Kategóriák
Blog

Hogyan készítsünk avatárt magunknak?

Napjaink webes szolgáltatásaiban szinte kivétel nélkül lehetőségünk van beállítani profilképet, vagy más néven avatárt.

Avatár: sajnos magyar szócikk nincs hozzá a WikiPedián, az  angol verzió azt mondja róla, hogy a számítástechnikában, IT világban, a felhasználó grafikus megtestesítője, alteregója. Különösen fórumokon (oldschool) és közösségi médiában van jelentősége, ahol az avatár mellé egy felhasználói név, becenév is társul a kettő szorosan összefügg.

Vannak szolgáltatások, melyek bélyegképként aposztrofálják és lehetőséget adnak az általánosságban 30×30 és 75×75 pixel méret között mozgó kis képek testre szabására. Ilyen például a facebook, ahol a feltöltött profilkép bélyegkép megfelelőjét beállíthatjuk úgy, hogy a kis négyzetben mozgatva, a nagyobb (de átméretezett) kép látható részét állítjuk be.

Általánosságban elmondható, hogy egy avatár (profilkép) 99%-ban négyzet alakú. Éppen ezért, ha az adott szolgáltatás nem ad lehetőséget, hogy kiválasszuk azt a részt a képből, amit fontosnak tartunk megjeleníteni avatárként, akkor érdemes odafigyelni a feltöltött kép „vágására”.

Miért fontos ez?

Közösségi média szolgáltatások esetében nem csak a weben, de a mobil eszközökön is nagy hangsúlyt kap az avatár. Azért, mert mikor gyorsan átfutunk egy listát, amiben a hozzászólások vannak, a profilképek alapján sokkal könnyebb megtalálni egy adott felhasználót, mint a név alapján. Egy jó avatár sokmindent elárulhat tulajdonosáról, az IT világgal való kapcsolatáról, de ugyanakkor félre is vezethet.

Ne várj ebben a bejegyzésben egzakt tudományos magyarázatot, csak a saját véleményem irom le, hogy nekem melyik profilkép megoldások tetszenek és milyen hibákat látok bennük. A twitteres ismerőseimen keresztül mutatok neked most pár példát, hogy mire érdemes figyelni, mikor profilképet, avatárt készítesz, választasz magadnak.

A twitter

A twitter egy gyors üzenetváltásra alkalmas szolgáltatás, mely mára már szinte minden (okos)mobil eszközön elérhető. Van aki utálja, van aki egyenesen függő. Én azért szeretem, mert gyors információszerzésre tökéletes és mert jó arcok vannak rajta! 🙂

A twitter a profilkép feltöltésekor nem ad lehetőséget (egyelőre) arra, hogy beállíthassuk, melyik és mekkora rész látszódjon a képből. Ahogy észrevettem, nem egyértelmű, hogy felülre-alulra, jobb-bal oldalra vagy középre vág automatikusan, de mintha valami algoritmus azért végezne egy kis képelemzést, látni fogod a példákon. Ezért, ha nem négyzet alakú képet töltesz fel, érdekes avatárok keletkezhetnek.

Nem elég azonban az alakra odafigyelni, érdemes megfontolni, hogy mennyire „közeli” képet teszel fel, hiszen a majdani 50×50 pixeles méretben nem látszik minden apró részlet.

A profik

Csak így neveztem el azokat az ismerőseimet, akik odafigyeltek a profilkép választásuknál arra, hogy bizony négyzet alakú lesz a végeredmény, és nem bízták a véletlenre, hogy a twitter képfeldolgozója vajon hogyan fogja „megvágni” a képet. Ezen túl, még a minőségre is figyeltek, profi, műtermi fotók, vagy ügyes amatőr beállítások.

@amby_hu

@b_konrad

(Konrád képe azért nem tökéletes, 11px-el keskenyebb)

@emem07

@iraszl

@longhand

@wyctim

@zsoltapagyi

(Zsolt profilképe talán példa arra is, hogy kicsiben kevéssé mutat, de itt gondolom cél volt a karácsonyi színek megjelenítése is 🙂 )

A grafikusok

Sok felhasználó dönt úgy, hogy nem saját arcképét teszi ki a világ szeme elé, hanem egy rá és a becenevére jellemző fotót, képet, rajzot. Kismacska, kisvirág, kismaci stb…

Akadnak kreatív emberkék, akik külön grafikát is készítenek erre a célra, pár jópofa példát mutatok most erre.

@csibar

@neo_21670

@relaxxx

A mázlisták

Van, akinek úgy sikerül jó profilképet létrehozni (köszönhetően azért a twitter képvágási algoritmusának), hogy igazából nem fordított figyelmet arra, hogy négyzetes fotót töltsön fel. De a végeredmény mégis jó!

@kodmon

Update: „annó,amikor feltöltöttem megjelent a képen egy négyzet,amit lehetett mozgatni,kijelölni,h mi jelenjen meg” – @kodmon esetében tehát nem mázliról van szó, tudatos tervezésről.

@mutrinka

Javítandó

A bejegyzés legkényesebb része jön. Szólok előre: senkit sem akarok kicikizni, leégetni! Csupán, publikus, nyilvánosan elérhető profilképek elemzése során rávilágítok egy tényre. Persze mindenki saját maga dönt, hogy milyen formájú képet tölt fel – én csak javaslom a twitterre feltöltött profilképek esetében a négyzetes formátumot, mert így te dönthetsz arról, hogy mi is látszódjon azon a képen, nem pedig egy algoritmus, tiéd az irányítás!

Levágott fejtető a leggyakoribb hiba, de láttam már levágott orrot, arcot.

@csaba_hu

@doransky

@lberes

@kocsmy

Megoldási javaslat

OsX: a beépített Preview alkalmazás segítségével a „Select” gombra kattinva egy olyan eszközt kapsz, amivel ki tudod jelölni azt a rész egy fotón, amit meg szeretnél tartani. Majd a CMD (alma) + K billentyűkombinációval méretre is tudod vágni a képet.

Windows: tudod mit? Nem ajánlom a Paint.exe programot, mert én minden egyes használatakor agyhúgykövet kaptam.

Web: rengeteg free online eszköz létezik, amivel egyszerűen négyzetesre lehet vágni egy képet. Ilyen a picresize oldal is, ahol a kép feltöltése után a „crop selection” opciót kell választanod, és miközben húzod a szaggatott vonalas „kijelölőt”, a shift gombot nyomva tarva magától négyzetesre állítja a kijelölést.

 

17 hozzászólás a(z) “Hogyan készítsünk avatárt magunknak?” című bejegyzéshez

Megnéztem Paintben is ugyanúgy kell, select és ctrl+shift+x csak hogy kötekedjek :DD

a paint egy tök egyszerű és jó kis program, csak hogy én is kötekedjek (fogadjunk, h XP alatt használtad utoljára, az win7-es verziója már töksokmindent tud, nekem azóta nincs is fenn fotosop meg hasonló képizélgető, mert amit kell (kép vágása, korrekció, forgatás ilyesmi) azt simán megcsinálom paintben 🙂

ja, egyébként ennek az avatarról azonosításnak vannak veszélyei is, pl ha valaki profilképet vált, akkor mindjárt meg vagyok zavarodva, meg volt ez a hülye mi a kedvenc mesefigurád akció is, meg hasonló cseréljünkegynapravalamitökmásraavatartvalamialkalomból dolgok 🙂

Kötekedni jó, sőt kötelező! 🙂 Én – és most nem az almás énem mondja – nagyon utáltam a Paint.exe-t, pl egy átméretezés kész idegbaj vele…

Win7-et még hírből sem láttam (najó, de), xp-n bosszantott fel a paint 🙂

Zsuzsa Katona hmm, azért ha nem gond, nem fontolgatom a váltást macről pcre, jó? 😀

Zsuzsa Katona nem fogunk ezen veszekedni, mert nem erről szól a poszt, DE ha még jobb is lett, akkor sem ajánlanám a paint-et 🙂 FLAAAME! Amúgy hétvégén megnézem anyám Win7-es laptopján, hogy hová fejlődött, és akkor majd korrigálok.

Windózosoknak ajánlanám az irfanview-t. Kijelöl, Ctrl+Y, Ctrl+R, méret beállít, ment, örül. És még mi mindent tud! És kicsi. És ingyenes.

Koszi az emlitest Azt hiszem kell egy uj avatar nekem latva a jo peldakat. Mutermi fotoval az gondom egyebkent hogy tul mu. Szerintem a legjobb egy jol elkapott amatornek kinezo profi foto. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük