Kategóriák
Blog

Ochomacho koncert Zalaegerszegen

Ochomacho2010.július 16-án valami megmozdult Zalaegerszegen. A Reinighaus söröző gondolt egyet és szabadtéri koncertsorozatot (a kettő már az ugye?) szervezett. Roland barátommal – megünneplendő az Ő névnapját, meg az enyémet is – kocsmatúránk második állomásaként elnéztünk a Reinigbe’, ahol már javában folyt a koncert.

Nagyon szimpatikus nekem ez a kezdeményezés, a hely tele volt, a parkolóban volt felállítva a színpad és a kerthelyiséget kb 3x akkorára növelték, mint normál esetben, hogy mindenki helyet tudjon foglalni és nyilván fogyasztani. Talán nem bíztak a rendezvény sikerében, mert 21 órára elfogyott mind a búzasör, mind pedig a soproni, maradt a vízzel egyenértékű heineken vagy üveges gösser. De ne legyünk túl negatívak, a rendezvénynek ez volt az egyetlen kellemetlen pontja, minden más abszolút korrekt volt!

Legfőképpen a zenekar! Kicsit elfogult leszek most, mert mind a zenekar munkásságát, mind pedig a frontembert ismerem személyesen öcsémen keresztül de azt gondolom minden túlzás nélkül állíthatom, hogy amit az Ochomacho zenekar csinál azt rettentő profin teszi.

A szombathelyi-kőszegi zenekarról annyit érdemes tudni, hogy azért alakultak még 2003-ban, hogy csináljanak egy „normális” bulizós zenekart, akik élő zenét játszanak. A dolog az évek alatt odáig fajult, hogy mára fesztiválok állandó fellépői itthon és Ausztriában egyaránt, és saját zenéik, videoklippjük, sőt albumuk is van. Gergő – a frontember – a tegnapi koncert zárásaként eleresztett egy hatalmas poént: közölte a hallgatósággal, hogy van náluk cd (darabja egy ezres, igazán nem sok), bátran lehet vásárolni, aki pedig már letöltötte és tetszik neki, tisztelje meg őket, hogy vesz egy cd-t 🙂 Nem kell ide artisjus meg szerzőijogvédelem kommandó stb, fel kell venni a ritmust a  jelen korral, el kell menni koncertezni, ott magas minőséget produkálni és előbb utóbb a helyére kerül minden. Persze itt fontos megjegyezni, hogy az Ochomacho – mint számos feltörekvő zenekar Magyarországon – nem ebből él, mindenkinek megvan a kis maga civil élete, dolgozik.

Most, hogy leírtam az előző mondatot, támadt egy nyilvánvalóan gonosz gondolatom: a legnagyobb ellenzői a letöltéseknek, harcosai a szerzői jogvédelemnek stb. valszeg azon embereket képviselik, akik a zenélésen,partizáson, héderezésen túl még egy fűszálat sem tettek odébb az életükben és nyilván nekik hatalmas bevételkiesés, ha „nem megy a cédé…”.

De vissza a zenekarhoz és a zenéhez: nehéz behatárolni a stílust amit játszanak, alapvetően latinos beütésű zenét játszanak, köszönhető ez az alapító Krinyó ütős szekciójának, de pörgős ska-ba hajló zenétől a reaggea-n át a líraibb hangvételű zenékig sokminden megtalálható a repertoárjukban. Egy a lényeg, hogy élő zene, élő fúvós szekcióval – ritka manapság az ilyen. És jó zene. Szerintem.

Ízelítőnek két videó is, az egyik egy profin elkészített HD videó, amit Szombathelyen a Fő téren vettek fel (El mundo fantastico), a másik pedig egy rajongó által készített nemhivatalos videó a „Jó nekem” című számból, amire bejelntkeztem remixre, de egyelőre nem terveznek ilyet a srácok – ochomachok, ha olvassátok a posztot, gondoljátok át mégegyszer 😀

6 hozzászólás a(z) “Ochomacho koncert Zalaegerszegen” című bejegyzéshez

Szeva Tesó!

Nagyon jól összefoglaltad mi történik a zenekar háza táján mostanság, egy plusz adalék még, hogy az itthoni színpadok és a közeli Ausztrián kívül például most koncerteztek Madridban, ahol az új albumuk nevét viselő Pancho (Puskás Öcsi beceneve volt a Real Madridban) cd-ről is szóltak dalok. Na de egy részletesebb cikk hadd szóljon erről is:
http://www.vasnepe.hu/hetvege/20100703_qpancho_es_a_machok

oye

Ocho Macho rulez!
Magam is be voltam indulva pénteken, mert szerettem volna már élőben meghallgatni őket. Csak nagyon le voltam amortizálódva, elkapott valami nyavalya. Remélem, jönnek még a környékre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük