…mert változások vannak a magánéletemben, ezek egy része jó, egy része izgalmas egy része pedig már kifejezetten terhes számomra.
No, meg ne felejtsük el, hogy focivébé is van, ami sokakat hidegen hagy, de engem nem Így hát kedves olvasóim, nézzétek ezt el nekem, július 11. után garantáltan felpörögnek az események.
A retro stro-B rovat kicsit késett, de ami késik, nem siet, így ma pótolom.
Sokat gondolkoztam, hogy feltegyem-e ezt a zenét, mert egy nagyon korai darab, nem is igazán átgondolt, de felettébb mulatságos, így aztán a publikálás mellett döntöttem
A történet: 1997-ben érettségi után nem sikerült egyből az orvosi egyetemre bekerülnöm, ezért elkezdtem a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karát, melynek Zalaegerszegen volt (van) kihelyezett tagozata.
Itt egy farsangi bulin léptünk fel Peti (a.k.a. Krash) barátommal és erre az alkalomra készült több zene is.
A Damix című nóta tulajdonképpen egy kis 90-es évek eleji dance mix, akkoriban kezdtünk ráérezni a loop cd-k és minták világára, a tipikus dance groove adott volt és erre került rá az mc-303-ból a zene.
A tegnapi postomban többször is említettem a bagodi székhelyű, és MidiTom-hoz szorosan köthető Syncopa hangszerboltot.
A mai nap, minden előre megbeszélt koncepció és ellenszolgáltatás nélkül (nem, ez nem fizetett hirdetés) szeretnék megosztani Veletek pár gondolatot mind a Syncopa-val kapcsolatban, mind pedig a hangszerkereskedelemről úgy általában, melyek egy részére a napokban jöttem rá.
A Retro stro-B rovat jelentkezik ismét, úgy tervezem, hogy a szombat-vasárnap fogja majd a retrot jelenteni
Ezt a dalt olasz unokatestvéremmel közösen csináltam, Ő a hangját adta hozzá, 9 évesen. Amit mond, “cerca mi dove sono!” annyit tesz, “keress meg, hol vagyok!”.
A mű egy, azaz egy darab Roland MC-303 groovebox-al készült, utómunka pedig Sound Forge 4.0-ban, mint ahogy ebben az időszakban minden így készült
A stílus…khm…rave-es, thunderdome-os, akkoriban nagyon odavoltam ezekért! Külön felhívom a figyelmet 1:58-nál a szűrőre, imádtam ezt a kis emcében , aztán 2:52-nél a szűrő és adsr belepiszkálást!