Kategóriák
Blog

Retro stro-B – Rezső

A Retro stro-B rovat következő versenyzője azt hiszem nem kis mosolygásra fog okot adni 🙂

1999-ben elkezdtem egyetemi tanulmányaimat Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, a.k.a. SOTE (ma már csak SE).

Kollégista lettem, a Rezső téri Markusovszky Lajos kollégiumban laktam, azaz a Rezsőben!

A Rezső koliról azt kell tudni (azért Rezső, mert a Rezső téren található), hogy ez más volt, mint a többi kolesz a SOTE-n, természetesen a többi koleszben lakók pedig pont a fordítottják tudják elmondani 🙂

A koliban minden héten csütörtökön volt a Rezső buli, ami az egyetemi klubok között kimondottan előkelő helyet foglalt el, ha nem is a hely (nem egy közgázpince volt), de a bulik hangulata miatt mindenképpen!

Itt volt szerencsém odakeveredni a dj pult mögé, az elején kicsit ugyan rögös úton, de végülis megörököltem az öregektől a pultot, és 5 éven át vezettem a Rezső Klubot!

Ez a mostani zene még a korai időszakból származik, próbáltam ezzel is bevágódni az elődeimnél. Minden évben megrendezésre kerül a Rezső hét, ami mindig Rezső névnap hetében (november 7.) van. A csütörtöki megagiga bulira készült ez a dal, melyben jómagam építettem egy új metrómegállót a Nagyvárad tér és a Népliget közé, a Rezső téri megállót 😀

A dal szintén a jó öreg Roland MC-303 groovebox-al készült, és Sound Forge-ban volt az utómunka.

stro-B – Rezső by stro-B

6 hozzászólás a(z) “Retro stro-B – Rezső” című bejegyzéshez

Nem tudom miért, de azon a képen pont úgy nézel ki, mint egy nőgyógyász 😀

Örülök, hogy így pörög a blog 🙂 Ez kellett 🙂

Köszi! Van még muníció 🙂 Majd látni fogjátok, hogy milyen érdekes, ahogy kezdtem „eltávolodni” anno a zenéléstől és mentem a dj irányba, azokról a zenékről kevésbé tudok történetet írni, azok csak úgy jöttek…de azért még lesz történet, bőven 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük