Kategóriák
Blog

Ocho Macho remixverseny

No, Béláim 🙂

Még nyáron, mikor beszámoltam az Ocho Macho zenekar zalaegerszegi koncertjéről, akkor említettem, hogy akartam egy remixet csinálni a zenekar Jó nekem című dalából, de egy gyors piroslámpa elvette a kedvemet.

Így aztán adta magát a lehetőség – amiről amúgy édesanyám révén szereztem tudomást, amiért ezúton is köszi 🙂 – , hogy a zenekar és a vasnepe.hu által életre hívott remixversenyen, a csodával határos módon elindulok! Csodával határos, mert mire megtudtam, hogy van ilyen verseny, addigra már frankón meg is hosszabbították (a technika ördöge rulez) a verseny határidejét, így maradt röpke 3 napom, hogy elkészítsem a remixet.

Bevallom őszintén, kicsit elégtétel szerű is az indulásom – és ennek megfelelően a hozzáállásom is -, mert kicsit fura számomra, hogy 6 hónap alatt a „nem tervezünk ilyesmit” állásfoglalásból eljutott a zenekar egy komplett remixversenyig…

Rohamléptekben elkészült tehát a nagy mű, amit a határidő lejárta előtt konkrétan 2 perccel kezdtem el feltölteni, mert előtte 10 perccel még a keverőpulton állítgattam…elfogadták 🙂

A remixet igyekeztem a saját stílusomban elkészíteni, az idő rövidsége érződik rajta, 2 nappal a határidő lejárta után már úgy gondolom, „tiszta fejjel”, hogy nem küldeném be – de ez csak kifogás ugye…

Lényeg a lényeg, hogy lehet a remixekre szavazni, ha tetszik az enyém, akkor megköszönöm, ha rám szavaztok, Jabocca remixét ajánlom még a figyelmetekbe, talán az övé az egyetlen a mezőnyből ami említésre érdemes.

Lájkoljátok, szavazzatok, hallgassátok, kommentelni meg sosem szégyen!

Egy hozzászólás a(z) “Ocho Macho remixverseny” című bejegyzéshez

ad1 Nem ismerek rád, a marketinget nem igy tanultad ugye?! De tudom, hogy te mindig 100 %-os teljesítményt akarsz. De nekünk igy is tetszik – jó nekem….. Akkor hát szavazzunk…. ha lehet minden nap …de úgy nézem csak 1 alkalommal lehet – majd holnap kiderül…..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük