ezt a kis emcében :), aztán 2:52-nél a szűrő és adsr belepiszkálást!

Kommentelni sosem szégyen, jó zenehallgatást!

stro-B – Cerca mi dove sono! by stro-B

Kategóriák
Blog

Itt meg mi folyik?

Úgy néz ki, mintha egy interjú készült volna…MidiTom-nál.

Tényleg?

Hamarosan kiderül! 🙂

Quiet please, record in progress

Kategóriák
Blog

Így készült: Kocsmazaj – Szeretni Volna Jó remix – 2. rész

Ahogy a múltkori „Így készült” bejegyzében ígértem, jöjjön pár technikai részlet a Kocsmazaj – Szeretni Volna Jó remix kapcsán.

Miután „rongyosra” hallgattam az eredeti dalt, jöhet a második fázis, az ötletelés, vázlatkészítés fázisa. Itt nem cél a tökéletesség, a keverés is csak összecsapott, a lényeg, hogy ami inspiráció jön, annak legyen nyoma, eredménye.

Célszerű minden verziót külön elmenteni, így ha a kiválasztott irány mégsem tetszik, akkor vissza lehet térni bármikor a korábbi állapothoz, vagy akár egy újabb remixre elegendő anyag is összegyűlhet.

Kategóriák
Blog

Retro stro-B – S.D.H. (Street Dance House)

Ma ismét egy új rovatot indítok Retro stro-B címmel, melyben a régi zenéimet fogom publikálni és azokról eláruni néhány műhelytitkot.

Feltéve, ha még emlékszem rájuk, hiszen ezek a zenék jórészt még a múlt évezredből származnak, ennek megfelelően kéretik őket így szemlélni 😉