Napi zene 39. – stro-B

Arnold T - Bang Bang My Baby Shot Me Down 

március 28, 2013

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

Nemrég előfizettem a Deezer szolgáltatásra (amit hamarosan le fogok amúgy mondani, de erről majd írok külön). Egy régi kedvencre kerestem rá, a Topazz – New millenium című klubhimnuszra. Aztán feliratkoztam a Topazz csatornára, és ott jöttek velem szembe a jobbnál jobb zenék.

Szeretem, mikor rámtalál egy zene. Így volt ez az Arnold T – Bang Bang My Baby Shot Me Down című dallal is.

Az Anold T nevű formációról sajnos nem sok infót találtam a neten, habár az iTunes-ban jópár dallal jelen vannak. Jó eséllyel láttad a Kill Bill című filmet, ahol elhangzott a Bang Bang című dal, Nancy Sinatra előadásában.

A dal eredeti előadója azonban – az általam amúgy nem kedvelt – Cher, a volt férje Sonny Bono írta 1966-ban. A dal többször élte már meg reneszánszát, rengeteg amatőr és profi filmben feltűnt, sok előadó csinált belőle saját verziót.

Lounge Tribute nevű válogatáson található meg Arnold T feldolgozása, ami elsőre megtetszett. Amúgy is közel áll hozzám a lounge/chill out/ambient műfaj, igaz hullámszerűen tör rám, hogy mikor akarok ilyen típusú zenét hallgatni – aztán megunom egy időre. A saját remixeimnél is figyelek arra, hogy az eredetitől egy teljesen elütő stílust alkossak, így akár eljut olyan emberhez is a zene, aki az eredeti változatban (a stílus miatt) nem hallgatta volna meg. Ez a feldolgozás is pontosan ilyen.

A Bang Bang két napja folyamatosan szól nálam. Addiktív. Csakúgy mint ez és ez.

További @strob napi zene: