Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E02

Megérkezett a harmadik évad második epizódja, ismét remek muzsikákkal!

Vártam már @attilagyongyosi becsatlakozását az ajánlásba, mert remek érzékkel válogat magyar producerek munkáiból. Most is ennek lehetünk fültanúi, bevallom, minden elfogultság nélkül, a remix jobb lett, mint az eredeti 🙂

@attilagyongyosi: Louis Tanuatmadja-t, vagyis LTN-t már egy pár éve figyelemmel kísérem és nem lenne érdemes tagadni, hogy egy pezsdítő színfoltja a mainstream elektronikus zenének.
Az indonéziai producer ontja magából a jobbnál-jobb nótákat és kitűnően megállja a helyét mind a deep house lágyan dallamos, mind a trance lüktetőbb világában.

Tavaly májusban a Mixmag azt üzente a világnak, hogy LTN debütáló albuma, a ‘People I’ll Never Forget’ bizony a hónap albuma náluk; nem is csoda, hiszen a lemez egy színes kavalkád tele tévedhetetlen kollaborációkkal.
Aztán ahogyan az manapság lenni szokott, idén jött egy remixcsomag is, ami viszont helyenként szívlapátnyi jóságot pakol az eredeti dalokra.

Erről az remix-albumról hoztam most az (évszakhoz illően) Autumn Leaves átgyúrmázását, amit honfitársunk Márton Levente, vagyis Sunny Lax követett el.
A remix tipikus példája annak, amikor egy átgondolás teljesen más dimenzióba helyezi a kiinduló anyagot. Hátborzongatóan gyönyörű darab, Levente szabadjára engedte a keményebbik oldalát és egy teljesen egyedi hangulattal átitatott szerzeményt tett le az asztalra. A nulladik másodperctől kezdve ránő az emberre és legalább annyira addiktív, mint egy whiskey-ben pácolt bélyegbe tekert kokainos joint. Súlyos dallamtapadást okoz.


YouTube link (preview)

Hasonló örömmel tölt el @ddq úr ajánlása, mert ő mindig hoz számomra egy olyan szeletet az elektronikus zenei palettából, melyre csak elismerően tudok bólintani. Bólogatni. Dudorogni. Ó igen 🙂 Mai ajánlása már landolt is a jövőbeni mixem gyűjtő listáján!

@ddq: A soundcloud oldalon minden remekül le van írva, hogy kicsoda Rival Consoles (London-based electronic songwriter Ryan Lee West aka Rival Consoles to release his most personal work to date in the form of a mini-album titled ‘Night Melody’ through Erased Tapes on 5th August 2016. ) meg, hogy mi inspirálta, meg miért, meg a többi lemezbemutatós blabla…

De a lényeg nem is az, hanem az, hogy az augusztus végi vagy talán a szeptember elejei Noisia Radio záró trackje volt ez a szám, ami több okból is megragadt és azóta kb nincs nap, hogy ne került volna elő.

Egyrészt a „csilingelő” sampler hihetetlenül emlékeztet Apparat 2010-es Walls albumának Fractales Part 1 es Part 2 számára, amit akkoriban dw1 miatt rongyosra hallgattam.

Másrészt volt egy sampler pack amiben szerepelt a fenti minta, és hónapokat bohóckodtam vele Abletonban.

Harmadrészt nagyon rég hallottam ilyen szépen masterelt, telt basszusokkal épitkező, nagyon kevés és nem agyondíszített zenét ami ennek ellenére tökéletesen hozza az egész mosolyogva bólogatós hangulatot magával és szinte kiált egy lassított felvételes/drónokról fotózott video után.

+1: Sac (@ddq és @zencsaj kislánya – a szerk.) es @zencsaj is kedveli 🙂


SoundCloud link

Ó és zorius kolléga… Amikor felkértem, hogy ő is legyen részese az ajánlásoknak, pont erre számítottam: mindenre kiterjedő leírás, magyarázat, elemzés és brutálisan meghökkentő zenék. Az említett pro tippet próbáljátok ki, nagyon mókás 🙂

zorius: A nóta egyfajta görbe tükör-szerű emlék állítás a 90-es évek népszerű tánczenéinek, amikor sokan a borítón látható csodálatos asics vagy hasonló zselés talpú cipőkben ropták (a cover maga egy műalkotás, szó szerint: Anne De Vries „Steps of Recursion”).
Ugyanakkor nincsen ritmusszekció benne, ahogy a lemez egyik trackjében sem. Nem véletlenül. Az összes egyetlen szintetizátorral lett rögzítve, élőben, vágás, és mindenféle effekt nélkül. Ez a szinti a Roland JP-8000, ami elhíresült Supersaw waveform-ról, fő erényéről, ha szabad így fogalmazni. Bár a Roland ezt egy kísérletnek, érdekességnek szánta, igazából magában egy paródia, Lorenzo Senni sem kellett hozzá. Nem meglepő persze, hogy ennek ellenére egy korszak ikonjává vált, és sora ihlette a jobbnál-jobb művészeket (sic!). (Hasonlóan félrecsúszott kísérlet eredménye a 303 is, ami nagyjából egy rockzenészeknek kitalált, basszusgitár helyettesítő eszköz volt eredetileg, teljesen más pályára tévedt végül, de arra azért büszke lehet a Roland)

Visszatérve a nótára magára: az említettek után (1 szinti live act) felmerülhet a kérdés, hogy mit lehet ehhez hozzáfűzni? Nem sok mindent, ezt hallani kell. Az ilyen alkotás hasonló reakciót vált ki az emberekből, mint mondjuk Joan Miró Blue sorozata. Megosztja az embereket, a többség nem érti, vagy nem akarja érteni, miről szól ez. De aki szán rá időt, és belehallgat, az nem tudja abbahagyni, mert folyamatosan változik, fenntartja az érdeklődést, kíváncsivá tesz, hogy vajon mi fog történni. És a legfontosabb, hogy mindenféle érzéseket vált ki a hallgatóból. Végül ez olyan, hogy a meghallgatás után mindenki maga dönti el, mit adott neki ez a majd’ negyed órányi ámokfutás. Nekem sokat, ezért időről-időre meg kell hallgatnom újra, és ott az örökös helye a gyűjteményemben.

(pro tipp: lehet fokozni az élvezetet. Játsszátok le egyszerre 2 példányban, különböző pozíciókban egymásra keverve! Mivel ugyanaz a 2 nóta, nem kell mixer, meg dj skill hozzá, az sem baj, ha nincs beatmatch, úgy még jobb! A hatás nem marad el!)

Lorenzo Senni – X MonsterX (Quantum Jelly, Editions Mego, 2012)

YouTube link

És akkor jöjjön az én zeném mára.

Mindig is nagy rajongója voltam ennek a stílusnak, amit a mai napig nem tudok pontosan bekategorizálni, igaz nem is szeretem a nagyon részletes alfajtákig terjedő kategorizálást. Hívjuk csak Drum & Bassnek a stílust.

A rajongásom egészen 1996-97 tájára vezethető vissza, amikor ezek a (mint egyszer megtudtam, drum&pop) stílusú brit zenék nagyon fű alatt kezdtek el beszivárogni. Beszivárgás alatt azt értem, hogy este 11 után, ha jól emlékszem az FM4 rádióban (!) tudtam csak elcsípni ilyen zenéket.

A Chase & Status duó (trió, kvartett, mikor éppen hogyan) Machesterben ismerkedett össze egyetemi évek alatt, 2003-ra tehető a megalakulásuk dátuma. Ez a dátum csak azért érdekes, mert jól látszik belőle, hogy a stílus milyen hosszú időn át „túlélt”, persze közben át is alakult, új alfajokat létrehozva, mint például a dubstep.

A Take You There számomra ezt a régi, 96-os életérzést hozza vissza, kamaszkorom késői éveit, amikor már jogsival a kezünkben, szüleink autójával vagánykodva bömbölt a kocsiban a „fura zaj”, amit akkoriban még kevesen hallgattak és tényleg csak zajnak minősítettek.

YouTube link

Heti Zene S03 Spotify lejátszási lista

Heti Zene S03 YouTube lejátszási lista

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03E01

Elindul tehát a Heti Zene S03 és rögtön jön is az első rész, az E01. Kicsit még hiányosak vagyunk, de a nyár múltával szép lassan összejön a teljes csapat. Időközben csatlakozott hozzánk @attilagyongyosi úr, mint régi motoros és zorius úr, mint új játékos, akinek ismerem a zenei ízlésvilágát és mondhatom: fog meglepetéseket hozni a Heti Zenébe!

Egy fontos változás az idei Heti Zenében, hogy Spotify linkeket fogok beágyazni (már ahol van), támogatva így kicsit a zenészeket (és a „jogvédőket”…).

Sőt, mi több, a Heti Zene gyűjtő lejátszási listája is elérhető lesz Spotify-on, az alábbi linken. A YouTube lista pedig itt található.


Biztosak lehetünk benne, hogy @tepi77 mindig minőségi szintis (JMJ like) muzsikát hoz. Most sincs ez másképp. Ja és külön öröm, hogy Peti újból zenél és tovább él a Tangram projekt!

@tepi77: A nyár számomra legemlékezetesebb sorozata a Stranger Things volt, nemcsak a témája miatt, hanem a zenéje miatt, ami már a főcímben libabőrt okozott. A nyolcvanas évek szintialapú filmzenéit (pl. John Carpenter, aki nemcsak rendezője, hanem zeneszerzője is volt a filmjeinek) idéző témái alaposan meghatározták a sorozat hangulatát. Nemrég kijött a filmzene album, azóta napi párszor meghallgatom. Nagyon közel áll hozzám a hangzás, amit legjobban a főcímzenével tudnék illusztrálni.

YouTube link (extended version)

Sajnos mostanában kevés @andan81 mixet hallgattam, pedig a kolléga úr nagyon finomakat tud mixelni. Érdekes, hogy zenei ízlésünknek van egy eléggé jól körbehatárolható közös halmaza, aminek azt gondolom az origója pont Sven Väth és KiNK. Zseniális művész mindkettő.

@andan81: Sven Väth mindig is egy olyan Dj/producer volt számomra, aki egyrészt meghatározó volt abban, hogy Dj-ként tevékenykedjek, másrészt zeneileg egy olyan irányt mutatott, ami mindig egy picit (na jó néhányszor nagyon) eltért az átlagtól.

Lemezlovasként a techno zene volt az, amiben otthon éreztem magam. Azon belül is az analóg, húzósabb, fémesebb hangzást kedvelem.
Ilyen zenét hoztam nektek most is: Sven Väth – Accident in Paradise (KiNK remix) track-je egy olyan acid-es hangvételű techno, amit néhány helyen felvált egy-egy lágyabb rész, hogy aztán ismét az analóg hangok nagyot üssenek. KiNK-nek egészen 1992-ig kellett visszanyúlnia az eredeti zenéért, és azt gondolom profi munkát végzett remixerként. Megmaradt az eredeti hangzásvilágnál, ugyanakkor modernebb, kifinomultabb lett a végeredmény.
Remélem tetszik nektek is! 🙂

Új ajánlónk zorius kolléga, aki több értelemben is kolléga: egyfelől szintén gyógyszerész, másfelől szintén zenélget otthon, kitartóan, szép fejlődést bemutatva. Ha jók leszünk, talán egy saját release-t is hallunk majd tőle, de addig is lássuk, mit hozott magával mára!

zorius: Kényszer szülte első választásom. Le kellett szűkíteni a kört friss zenéimre, és azon belül lett egy kiszemelt EP, amin van egy nóta So Inagawa-tól, aki egy japán jazzy-deep-house producer, a Cabaret Recordings alapítója, mostani nagy kedvenceim egyike. De most nem őróla lesz szó.

Van rajta egy másik track, amit sokszori meghallgatás után sem akartam ajánlani, de végül megadtam magam, illetve megadta a dal magát nekem.
Dapayk, Midnight: semmi extra, közepesen ismert label, csináltak pár nótát táncparkettre, ez is egyértelműen oda való.
Száraz, kemény percussion-el, és kíméletlen techno ritmussal indul, szinte faék egyszerűségű, néhol egy elcsépelt effekt-el. Majd bejön egy mély vokál, egyértelműen hallani, hogy női, amatőrnek ható pitch korrekcióval, aztán derült égből villámcsapásként jön egy rendes vokál hang, versszakokat énekelve, meg egy halk, gitárszerű dallam.
stro-B tudja, hogy finoman fogalmazva én nem vagyok oda az éneklős dalokért. Nekem legfeljebb egy jó vokál sample-töredék, erőteljesen módosítva, az elfogadható egy track-ben. És főleg ilyen, szinte fantáziátlan módon felépítve, hogy először mélyebben, majd rendes hangmagasságban játszva… vagy néhol visszhangszerűen és visszafelé stb.
De valahogy mégis működik, beszippantja az embert. A rendes vokál felépültével megjön a house backbeat is, innentől uralva a ritmust. Néhol egy kiállás, egy megszokott alpári effekt, offbeat-re váltó kick stb, de továbbra is érdekes a téma, már nem lehet leállítani.
Számomra a csúcs, az utolsó 2 perc: először fél percnyi éteri vokál csak magában, beteg, Autechre-t idéző ritmustalan (értsd: komplex) ütős szekcióval megtámogatva. A legvégén pedig értelmet nyer a mélyre hangolt vokál: ezt az elején kihagytam volna, vagy csak egyszer mutattam volna meg, halkan, nem ismételve. Itt már nincs house ritmus, sőt, szinte 2-step garage jellege van, a mély vokál miatt meg már-már a legendás Burial-t idézi.

Külön érdekesség, hogy ahogy a kick távozik, a percussion mennyire más ritmust ad ki magában, mint a nóta közben, a háttérben. Ezért tartom végül is zseniálisnak: mert amilyen meglepő az elején a szokványos felépítésű ének belépése, olyan nehéz elhinni a végén, hogy pár perccel korábban egy dallamos nóta közepén jártunk…

YouTube link

És akkor jöjjön az én zeném mára.

Ülünk Dél-Franciaországban a vacsoránál a teraszon, amikor elhangzik az ételre egy elismerés: „Formidable!” Ami franciául annyit tesz, hogy: csodálatos! Persze nem én lennék, ha erről nem ugrik be egyből Stromae a belga zenész, és az ő Formidable című dala, melyet szóvá is teszek egy rövid dúdolás kíséretében. A poén csak ezután érkezett, házigazdánk közli, hogy ő bizony ismeri és szereti Stromae-t. Mivel velem ellentétben tud franciául, elmeséli, hogy miről is szól a dal, amin jót mosolygunk.

Röviden: a főszereplő Stromae iszonyat módon berúgott előző nap este és hát na, másnapos, de jól érzi magát, minden „formidable”, azaz csodálatos!

Aztán a második meglepetés itthon ért most, mikor a Heti Zenére kerestem a zenét, megláttam a klipjét, amit kandikamerával forgattak brüsszelben, Stromae pedig eljátsza, hogy másnapos. Érdemes megfigyelni a rendőröket a klip közepén!


YouTube link

Kategóriák
Heti Zene

Heti Zene S03

Jó hírem van: egy gyors felkérésre eddig @zencsaj @longhand @andan81 és @ddq igennel válaszolt, így a szeptember ismét elhozza a blogra a Me Gusta – Heti (lánykori nevén Napi) Zene rovatot.

Lesz itt minden földi jó, félnetek nem kell. Mivel mostanában rászoktam a Spotify-ra, lehet, hogy ott (vagy ott is) vezetni fogom a listát a kapott zenékből, így lesz még egy példány a zenékből az utókornak.

Ízelítőnek máris szóljon egy dal a nyár kedvecétől, Moderat új albumáról a Running, KiNK remixében! Az eredeti nóta pedig itt hallható.

Kategóriák
Blog

Palacsinta elsőre

Figyelem: A bejegyzés nem csak töltelékről szól, de bizonyos helyeken a képek közötti hely kitöltésére töltelékszöveget is tartalmaz. Megértésüket köszönjük!

Tegnap délután jött a felismerés, hogy jé, holnap (azaz ma) 37 éves leszek és még sosem csináltam palacsintát! Skandallum, ezen gyorsan változtatunk!

Korábban már vettem egy mini serpenyőt, kb 10 cm átmérőjű, de az eredeti cél 1 darab marhahús pogácsa kényelmes megsütése volt. A serpenyő viszont ideális mini palacsinta készítésre (sőt, a gyári ajánlás igazából erre szól).

Palacsinta kellékekGyorsan receptek után néztem és igénybe vettem az internet népe (azaz a Twitter követőim) segítségét is. Rajmi, miután megrökönyödve kérdezte, hogy „nem csináltál még sosem palacsintát?!” adott egy nagyon egyszerű receptet:

1 tojás (L-es méret)
1 bögre liszt
1 bögre tej
csipet tengeri só

Nincs olaj, nincs szóda, semmi maszatolás, egyszerű, mint a faék.

Túrós és kakaós palacsintát akartam csinálni, melyhez megvásároltam mindent. A túrós tölteléket úgy készítem, hogy 3-4 teáskanál tejföllel elkeverem a 250g túrót, egy lehelletnyi sót teszek bele, 1-2 teáskanálnyi cuktor és kb. 1/4 citrom héját reszelve. A mazsolát nem szeretem.

A minipalacsinta

Mini serpenyőMini serpenyő várja a cuccotA mini serpenyő mini palacsintát csinál – ezt gondolom nem kell tovább ragozni. Adódik a kérdés: mennyi folyékony állagú tészta kerüljön bele? És itt jön a már korábban a rizottó és lazac kapcsán megénekel tanulási folyamat, a kísérletezgetés, mert ez már nem annyira egzakt, mint a recept.

Az első (túrós) palacsintát olyan gyorsan eltűntettem, hogy fotózni is elfelejtettem. Az igazat megvallva, kicsit nyers is maradt, meg kicsit folytós, vastag is volt.

Túrós és kakaósA második (kakaós) és harmadik (túrós) már jobban sikerült, de még mindig nem volt az igazi. A második kifejezetten vastag lett, hiába olvadt meg a kakaó, nem bírta összetartani, folyton kitekeredett.Második - vastag

A harmadik palacsinta készítése közben a szakács úr rájárt a túrós töltelékre (na, ez szerintem minden háztartásban előfordul, ezért a töltéléket nyugodtan túl lehet méretezni), rá kellett, hogy csapjak a saját kezemre, hogy maradjon a többi palacsintába.

Harmadik - majdnem jóSzóval a harmadik így nézett ki. Alakul, alakul de azért még nem dicsekednék vele.

Negyedik - vállalhatóAztán a negyedik palacsintára elérkezett a nirvána, ez már vállalható lett. Kakaós ízesítést kapott, az átlagos elfogyasztási idő nem túl egzakt mérésem alapján kb. 10-15 mp.

És akkor jött az ötödik. Vicces, az 5 amúgy szintén egy prímszám, igaz 10 alatt még könnyű prímszámokat találni, de erről később.

Ötödik - perfektAz ötödik palacsintáról azt érdemes tudni, hogy túrós tölteléket kapott, a széle enyhén barna lett, inkább karamell színű. Vékony tésztája könnyen harapható, kultúráltan elfogyasztható. Apropó töltelék mennyisége: ez külön művészet, megtalálni az egyensúlyt. Ne legyen se túl kevés, se túl sok, amikor ráharapáskor kibuggyan a tányérra, kézre, járólapra, kutyára, gyerekre – megfelelő aláhúzandó.

Joseph & Joseph ajándékA képen jól látszik két dolog: az ötödik palacsinta bár a perfekt besorolást kapta, a töltelék mennyisége kicsit sok volt így a modell kezére is jutott belőle, épp a kultúrált fogyaszthatóság határán van. A másik dolog a háttérben tűnik fel: a szülinapi ajándékom Nikitől, egy Joseph & Joseph tematikus vágódeszka készlet.

Avagy prímszám

Najó: van egy furcsa, megmagyarázhatatlan pírmszám mániám. Például az ébresztőórát is igyekszem mindig a legközelebbi prímszámra beállítani. A 37 egy jó prím. A születési évem, a 79 pedig egy boldog szám! Ha elszabadulunk a Gergely-naptár adta korlátoktól, akkor az idei évem egy jó pírm és egy boldog szám kombinációjából összerakva csak jó lehet, nem? 🙂

Kategóriák
Blog

A svájci módszer – magyarosítva

Hirtelen felindulásból csak egy Facebook bejegyzést akartam írni a témában, de aztán jöttek a szavak egymás után, így inkább egy rövidke bejegyzés lesz belőle.

Biztos vagyok benne, hogy megosztó lesz az amit tettem, de bízok benne, hogy lesz, aki meglátja benne a hosszútávú célt.

Van egy Hit Gyülekezete „nyaraló” – korábban lelkészi hivatal – itt a szomszédban. Vadabbnál vadabb szentfazekak járnak ide nyaralni.

Múltkor például a nagy melegben bezárva tartottak egy kutyát, magára hagyva. De ha itt voltak sem volt benne köszönet, mert a kutya nem mehetett ki a kb. 600nm-es telekre. Ott majdnem hívtuk az állatmentőket.

Most egy olyan „szentcsalád” van itt, aki úgy gondolja, hogy a kerítés elé az utcára kirakott szemét már nem az ő gondjuk. Persze kukájuk nincs, szemétdíjat nem fizetnek, így már hallom előre ezt a mentséget. Nem, ez nem mentség, még ha direktben talán nem is az ő hibájuk, hanem a nyaralót üzemeltető szervezeté, egységé, gondnoké (megfelelő aláhúzandó).

Először pár napja csak egy zacskó háztartási hulladék került ki, gondoltam hamarosan mennek el, turnusváltás van és a gondnok majd elviszi. Hát nem. A mai napra már három zacskó szemét hevert az utcán. Ma szerda van, ma volt a szemétszállítás, de a hulladékszállítást végző cég dolgozói – abszolút konzekvens módon – nem vitték el a kukával nem rendelkező (így szemétdíjat sem fizető) ház elől a hulladékot.

Namost, a mai nap úgy döntöttem, hogy alkalmazom a svájci módszert, kicsit magyarosítva és mintegy nevelési célzattal megcímzem a szemeteszsákokat „vissza a feladónak” jelzéssel. Egy jól szervezett mozdulattal visszajuttattam (óvatosan, hogy ne szakadjon ki és ne szóródjon szét) a szemetet a származási helyére.

Mi is az a svájci módszer?

Nos, mindenki oda van meg vissza, hogy Svácjban, meg Ausztriában, meg Németországban, stb… milyen rend van és tisztaság van. Ennek egyik oka az, hogy jól szervezett és jól finanszírozott szolgáltatások biztosítják a folyamatos rendet. De ez még kevés a sikerhez, mert kell hozzá a lakosság is. Pontosabban fogalmazva az, hogy a polgárok kötnek/kötöttek egymással egy olyan „szerződést”, melyben vállalják, hogy tisztán és rendben tartják a környezetüket. Elsősorban magukra nézve ezt betartják, másodsorban viszont erre a „szerződésre” időnként udvariasan (vagy határozottan, ami tűnhet bunkó, arogáns megoldásnak) felhívják az alkalmanként kilengők figyelmét.

Ismerős mesélte – vagy valahol olvastam, sajnos nem emlékszem -, hogy a szomszéd figyelmeztette, mikor túl korán tette ki Svájcban a kukát, mert annak megvan a pontos rendje: azért dolgoznak pontos időbeosztás szerint a szemétszállítók, hogy a kukák rövid ideig legyenek az utcán és ezzel ne rontsák el az utcaképet. A szomszéd a szokást nem ismerő, vagy betartását nem fontosnak tartó „betelepülőt” udvariasan figyelmeztette, megőrizve ezzel a rendet.

Miért nincs magyar módszer?

Mélyebb szociológiai eszmefuttatások mellőzésével (meg mert nem is értek hozzá), azt gondolom, hogy ezért is az „átkos” és az azóta eltelt zsibbadt évek tehetők felelőssé. A III/III-as múlt, a feljelentgetés, a megfigyelés, a rosszindulat szépen kiírtotta generációkból a jó szándékú figyelmeztetés, a közös érdekekre felhívás befogadásának a képességét.

„Mi közöd hozzá?”

„Ne szóljál be köcsög, jó?!”

„Megütlek!”

…és társai reakciók tömkelegét lehet sorolni, amelyek után minden jóérzésű ember kétszer is meggondolja, hogy felhívja-e az íratlan társadalmi szerződést éppen nem betartó polgártárs figyelmét. A másik, hogy szerintem nincs is ilyen szerződés sokunk számára, nem látjuk ennek szükségességét. Ahogyan akkor sem emelünk szót, mikor közös adóforintokból presztízsberuházások épülnek, amikor közös adóforintok strómanok, oligarchák zsebébe vándorolnak, amikor valaki büszkén hirdeti, hogy „számla nélkül okosba” intéz mindent és még sorolhatnám.

Holnap

Mielőtt bárki pálcát törne a módszerem felett: kíváncsi leszek a holnapi történésekre, vajon kikerül-e újra a szemét az utcára vagy megértik a jelzést és megoldják a problémát. Ha újból kikerül, megvárom, míg hazaérnek és kultúrember módjára (legalábbis az elején 🙂 ), megbeszélem velük a kérdéskört.

Az egy külön posztot érdemel – csak őket sajnos nem csíptem még el -, amikor a szelektív gyűjtőbe kerül háztartási hulladék, építési törmelék, ruhaszárító, matrac (nem vicc).

Kategóriák
Blog

Áru visszaváltás a TESCOban

A héten olvastam egy cikket, melyben különböző olajok, zsírok tulajdonságait hasonlították össze, fókuszban a füstponttal.

A cikkben olvasottak hatására jó ötletnek tűnt beszerezni az olíva mellé a magasabb füstpont és a semleges íz miatt szőlőmagolajat.

Aztán megszólalt bennem a kisördög, hogy alaposan jártam-e el, hiszen csak egy forrásból tájékozódtam, ami ráadásul eléggé bulvár jellegű és a sok hasznos tartalom mellett néha komoly sületlenségeket is megjelenítő oldal volt (lifehacker).

Pár Google keresés kellően elbizonytalanított, és szerencsére még felbontás és használat előtt rátaláltam erre a kiváló, dietetikusok által írt oldalra. Ebből kellő bizonyítékot kaptam, hogy nem a legjobb ötlet a vásárolt szőlőmagolajat úgy egyáltalán bármire is használnom, najó, talán bőrápolásra lehetne.

Eszembe jutott, hogy a TESCO nagy elánnal hirdeti az áru visszaváltási lehetőséget, legyen bármi is az indokod. Igy hát másnap be is mentem a közeli áruházba, ami ráadásul nem ugyanaz volt, mint ahol a szőlőmagolajat vásároltam. Ennek ellenére, 2 perc adminisztráció 1 kérdés megválaszolása („Cserélni akarja másikra?” és 2 aláírás múlva már vissza is kaptam a pénzemet.

Take home messages: ne használj szőlőmagolajat, kételkedj, tájékozódj megbízható forrásból, a TESCO tartja, amit ígér

Kategóriák
Blog

Élvezd a folyamatot

A mai poszt ötletének megszületése eléggé érdekes. Ismét egy közösségia média „válságomat” élem, erről többször beszéltünk már az Agyvihar podcastben és itt a blogon is írtam már róla. Most kivételesen a Facebook az, ahol – még – fent vagyok, ide szoktam főként az általam elkészített és elfogyasztott ételek fotóit megosztani mélyebb filozófiai és politikai, társadalompolitikai gondolataimmal együtt.

Általában hétvégén szoktam „komolyabb” főzőcskézést művelni. Élvezem, mert kikapcsol, jó látni, ahogy alapanyagokból egy új dolog születik és itt egy egész jó párhuzam is húzható az eredeti szakmámmal. A (magisztrális) gyógyszerkészítés és a főzés nagyban hasonlít egymáshoz, a lejátszódó kémiai folyamatok – milyen meglepő – hasonlóak vagy épp ugyanazok (pl. emulgeálás).

Egy kis magyarázat: mi az a magitsztrális gyógyszerkészítés? Tudod, mikor bemész a (leggyakrabban bőrgyógyászati) recepteddel a patikába, majd közlik, hogy ez holnapra lesz kész, de szerencsés esetben a gyógyszerész elvonul hátra, kever-kavar, majd kijön egy fehér tégellyel a kezében.

Úgy két hete hétközben hétköznap készítettem egy rizottót, ami annyira jó lett, hogy még csak fotó sem készült róla. És Facebook bejegyzés sem. Mert már akkor tudtam, hogy a tökéletes rizottómhoz vezető útról egy bejegyzést akarok írni. Mi több: élvezni akartam az ízeket, mintsem a tökéletes fotó és poszt elkészítésével hagyni kihűlni az ételt.

A tökéletes rizottó

Így készülTalán 6-7 éve lehetett, amikor Szicílián jártam és volt szerencsém megkóstolni egy helyi jellegzetességet az arancinit. Annyira ízlett, hogy megpróbáltam reprodukálni, ami elsőre csúfos kudarcot vallott. Aztán két éve rátaláltam a Streetkitchen receptjére, aminek utasításai alapján már sikerült nagyon jó arancinit készíteni.

Ebben a receptben Fördős Zé enyhe túlzással a tökéletes rizottó receptjét is megosztja, hiszen ez az arancini egyik alapja. És tényleg: ha jó a rizottó, az arancini is jó eséllyel sikerül úgy, ahogyan azt Szicílián is készítik.

Tonhalas rizottóBár minden utasítást pontosan betartottam már az első alkalommal, a tökéletes rizottó még váratott magára. Szakmámból adódóan nem esik nehezemre a receptúra követése, sőt: mivel a gyógyszerkészítésnél komoly a felelősség (arányok, mennyiségek, készítés módja), egy-egy apró eltérés akár egészségkárosító következményekkel is járhat, míg az ételnél max nem sikerül jól és az egész a kukában végzi.

Sokáig ez a precíz recepthez ragaszkodás tartott vissza attól, hogy kísérletezzek, saját körülményeimhez igazítsam a metódusokat (ugye egy otthoni konyha sem standardizált, ellentétben egy gyógyszertári laboratóriummal).

Persze rizottóról rizottóra lehetett érezni a fejlődést, eddig szinte mindegyik rizottóm másképp sikerült. Egyszer például sikerült szerencsétlenül kiválasztani egy rossz alapanyagot (rizs), melyből többszöri próbálkozásra sem sikerült élvezhető rizottót készíteni.

Ha már alapanyag: rizottóhoz a DESPAR arborio rizst, vagy olasz COOP arborio rizst ajánlok, bevált mindkettő, ár/érték aránya is kiváló.

Pontosan nem számoltam, hogy mennyi rizottót készítettem eddig, olyan 10 körülire saccolom. Azt tudom, hogy a kettővel ezelőtti egy kísérlet volt, az alaplé higításán változtattam és nem sikerült valami jól. Nem volt ehetetlen, de nem lett tökéletes.

Aztán jött a tizedik rizottó. Fura mód, ennek elkészítése már fejből történt, korábban rendre ott volt velem az iPad, melyről néztem a Streetkitchen videoját. Az előző kilenc rizottón megtapasztalt hibákat kijavítottam. A hagymát kellően apróra vágtam, majd olajban csak óvatosan „üvegesítettem”, egyáltalán nem pirult meg. A rizst kicsit tovább mostam, áztattam, szintén csak óvatosan pirítottam üvegesre. Az alaplénél kipróbáltam egy köztes higítást, sem a leveskocka dobozán javasolt nem vált be, sem az általam túlhigított változat, így gondoltam megfelezem a különbséget. Néha túl nagy lángon folyt a „rotyogtatás”, így hamarabb elpárolgott a lé, minthogy a rizsszemek fel tudták volna venni, most alacsonyabb lángon végeztem a folyamatot. Eltértem a recepttől, nem ragaszkodtam az alaplé három részletben hozzáadásához, hanem elsődlegesen azt figyeltem, hogy mindig épp csak elfedje a lé a szemeket. Lett 4-5 kör alaplé hozzáadás, nem baj! Aztán múltkor jó ötletnek találtam minimális reszelt parmezánt menet közben a rizottóhoz adni, így most is megtörtént a harmadik kör után. Az utolsó körben pedig vajat is tettem, hogy szép krémes legyen. Majd pihentettem egy kicsit az egészet.

Minden receptben azt utálom, mikor megfoghatatlan mértékegységeket használnak: egy csipetnyit, egy csapott kanálnyit, éppen csak, kicsit, stb… Ha megfigyeled én most pontosan így meséltem a tökéletes rizottóm elkészítéséről, fura. Közben pedig rájössz, hogy azért, mert nem lehet egzakt módon leírni a pontos, egyéni, a sikerhez vezető megoldások receptjét. Csak támpontokat.

A folyamat a lényeg

Itt jön képbe a fontos tapasztalás: ne a végeredményt nézd, hanem élvezd a folyamatot. Persze ez nem vígasz akkor, mikor épp nem sikerült, jelen esetben a rizottót jól elkészíteni. Tény, hogy a folyamat élvezete, a folyamat fontossága utólag nyer csak értelmet. Nekem 10 alkalommal kellett ugyanazt az ételt elkészítenem, hogy azt mondjam rá: ez számomra tökéletes.

Kellő alaptudással a tíz alkalom lehet, hogy öt. A fejlődés azonban sosem állhat meg, és most citálhatnám a remek közmondásaink egyikét: gyakorlat teszi a mestert. És tényleg.

TortillaVegyünk egy másik ételt: guacamole. Már készültem feladni, többször lett „szódával elmegy” kategória, mint legalább jó. Nem számoltam hányadik alkalommal, de egyszer csak sikerült eltalálni az arányokat, a hagyma mennyiségét, a textúra durvaságát, a lime mennyiségét, az ízesítést. Pedig itt is mindig a megadott recept szerint haladtam, de talán túlságosan is ragaszkodtam hozzá. Amint elkezdtem kísérletezni, összeállt az egész, a gyakorlással kialakultak az arányok, amit már fejből is tudok és immár reprodukálható.

LazacVagy ott van a lazacom. Szerintem vagy 20 alkalommal megnéztem Gordon Ramsay és más séfek YouTube videóit, ahol bemutatják, hogyan kell lazacszeletet sütni. Bőröset vagy filét, ki melyiket. Mondjuk ez annyiból kivétel, hogy már az első alkalommal is finomra sikerült, de tegnap itt is sikerült szintet lépnem. Olyan finom kérget kapott, hogy még most is összecsordul a nyál a számban. A lazacom elkészítésében sokat segített egy rutin bevezetése: szombatonként igyekszem mindig készíteni. Megint egy rendszeresség és egy folyamat ami kirajzolódik, minden egyes alkalommal valami más, másképp készül kicsit minden egyes szelet.

Gyors sikerek

Úgy korrekt, ha csak magamról állapítom meg, de beszélgetve másokkal hamar kiderül, más is szenved abban a talán korunk betegségének is nevezhető kórban, hogy azonnali, gyors sikerre, eredményre vágyik mindenki. Oly annyira, hogy képesek vagyunk csak a végeredményt nézni és az oda vezető útról megfeledkezni. Pedig visszagondolva nem a tökéletes rizottó elfogyasztása, vagy a tökéletes lazac elfogyasztása volt az igazi élmény. Sokkal inkább az egész folyamat, ahogyan végre eljutottam a tökéletes(nek hitt) végtermékhez.

Sokszor belelkesedek, elkezdek új dolgokat, belevágok projektekbe, majd mikor nem jönnek a sikerek, tovább állok, új élmények után kutatva. Miért? Mert eddig nem a folyamatra, hanem csak a végeredményre koncentráltam. Gyors sikert vártam, tökéletes végeredményt, egyből, azonnal! Ami már önmagában is abaszurd elvárás!

Legyen szó zenéről, főzésről, rajzolásról, fotózásról, párkapcsolatról, kertészkedésről, egészséges táplálkozásról, sportolásról.

Elmentem futni: miért nem fogytam egyből 5 kilót? Nem is megyek holnap, ennek semmi látszatja…

Elültettem a paradicsomot: miért nem kelt még ki? Mikor fog már teremni? Inkább veszek azonnal a boltban.

És sorolhatnám…

Mi (lehet) a megoldás?

Nekem sokat segítenek ezeknek a folyamatoknak, jelenségeknek, érzelmeknek a megértésében, észrevételében, hogy egy kvázi utazásnak próbálom felfogni a mindennapokat, ahol mindig valami új vár. Persze jó, ha ezt egy rendszerbe is belerakom. Egyéni fejlődésemben például nagy szerepet játszik, hogy az Agyvihar podcast kapcsán rengeteg új produktivitási, életviteli módszerrel találkozom, melyet az adásokban ki is beszélünk, megnézzük mi az ami működik/működhet és mi az ami nem.

A GTD módszer segít mindig összeszedetten gondolkodni, mikor mi a következő lépés, mit kell tennem az eredmény érdekében. Ugyanakkor látom a folyamatot, tervezéskor összeszedem minden várható lépését, látom a lehetőségeket, akadályokat, buktatókat, mire kell ügyelni, min kell változtatni.

Aztán segít például a meditációval való ismerkedésem, az, hogy jobban figyelek magamra, mit, hogyan élek meg, mi milyen érzést vált ki belőlem.

És ott van a rendszeresség: a hagyományos értelemben vett sütés-főzés nekem azért jó segítség a folyamat fontosságának felismerésében, mert tökéletesen példázza, hogy nem sikerülhet minden elsőre, nem kaphatunk instant sikert. Persze kell egy belső mozgatórugó is, mely mindig jobb teljesítményre sarkall és kísérletező kedv, hogy ne váljon unalmassá a folyamat vagy csak szimplán a határaink feszegetése miatt.

Kategóriák
Blog

Robi duzzog

Igaz, még lógok a párizsi beszámolóval, de ma muszáj billentyűzetet ragadnom. Most, hogy Tepi ismét duzzogott, így a hét közepén velem is történt ma ez meg az.

A helyszín: vidéki, turizmusból élő kisváros szupermarketje

A szereplők:

  • Robi – saját maga, úgynevezett európai gondolkodásmódú blogger
  • Idióta Suzukis – extrabantos átlagmagyar
  • Pénztáros 1 – „Hát ez nem érti mit mondok…” és „De én sem értem ő mint mond…”
  • Pénztáros 2 – „Hát, de majd, nem? Na!” helyeslő
  • Eladó – a megerősítő és „Hiába mondja nem értem, nem érti?!”
  • Külföldi vevő 1 – mint zavaró tényező 1
  • Külföldi vevő 2 – mint zavaró tényező 2
  • Magyar vevők – mint bólogató panaszládák

Első jelenet

Robi megérkezik a szupermarket parkolójába. Figyelve a jobbkézszabály betartására a parkoló egy távolabbi szegletét célozza meg, ahol sok szabad hely van. Folyamatos vezetéstechnikai továbbképzések és a józan ész hatására előnyben részesíti a hátrafelé parkolást a majdani gördülékenyebb távozás érdekében. A tolatás manőver megkezdése előtt a párhuzamos parkolás érdekében a rendelkezésre álló útfelületet kihasználja és kb. 45 fokos szögből indítja a tolatást, ezzel a környezetében – előzetes körültekintés alapján – senkit nem akadályoz a tovább haladásban. Bár az irányjelző használatát elmulasztja, a tolatólámpa és a gépjármű helyzete félreérthetetlen utalás a tolatva parkolásra. Megérkezik – parkolókban szokatlanul nagy tempóban – egy 15 év körüli esztergomi gyártású gépjármű, benne az Idióta Suzukissal és kiscsaládjával. Mutogat. Felháborodik, hogy mit parkolok én ott és miért így és különbenis. JOGA VAN! 

Második jelenet

Színre lép Külföldi vevő 1, aki németajkú. Ebben a kisvárosban éveken át nyaraltak-teleltek, gyógyultak a kelet- és nyugatnémet állampolgárok, sok Loncsár palota épült fel az általuk ide lapátolt kemény valutából, már az „átkosban” is. Ezt csak azért tartom fontosnak megemlíteni, mert úgymond volt idő elsajátítani a nyelvet, legalább konyha szinten: „Gút a vettter ugye?”

Ez az átkozott Külföldi vevő 1 németül érdeklődik egy termék iránt az Eladótól. Pechjére válaszként csak annyit kap: „Hiába mondja nem értem, nem érti?!”. Lesajnálóan legyint és továbbhalad.

Harmadik jelenet

Már megint ezek a gaz külföldiek, nincs jobb dolguk, mint nálunk költeni az Eurót, persze sokkal jobban járnak, mert szar a Forint, rohadjanak meg. A pénztárban fizetni akar Külföldi vevő 2. Pechjére vett egy lekváros buktát, amiből létezik ugyanolyan külcsínnyel csokis fajta is. Pénztáros 1 bekérdez: „Lekváros vagy csokis?”. Külföldi vevő 2 néz bambán. Pénztáros 1 ismét bekérdez, most már lassan, úgy biztosan megérti: „Lekváros vagy csokis? Nem mindegy a kódja!”. Tudjátok, leltár, miegymás, ugye nemzeti sport a lopás, szóval érthető az aggodalom. Majd konstatálja: „Hát ez nem érti mit mondok…” majd Pénztáros 2-höz fordulva, gúnyosan: „De én sem értem ő mint mond…”

Pénztáros 2 a szakszervezeteket megszégyenítő kollegiális együttérzéssel közli, hogy bizony ez nekik nem feladatuk, hogy megértsék – ismétlem, évek óta turizmusból élő/élni akaró kisvárosban – a Külföldi vevő 2-t: „Hát, de majd, nem? Na!”

Közben megérkezik Eladó is a színre és így már hárman kárálnak és fejezik ki nemtetszésüket az értetlen Külföldi vevő 1 és Külföldi vevő 2 kapcsán. Persze vannak a boltban Magyar vevők akik meglepetésemre szépen beállnak a fikazuhatag sorába és csak bólogatnak, együttéreznek.

Na, Béláim!

Nem megyek most bele bővebb konklúzióba, viszont elmondom a saját „policy”-m (igen, direkt használok angol kifejezést) az ilyen esetekre.

Bár büszkék lehetünk több mint 1000 éves múltunkra, mára Európa szégyenpadján ülő, súlytalan ellenben nagyképű és arogáns nemzet vagyunk egy olyan – amúgy csodaszép – nyelvvel, melyet a világon rajtunk magyarokon kívül senki nem ért meg.

Ebből két dolog következik: az egyik, hogy a már-már közös nevezőnek mondható angol nyelv tudása mára szerintem nélkülözhetetlenné vált, legalább angolul hasznos lenne gagyogni valamit. Mindenkinek. Vagy legalább németül, ha már éveken át jártak erre a településre. A másik: nem várható el külföldiektől, hogy ezt a nem túl egyszerű nyelvet bármilyen szinten is beszéljék. Pontosabban a policy-m tartalmaz egy kitételt, amit kvázi „elvárok” én is, még magammal szemben is külföldön: legalább egy napszaknak megfelelő üdvözlést és a köszönöm megfelelőjét az adott ország nyelvén. Értékelni fogják mindenhol!

Országimázs, at it’s its best. Az.

(az irónia bár bújtatott, de része az írásnak)

Kategóriák
Blog

A héten Párizsban vagyok

A héten Párizsban vagyok, a divat fővárosában.

Párom Niki megnyerte a cégnél az értékesítési versenyt, ő lett az országban a legjobb, így a jutalma egy párizsi díjátadón való résztvétel és pár nap Párizsban. Hogy én hogy kerülök ide? Egy kísérő szintén jöhet, YAY!

Az indulás

Választhattunk, hogy melyik AirFrance járattal akarunk jönni és hazautazni. Úgy gondoltuk, hogy használjuk ki a lehető legjobban a rendelkezésre álló időt, így a legkorábbi indulást és a legkésőbbi hazautat választottuk, a hivatalos programot így 2 extra nappal megtoldva.

A budapesti indulás kedd reggel 6:30-kor volt, ami azt jelenti, hogy otthonról – figyelembe véve a checkin és boarding időket – hajnali 2:30-kor el kellett indulnunk. Nem gondoltuk ezt át rendesen…alvás nélkül vágtunk neki a túrának, ami igazából nekem volt jó kis kihívás, mert én vezettem, Niki szépen húzta a lóbőrt mellettem.

A már megszokott (jó, ez így nagyképű, évente jó, ha egyszer repülünk) Európa parkolóban tettük le a verdát, őrzött, kivisznek a reptérre, udvariasak és az ára is jó.

Otthon megcsináltam az online check int, aminek a helyszínen nem sok előnyét láttam, mert ugyanúgy sorba álltunk be…mígnem, mikor a célhoz közeledve elővettem a kinyomtatott boarding passt és egy személyzethez tartozó hölgy szólt, hogy nyugodtan menjünk át az üres sorba, mert mi ott is feladhatjuk a csomagot – ezt mondjuk semmi nem jelezte.

Budapest - ParisA Budapest Airport SkyCourt Lounge-ba bejutás nem volt túl egyszerű, indult pár fapados járat is külföldön dolgozó magyarokkal, így sokan voltunk. Ezt onnan tudom, hogy eléggé szomorú látvány volt a sok párosával sorba álló, akik a „cél” előtt aztán hosszú búcsút vettek és egyikőjük visszafordult – kihasználtak minden percet. Rögtön a bejutás után viszont Európa legagresszívabb sales emberei fogadtak minket, a korábbi CitiLife hiénák most már Erste hiénák és egy NEM, nekik nem válasz. Irtó rossz reklám ez mind a bank(ok)nak, mind pedig a reptérnek – szerintem.

Emlékszel arra a kísérletre fizika órán, mikor az üveglapra szórt vaspor (akkor még fóliás írásvetítőn szemléltetve) a mágnes hatására (vagy épp tekercsben keletkezett indukció hatására) egy-egy pontba rendeződött? Na, pontosan ugyanez a jelenség játszódik le a mai napig a beszálló kapu megnyitásakor…amit nem értek: repülő úgy még fel nem szállt, hogy kapunál időben várakozó embert otthagyott volna. A repülőn helyjegyek vannak. Nem úgy, mint az InterCity-n, hogy gyakorlatilag oda ülsz, ahová akarsz, hanem tényleg! Ennek ellenére kapu nyitáskor úgy tülekednek az emberek, mintha nem lenne holnap…

A repülés

Valahol EurópábanEgy viszonylag kicsi Airbus géppel mentünk, ami AirFrance létére eléggé szolíd volt…a felszolgált étel-ital szintúgy, egy hideg csokis bucit kaptunk, hasonló, mint ami a Lidlben kapható, csak nem volt olyan finom. Az utolsó előtti sorban ültünk, mögöttünk már csak egy francia és egy amerikai srác ült, megörültünk, úgy tűnt, hogy csendes utunk lesz és tudunk alduni.

Nem így lett. Az amerikai srác elmondása szerint is és a mi tapasztalatunk alapján is rengeteget szeret beszélni, épp egy Kelet-európapai körútról jött és azt ecsetelte egész úton, hogy mi milyen „csórók” vagyunk, mekkora az olcsóság itt. A legfájóbb pont az volt, mikor a budapesti fürdőkről és szórakozóhelyekről mesélt, hogy szinte csak külföldiekkel volt tele, mert mint megtudta: „locals can’t afford it”. Hát igen…csórók vagyunk, akárhonnan is nézzük. Aztán témát váltottak és elkezdtek autókról beszélni, a ránézésre 30-35 éves srácoknak már több autója volt életében, mint nekem amennyi ingem – nem túlzok. A francia srác valamiféle katona volt, ahogy kivettem a sztoriból, az amerikai srác pedig mentős, mentőtiszt, piszok jó fizetéssel – ezt megbeszélték.

A repülő közönsége kb 20% magyar, 70% amerikai nyugdíjas turista és 10% francia összetételű volt, így meglepett a leszálláskori taps a gép első feléből (ez magyar és ha jól tudom olasz szokás). Az amerikai pár előttünk nézett is ki a fejéből, hogy mi történik épp.

A Charles de Gaulle reptér egy óriási komplexum iszonyatosan jól ellátva tömegközlekedéssel. Nem tudom a pontos méreteket, de így kb 6x Ferihegy Liszt Ferenc reptér. És most csak a 2-es terminálról beszélek.

Roissybus

Utazás előtt próbáltunk azért felkészülni, például abból, miként jutunk be a reptérről a belvárosba, az Opera környékére, ahol a szállásunk van. A cégnél a RER-t ajánlották, ami HÉV szerű eszköz, közvetlen megállóval a reptéren. Épp indulás előtt fedeztem fel, hogy van egy árban kb. ugyanolyan, ellenben sokkal kényelmesebbnek tűnő megoldás: Roissybus néven működtetett szolgáltatás, mely a reptérről szállít utasokat direktben az Operához. Remek! 11€ / fő és csak egy hátránya van: 60-70 perc a menetidő. Mivel tudtuk, hogy a szobánk még nem lesz készen 11 órakor (csak délután 2-3 fele), így nem bántuk a hosszabb utazást, sőt, bíztunk benne, hogy még városnézés is lesz belőle. Lett. Ja, a buszon ingyenes és stabil WiFi volt.

Paris Marriott Opera Ambassador Hotel

AmbassadorA szálloda pár perc sétára van az Operától, a borsos ára alapján eléggé impozáns épületre és szolgáltatásra számítottunk. Igaz még csak 1 nap telt el, de maradjunk annyiban: ár/érték arányban jobbat vártam.

FolyosóA szobánk a hetedik emeleten van, most látom csak, hogy ez tényleg a manzárd rész – ezen poénkodtunk, mikor jöttünk az utcán, hogy biztos ott lesz a szobánk. A szoba kicsit kicsi, a fürdő szintén, ablak biztonsági okokból csak résnyire nyitható, így a fürdés utáni pára kiszellőztetése kicsit necces. De amúgy szép, meg minden.

Mivel most Niki gyárlátogatáson van – ahova én nem mehettem, hiába vagyok ugyanannak a cégnek az alkalmazottja -, itthon szépen egy szál gatyában írom ezt a posztot. Mivel láttam az ólálkodó szobaasszonyt, kitettem az ajtóra a „privacy please” táblát, amúgy sem akartunk takarítást kérni. Valószínűleg mostanra ért ide, mert csörög a telefon, felkapom: „Hello, housekeeping service!”…elmagyaráztam neki, hogy köszi, nem kérek. Aztán most azon agyalok, mit nem értett a táblából? Mi van, ha például alszok? Úgy, mint tegnap.

16443 lépés Párizsba(n)

MetroA szobánkat leghamarabb délután 1 órára, de maximum délután 3 órára ígérték, így a csomagjainkat letettük az erre kijelölt helyre és nyakunkba vettük a várost. A repülőúton elkövetett felületes alvás ellenére nagy lendülettel indultunk el a közeli helyek felfedezésére. Természetesen az útvonaltervezők metrót javasolnak mindenhez, de tömegközlekedésben kevéssé fejlett országból érkezvén, „mit nekünk 1.2km, az itt van egy köpésre!” felkiáltással – és némileg biztonsági megfontolásból is – gyalogos közlekedést preferáltuk.

PyramideA Louvre 20 perc séta, fotózás nélkül 15 perc. Szóval tényleg nincs messze, ilyen szempontból nagyon jó helyen van a szálloda. Az már gyorsan feltűnt, hogy iszonyú elegáns mindenki, de főként a férfiak. A business casual minden formájától elkezdve a teljes öltönyig minden megtalálható. A városnak ez a része tele van bankokkal irodákkal – amit a feliratokból leszűrtünk -, az itt dolgozók pedig ebédidőben kiözönlenek a környező – otthon nálunk hipszternek mondott – éttermekbe, bárokba, burgerezőkbe. Mamie BurgerKövettük a jól bevált módszert: ott eszünk, ahol akár még sorban is állnak. Így esett a választás a Mamie Burger nevű helyre, ahol iszonyat jó „kézműves” burger menüt ettünk. A hely érdekessége volt, hogy egy kütyüt adtak, ami ha vibrált/villogott, akkor ezzel jelezték, hogy kész van a rendelésed és odamehettél a pulthoz, hogy elhozd – újragondolt self service, fizetés rendeléskor a kasszánál.

LouvreAz ebéd előtt amúgy megvolt Louvre oda meg vissza, mert bíztunk benne, hogy mégis elkészül 1 órára a szobánk, szóval visszajöttünk a szállodába, majd hulla fáradtan leültünk a lobbyba, és latolgattuk az életbenmaradási esélyeinket, mivel még nem volt kész a szoba, talán még egy óra. Ekkor jött az ötlet: együnk!

BoulevardEbéd után aztán másik útvonalon jöttünk, próbáltam úgy navigálni, hogy mindig minél több mindent lássunk. Kettő óra. A szobánk már valószínűleg készen van, de inkább elmentünk még egy kisebb körre a Haussman Boulevard-on, ami valahol az budapesti Andrássy út és a Ferenc-József-Erzsébet-Margit körút között van feelingben, viszont sokkal-sokkal tisztább.

Apropó tisztaság: az utak középről kifelé lejtenek, ez eddig nem újdonság. Az már inkább, hogy amerre jártunk mindenhol azt láttuk, hogy csordogál a víz, van ahol munkás sepri tovább a vízzel itatott koszt, szemetet. Aztán egy helyen elcsíptük, hogy ez nem véletlen, hanem beépített nyílásokból folyik ki a víz időközönként, így tisztítva az utcát, pontosabban a széleit, ahol a legtöbb kosz összegyűlik. Ügyes.

TaverneJa, és mindenki iszonyatosan elegáns, mondtam már? Kutyaürülékkel elvétve találkozunk, igaz kutyával is. Lehet, hogy parkokba viszik őket inkább, vagy itt a belvárosban nem tartanak annyit – ami logikus lenne.

Mondjuk az is feltűnő, hogy olyan kimondottan sok ember sincsen. Forgalom se nagyon, vagy valahogy jobban eloszlik. Egyik dolog amit megfigyeltem, hogy egyirányú nagyon sok nagy, széles sugárút is, így talán kisebb egy-egy utcán a terhelés?

16443 lépésA 16443 lépés után három óra körül végre átvettük a szobánkat. Azért tudom ilyen pontosan, mert pont az utazás előtt érkezett meg az új Xiaomi MiBand 1S okoskarkötőm, mivel a korábbit elhagytam. Ebben a 16443 lépésben azért benne van még a budapesti reptéren megtett pár száz méter, de nagy része az érkezés napján, Párizsban megtett lépteket takarja. 11.3km-nek felel meg.

EiffelKözel 36 óra ébrenlét és ekkora séta megtette a hatását: „Egy kicsit dőljünk le, aztán megyünk újból sétálni, jó?” – ebből az lett, hogy éjjel 10 órakor (közel 7 óra alvás után) ébredtünk, majd eldöntöttük, hogy inkább másnap folytatjuk. Az ablakon kinézve az éjszakai Párizs pazar látványa fogadott minket, az Eiffel-torony fényjátéka.

Folytatjuk!

Kategóriák
Blog

A NER közelgő bukása és Latin-Amerika

Ennek a blognak a hasábjain tudatosan kerültem a politikai témájú posztokat. Néha beismerem, hogy ez komoly nehézséget okozott és egy-egy irónikus utalás azért belecsúszott.

Ne félj, most sem fogok politizálni, azonban két cikket ajánlok a figyelmedbe, melyek szólok előre, nagyon hosszúak, ellenben kimondottan érdemes elolvasni.

Az egész 2014. szeptemberében kezdődött, akkor olvastam először ezeket a cikkeket. Sokkoló volt, de akkor valamiért mégis olyan utópisztikusnak és a szokásos „ellenzéki nyavajgásnak” tűnt.

Tegnap újból elővettem ezt a két cikket és „elolvastam” vezetés közben.

Eltelt másfél év, történt ez meg az. Például az egyik cikkből ez a rész konkrétan megelevenedni látszik:

„Magyarországon még nem sikerült egy ilyen jól működő, a hírműsoroktól a telenovelákig egy politikai célt szolgáló, nyomtatásban, tévében és az interneten egyszerre támadó médiabirodalmat összerakni, de egész biztos, hogy nem az akarat hiányzik hozzá, csak legfeljebb a tehetség. Ha ez egyszer sikerül, onnantól kezdve az aktuális magyar miniszterelnök elalvás előtt rendszeresen azon fog gondolkodni, hogy vajon ő az ország leghatalmasabb embere, vagy a hatalmas médiacég vezetője.”

Aztán például itt van ez a rész a másik cikkből:

„Mit tudott volna megvalósítani céljaiból a NER a fenti külföldi tőkeforrások nélkül? A magyar gazdaság 2010 és 2013 között még úgyis az elmúlt két évtized legalacsonyabb beruházási szintjét produkálta, hogy a három év alatt a GDP 10 (!) százalékát meghaladó EU támogatás érkezett az országba. Hány járda-, út-, és köztér-felújítás, óvoda- és iskola modernizáció vagy egészségügyi fejlesztés történt volna Magyarországon, ha nincsenek ezek az EU-pénzek? És miből finanszírozta volna a kormány az egykulcsos adót, a devizahitel-végtörlesztést és rezsicsökkentést, ha nem lehet megcsapolni az itteni külföldi bankok, energiaszolgáltatók és telefontársaságok felhalmozott vagyonát?”

Ebbe sem sokan gondolnak bele, hogy a CSOKot, a rezsicsökkentést, a stadionokat, a nemzet gázszerelőjét, a kuvaszt a birtokon miből vinanszírozza „A Párt”…

Szóval a két cikk amit ajánlok a 444.hu egyik alrovata, blogja, ami a tldr nevet viseli. A tldr egy rövidítés, mely az angol too long, didn’t read kifejezést takarja, nagyjából annyit tesz, illetve akkor alkalmazzák, ha egy hosszú bejegyzést nem akar valaki végigolvasni és egyből az elején tömören összefoglalja a szerző az írást. Persze a tldr blog esetében ez némi iróniát hordoz.

Szánj rá időt, majd értékeld a cikkeket magadnak.

A NER közelgő bukása

Így lesz Magyarországból Latin-Amerika

Kategóriák
Blog

Toscanatrip

Ha már múltkor az igazi, eredeti parmezán hátteréről írtam, stílusos, ha ellátogatok talján földre és be is szerzek pár darabot első kézből, eredetiben.

Najó, ez így kicsit bulváros, nagynénémet jöttünk el meglátogatni a kicsit megtoldott hosszú hétvégén, március idusán.

Az utazás

Mivel a szombati napon még egy kongresszuson dolgoztam, késő délután indultunk el Toszkánába. Korábban csak egy – ajánlott – útvonal volt, Ausztrián keresztül, azonban mióta a szlovénok tartották magukat az államközi egyezményhez és a magyar féllel szemben megépítették a 2×2 sávos gyorsforgalmi utat a magyar határig, azóta Lendvánál átlépve, Muraszombat, Ljubjana, Treiszt (vagy most éppen Gorizia) érintésével gyorsabban és jobb autópályán lehet eljutni az olaszokhoz, így nekünk is a rokonainkhoz.

Első ránézésre a 15 Eurós szlovén matrica a maga 7 napjával drágábbnak tűnik az osztrák 8,8 Eurós társánál (mely 10 napos) és bizonyos körülmények között ez igaz is. Például a tipikusan 8 nap – 7 éjszaka turnusban nyaralóknak igazi kib***ás a szlovén matrica, mert kettőt kell belőle venni az „egyhetes” nyaralásra, és így máris nem versenyképes a 30 Eurós árával. Ha viszont 7 napnál rövidebb időszakra utazunk, akkor több ok miatt is megéri szlovénia felé haladni (mondjuk Budapest felől mindig szlovénia a nyerő):

  • kevesebb kilométer (nekem)
  • olcsóbb a benzin/gázolaj és minden benzinkúton azonos áron van, akár pálya, akár diszkont kút (így nincs is nagyon ilyen), ez egy szlovén állami szabály
  • gyorsabb
  • kevesebb sebességkorlátozás van, mint Ausztriában
  • jobb az autópálya minősége
  • az olasz szakasz (nekem) olcsóbb, ez hozza be az árát az osztrák matricával szemben

Munka után tehát elindultunk, összesen 1000km-t vezettem le, mindösszesen egyszer álltunk csak meg toalett miatt, egyszer pedig még a szlovén határon tankolni. Az út ilyenkor tavasszal nem túl zsúfolt, még a nagyvárosok körül sem volt forgalom, igaz szombati nap miatt a kamionok nagy része sem közlekedett.

Ajánlom amúgy a délutáni indulást, éjszakai vezetést, sokkal egyenletesebb, kiszámíthatóbb.

Ser22:45-re meg is érkeztünk, rövid beszélgetés és egy welcome drink után azonban nyomás aludni, mert másnap korán indultunk, igaz két irányba: édesanyám és nagynéném San Remoba a virágkarneválra (elmondás alapján hasonló, mint a Debreceni Virágkarnevál), mi pedig unokatesómmal és párjával Abetonéba síelni.

Abetone, ahol egyszer már elázott a pálya a szemem előtt…

Az úgy volt, hogy 2009-ben már egyszer tettünk egy próbálkozást arra, hogy Abetone sípályáit megízleljük. Szakadó hóesésben, a hókotró mögött tudtunk csak felmenni a pálya mellett található szállásunkhoz, este 10 óra fele oda is értünk, majd mire kezdtünk bepakolni az autóból, olyan 22:30 és 23:00 között, történt valami fura: a korábbi szakadó hó átváltott esőbe és egy brutális melegfront kíséretében (ez 2009.12.21-23. között volt, otthon ez extrém meleg Karácsonyban nyilvánult meg) a szemünk láttára olvadt el az összes hó a környéken, illetve lett inkább vízisíre emlékeztető a pálya. Nem sikerült tehát akkor síelnünk, de a mai nap végre eljutottam és kipróbálhattam a terepet.

Abetone panorámaKödSzerencsénk persze most sem volt, mert a brutális erősségű szél és a kb 2m látótávolság erősen megnehezített a síelést a pályákon, csak a lenti szakaszok voltak élvezhetőek, de ahhoz meg halálfélelemmel párosult fenti szakaszt is le kellett küzdeni. Amúgy most nem túlzok, két alkalommal el is estem, mert teljesen elvesztettem a tájékozódó képességemet, az erős szél miatt nem éreztem a saját „menetszelem”, míg a köd miatt pedig nem láttam a tereptárgyak mozgását. Azt éreztem, hogy egy helyben állok a pálya szélén, közben pedig csúsztam lefelé a lejtőn…ijesztő volt!

LiftA hó amúgy kifogástalan volt és a pályák is jól gondozottak, nem buckásak, kellően hosszú pályákkal és ami fontosabb, eloszlik rajtuk jól a tömeg.

Ebédidőben betértünk a Zeno nevű pálya tetején található „hüttébe”, ahol egy jót ebédeltünk. Majd kicsit itt is ragadtunk és később a távozás mellett döntöttünk, mert így nem volt élvezhető a síelés. Majd legközelebb.

VitellinoA kb. két órás út után itthon Giuseppe frankó vacsorát varázsolt kb 15 perc alatt, penne, házi készítésű raguval, parmezánnal, majd fiatal marhából két szelet vékony hús előbb olaj nélkül megsütve, majd a sütés vége fele kis olívaolajjal átitatva, hozzá saláta, paradicsom, vörösbor.

Hétfő, irány a bolt!

A vásárlói kosárBarillaA rokonlátogatáson túl nem elhanyagolható cél volt a minőségi alapanyagok beszerzése a konyhába. Cipőt a cipésztől, olasz kaját Olaszországból – tartja az ősi mondás.

Barilla 500g-os tésztákat kifejezetten ide jövök ki vásárolni, mivel 0,77€-ba kerül (akciósan ~0,55€), ami otthon eléri a közel 1,8€ (kedvezőbb áron 1,58€) árat. Vagy például az Aperol, melyből 1l kerül annyiba, mint otthon a 0,7l akciósan. Hasonló a helyzet a hozzávaló ragukkal, a parmezánnal és még sorolhatnám.

Vettem pár kifejezetten toszkán terméket is, mint pl. Chianti bort és Fiorentine sütit.

Most, hogy készítem ezt a bejegyzést, kicsit jobban utánanéztem hazai áraknak, igaz csak a neten tájékozódva. Azt kell mondjam, iszonyat lehúzás megy, ami valahol érthető: van egy komoly szállítási költség – nagy tételnél ez ugye oszlik -, illetve ki kell termelni a stadionok árát adó formájában. Vettem pontosan ilyen balzsamecetet, oké, akciósan 1,45€-ért, de az eredeti ára is 2,9€ volt. Itthon mennyi az ára? 4,15€…nem tudom, hogy én mennyiért adnám…

Újabb este újabb vacsi

Pasta Frutti di MareEzúttal tengeri herkentyűk uralták a menüt, előétel, első fogás és főfogás esetén is. A főfogással már éppen végeztem, mikor eszembe jutott: nem csináltam róla fotót. Így csak szóban: fritto misto.

WiFi hálózatok

A szomszédos házakban eléggé elterjedtek a WiFi hálózatok, így a mi hálózatunk folyamatosan problémákba ütközött. No, meg az internet kapcsolat sem volt a legjobb, így rászántam egy napot, hogy rendbe tegyem a dolgokat. Egész napos tesztelés, csatornaváltás, konfigurálás…a végeredmény nem lett sokkal jobb, a kifizetett 7Mbit/sec helyett volt, amikor csak 0.4Mbit/sec sebességgel csorgott az adat…

Pane pomodoroTermészetesen a mai kaja sem maradhat el, poénból mondtam Giuseppének, hogy ennék pane pomodorót, azaz paradicsomos kenyeret…mire kettőt fordultam, már készült is.

Utolsó nap, vásár és indulás

Mercato di Ponsacco Szerdai napon Ponsacco városában volt vásár, így ellátogattunk oda. Ezeknek a vásároknak mindig jó hangulata van, bár az elmúlt években az áruk minősége és változatossága kicsit romlott. Nem is vásároltam semmit, de csináltam pár fotót.Mercato di Ponsacco

A vásár után egy gyors ebéd, majd indulás haza.
Készítettünk pár szendvicset mortadellával. Mercato di PonsaccoA hazafele út simán ment, bár hétköznap lévén nagyobb forgalom volt, mint odafele. A visszafele úton másik irányt választottam, nem Goriziánál mentem át Szlovéniába, hanem Trieszt felől. Ljubjana környékén egyszer csak hirtelen besötétedett és iszonyat erős széllökések között haladtunk szolíd tempóban. Lenti körzetében találkoztunk úgy 8-10 darab hatalmas szarvassal, de mivel készültem rá, nem ért meglepetésként.

 

Kategóriák
Blog

Parmigiano-Reggiano az igazi parmezán

Az van, hogy tegnap hazaértem egy hosszú és kimerítő céges meetingről, majd vacsora és kutyasétáltatás után gondoltam átlapozom a híroldalakat. Látva vezérünk újabb emberkedését, jobbnak találtam nyugisabb vizekre evezni, így jutottam el egy igazi pesto recepthez.

Maga a cikk is érdekes, és ki is fogom próbálni a pesto készítését, de a szemem mégis egy soron akadt meg a receptben:

100 gramm reszelt parmigiano  (esetleg grana padano)

Na, csapjuk fel gyorsan a lexikont wikipediát, és nézzünk csak ennek utána! Ciki, nem ciki (főleg olasz rokonokkal a családban…), én eddig nem tudtam a pontos különbségeket, csak sejtettem.

A parmezán

Az EU-n belül ha azt mondod parmezán, az egy dolgot jelent(hetne): Parmigiano-Reggiano. Ez kvázi egy védett név, szigorú kritériumoknak kell megfelelni, hogy egy kemény sajt parmezán, azaz Parmigiano-Reggiano legyen.

Mit is jelent a szó, Parmigiano-Reggiano? Parmigiano a Parma megye nevéből származtatott melléknév, azaz Párma megyei, míg a Reggiano szintén melléknévként utal egy olasz megyére, Reggio Emiliára. De ez így nem pontos, mert igazából a név az Emilia-Romagna régió területeire, megyéire (Parma megye, Reggio Emilia megye, Modena megye, Bologna megye Reno folyótól nyugatra eső része)  utal egy Lombardiai kivétellel, hiszen Mantova megyei területek is ide tartoznak.

Parmigiano-Reggiano-2Sokan a sajtok királyának is nevezik a parmezánt, mely pasztőrözetlen tehéntejből készül. Maga a gyártás is eléggé érdekes, hiszen kétféle tej keverékéből készül: a friss reggeli fejésből és az előző esti fejésből fölözött tejből. Ezt oltják be savóval majd egy másik oltóval, melyet borjak negyedik gyomrának a falából nyernek.

Apropó tehén: az sem mindegy, hogy mivel etetik a tehenet, az igazi parmezán csak olyan tehén tejéből készülhet, melyet kizárólag fűvel vagy szénával etettek.

Ezután az aludttej állagú anyagot formázzák az ismert sajttömb alakra, egy fém szorító keret segítségével, majd egy műanyag eszköz segítségével belenyomják a sajtba a Parmigiano-Reggiano nevet, a gyár számát, a gyártás évét, hónapját.

A tömbök mérete meghatározott, egy átlagos Parmigiano-Reggiano tömb 18–24 cm magas, 40–45 cm átmérőjű és 38 kg-ot nyom. A gyártási folyamat végén , de még az érlelés előtt 20-25 napig sós lében áztatják a kerék formájú tömböket, majd az érlelési időtartamtól függően osztályozzák a parmezánokat, ezeket minden esetben jelölik is a csomagoláson. A minimális érlelési idő 12 hónap, a legtovább érlelt parmezán 24 hónapos! A 12 hónap leteltekor minden egyes tömböt leellenőriznek, nincsen-e rajta repedés vagy bármilyen minőségi hiba, ezt nagyon egyszerűen óvatos ütögetéssel végzik. Ha megfelel a minőségi követelményeknek rákerül a Parmigiano-Reggiano konzorcium logója, melyet belesütnek a sajtkorong héjába. Ez a lépés kritikus és szigorú, csak az kerülhet ki logóval ellátva, mely hibátlan, azonban a teszten elbukó sajtok sem vésznek kárba: ezek külön jelölést kapnak, párhuzamos vonallal jelölik ezt a típust, és a „mezzano” elnevezést viselik. A lényeg: a vásárló számára egyértelmű legyen a jelzés, hogy milyen garantált minőséget vásárol.

A készítésről egy kis szemléltető video:

Itt pedig arról, hogy hogyan kell szakszerűen, a tradicionális módon felnyitni:

És mi van a felhasználásával?

Bármikor bármivel bármennyit – legalábbis szerintem, egyszerűen imádom!

Az viszont biztos, hogy innentől sokkal jobban figyelek a típusra, a jelekre, a minőségre.

Kategóriák
Blog

Vasárnapi zárvatartás

Ezen a szép „semjénszombaton” , 2016. február 27-én elindultam a szokásos bevásárlásra. A parkolóban már fura látvány fogadott: a helyek 3/4-e szabadon állt. Ránéztem a telefonomra, láttam a hóvégi dátumot, majd máris feleslegesnek láttam feltenni a kérdést: mi van, hogy csak ennyien vannak?

A Tesco kongott az ürességtől, a polcok roskadoztak az árutól, nem a megszokott szombat ez. Jól látszik, hogy az ország jobban teljesít, a lakói pedig tanultak korábbi pénzügyi hibáikból.

Jé, most jut eszembe, 2 hét múlva 1 éves a vasárnapi boltbezárás és még mindig nem tettük túl magunkat rajta…

Ami korábban közel egy órát vett igénybe, azt most durván 30 perc alatt el tudtam intézni. Az önkiszolgáló pénztárnál sem volt tülekedés, így az ott szolgálatot teljesítő, kb 55-60 év körüli hölgynek is volt ideje Józsival, a szintén 55-60 év körüli polcfeltöltővel kicsit diskurálnia.

A következő beszélgetés zajlott le:

– Na, mára végeztél?

– Igen.

– Azért jobb így, mint korábban nem?

– Hát, igen. Nem is értem az embereket…ennyi nekünk is jár nem?

– Hát ezt mondom én is mindig. Na meg hát, annakidején se volt ám ez másképp…

– Nem hát! És a mi gyerekink is felnőttek minden gond nélkül. Csakhát, tudom én ám mi van, unatkoznak az emberek, aztán járnak vásárolni.

– Úgy! Régen szombaton 12:30-kor bezárt minden, mégis volt otthon minden, a gyerekek se éheztek!

– Dehát, na…ennyi nekünk is jár. Na jól van, megyek.

– Szevasz, én még 6-ig vagyok!

Több kérdést is felvet a fenti beszélgetés, gondolatébresztőnek csak röviden foglalom össze őket és biztosan lesz benne pár megosztó, akár bántónak tűnő is, vállalom:

  • kicsit úgy érzem, fordítva üljük meg a lovat, mintha a vásárló lenne az eladóért
  • az „ennyi nekünk is jár” témakörén nincs mit vitázni, mindenkinek jár a pihenés. Csakúgy, ahogy a munkavállalás lehetősége is és biztosan jobb lenne a szájíz, ha például a munkaidőkeret intézményét szüntetik meg a vasárnapi munka helyett, így a szombati és vasárnapi pótlékok miatt megemelkedett fizetés kompenzálja a naptári pihenőrendtől való eltérést
  • anno mikor patikában dolgoztam, mi is nyitva voltunk vasárnap. Tudom mennyire szar érzés vasárnap, de még akár szombaton is dolgozni. Egy ideig bírtam, aztán úgy döntöttem, ez nekem nem jó és továbbléptem.
  • a „régen is felnőttek a gyerekek” témaköre izgalmas kérdés és nehéz rajta fogást találni. Azért megpróbálom: ha mindenki, mindenhol a régen is működő módszereket alkalmazná, még mindig lovaskocsival járnánk és védőoltások híján még mindig meghalna a csecsmők nagy százaléka, sőt, a felnőttek sem élnének 55-60 évig
  • Einstein óta tudjuk, hogy minden relatív és függ a megfigyelő helyzetétől. A boltban dolgozva, a vásárlókat (akik költéséből a dolgozó bére is „kitermelődik”) figyelve tagadhatatlan, hogy unatkozó, lézengő emberek képe tárulhat elénk és biztos, hogy van is ilyen vevő. Vallomást kell tennem: sosem mentem még unalomból boltba. Mikor unatkozom (vagy ráérek, sokan ezt összemossák, pedig nem ugyanaz), akkor inkább filmet nézek, zenét hallgatok, zenélek, olvasok, kertészkedek, kutyát sétáltatok, főzök…de még sosem kiáltottam fel: menjünk boltba!
  • mivel ismétlődő elem, térjünk vissza a nekünk jár témakörére. Iszonyatos ez az ellentét, szakadék ami a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő között van…kölcsönösen nem tisztelik egymást az emberek, irigyek egymásra, a másik zsebében turkálnak: honnan van pénze annyi mindent venni?! Széles társadalmi gond ez, ha egy széles középosztály lenne, elfogadható fizetéssel (véleményem szerint kb. nettó 250-300.000.- HUF/hó/fő), akkor ezek a kérdések sokkal kevesebbszer merülnének fel

Azon gondolkoztam, vajon hány embert érint(ett) a vasárnapi/hétvégi munka. Ha követem a fenti párbeszéd logikáját, azt is mondhatnám, hogy vajon hány ember kényelme miatt kell alkalmazkodnia a többi embernek? És kik vannak többen? A szolgáltatók vagy a vevők? Nem nehéz megtippelni.

És én – mivel voltam hasonló helyzetben, mint írtam is – továbbra sem az egyszerű melósokra haragszom, akik most örülnek, mert ennyi nekik is „jár”, sokkal inkább a rendszerre, annak kommunikációjára, árokásására és logikátlanságára.

De leginkább arra, hogy sokkal de sokkal több ember szabadságfokát korlátozza ez az idiótaság, mint amennyinek kedvez. És, ha valamilyen csoda folytán úgy alakulna, hogy a nép szavazhatna a kérdésről, majd abban elutasítja a zárvatartást, akkor a mostani helyzet kedvezményezettjei lennének iszonyú mérgesek a többségre, ahelyett, hogy azokra haragudnának, akik az egész méltatlan helyzetet az alacsony bérekkel előidézték.

„Olyan úgyse lesz, hogy mindenkinek jó!” – ezt még hozzáfűzte Józsi, mikor elköszönt.

Kategóriák
Blog

A jelszócsere és a GTD módszertan

Sokszor felmerül a kérdés, vajon milyen mélységig érdemes használni a GTD rendszert a mindennapokban és milyen elemi szintre bontott feladatokat érdemes felírni, hogy ne a fejedben kelljen őket tartani.

Ma jelszócsere napja volt nálam, OmniFocusban már korábban csináltam rá egy projektet, találóan „Jelszócsere” névvel.

Az alábbi feladatok voltak benne:

  1. Találj ki egy új jelszót!
  2. Cseréld le a céges gépen a jelszót!
  3. Cseréld le az iMacen a jelszót!
  4. Cseréld le a rMBP-n a jelszót!
  5. Cseréld le az MI-ban a jelszót!
  6. Nexon jelszót le kell cserélni?

A projekt 55 naponta ismétlődik (a cégnél 60 napos jelszó változtatási szabály van). A lista persze bővíthető, minden jelszó meghálálja, ha időnként változtatva van, illetve célszerű külön jelszómenedzser alkalmazást használni a célra és természetesen mindenhova külön jelszót.

Nincs kapkodás, nincs fejetlenség. Nincs fejvakarás, hogy akkor még hol is kell rendszeresen jelszót változtatni, ott ül minden a listában.

MI és Nexon – a munkámhoz szükséges két „alkalmazás”

Persze, a jelszókezelés metodikája egy külön egyház híveit tömöríti magába, jelen bejegyzés nem is annyira a jelszavakról, sokkal inkább a módszertanról szól.

Kategóriák
Blog

Ez volt, ez lesz 2016-ban

Az 2015-ös év egyáltalán nem a blogolásról szólt. Az egészben csak az zavar, hogy nem tudom az okát. Az idő biztosan nem az, mert annyi minden más, nem éppen fontos dologra szántam időt, hogy már-már szégyellem a RescueTime grafikonokat böngészni.

Nézzük mi valósult meg a korábbi tervekből.

2015

Ezt a visszatekintőt most nem bíztam a véletlenre, 2015. december 27-én elkezdtem már megírni, biztos ami biztos alapon. Bár ez betudható annak is, hogy talán komolyabban veszem a GTD rendszert, az apró elemekre bontást, ezáltal nem mindent az utolsó (utáni) pillanatra hagyok.

Ugye írtam tavaly, hogy számszakilag milyen poén lesz az év, mert 2-es számrendszerrel levezethető. @csibar úr épp most javított ki twitteren, hogy minden levezethető 2-es számrendszerrel és 2047 lesz majd poén. Szóval már tavaly, mikor leírtam éreztem, sántít kicsit a megfogalmazásom, de arra gondoltam poénként, hogy a 2-es számrendszer (azaz a kettő hatványai) elemei kivéve a 32-t (ezért lesz poén 2047!) 1024-ig mind megtalálhatóak, emelkedő sorrendben és csak egyszer szerepelnek.

Utazás

Svéd rally nem jött össze, pedig a 2015-ös kivételesen jó volt, hó is volt bőven. Igaz, a verseny előtti héten esett a java, előtte alig valami – ezért nem is izgultam rá nagyon a szervezésre.

London. Még mindig vár ránk…bár, ha így haladunk annyi ismerősőm, barátom lesz ott, hogy lassan nem is a város, hanem a meglátogatásuk lesz a motiváció…

Ausztriának még csak a közelébe sem értünk. Na jó, ez így nem igaz, mert sokszor akár kerülő árán is inkább arra jártunk mindketten haza, mert jobbak az utak, zöldebb a fű, miegymás.

Nyaralás, Korfu behúzva! Izgalmas volt, főként az éppen csúcsponton járó események fényében, de nem bántuk meg, itt olvashatod újra.

Aztán márciusban voltam Svájcban öcsémmel, egy élmény volt, a Comói-tó és maga Lugano is. Most látom, hogy nem blogoltam erről se. Blogoltam viszont a március 15-i hétvégémről, melyet Olaszországban töltöttem és beszereztem egy érdekes paradicsomfajtát, ami sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött ígéretet. Igaz idén a kertet is hanyagoltam.

Egészség

Egy dolog teljesült, a meki mellőzése, ami azóta is tart. Büszke vagyok az eredményre, azonban fontos megjegyezni, hogy döntően a testsúlyom csak a meki hanyagolásával nem változott. Meki helyett szendvics, péksütemény, édesség, néha-néha egy éttermi menü ami befigyelt, összességében ugyanúgy egészségtelen kaják. Az év vége fele megkívántam nagyon a hamburgert és próbáltam keresni alternatív megoldásokat a meki helyett, több kevesebb sikerrel. Pár hely annyira hipszter, hogy meg sem találtam, mondjuk lehet, hogy nem autóval kell keresgélni, hanem egy fixis bringával.

Sport terén szerencsére jó évet zártam, sikerült egy jobb menetrendre is átállni, kedden és csütörtökön járunk focizni. Kiegészítő sport továbbra sem jött össze, ez fejlesztendő terület. Igaz nyáron kicsit futkároztunk, de 4-5 alkalommal max. Aminek örülök, hogy a korábbi sérülések is elmúlni látszanak, már ami a lábamat illeti. Szerencsére csak egyszer húztam meg a bal bokaszalagjaimat, viszont sajnos több apró sérülést beszedtem a kezemre, egy-egy levágódó labda és ütközés utáni földre érkezés során. Még most is van, amelyik fáj, majd lemegyek a Hévízi-tóra, állítólag jót tesz az enyhe radioaktív sugárzása az ilyen sérülésekre.

Beszerzések

Ahogy ígértem, vásároltam egy rMBP-t, remekül szolgál. Ez volt az első SSD meghajtós gépem, imádom, hogy mennyire villámgyors. Pont ez a tapasztalás vitt rá, hogy az iMac is megkapja ezt a bővítést, került a DVD író helyére egy SSD, amit egy Fusion drive-vá gyúrtam össze. Így már ez is villámgyors, úgy érzem nem is kellene új gép egyhamar, hacsak nem retina kijelző miatt – viszont az új retinás iMacek már azért az én árérzékenységi küszöbömet is túllépik…szóval újabb fejlesztést nem tervezek ezen a fronton, pont jó így, mindenre megvan a megfelelő eszköz.

Új hangkártyát végül nem vettem, az élet átírta a terveket, olyan elegáns mozdulattal húztam ki a YNAB kategóriát, hogy csak na! Erről viszont majd később.

Analóg szintit viszont vettem, egy Korg Volca Bass és egy Korg Volca Keys virít már a kis házi studiomban, igaz keveset használom őket. Már megfordult a fejemben az eladás is, de aztán letettem róla. Van bennük valami egyediség, főleg az tetszik, hogy viszonylag nehéz ugyanazt reprodukálni velük két egymást követő alkalommal, szóval mindig valami új alakul.

Cult Of Less: elmaradt. Az év utolsó harmadában felgyorsultak az események és a listán hátra került a projekt, leginkább azért, mert szanaszét van most minden cuccom, így nehéz lenne összeszedni, mitől is akarok megválni.

Új ismeretek

Itt nem sikerült annyit haladnom, mint terveztem, például a nyelvtanulás teljesen kimaradt. Jött azonban rengeteg új infó a podcastelésnek hála, az Agyvihar adásokra való felkészülés számos új infóval gazdagított, így jutottam el pénzügyi podcastekhez, melyeket napi, heti szinten hallgatok.

Feliratkoztam a courserán is több kurzusra, egy zenei studiotechnikai képzésre és egy tárgyalástechnikaira. Pontosabban ezt a kettőt csiáltam végig, egy újabb tárgyalástechnikai folyamatban van. A zenés kurzus egy jó visszajelzés volt, hogy mennyi mindent tudok már, viszont segített kicsit rendszerbe szedni a tudásomat.

Zene

Zene terén mondhatnám teljes katasztrófának az évet. Amit elterveztem, abból nagyon kevés minden valósult meg. Nem csináltam szerzői albumot, nem csináltam remixet, de még csak dj mixeket sem. Nem érzem úgy, hogy alkotói válság lett volna, egyszerűen nem volt kedvem hozzá. Vagyis inkább türelmem nem volt hozzá.

Érdekes, hogy tavaly a GTD módszert itt is megemlítettem, akkor az agy felszabadulása, a kreativitás előretörése kapcsán. Utólag visszanézve és kicsit már előre, a GTD rendszernek azt a tulajdonságát fogom tudni kihasználni a zenében, hogy apránként, építőelemekből készítsek el valamit. Mindig abba a hibába estem, hogy egyből akartam mindent megcsinálni, egy komplett dalt, holott ez nem így működik. Pontosabban van, amikor működik, de az igazán flow élmény közeli állapotban jön csak össze, és a végeredmény akkor sem feltétlenül a legjobb. Szóval ebben van hova fejlődni, türelem, gyakorlás, kitartás, stratégia – ezeket más területre alkalmazva is érdemes elsajátítani.

Apropó GTD! Az Agyvihar podcastnek hála, kaptunk meghívót David Allen – a GTD rendszer kitalálójának – könyvbemutatójára a HVG Könyvek jóvoltából. Óriási élmény volt, igaz sok újat nem mondott.

Biznisz-munka

Azért vontam most össze ezt a két pontot, mert egyik sikertelensége következik a másik sikereiből. Az van, hogy 2015-ben ismét meghoztam egy döntést és munkahelyet váltottam: visszamentem korábbi (2005-2010) munkahelyemre, ahol egy teljesen új területen tudom kipróbálni magam. Nem mondom, hogy fájó szívvel jöttem el az előző munkahelyemről, bár a VW Golfot kicsit visszasírom…

Egy új munkahely mindig új feladatokkal, kihívásokkal jár, a májusi váltás nekem azt hozta, hogy a „biznisz” kategóriával nem tudtam foglalkozni. Szeptemberben volt egy területváltás is, ami újabb feladatokat hozott, még több munkával. A „mellékesre” már nem jutott energia. Ami fontos, sokat tanultam ebből a váltásból és tudom, melyek azok a pontok, ahol változtatnom kell a munkámban, hogy még sikeresebb és hatékonyabb legyek.

„Köldökzsinór”

Nos…mondaná a magyar. Eléggé hullámzó teljesítményt produkáltam 2015-ben ebben a napirendi pontban, ha átlagolunk mindent, akkor egy enyhe, 0.3 százalékpontos pozitív elmozdulást talán tudunk detektálni.

Egy jó pofon és felismerés volt, mikor kaptam a RescueTime alkalmazáshoz egy hónap (vagy fél év? nem is emékszem) pro előfizetést és egyben, több évre visszamenőleg tudtam nézni, mennyi időt töltök el pl. a közösségi médiában. Bámulatosan rémisztően sokat! Ekkor jött a lökés, hogy na akkor ezt most itt azonnal abbahagyjuk, Facebookról töröltem is magam. Sajnos még mindig van 2-3 kontakt, akikkel csak ezen a csatornán tudom a legjobban tartani a kapcsolatot, így visszamentem végül, ami magával hozta, hogy azért csak-csak felmegyek rá akkor is, amikor épp nem kapok üzenetet. Üzenetküldésre szerencsére a Goofy nevű app bevált, így böngészőben akár nem is szükséges megnyitnom a Zuckerberg birodalmat. Apropó czuki: hozzám is eljutott a A közösségi háló című film, ami a Facebook alapításáról szól, melynek végén és a közelmúltban kiderült pár apró elhallgatott Facebook „szolgáltatásról” egyértelműen arra az álláspontra jutottam, hogy: menekülök a felületről!

Valamiért azonban mégis él az emberben egy ősi, közösséghez tartozási vágy (a családon kívül), és vissza-vissza ránt, legyen szó bármilyen csatornáról is. Egy működő módszert találtam csak hatékonynak: folyamatosan lefordítom az „elszúrt” időt, hogy mennyi minden mást meg tudtam volna csinálni ez idő alatt, míg csak a pillanatnyi élvezetnek, a social media flownak éltem. Úgy tűnik, működik és sokkal könnyebben félre tudom tenni és helyette a fontos feladatokra koncentrálni.

A blogok nem, hogy új ruhát nem kaptak, de tartalmat is alig. Ez nem jó és zavar is.

Egyéb

A főzés és kajákkal kísérletezés is abbamardt, igaz erre kivételesen van jó mentségem: 2015. június 24-én felmondták az albérletünket és elindult egy azóta is tartó vesszőfutás. Először is meg kellett oldani 30 napon belül a kiköltözésünket. A tulajok, bár végtelenül korrektnek gondolták magukat, nem sok választási lehetőséget hagytak, 8 év eredményét kellett elhelyeznünk valahova.

Feladat: keress másik albérletet a nyár közepén egy olyan régióban, ahol eleve nincs sok albérlet, mivel mindenki szezonális kiadásban látja a lottóötöst. Mindezt spékeld meg egy nevelt, szobatiszta kutyával, akit sehol sem látnak szívesen, mert hát csak. Ha ez nem elég, közben utazz el a befizetett nyaralásodra, majd, hogy a pihenést gyorsan el tudd felejteni, a maradék 2 napban költözz ki teljesen. Megoldottuk! Igaz 3 helyen voltak a cuccaink és még most is van, ami zsákokban hever. Például a téli sapkákat sálakat továbbra sem találjuk.

Átmeneti szállásunk szüleimnél volt, akik megmentették a seggünket ebben a szituban 🙂 Történt ugyanis, hogy az új albérletbe csak 1.5 hónappal a régiből történő kiköltözés után tudunk csak beköltözni, ami vicc: a korábbi albérlet közvetlen szomszéd lakása. Ugye, hogy ugye?! Szerencsére kicsit kiegyenesedtek a dolgok, mondjuk azt kicsit fájt végignézni, hogy régi albérletbe a kiköltözésünk után majd’ 2.5 hónappal később költöztek csak be a tulajék…hagyok erre most időt.

Nade, minden jóban van valami rossz…várj, fordítva: minden rosszban van valami jó, koncentráljunk csak erre! Nikivel eldöntöttük, hogy egy közös otthon keresésébe és felépítésébe fogunk, ami az év hátralevő részére azért erősen meghatározta a mindennapjainkat és még közel sem járunk a folyamat végén.

Ingatlan.com és társai

Második otthonommá váltak az ingatlan hirdetéssel foglalkozó oldalak hasábjai, legjobb barátom a Google Maps és a Street View, a Takarnet sem ismeretlen már számomra és egy könyvre való tapasztalat gyűlt össze a hazai ingatlanügynökök lelki világáról. Családtagjaink, barátaink már csak legyintenek a „azt hiszem, megtaláltuk az igazit!” mondatra, mert minden egyes fogást komoly SWOT analízis követ, melynek eredményét már sejtheted: nincs még meg az igazi!

Szóval a sok elmaradt projekt és be nem váltott 2015. januári fogadalom, a meg nem írt blogposztok, az áthúzott YNAB büdzsék mind ennek a nem elhanyagolható ténynek köszönhetőek, hogy házat, otthont keresünk. Így fordulunk rá a 2016-os évre.

2016

Idén kicsit unalmas lesz ez a része a bejegyzésnek, mert nem fog sok mindent tartalmazni, talán ezzel a zenével tudom a legjobban összefoglalni:

Utazás

A nyaralást 2016-ra töröltük a naptárból, főleg, mert ha minden úgy alakul, ahogyan terveztük, akkor az építkezés/felújítás akkor tetőpontján lesz. Azonban van ismét meghívásunk Dél-Franciaországba, amit nem lenne illendő visszautasítani 🙂 Franciaországba amúgy jó eséllyel megyünk ezen kívül is, pontosabban Párizsba: ha minden jól alakult, akkor Niki megnyerte a vállalatnál az eladási versenyt, az országban ő lett a legsikeresebb értékesítő. A nyeremény pedig a párizsi díjátadó, aminek időpontja jó eséllyel a foci EB-vel egybeesik, így én titkon bízom benne, hogy pl. a nyitómeccs lesz az egyik attrakció.

Ahh, jut eszembe, talán ezért is volt az őszi meetingünk a fradi pályán?!

Egészség

Csak a szokásos a terv: fogyni 4-5kg-ot, majd tartani a súlyt, egészségesebb kajákkal. Annyival jobb eséllyel indulok neki a 2016-os évnek, hogy kezd összeállni az ideális táplálkozási kombó a fejemben, sokat olvasok a témában, illetve most a munkám is a táplálkozás, pontosabban annak hiábájából kialakuló betegség (diabetes) körül forog.

Beszerzések

„Kell egy ház”, így 2016-ra max ruhát tervezek venni, semmi más a házzal nem összefüggő dolgot nem akarok venni. Najó, talán egy Xiaomi Mi Band 1S verziót, ami már pulzusmérős.

Zene

Az Agyviharban beszéltem már arról, hogy van egy kollégiumi cimborám, Kornél, akinek elkezdtem segíteni pár zenei dologban. Ennek kapcsán egymást „cukkoljuk” és elkezdtek kijönni anyagok a studiomból, plusz a zenei repertoár kicsit átalakult, új stílusokban próbálom ki magam. Tervben van egy közös dj mix is, ami annyiban közös, hogy én mixelek, Kornél pedig a szerkesztő lesz, együtt válogatjuk be a zenéket. Techno, dubtech.

Biznisz

Új lendületet kell rúgnom a projektekbe, stratégiát kidolgozni és be is tartani. Mondtam már, hogy „Kell egy ház” ?

Munka

Na, itt aztán lesz teendő bőven. Érkezik egy új termékünk, aminek a bevezetését már megkezdtük, de rengeteg izgalmas teendő lesz vele az év első felében és persze a másodikban is 🙂 Ja, és itt is: „Kell egy ház” !

„Köldökzsinór”

Komolyan úgy érzem, hogy jó úton haladok, némi finom korrekcióra szükség van, de az OmniFocus sokat segít ebben. A titok nyitja tényleg az, hogy fel kell tölteni információval a rendszert a GTD szellemében és ami a legnehezebb: meg is kell csinálni a feladatokat.

Az Agyvihar podcastben beszéltünk róla, kvázi comingout volt, hogy a halogatás mekkora problémát jelent számomra. A jó hír: azonosítva van a probléma, most jön az, hogy meg kell oldani. Menni fog!

Egyéb

Kell egy ház!

És ünnepélyesen fogadom: fogok blogolni! Tényleg.

Boldog Új Évet!

Kategóriák
Blog

Felesleges stadionok?

Most, hogy a csodacsapat végre kikönyökölte magát így laza 30 év után egy nemzetközi tornára, várható, hogy előkerül a milliárdokért épített szellemstadionok témaköre, no meg persze az önigazolás, hogy „Na ugye!„.

Groupama ArénaMég szeptemberben volt szerencsém egy napot eltölteni a vasárnapi sporttörténelmi sikernek is otthont adó Groupama Arénában. Az épület csodálatos, imádtam a letisztult designt, a profi kivitelezést. Látszanak benne a milliárdok, jó érzés volt egy kultúrált környezetben lenni és tudni, hogy a jövő futballnemzedéke ilyen körülmények között vívhatja ki a nemzetközi porondon való szereplés jogát.

Foci miatt stadion? Muhhahha…

És itt álljunk is meg egy nagyobb ásónyomra. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy ezek a presztízs beruházások a labdarúgás miatt készülnek. Ez csak az apropó, ugyanis ezek az építmények üzemelési idejük kb. 10%-ában funkcionálnak labdarúgás szentélyeként. A maradék időben pontosan ugyanúgy működik – for profit -, mint egy szálloda, vagy egy konferecia központ. Mármint az okosabbik stadionok. A stadiontúrán millió meg egy adat mellett elhangzott az is, hogy nem mindegyik működik ilyen (jó) struktúrában, ezért a most leírtak is fenntartással kezelendők.

A gyep és ami mögötte van

Fűthető ülések a kispadonA stadion egy látványos és méretes része a lelátó és az a szép zöld gyep, de a mindennapokban ez kihasználatlanul áll. Az edzések ugyanis nem itt zajlanak, hanem – a Fradi esetében – a Népligetben kialakított edzőpályákon…ez olyan, mint az „ünneplő ruha”: nem abban jársz le vásárolni, hanem csak különleges alkalmakra veszed fel. Persze ezt települése válogatja.

Fradi múzeumSzóval a stadion kisebbik részén található egy nagyon komoly kiszolgáló épület, melynek aljában a profi, modern öltözők találhatóak, a vendégek öltözője látványosan szerényebb, mint a hazai csapaté – pszichológiai hadviselés ez is. Az öltözőkkel egy szinten található a nagyon igényes kialakítású múzeum, melyben a Fradi története és ereklyéi tekinthetőek meg.

Az épület ha jól emlékszem 4 szint magas, 2 szint mély garázzsal. A lelátók tetején kaptak helyet a VIP és Sky boxok, melyek pontos bérleti díjára nem emlékszem, de úgy rémlik, hogy nettó évi 75.000.- €. Ezeket a boxokat a Fradit támogatók bérlik ki (a támogatásukon felül), illetve tulajdonképpen bárki bérelhet, aki a fent említett összeget kifizeti. És, hogy mire használják? Például irodának, tárgyalónak és meccs esetén exkluzív meccsnézére.

Sky box - forrás: http://groupamaarena.com/hu/vip-lehetosegekA boxok mögött és alatt pedig egy kvázi konferencia terem található, remek catering szolgáltatással. Itt volt a mi rendezvényünk is, irtózatosan profi kivitelezésben. Az egész napos rendezvény során körbejártuk a létesítményt, hiszen több helyszínen zajlottak a programok. Ha szükség van rá, úgy számoltam, hogy párhuzamosan akár 5-10 helszínen is folyhat esemény. Mindez csak minimálisan zavarja a skybox bérlőket, a boxok ajtóval le vannak választva természetesen és az ablak a pályára nyílik.

GÓL!Minden szinten kultúrált, igényesen kialakított mosdók vannak, vicces piszoárral: segít célozni a gyengébbeknek.

Akkor most min is kell felháborodni?

Egy szó mint száz, maga a létesítmény nagyon profi, nagyon kultúrált és nagyon kicsit szól csak a fociról. A tervezésnél – mint megtudtuk – szempont volt az, hogy ne legyen (a pályát és öltözőket leszámítva) a Fradira utaló jelzés, design elem, logo, a színek is semlegesek, hiszen így hasznosítható a legjobban az épület. Van megrendelő, akit a zöld-fehér és egyáltalán a foci design eltántorítana a létesítmény bérlésétől.

Hajrá FRADI!Az üzemeltető nem titkolta, hogy ha csak focira ( kb. évi max 20-25 mérkőzés), meccsekre használnák a stadiont, akkor veszteséges lenne. Ezért az év nagyobbik felében igyekeznek rendezvények lebonyolítására használni stadiont, természetesen a gyep és a lelátó kivételével. Akár még esküvőre is…

Persze ez az egész történet nem mentség arra, hogy súlyos milliárdok folynak el közpénzből a stadionok építésére, ezekre a látványberuházásokra. Bevallom, sem időm, sem kedvem nincs a tulajdonosi-üzemeltetői hátteret felderíteni, hogy vajon az üzemeltetésből mennyi pénz folyik vissza az államkasszába.

De ha kérdéseket teszünk fel, felháborodunk és miérteket akarunk megfogalmazni, akkor azt szerintem kár a focira koncentrálva megtenni, sokkal inkább az „egyéb” üzemeltetés kapcsán érdemes egy oknyomozó riporternek keresgélnie, hiszen állami pénzből épített intézmény üzemeltetése után a bevétel haszon jó eséllyel magánkézbe vándorol, majd onnan talán pártkasszá(k)ba. Persze ez csak rosszindulatú feltételezés.

Nézzük kicsit pozitívan: ha tényleg minden nagyváros, ahol aranylábú focisták gyülekezete van „kap” egy ilyen stadiont, akkor hasonló üzemeltetéssel tulajdonképpen egy közösségi térhez jut az adott település, melyet jól ki lehet használni akár konferenciák, akár közösségi rendezvények megtartására.

Arra mondjuk kíváncsi vagyok, ha egy alapítvány vagy civil szervezet megkeresné a stadionok üzemeltetőit (bármelyiket), hogy rendezvényt szeretnének tartani, vajon jótékonykodnának-e vagy ugyanúgy kérnék a bérleti díjat…elvégre közpénzből, középület épült, azt a köz javára fordíthatnánk…

Kategóriák
Blog

Gépjármű ideiglenes kivonása

Rövid leszek, mert úgy hatásosabb. Ma munka után végre eljutottam az okmányirodába, kivonatni egy tulajdonomban álló, és szó szerint egy helyben álló gépjárművet.

Sokszor és sokat szidjuk az ügyintézést Magyarországon ezért most talán túlzóan is lelkes vagyok, mert minden korábbinál pozitívabb tapasztalatom volt a gépjármű forgalomból ideiglenes kivonása során.

Idővonal

16:12 – megérkeztem az okmányirodába Hévízen, ahol a 4-5 perces várakozásom alatt a következő üzenetet írtam meg:

Okmányiroda meghosszabbított nyitvatartás: csütörtök 8-18
Posta meghosszabbított nyitva tartás: szerda 8-18

Keresd a közös halmazt!

Ez eddig semmi extra, csak a szokásos – najó, talán egy kis előítélet.

16:25 – kinyomtatásra és aláírásra kerül a kivonásról szóló dokumentum, a gépjármű hivatalosan kivonva

16:26 – megtörténik a bankkártyás tranzakcióm, melynek köszönhetően a 16:12-es rosszmájú (bár azért továbbra is jogosnak vélt) megjegyzésem értelmét veszti, tudtam kártyával fizetni

Hazaértem, átöltöztem susogósba, majd rávettem magam a következő napirendi pont elintézésére: kötelező biztosítás szüneteltetése.

16:46 – beszkennelem a Scanner Pro alkalmazással az iPhone-on keresztül a kivonásról szóló hivatalos iratot

16:49 – feltöltöm és elküldöm az Allianz Ügyfélportálon keresztül a kötelező biztosítás szüneteltetése menüpontba a beszkennelt dokumentumot pdf formátumban, melyet amúgy az iCloud meghajtómról értem el immár az iMacről

16:59 – megérkezik az Allianz munkatársától a válasz, hogy köszönettel vették a megkeresést, mivel ilyenkor nem kell kötelezőt fizetnem, a már befizetett díjamból az időarányos részt visszautalják, kérdés: milyen számlaszámra tehetik ezt meg?

17:13 – válaszoltam az üzenetre, elküldtem a bankszámlaszámom, és most természetesen várok az utalásra

17:14 – az OmniFocusban kipipáltam minden teendőt az ügymenettel kapcsolatban, béke van, zen csend.

Epilógus

Korábban volt már szó itt a blogon, miként estem a saját csapdámba a túlzott automatizálással, de azóta sem bántam meg, hogy az Allianznál tartom a kötelezőmet, bár szó, mi szó, eléggé drágák a piacon. Ellenben a fenti ügymenet is mutatja, van amikor megtérül az árkülönbözet. Számomra a gyors és „digitális” ügyintézés majdnem mindent megér.

És, hogy az okmányirodáról is ejtsek néhány szót: vidéki kisvárosról van szó, 14 perc alatt végeztem. Mondhatod, hogy oké, ott nincsenek sokan, amire én azt mondom, hogy: igen, de bármelyik okmányirodában, szinte bármit el tudsz intézni, nem kell pl. a megyei és/vagy járási hivatalba utazni. Ami érték, akárhogy is nézzük!

Persze 2015-ben erre mondhatnánk azt is, hogy ez már rég elavult, egyáltalán minek kell személyesen bemenni, ott van Észtország példája, ahol már teljesen digitalizált a közigazgatás stb…igaz. De ha megnézzük, hogy 10 évvel ezelőtt miként működtek ezek a dolgok, akkor mindenképpen van pozitív előrelépés, ne lássuk mindig csak a rosszat.

És, hogy rögtön ellent is mondjak magamnak, azért a hivatali kommunikáció még mindig döcögős („Ide kellene belenézni” – szólt az utasítás a mellettem ülő útleveles ügyalanynak), bár most az irányomba történő kommunikációban kivételesen semmi kifogásolnivaló nem volt.

Fun fact

A fenti ügymenetre 2015. júliusa óta készülök, azóta tologatom a határidőt az OmniFocusban.

De valami mindig közbe jött, leginkább kedvem nem volt hozzá és a jó öreg halogatás kapitány átvette az irányítást.

Megismétlem magamnak (is), hogy jobban rögzüljön: 14 perc hivatali ügyintézés, nettó 13 perc biztosítós ügyintézés. Csodálatos korban élünk!

Case closed.

Kategóriák
Blog

Egy gyorshajtóval kevesebb

A munkám kapcsán (most már tizedik éve) eleinte kb. évi 60.000 km-t, majd mostanában már kb. évi 70-80.000 km-t vezetek. Az évek során kialakult egyfajta tolerancia a sebességre és alacsonyabb tempó mellett lankadt a figyelmem, unatkoztam, elálmosodtam. Ezért évről évre nőtt az átlagsebességem, notórikus, de tudatos és felelős gyorshajtó lettem. Erről a paradoxonról már írtam itt a blogon. Valami azonban megváltozott.

Az elmélet

Biztosan öregszem, vagy már unom a vezetést, de azt vettem észre, hogy egyre inkább fárasztó a napi közlekedés, amiben persze biztosan közre játszik az utak remek minősége. Hiába ülsz, a vázizom a rengeteg úthibák okozta rázkódást próbálja kompenzálni – elfáradsz a vezetésben.

A másik fárasztó dolog nyilván a figyelem, amely gyorshajtás esetén – nálam legalábbis – fokozott. Mindig jóval előre észlelem a forgalom változásait, figyelek a költségvetési hiány csökkentésére kivezényelt közegre, a vadakra, a bringásokra, motorosokra, egyszóval mindenre, ami a környezetemben van vagy lehet. A nagyobb tempó miatt ez a figyelem sokkal nagyobb energiát von el, így ez is jobban fáraszt.

A megoldás ?

Azt találtam ki, hogy kísérleti jelleggel egy hónapon keresztül korrigálom a korábbi majdnem szabályos közlekedési szokásaimat és ezentúl városon kívül is betartom a sebességhatárokat. Városon belül eddig is szigorúan betartottam, ahol gyalogosok vannak, ott nincs vicc!

A módszertől azt várom, hogy mivel nyugodtabban autózok (nem kell a manapság egyre brutálisabb helyeken rejtőzködő rendőrőkre figyelnem), kevésbbé fogok elfáradni a nap végére. Ez nyilván annak a veszélyével is jár, hogy unatkozni fogok vezetés közben, de erre a más korábban bevezetett „vezetés közbeni olvasás” lesz a megoldás. Az autó fogyasztásán már most látszanak a pozitív jelek, 1 literrel már csökkent az átlagfogyasztás.

Meglátjuk, majd beszámolok itt a tapasztalatokról.

Egy másik motiváció

A bevezetőben említett 10 év során mindösszesen 2 alkalommal kellett gyorshajtás miatt bírságot fizetnem, mindkétszer 30.000.- Ft-ot. Ez kéthárom dolgot mutat jól:

  1. az aktívabb, felfokozott figyelem tényleg működik
  2. szerencsém volt
  3. a rend éber őrei nem voltak eléggé éberek

Az elmúlt 2 hónapban volt két esetem is, amikor sanszos volt, hogy belefutottam a trafiba. Az egyik esetben az aktív figyelmem kihagyása miatt, a másik esetben azonban az újfajta szupertrafi rettentő inkorrekt módon történő elhelyezése (magas fűbe elrejtve, rendőrautó a fák alatt 20-30m-re a háromlábútól) miatt. A YNAB-ben egyből be is írtam 2×30.000 Ft-ot, amit még mindig nem mertem kitörölni, mert bár két hét alatt kiértesít a rendőrség, mire eljut hozzám a cégtől, az lehet, hogy 1-2 hónap.

Persze volt több eset is, amikor a Waze és az autóstársak időben figyelmeztettek, így volt szerencsém megtapasztalni, hogy milyen helyekre is állnak be költségvetési hiányt csökkenteni.

Nos, ezek az események is arra késztettek, hogy az új rendszer és a büntetési tételek elérjék nálam a megfelelő balesetmegelőzési hatást és lelassítsak. Nem akarok ebben a játékban részt venni és támogatni őket a fogócskában.

Szóval, 2015. augusztus 10-től egy gyorshatjóval kevesebb az utakon.

Disclaimer: azért továbbra is fontosnak tartom megjegyezni, hogy ezalatt a 10 év alatt mindössze 2 közúti balesetem volt, mindkettő figyelmetlenség miatt és egyik sem a sebesség helytelen megválasztása miatt. Ettől függetlenül, mindenki közlekedjen szabályosan!

A hatások

Magamon még nem érzem annyira a változtatás hatását, ebben valószínűleg az embertelen meleg is közrejátszik.

A környezetemre viszont teljesen másképp tekintek, mivel most én vagyok a „miért tötyörögsz előttem kö***g” vezető. A magyar közlekedési kultúrába kódolva van a szabálytalankodás és a gyorshajtás. Nem egy esetben azért voltam kényszerű pl. a megengedettnél nagyobb tempóra váltani, hogy elkerüljek balesetveszélyes helyzetet.

Autópályán, ha 130-cal haladsz, levillognak. Belemásznak a seggedbe, ami ekkora tempónál, ilyen sebességnél eléggé rizikós. A két balesetemből az egyik a követési távolság nem megfelelő megtartása miatt volt, pont autópályán, hirtelen belassuló sorban. Szívesen megkérdezném a mögöttem villogó, majd a rendszámtáblámra felmászó BMW-s urat, hogy honnan ilyen magabiztos abban, hogy én nem fogok megijedni a tükörbe pillantva és nem lépek vészreakcióként a fékre, majd a hirtelen csak 5-10km/h különbség kvázi 0-2m követési távolságnál vajon mire lesz neki elég a rendelkezésre álló 0,2-1mp-ben?

Főúton a 90 km/h tempó, igen, lassú. Gyakorlatilag már rövid távon is azt veszed észre, hogy mindenki téged előz folyamatosan, előzés közben pedig megvetően néznek rád. Még te vagy a hülye…fura. Persze nem mondom, hogy nem ismerek korábbi önmagamra…shame on me.

Mivel van időm útközben gondolkozni, régi önmagamra, pontosabban vezetési technikámra és a most engem folyamatosan leelőzőkre gondolva azon merengtem, hogy sosem tudhatod, mi a másik motivációja a szabályos közlekedésre, vagy akár a sebességhatár alatti tempóra. Mire gondolok?

Például arra, hogy mikor a költözésnél (uhh, erről még nem tudok írni…) tele volt pakolva az autó plafonig, nem akartam, hogy összetörjenek pl. a tányérok. Ezért 70-80km/h körül mentem át A-ból B-be.

Vagy például arra, mikor elfelejtettem tankolni és eléggé üzemanyag spóroló üzemmódban vezettem. Akkor is értetlenkedő tekintetek előztek meg.

Aztán végül arra jutottam, hogy ezek a szituációk teszik igazán nehézzé a sebességhatárok betartását. Vannak 70-es tötyörgők, hétvégi vezetők, vannak a szabálykövetők és vannak a gyorshajtók. Ebből a három szintből kellene kihozni egy olyan masszát, ami együtt tud biztonságosan, nyugodtan közlekedni. Elárulom: nem fog menni.

Mindenkinek fel kellene fejlődnie a szabályosan közlekedőkhöz, jó példa erre akár Ausztria (bár vannak azért ott is érdekességek), de talán mégjobb példa Franciaország, Skandinávia, Németország és újabban Olaszország. Mivel mindenki tartja a sebességhatárokat mindkét irányból – gondolok itt arra, hogy nincsen (vagy elenyésző) tötyörgő se és gyorshajtó se -, ezért van egy egészséges üteme a közlekedésnek, ahol senki sem akar nagyon ficánkolni.

Meglátjuk. Mondta a vak. Már csak a menet közben twitterezésről kell leszoknom 🙂

Kategóriák
Blog

Lefagyott a bürokrácia

Történt, hogy még július közepén kaptam egy értesítőt hivatalos levél érkezéséről. Nem tudtam időben átvenni, így a posta visszaküldte az Önkormányzatnak. A történet kapcsán több tapasztalattal is gazdagabb lettem, ezt osztom most meg veled röviden.

Kézbesítve

Ugye mindenki ismeri a mindennapos érzést, mintha ebben az országban minden úgy működne, hogy a sok szarházi törvényt nem tisztelő és nem betartó polgárok miatt a tisztességes többség folyamatosan szívatva van. A szomorú az, hogy ez nem csak érzés, ez így is van.

Ennek egyik ilyen eleme például a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó törvény (rendelet?), mely szerint, ha nem tudják kézbesíteni a levelet, akkor az jog szerint kézbesítettnek minősül.

Lefordítom magyarra: egy olyan levél tartalmát ismertnek és elfogadottnak veszi „a Hivatal”, melyet te nem is láttál, ki sem bontottál, el sem olvastál… Twitteren ki is rohantam a számomra új információ kapcsán és szomorúan konstatáltam, hogy ez bizony amiatt van így, hogy ne lehessen jó magyar szokás szerint trükközni azzal, hogy valaki egy hivatalos iratot notórikusan nem vesz át, próbálva így elkerülni annak rá – akár kellemetlenül – vonatkozó tartalmát.

Azaz, a csalók, trükközők miatt a kollektív bűnösség elvén mindenkit rosszindulattal kezelnek. Felháborító!

A kíváncsi fáncsi

Szerencsére nincs sok ügyem a helyi Önkormányzattal, így gyorsan kisakkoztam, hogy mi lehetett az ügy, ami miatt írásban megszólítottak és amit bár elolvasnom nem sikerült, de tudomásom kellene, hogy legyen róla.

Gépjárműadó értesítést kaphattam, leánykori nevén súlyadó fizetési kötelezettség.

Fogtam magam, egy szép hétfői napon beballagtam az Önkormányzathoz, akik ügyesen, megelőzendő a #hatefő-t, hétfőn nem tartanak ügyfélfogadást. Jobb is. A portástól megtudtam, hogy hányadik emeleten és hányas szobában kell az ügyintézőt keresnem.

Aztán fogtam magam, a következő, keddi napon beballagtam a Hivatalba (így nagybetűvel) és felkerestem a gépjárműadó osztály illetékes előadóját.

A rendszer lefagyott

– Igen, tessék!

– Jó napot kívánok, Horváth Róbert vagyok és kaptam egy értesítőt hivatalos levél érkezéséről, de nem tudtam átvenni. Gépjárműadóra gyanakszom, ezt szeretném most rendezni.

– Ööö…na…igen…hátőőő…egy pillanat és megnézzük.

Megnézi „A GÉPben”, hogy milyen ügyiratról van szó és egyáltalán ő e az illetékes elvtárs. Adategyeztetés után az adóprofilom a monitoron és szomorúan konstatálja, hogy ő bizony az illetékes és jó volt a sejtésem: gépjárműadó!

Molyol, papírokat keres. Nézi a H betűnél, nincs.

Bátortalanul közbeszólok: „Lehet, hogy a D betűnél lesz a doktor miatt…”.

„Nem, én azokat is vezetéknév szerint rakom.” – itt már bánom, hogy közbeszóltam, de valami megváltozott. Hirtelen elkezdett túlkompenzálni és nagyon segítőkész lenni, amit annak a bűvös két betűnek tudok be.

Hívhatod álszentségnek (nem az), de nem szoktam nagyon használni a doktori címet, maximum ott ahol a hivatalosság miatt tényleg kell. Szomorú tapasztalat viszont, hogy mikor ez mégis kiderül, akkor szinte mindenhol egyből elkezdik az ember seggét nyalni. Nem értem. Más ember lettem hirtelen? Aki nem dr. az már nem is érdemli meg a normális elbánást?

Aztán persze értetlenül állt még mindig az előtt, hogy én most akkor mi a francot is akarok. Gondolom ők nem ehhez vannak hozzászokva, hogy valaki odamegy, köszön, bemutatkozik, értelmesen elmondja mit akar és eleget akar tenni állampolgári kötelezettségének.

Ismét visszamegyünk a géphez, ekkor már komolyan túlkompenzál, mindent rendben akar végezni, már-már hatalmas nyelvcsapásokkal, de hangot ad értetlenségének: „Dehát itt 291 Ft adóról van szó, ez annyira kis összeg…hát nem is értem”.

Felhívja az irattárat, ahol megbeszéli, hogy mindjárt a „kedves ügyféllel” érkezik, aki átvenné így utólag a levelet. Zárásként azért egy ősrégi mátrix nyomtatóval, a kábeleken átbukfencezve nyomtat nekem egy adóprofilt, részletesen elmagyarázza, melyik tétel micsoda rajta.

Minden ajtón előre enged, az „ügyfél az úr” érzésem van.

Az irattár

Mire leérünk, már elő van készítve a papír, átveszem, aláírom, persze nincs ilyen esetre rubrika, ezért kézzel rávezeti, hogy az „ügyfél utólag személyesen átvette”. Az irattárban, ahol csupa nő dolgozott, még egy poént is eleresztett az úr – sajnos a nevét nem tudom, mert ő velem ellentétben nem mutatkozott be -, amin a hölgyek ugyan nem nevettek, de rámnézett és látta, hogy én értettem a poént. Megvan a közös pont, a zsebemben van!

A búcsú

Kikísért szinte az Önkormányzati Hivatal ajtajáig, majdnem egy kávéra is meghívott, majd kezelve búcsúztunk egymástól.

Nekem pedig könny szökött a szemembe.

Összegzés

Már hallom: „Neked semmi se jó!”

Igen ,de mégsem. Bár kellő iróniával írtam meg a fenti történetet, azért őszintén örülök neki, hogy van befogadó készség a normális hozzáállásra. A bánásmód igenis jól esett, de ez mindenkit meg kellene, hogy illessen. Persze az is más kérdés, hogy sokan ezzel visszaélnek. Ugye „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”.

Ugyanakkor a történetből látszik, hogy mennyire nincs felkészülve a jogkövető magatartásra a bürokráciai rendszerünk, hiszen percek teltek el azzal, hogy egyáltalán mi a francot keresek ott. Ha nem retorzió miatt kell intézkedni, nem problémás ügyfélről van szó, van egy kis utógyújtása a rendszernek. Nincsenek felkészülve a normális emberekre. A kormányzat áldásos tevékenysége miatt általánosságban látom a közszférában, hogy mindenki nagyon óvatos és próbál megfelelni, csak nehogy veszélybe kerüljön az állása. Ez persze átcsap egy túlkompenzálásba adott esetben.

Aztán persze azon is elgondolkoztam, hogy erre az egészre semmi szükség nem lenne, ha olyan közigazgatásunk lenne, mint az észteknek.

E-mailben szereztem volna tudomást az adófizetési kötelezettségemről, majd a digitális aláírást (is) tartalmazó chipes személyimmel bejelentkezek az ügyfélkapura, megnézem az ügyemet, banki átutalással kifizetem és megyek a dolgomra. Mindez maximum 10 percet vesz el az életemből.

Ezzel szemben a fenti sztori nekem nettó 2 órát vett el az életemből.

Kategóriák
Blog

Az én görög drámám

Pontosan négy hónapja írtam utoljára a blogba, ami azért pár kérdést felvet a műfaj létjogosultságáról. Hosszan írni nem volt időm, röviden meg nem tudok. Most ezt a csendet töröm meg egy friss élménnyel: Korfu szigetén nyaraltunk.

Előszó

Párom Niki, úgy 10 éve költözött haza Korfuról, ahol korábban több szezonban is dolgozott, aktívan élt ezen a csodálatos görög szigeten. Már régóta készültünk, de végül idén jöttek össze úgy a dolgaink, hogy eldöntöttük: Korfun nyaralunk. Még sosem jártam a görögöknél, így nagy kíváncsisággal vártam az utazást. A cím a bejegyzés végére talán értelmet nyer, próbálok sztereotípia mentesen az objektivitás mezején maradni, aztán majd mindenki döntse el maga.

A görög válság No. x.

A fent vázolt személyes kötődés miatt és mert amúgy is szeretem Pogátsa Zoltán írásait, viszonylag jól képben vagyok a görög válsággal, annak különféle (és álszent) interpretációival. Aki a magyar mainstream médiából tájékozódik csak, az könnyen felül a sztereotípia vonatra, így aztán még jobban érdekelt a nyers valóság közvetlen közelből. Több okból kifolyólag is kicsit sűrű most az életünk, így a nyugisra tervezett nyaralás nem éppen a legjobb időben ért minket, amit csak fokozott a tény, hogy a nyaralás árának fennmaradó 60%-át pont aznap kellett befizetnünk, amikor megakadtak a görög tárgyalások és bezártak egy hétfői napon a bankok.

Igazából 19-re lapot húztunk és befizettük a teljes összeget, de azért kellő tájékozódás után a kártyahasználat helyett felkészültünk készpénzzel is a nyaralásra és a költőpénzen felül én vésztartalék gyanánt vittem plusz összeget egy alternatív hazaút esetére is.

Szerencsémre volt kollégám pont egy héttel előttünk ment ki – akinek szintén voltak „belsős”, értsd: kint élő magyar információi – így egész jó képet kaptunk arról, hogy milyen állapotok is uralkodnak a görög szigeten. Én 87%-ban nyugodtan indultam neki az utazásnak.

Odaút és az első sokk

Valahol szerbia felettAz AEGEAN légitársaság A34485 számú járatával repültünk, a Liszt Ferenc reptér hozta a szokásos formáját, egy ásványvíz 2,2 € (690HUF), a tranzit váró bejáratánál CitiBank hitelkártyát rátukmáló standdal. Ami csak azért vicces, mert a) a CitiBank lakossági üzletága megszűnik/eladják, b) a víz még a görögnél is „csak” 1,5€.

Korfu leszállásA repülés simán zajlott, a Korfu városi leszállás egy igazi élmény, a tenger felől közelít a kimondottan rövid leszállópálya felé a gép, kvázi a hullámok nyaldossák a futóművet leszállás előtt. Természetesen a világon egyedülállóan (najó, talán még az olaszok csinálnak ilyet) a magyarok megtapsolták a leszállást…

Corfu by nightA reptérről a szervezett transzfer vitt el minket a szállodába, a sziget – tényleg – legszebb városába/falujába Paleokastritsába. Az úton már láttam Nikin, hogy valami nem stimmel: le volt döbbenve a látottakon, hogy mennyire, idézem „lepusztult” 10 év alatt a környék. Az utcán sok a szemét, a szemetesekből ömlik ki a szemét (nem bírják, vagy nincs rá pénz elszállítani), kicsit több volt, mint a szokásos déli lazaság.

Helyi idő szerint esti 9 óra 20 körül értünk a szállodába, ami csak azért érdekes, mert 21:30-kor bezár az étterem, így a recepciós hölgy egyből oda irányított minket, hogy vacsorázzunk meg. Itt ért egy váratlan meglepetés minket: mint később megtudtuk, az all inclusive ellátást választók miatt kirakott italautomatából nem szabadott volna innunk tőgymeleg gépi üdítőt, amire felirat is felhívta a figyelmet, amit a sietség és az első este hevében nem vettünk észre. Kétszer 2,5€-t gombolt le rólunk a teremfőnök bácsi, amivel egyből belopta magát a szívembe. Nem az összeg, a metódus fájt.

Napsütés, zene, tzatziki és a hiányzó turisták

Corfu by dayA hely maga: kifogástalan déli üdülőhely. Napsütés, elfogadható páratartalom, köszönhetően az estére megérkező Mistral szélnek, 3 féle strand: sziklás, homokos, apró köves, gyönyörű kilátás, rengeteg taverna, bárok, finom kaják. Az árak egyáltalán nincsenek elszaladva, bár kimondottan olcsónak sem mondható. Akron beachEgy olaszországi tengerparti árnál sacc/kb 20%-kal kedvezőbb, de nem sokkal drágább mint egy balatoni sor. Egy 2db-os panini 4,5€, bő adag tonhalsaláta 6,5€, csapolt helyi sör (pohár) 3,5€, egy Aperol Spritz 6,5€, víz 1,5€ (0,5l), szénsavas víz (na ez durván drága) 3,5€ (a 0,25dl), jégkrémek 2-4€ között.

Angolul mindenki tud a sok ide látogató brit turista miatt, de nagyon hálásak, ha görögül akár csak egy jónapotot (Jasas!) vagy egy köszönömöt (Efaristo) elmormogsz.

Sajnos a nem éppen megnyugtató hírek miatt sok turista hiányzott a szigetről…mondhatni alig voltunk. Főszezonban. Ez most a legrosszabb, ami a turizmusból élő országgal és az ott élő emberekkel történhet…

Trapeza - azaz bankA helyiektől megtudtuk, hogy a bankautomaták számunkra adtak volna pénzt, csak nekik van a napi limit, az automaták amúgy tele vannak pénzzel.

WiFi van, de nincs. Klíma, hűtő pénzért

Feltűnő, hogy még a legeldugottabb helyen is van ingyenesen használható WiFi, ami az esetek legnagyobb százalékában jelszóval védett, de készségesen megadják azt. Sajnos annyira elterjedt az emberek körében az okostelefon és az internethasználat, hogy ezek a WiFi hálózatok – a tippem szerint 3-5Mbit/s sebesség ellenére – használhatatlannak bizonyultak, 10-20Kbit/s gyorsasággal csorgott rajta az adat, vagy éppen még csatlakozni sem tudott. A szállodában pl. egy nagyobb francia csoport távozása után, a vacsoraidő múltával egész használható volt a hálózat, helyenként 100Kbit/s sebességet is elérve.

A déli országokban én már megszoktam, hogy a klímáért fizetni kell még egy 4*-os szállodában is. Itt sem volt ez másképp, az ára azonban teljesen korrekt volt: 10€/hét. Ami viszont még nálam is kiverte a biztosítékot, hogy a hűtőért is ugyanennyit kellett volna fizetni…

Autóbérlés, Korfu város és a nagy átverés

Szombati napon úgy döntöttünk, hogy autót bérelünk és autókázunk egyet az amúgy nem túl nagy szigeten. Bementünk Korfu városba, ami a sziget legnagyobb települése, itt már találhatók nívós boltok is és szép óváros.

Munkám során volt már szerencsém jópár bérautóhoz és céghez, így mondhatni felkészült voltam a bérlés menetrendjét illetően. Azonban itt is ért meglepetés, rögtön az árakkal kapcsolatban. A legolcsóbb kategóriájú autót választottuk, mert látva a helyi közlekedéskultúrát és ismerve a szükséges távot egyszerűen nem volt igényünk nagyobbra/jobbra és még parkolni is könnyebb egy kisautóval. 50€ volt ez a kategória egy napra, a harmadik naptól lett volna naponta 45€. A kölcsönzős srác a hotelhez hozta az autót, majd elindult a sokak számára mekiből ismerős „Békönnel kéred? Nagy kóla legyen?” upselling technika. Az autón alapból nincs felelősségbiztosítás. DE ha kérek rá, akkor van 7€-ért egy szint, amibe beletartozik ez meg az – és elkezdte sorolni. Természetesen a leggyakoribb károk nem tartoztak bele (tükör, kőfelverődés stb.), azokért újabb 8€-val lehetett mentességet venni. Rögtön 65€ lett az 50€. Látva a helyi autókat, nem haboztunk megkötni ezt a biztosítást.

Hazafele azon gondolkoztam, hogy mégis milyen kölcsönző az, ahol nincs eleve biztosítás az autókon és azt minden bérlésnél esetileg kell ráterhelni az ügyfélre?

A következő meglepetés már inkább volt bosszantó számomra. Közölte a srác, hogy most 3 csíknyit mutat az üzemanyag mutató, így annyival is kéri majd vissza. Ha mégsem annyival hoznám vissza, akkor az 50€ depozitból fedezik a benzint… Most tényleg nem olcsójánoskodni akarok, de ez milyen megoldás már?! Eddig akárhányszor béreltem autót (pontosabban a munkaadóm bérelt nekem), mindig teli tankkal kaptam meg és teli tankkal kellett visszaadnom. Ebben nincs vita, így egyértelmű. A három csík az olyan, mint 3 krumpli. Megfoghatatlan mértékegység. Megoldottam és itt sem az összeg, hanem a metódus fájt igazán.

Korfu városKorfu városba érkezve utunkba akadt egy Vodafone üzlet, ahová betértünk egy feltöltős (pre-paid) kártyát venni. Pedig már lejátszottam magammal, hogy nincsen nekem szükségem rá, hiszen jó kicsit offline vonulni, de szerettem volna az itthoniaknak képeket küldözgetni, így aztán csak a mobilnet miatt Vodafone International csomagot kerestem.

Amúgy itt van egy nagyon jó oldal, ahol megtalálod, hol milyen pre-paid tarifák vannak, mit érdemes venni és mennyibe kerül.

ListonGörögösen kimért, de segítőkész kislány szolgált ki, aki ügyesen játszotta ki a kártyákat és derítette ki a jóhiszeműségi és elszántsági faktoromat. Long story short: úgy néz ki meglopott 10€-val. Mivel fel akarom venni a kapcsolatot a görög Vodafone-nal, ezért erről még nem írok részletesen, megvárom, míg lezárul az ügy. Itt sem az összeg, sokkal inkább a metódus fájt.

Sissi kastélyKorfu város egy tipikus régi mediterrán város, nekem tetszett. Felmentünk még a Sissi kastélyhoz is, ahol konstatáltam, hogy Romy Schneider bizony jobb nő volt, mint maga Erzsébet királyné, azonban tény, hogy nagyon jó választás volt a szerepre, mert hasonlítanak.

La Grotta

La Grotta BarA kedvenc strandolós helyünk a La Grotta nevezetű bár lett, ami egy nagy szikla tövében helyezkedik el. Jellegzetessége, hogy HMCS-k (Helyi Menő Csávók) a szikláról ugrálnak, viszonylag szépeket. Voltak élő DJ-k is, akik bár fantáziátlanul és 4-5 éves zenéket játszottak, de azért emelték a hangulatfaktort. Jó volt na.

Egyetlen kényelmetlenség az volt, hogy – mint a szállodában lakó honfitársainktól az utolsó nap megtudtuk – 142 lépcső vezet le a bárig, és ugyanennyi fel is. A szintidőnk napról napra javult, a végére már nem akartunk meghalni az oxigénadósságtól a tetőn.

Sztrájk

Hazafelé a transzfer busz először minket vett fel – mi voltunk a reptértől legtávolabb -, így abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a buszra felszálló honfitársaink egy hetes élmény összegzését végighallgathattuk. Egy bácsi eléggé erősen nyitott az „olyanok ezek, mint a cigányok, össze kéne zárni őket velük…meg a zsidókkal is” mondattal, lehet, hogy még az ouzo dolgozott benne. Bár nem, szimplán egy bunkó paraszt volt.

Sajnos már csak a reptér előtt jutott eszünkbe, hogy van nálunk fejenként 1db iPhone és 1-1db in-ear headset, amivel tökéletesen szűrhető volt a panelprolipolitika. A reptérre érkezve a leginkább krónikus THC túladagolás tüneteit mutató telepített idegenvezető közölte a jó hírt: a légiirányítók sztrájkja miatt 14-18 óra között nem szállnak fel repülők, így a 15:40-es indulás leghamarabb 18 órakor valósul meg.

Ennek ellenére jó magyarosan mindenki megrohanta a check-in pultot, mintha kérdéses lenne, hogy felférünk-e a „buszra” vagy se…majd ugyanez a transzfer váróba bemenet és a beszállító kapunál is. Kínos volt.

Goodbye CorfuA várakozás óráiban szintén sok okossággal találkoztunk például, hogy „ez az egész csak a büfének jó”. Persze, bosszantott minket is az a plusz két óra amit a barátokközt nélkül töltünk, de bűnbak keresés helyett inkább felcsaptam az internetet és kiderült, hogy a légiirányítók emberibb munkakörülmények és EU-s szintű szabályozás érdekében sztrájkoltak. Ezt az ügyet tudom támogatni, bár tény, hogy eléggé butaság főszezonban egy ilyen sztrájkkal sújtani az amúgy is nagy gondokkal küzdő ország szinte egyetlen bevételi forrását, a turizmust. De talán pont ez erősíti az alkupozíciót.

Végszó

A bejegyzés végére már rájöttem, hogy más címet adnék, mert pont a saját drámám (átverés a mobil boltban) nem fejtettem ki, de az a téma tényleg megér egy külön cikket, illetve írni akarok nekik, hátha sikerül rendezni az ügyet.

Meg aztán rájöttem, hogy nem akarok feltétlen negatív képet festeni az országról, mert kár lenne a látottakból, tapasztaltakból általánosítani. Sokkal inkább érdemes kicsit a dolgok mögé nézni, megérteni, miért is küzdenek a görögök, pontosabban a görögök egy része, mert a jelenleg még kormányzó Sziriza ott sem örvend teljes támogatottságnak. Mi sem mutatja ezt jobban, mint, hogy éppen hazaárulással vádolják volt reformer-pénzügyminiszterüket Jánisz Várufákiszt.

Aztán, ha már dráma, érdemes abba is belegondolni, hogy mi itthon milyen dolgok miatt méltatlankodunk és ha kimozdulunk az országból dél, dél-keleti irányba, akkor azért lehet látni komoly emberi sorsokat, válság súlytotta településeket, országokat. Minden csak viszonyítás kérdése, talán boldogabb ország lennénk, ha tőlünk keletre keresnénk viszonyítási alapot – még egy darabig lehet.

Mielőtt a nyaralásra érkeztünk, teljesen görög pártiak voltunk, együttéreztünk a görögökkel, támogattuk őket harcukban. A nyaralás végére ez a kép – bennem legalábbis – kicsit árnyaltabb lett. Helyi ismerősökkel beszélgetve kiderült, hogy olyan dolgok miatt panaszkodnak, melyek nálunk már régóta (5-10 éve) bevezetésre kerültek és látszólag meghozták az eredményeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy nekik is feltétlenül ezt az utat kell járniuk, meggyőződésem, hogy mi is nagy pofonnak nézünk elébe…

  • 25% az ÁFA náluk – mondtuk, nálunk 27%.
  • 40% adó terheli a vállalkozásokat – mondtuk, nálunk is kb. ennyi évek óta.
  • Emelik a nyugdíjkorhatárt – mondtuk, nálunk is emelték

Rengeteg cáfolatot láttunk a sztereotípiákra, például majd’ minden helyen táblán szerepelt, hogy ha nem kapsz blokkot, nem vagy köteles fizetni. Ütötték is szépen a pénztárgépet, pedig messziről látszott, hogy turisták vagyunk nem „navosok”. Aztán láttuk, hogy keményen és sokat dolgoznak, főleg akik a turizmusból élnek. Aztán láttuk, hogy bizony nagy a szegénység: ütött kopott régi autók, elhagyott házak, üres éttermek, romló úthálózat, régi levetett autók csak úgy az udvarban hagyva.

Lehetett érezni minden egyes boltban, hogy szívesen látnak és örülnek, hogy betérsz venni valamit. Egyedül a strandon a bárban éreztem azt, hogy a tö**k tele van már a vendégekkel, de mentségükre szóljon a majd’ 40 fokos hőség és tényleg folyamatosan melóztak. Arányaiban sokkal kevesebb helyen voltak bunkók az emberrel, mint ahány helyen kedvesek. Az angol tudásuk olyan amilyen, ellenben széles skálán mozog: az alap szinttől a tökéletes kiejtés és nyelvtanig mindent megtaláltál, még az 50+ éves emberek is beszéltek idegen nyelvet. Nyilván ez részben Korfu specialitás is – sok brit turista – és hát a Balatonon is beszélnek németül az eladók/lángososok/büfések. Talán az angolnak annyival nagyobb az előnye, hogy ez mindenki számára egy közös nyelv: franciának, románnak, orosznak, németnek, finnek, hollandnak, olasznak, szlovénnak, lengyelnek, magyarnak. Ja várj, magyarok nagy része az UFO kommunikációt használta: lassan és hangosan, artikulálva. „Igen!” – és bólogat – „K é r e k K Á V É T” – mondta Laci a szomszéd sorban a repülőn.

Egy szó mint száz, szép hely Korfu, jól éreztük magunkat.

Az utókor számára három tapasztalat mindenképp fontos, hogy itt álljon:

  1. Nem megyünk többet félpanziós ellátással
  2. Mindig elkérjük a blokkot (Vodafone sztorinál látni fogod az értelmét)
  3. Mindig megkérdezzük, hogy mekkora egy adag étel

És végezetül egy fontos megállapítás: rájöttem, hogy nem is görög párti vagyok, hanem sokkal inkább a Sziriza gazdaságpolitikájának szülőatjának, Várufákisznak a gondolatvilágát osztom, remek meglátásai vannak a professzornak. Alátámasztandó egy hosszú, de érdekes bejegyzést ajánlok olvasásra, zárógondolatát pedig megfontolásra.

“In the 1950s and ’60s Greece lost a great deal of human capital, but it was unskilled labour. The great investment that has happened in Greece from the 1950s onwards has been in education. We have managed to become a supremely well-educated nation. In terms of our public sector, our private sector, we’ve done very little – even the environment we’ve managed to make a mess of, to deplete. But when it comes to human capital, we have created a great deal of it, and the tragedy of the current crisis is that we are exporting it. Young, well-qualified people whose education was paid for by the state primarily – and their families, but primarily by the state – are now offering their services all over the world, including in Australia. And this is a kind of loss that simply can’t be retrieved. Buildings you can rebuild, highways you can fix, but this depletion is irreversible.”

Kategóriák
Blog

Olasz piacon találtam – SunBlack

Piaci forgatag - tavasszal lazábbMárcius 15-i hétvégét nagynénéméknél töltöttem Olaszországban és szombaton kimentünk Pisa városának piacára. A piacozás, mint olyan, nagyon divatos, ez is egyfajta társasági esemény az olaszoknál. A portékák minősége az elmúlt 20 évben sokat változott, volt ami romlott volt ami javult, betörtek ide is a kínaiak, egyre nehezebb jó üzletet kötni. Persze, ebben az is benne lehet, hogy a mi igényeink változtak meg.

VegyiárúAz olasz piacban egyébként az tetszik a legjobban, hogy egyáltalán nem olyan, mint nálunk: szervezett, rendezett. Az elárusító helyek gyakorlatilag kihalásos alapon szerezhetőek csak meg, nagyon őrzik őket az árusok, akik a hét szinte minden napján dolgoznak, járják a környező városokat, durván 100-150km-es körzetben. Nagyon praktikusan kihasználják a szállító járműveket, melyek ilyenkor a raktár szerepét látják el és a rögtönzött üzlet „vázát” adják: komplett sátorrendszer tartozik minden árushoz.

SonkaszeletelésMióta kertészkedem és kacsintgatok a sütés-főzés irányába is (sőt, valamelyest a mobil vendéglátás irányába is), más szemmel járom ezeket a piacokat. Így volt ez most is, próbáltam elcsípni pár ötletet, találni pár különleges árut.

A piacok egyik jellegzetessége a többnyire ruha- és cipőárusok mellett az élelmiszer jellegű rész. Van itt minden, ami egy olasz konyhában szükséges: halas, húsos, grillcsirkés Grillcsirkés(gyakori szokás, hogy mivel a piacozás elveszi a főzéstől az időt, frissen készült grillcsirkét visznek haza a vásárból), sajtos, zöldséges. Szinte mindenhol van lehetőség kóstolóra, főleg ott, ahol egy-egy új terméket próbálnak eladni, mint például különleges kézműves sajtokat. Kézűves sajtosItt a kézművesség nem valami divathóbortot jelent, ahol az „artiganale” feliratot látod, más minőségre és természetesen más árakra számíthatsz, mint a tömegtermelésben.

Nagyon kellemes tavaszi időnk volt, 15-18 fok körüli hőmérséklettel és lehetett érezni, hogy a piaci forgatag sem az, mint nyáron: lassú, nyugis, csendes volt, még az árusok sem kiabáltak a portékáikat kínálva.

Már tavaly is hoztam paradicsom palántát Itáliából, így igazán zamatos paradicsomokat sikerült termelnem a kiskertemben. Idén sem akartam másképp cselekedni, így a zöldséges és kertészkedős szekcióhoz érve rögtön a palántákra vetettem magam. Be is szereztem rozmaringot és oregánót (tudom, itthon is lehet kapni, de az nem ugyanaz…:D ), majd a paradicsom palánták válogatása közben felfigyeltem egy érdekességre: SunBlack – ez a felirat állt a palánta kis tábláján.

A fekete város paradicsom

SunBlack - Pomodoro NeroAhogyan tovább kutakodtam felfedeztem egy plakátot is, melyről az olasz szövegből sikerült megtudnom, hogy miről is van szó. Fekete paradicsom, mely tele van antioxidánsokkal. Nagynénémtől közben kaptam egy cikket is (angolul itt), melyből kiderül, hogy egy középiskola és egy egyetem közös projektjéről van szó. Sikerült olyan paradicsom hibridet létrehozniuk hagyományos keresztezéssel (így nem esik a GMO tilalom alá), mely a vörös bogyósokra piros húsú/héjú gyümölcsökre (áfonya, eper, vörös szőlő, málnafélék, eperfélék) jellemző magas antocianin tartalommal bír. Az antocianin az antociánok közé tartozik, nagyon jó antioxidánsok, fogyasztásuk kívánatos lenne. A hagyományos paradicsomban is megtalálható, de elenyésző mennyiségben.

Ez magyarázza amúgy a SunBlack paradicsom fekete színét is, hiszen ebben a paradicsomban jóval több antocianin található.

Két féle palántát vettem, egy cseresznye (koktél) paradicsom méretű termést hozót, illetve egy hagyományos méretet hozót. Kíváncsian várom majd a végeredményt és az ízt is!

A SunBlack amúgy 2014-ben mutatkozott be és az idei évben a tavalyi nagy siker miatt már a palánták viszonteladásáról is aláírtak szerződést. A mai poszt érdekessége még, hogy a véletlen műve folytán, pont akkor írom, mikor Pisa mellett Vecchiano városában a mai napon (április 6.) egy előadáson mutatják be a fekete paradicsomot és annak előnyös tulajdonságait. Az előadás címe is sokatmondó: La salute vien mangiando azaz az egészség az étkezésből ered.

 

Kategóriák
Blog

Bolondok napja

Tegnapi nap divatosan a kifogyhatatlan tréfákról szólt. Sokan nem szeretik ezeket a vicceket, én legrosszabban az álhíreket viselem.

De tegnap mégsem emiatt bosszankodtam, sokkal inkább az idióta és figyelmetlen magyarok miatt. Persze ez nem biztos, hogy nemzet specifikus, de még frissek a hétvégi élményeim Svájcból, ahol sikerült megtapasztalnom a figyelmesség egy emelt szintjét.

Az első bolond

A munkám kapcsán megérkeztem Sopronba, ahol a helyi Lidl áruházban terveztem reggelit vásárolni. Éppen a telefonomat nyomogattam még, amikor beparkolt mellém egy idősebb úr a Ford Ka gépjárművével. Nyitja az ajtót, valami koppan.

Kiszállok, megnézem, néz rám furám, az orrom alatt elmorgok egy „Sikerült?” kérdést, majd kezdődik a perpatvar. Az öreg úgy nekem esett, mintha legalább lekommunistáztam volna vagy épp a felmenőit, különösen az édesanyját illettem volna a legősibb mesterség művelésével. De nem, csak megnéztem, hogy nem nyitotta-e rá az ajtót az autómra.

Az öreg rettentő etikátlanul vitázott, előkerült, hogy mit képzelek én, hogy meggyanúsítom őt és különbenis milyen kis nyikhaj vagyok, ő mennyivel idősebb (!) és csak, hogy tudjam: egymillió kilométert vezetett le balesetmentesen és a saját autójára is úgy vigyáz mint a szeme fényére, ugyanígy a máséra is és nem érti mit szarozok én itt, mikor semmi nem történt.

Persze a nyugodtságom és a tárgyilagosságom mégjobban felidegesítette, amit bevallom, élveztem. Imádom, mikor a buta ember nem tud mit kezdeni egy korrekt vitapartnerrel.

A vonzás törvénye

Mióta megvan az új autóm, inkább messzebb szoktam parkolni pl a TESCO-ban is, csak nehogy rámnyissa valaki az ajtót. Merthogy a magyarok erre nem figyelnek.

Miért emelem ki ezt ennyire? A hétvégén Svájcban voltam, ahol míg várnom kellett egy parkolóban, figyeltem az embereket. Először csak az volt fura, hogy a mellém beparkoló sofőrök mennyire óvatosan szálltak ki, de ezt betudtam annak, hogy bent ülök az autóban. De aztán láttam, hogy a többi parkolóhelyre beállók is ugyanilyen figyelmességgel és óvatossággal nyitják az ajtókat és figyelnek a mellettük parkoló járműre (talán pont emiatt érdemes Svájcból használt autót venni).

A bolondok napi első kliensem annyira felhúzott, hogy el is mentem egy másik boltba reggeliért, majd utána leparkoltam a kórháznál, hogy megkezdjem a munkát. A kórháznál tudni kell, hogy állandóan tele van a parkoló, így nagyon nem volt választási lehetőségem pl. arra, hogy egy „magányosabb” helyet keressek. Be is parkoltam az egyébként egyáltalán nem szűk parkolóhelyre, majd nem sokkal később mellém állt egy Renault Clio kombi. Rövid ideig még molyoltak a kocsiban és nekem is el kellett még intéznem egy telefont. Láttam, hogy nyílik a szomszéd autó ajtaja, még át is szaladt a gondolat a fejemben, hogy remélem nem nyitja rám…és de: ismét koppanást – de most jóval nagyobbat – hallottam, így már rutinosan kiszálltam az autóból.

SérülésAz ellenőrzés során szomorúan állapítottam meg, hogy bizony rámvágta az ajtót az idősebb hölgy, aki furán nézett rám, hogy mit ellenőrzök az autón.

Ekkor megszólítottam: „Rám tetszett nyitni az ajtót.”

A válasz meglepő volt: „Ja, nem is láttam, hogy itt van és, hogy hozzáért.”

Majd fogta magát a lányával és elindult. Mikor utánuk szóltam, hogy most itt akarnak csak így hagyni, akkor egy ingerült „Miért, mit csináljak?!” volt a válasz.

Annyira sokkolt az esemény – főleg a korábbi öregúr miatt -, hogy nem vágott gyorsan az eszem és nem tettem fel az „Ön mit csinálja fordított esetben?” kérdést. Így csak az hagyta el a számat, hogy „Talán jó lenne mondani valamit!”. Erre egy kierőszakolt, „Hát akkor bocsánat…” volt a válasz, majd továbbálltak.

Még persze magamban füstölögtem kicsit, hogy erre miért nem képesek figyelni, aztán inkább beletörődtem.

Tanulság

Nincs. Ez olyan, mint a kőfelverődés, nem tudod kivédeni.

A figyelmetlenséget, az ingerült reakciókat viszont nem bírom hova tenni. Ha nagyon bele akarnék magyarázni valamit, akkor talán a mélytársadalmi irigységet és általános leszaromságot mondanám, a dögöljön meg a szomszéd tehene mechanizmus mindenhol működik.

Ez van. Szomorú vagyok.

Kategóriák
Blog

Automatizált parkolás lokáció alapon

Még az Agyvihar podcast 15. epizódjában beszéltünk arról, miként automatizáltam a telefonomon a mobil parkolás elindítását. Aztán a 16. epizódban kiderült, hogy kicsit ágyúval lőttem verébre, de nézzük is, miről van szó.

A Workflow app

Sokak várták már és végre megérkezett a Worflow nevű alkalmazás iOS-re, mely az OS X Automator szolgáltatásához hasonlít (amivel a pdf-ek mp3-má történő felolvasós átalakítását is végzem), csak a kvázi scripteket a mobiltelefonon futtatja.

Sokak kreativitását megmozgatta ez az alkalmazás és jobbnál jobb „workflow”-k jelennek meg, természetesen a haszontalan „osszuk meg a képet instagramon” jellegűek mellett.

Éppen ezért nagy kihívás volt számomra valami igazán hasznosra használni ezt az alkalmazást, amiben amúgy továbbra is nagy jövőt látok. Elkezdtem átgondolni, hogy melyek azok a folyamatok, melyeket tudnék az iOS munkafolyamatomban automatizálni. Nem könnyű, illetve ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyire is „pótcselekvésekre” használja a mini-számítógépet, amit naponta a kezében tart.

Launch Center Pro app

A Launch Center Pro (LCP), ahogyan a neve is utal rá, egy launcher alkalmazás, melyhez szintén kell egy kis kreativitás, hogy igazán hasznossá tegyük. Részletes ismertetésbe itt sem mennék bele, sok mindent tud, amit a Workflow nem, viszont sok mindent nem tud, amit a Workflow igen. Így adódott a lehetőség, hozzuk össze a kettőt.

A parkolás problémája

Mivel négy megyében dolgozom és a kórházak előtti utcák általában fizető parkolóhelyek, napi szinten kell használnom a mobilparkolást. Szerencsére egyre több hely került bele a szolgáltatási körbe, így gyakorlatilag minden „munkahelyem” esetére meg tudom csinálni az automatizálást.

Workflow STOPDe miről is van szó pontosan? Egy parkolási zónába érkezve gyakran elfeljtettem, hogy ott pontosan melyik telefonszámra is kell az sms-t küldeni. Oké, a fizetőautomatákon rajta van, de körülményes volt oda menni, lenézni, elküldeni stb…

STOP SMSA Workflow alkalmazás segítségével kreáltam minden egyes parkolási zónámra két scriptet, egy START és egy STOP címkével. A START az autóm rendszámát tartalmazza, mint az SMS szövege, míg a STOP a „STOP” szöveget.

Az egész előnye az, hogy az adott zónában kiválasztott worflow kikeresi magától a telefonszámot, amire a megfelelő szó küldését előkészíti, nekem csak a „send” gombra kell nyomnom.

Mindez persze így még nem elég, mert ez így eddig csak félautomata. Így hát azon kezdtem el gondolkozni, hogyan lehet lokáció alapon automatikusan aktiválni a workflow-t. És itt jön képbe a Launch Center Pro.

Location trigger, geofence

URL sémaA Workflow alkalmazás egyelőre nem tud lokáció alapon triggert fogadni, viszont az egyes scriptek exportálhatóak: akár a home screenre, akár pedig a Launch Center Pro-ba (ami tulajdonképpen egy komlex home screenként is felfogható). URL sémák segítségével a LCP-ból elindítható a Workflow script.

GeofenceA LCP azonban tud egy olyat, hogy location trigger: megadható neki, hogy egy adott zónába érkezve – vagy elhagyva azt – elindítsa az adott LCP actiont, ami jelen esetben egy hivatkozás a Workflow scriptre (és ez itt az ágyúval verébre lövés, de erről később).

Füred zónaEzzel a megoldással automatizálható az egész folyamat, hiszen ha megérkezek a zónába, egyből elindul a LCP action, ami megjelenít egy notifikációt. Itt szükséges interakció a felhasználó részéről, egy slide elegendő.

NotifikációEkkor aktiválom tulajdonképpen az adott lokációra jellemző LCP actiont, ami elindítja a Workflow scriptet. Mire találok parkolóhelyet, már kész az SMS az autóm rendszámával a megfelelő parkolási zóna telefonszámára, csak a „send” gombra kell nyomnom, és kész.

A módszer ugyanúgy működik zónába érkezéskor és zónából távozáskor is, természetesen a releváns scriptet elindítva.

A módszer talán egyetlen hátránya, hogy – igaz, csak egyszer – meg kell csinálni minden egyes zónára a START és STOP LCP actionöket.. Workflow script azonban elegendő 1-1 db, hiszen paraméterezhető .

Aztán jött Wyctim

És közölte velem az Agyvihar 16. epizódjában, hogy amit csináltam, azt egy alkalmazással az LCP-val is meg tudom oldani. A kulcs a System Actions->In-App Messaging->Send Message with Body. Korábban ezt én nem fedeztem fel, csak a sima Send Message to Contact megoldással próbálkoztam, ami – mivel nem lehetett megadni az üzenet tartalmát – nem volt alkalmas.

LCP ActionökMajd ráveszem magam és átírom az actionöket, de egyelőre marad ez a hibrid megoldás, hiszen tökéletesen bevált. Ja, és már mentett meg parkolási bírságtól: ránéztem a telefonra és láttam a notifikációt, hogy indítsam el a parkolást.

Kategóriák
Blog

Kinyitható kerek asztal

Láttam Tepinél (aki ismét duzzog!) egy remek reblogolást egy asztalról, melyet a kislány teljesen egyszerűen forgatva kb 2x akkorára nyit ki, mint az eredetileg volt.

Aztán elkezdtem gyorsan felkutatni, hogy honnan származhat a fotó. A tumblr-en nem jártam sikerrel, bár megtaláltam az első posztot, a forrás nem volt megjelölve.

Aztán elkezdtem figyelmesen nézni az animált fotót, hogy nem derül-e ki valamiből az eredete. Felfigyeltem arra, hogy a környezet olyan, mintha egy hajón lenne. Sőt, ez tuti egy hajón van, látni ahogy halad a tengeren/óceánon.

Google keresésOké mondom, akkor nézzük: beírtam a Google-be, hogy: ship round table expand

Hoppá, ennyit tesz a jó keresőszó.

Az első találatra kattintva kiderül pár érdekesség:

  • egy idén 180 éves designról és megoldásról van szó, melynek védjegyét Robert Jupe jegyzi 1835-ből
  • a patent fent van a Google adatbázisában
  • lehet ilyen asztalt rendelni
  • a legolcsóbb 19.000 USD-ről indul, ami mai árfolyamon számítva 5 150 558 HUF
  • ez nem az eredeti koncepció, hanem egy félautomata változat
  • az eredeti verziók akár 100.000 USD áron is pörögnek (nem számítom át)
  • a találati listában ott van a gif eredeti videoja

Csodálatos korban élünk!

Kategóriák
Blog

Vezetés közben olvasni? Megőrültél?!

Talán egyszer már érintőlegesen az Agyvihar podcastben említettem, hogy én bizony vezetés közben szoktam „olvasni”. Azért az idézőjel, mert ez az „olvasás” természetesen nem a hagyományos olvasás. Kifejtem.

iOS Speak Screen Mivel a munkám miatt sokat autózom és mivel a ráidó az agy rágógumija, már régóta a produktivitás jegyében kihasználom a napi szinten kb. 4 óra utazással töltött időt arra, hogy érdekességeket, híreket, elemzéseket „olvassak” ez idő alatt.

Mivel nálam az utazás az nem egy passzív tevékenység, mint a tömegközlekedéssel közlekedőknél, hanem elsősorban a vezetésre kell koncentrálnom, ez az „olvasás” komoly nehézségekbe ütközik.

Szerencsére az iOS rendszerben vannak olyan lehetőségek, melyek segítenek megoldani az ilyen helyzeteket. Eredendően az iOS „Speak Selection” funkcióját használtam, majd a „Voiceover” funkciót is, de nemrég fedeztem fel (lehet, hogy az iOS 8-cal érkezett?), hogy van már „Speak Screen” lehetőség is.

Mit tesznek ezek a funkciók? A „Speak Selection” a kijelölt szöveget felolvassa. Elméletileg okos, mert felismeri az adott nyelvet is és automatikusan azt a „hangot” választja, de van, mikor neked kell megadni a nyelvet, különösen olyan esetekben, amikor idegen szavakat is tartalmaz a szöveg, így nem tudja eldönteni a rendszer, hogy melyik az elsődleges. A „Voiceover” alapvetően látáskárosultak számára készült, így ez jóval komplexebb megoldást jelent. Talán annyival jobb vezetéshez, hogy kevesebb interakciót igényel, így jobban lehet a vezetésre koncentrálni. Nagy hátránya volt, hogy ha bejött egy SMS vagy egy notifikáció, akkor annak tartalmát egyből felolvasta, megszakítva ezzel például a cikk felolvasását.

Speak Screen a PocketbenAz igazán jó megoldást – eddig – a „Speak Screen” funkció megjelenése hozta, mely két ujjas fentről lefele „swipe” hatására aktiválódik (amennyiben a Settings->General->Accessibility->Speech) képernyőn korábban aktiváltuk. Egy overlay formájában megjelenik a hozzá tartozó kezelőfelület is, mely kellően nagy gombokat tartalmaz, hogy akár vezetés közben is könnyen irányítható legyen, ha szükséges.

Disclaimer: vezetés közben a mobiltelefon használatát tiltja és bünteti a KRESZ, még az SMS vagy hívás kinyomásást is, így az itt bemutatott funkciókat is. A mobiltelefon használata balesetveszélyes, így senkinek sem buzdítok ennek használatára, még saját felelősségre sem.

Ha a telefonon érkezett egy SMS vagy például a Trafihunter alkalmazás notifikációja, akkor sem akad meg felolvasás, sőt, akár ki is lehet lépni az adott alkalmazásból, el lehet navigálni. Hasznos egy funkció.

Az autóban én a BlueTooth kihangosítón keresztül szoktam hallgatni a Pocketbe elmentett cikkeket, de ha nincs ilyen az autódban, akkor fülhallgatóval is megoldható ez természetesen.

Disclaimer 2: nagyon nem vagyok híve a fülhallgatóval vezetésnek, az in-ear fülhallgatók képesek annyira kiszűrni a külvilág zaját, hogy például egy mentő szirénáját, vagy az autód normálistól eltérő működését nem hallod meg.

Egy ötlet és az Automator

Tegnap éjszaka Péter (@ScotttHUN) a következő üzenetet küldte nekem:

„Most éppen word és pdf doksikat konvertálgatok autózáshoz…nincs erre valami automatizálási cucc?”

Add to iTunes as a Spoken TextMivel Péter már részben elhagyta az Apple hajót, az iOS módszert nem javasoltam neki, ellenben meg tudtam neki mutatni az OS X gyárilag beépített funkcióját, mely egy Automator script, a neve: „Add to iTunes as a Spoken Text”.

Ez annyit tesz, hogy a rendszerben bárhol, ha kijelölsz egy szöveget, akkor azt átalakítja a rendszer beépített hangszintetizátorával audio fájllá, majd beteszi neked az iTunes lejátszódba, ahonnan akár később a telefonodra vagy iPadedre is szinkronizálni tudod.

Aztán ma reggel csak felébredt bennem a kihívás szelleme: csináltam már „folder actiont” (ez az OS X-ben annyit tesz, hogy az Automator figyeli a megadott mappát, és ha abba érkezik egy új elem, akkor a megadott feladatokat elvégzi vele), létezik ez a gyári scrpit, ollózzuk össze a dolgokat.

PDF to AudioBook HU - Users ManualA cél a következő volt: mivel macerásnak találtam kijelölni egyenként a szövegeket és elindítani a sciptet, mi lenne, ha egy adott mapába kerülő (egyelőre csak pdf) fájlt automatikusan figyelne a rendszer és egyből audio fájllá konvertálná? Sőt, mi lenne, ha ezt az audio fájlt úgy tenné az iTunes-ba, hogy ellátja különböző megjegyzésekkel, albumnévvel, egyedi fájlnévvel, hogy a későbbiekben könnyebb legyen karbantartani? Sőt, a menet közben képződő fájlokat törölje is le, csak a végtermék maradjon meg!

Azért is fogtam bele ebbe a mókába, mert így kényelmesebben fogom tudni „olvasni” a cikkeket autózás közben. A Pocketbe mentés mellett az adott cikket lementem (a Safari Reader View módját használva) egy PDF fájlba, a megadott mappámba („_to speech HU”), ahonnan már a rendszer teszi a dolgát és szépen felkerül az iTunes zenei lejátszási listámba – ami természetesen automatikusan frissül az iPhone-ra.

Jól hangzik, ugye?

Nos, elment vele az egész délelőttöm (ez betudható annak, hogy kezdő Automator felhasználó vagyok és azért Google-t is használnom kellett elég rendesen), de az eredmény magáért beszél. És szó szerint! Bedobok egy PDF fájlt a mappába, és pár másodperc múlva már az iTunes-ban virít a felolvasásra kész hangfájl.

Nem vagyok irigy gyerek, így szívesen megosztom veled a két „Automator Workflow-t” amit készítettem és két „Automator Service-t” is itt. Készítettem külön egy magyar és külön egy angol szövegre alkalmas workflow-t (ezek figyelik a mappát) és két service-t is, mely arra az esetre jön jól, amikor promt azonnal kell egy PDF audio verziója.

A motorháztető alatt

A módszernek – jelen ismereteim, tudásom szerint – vannak korlátai. Például az, hogy csak PDF fájlokat tud kezelni, melyeket átalakít TXT fájllá, amit megnyit a TextEdit alkalmazással, ebből olvassa ki a tartalmát és ezt passzolja tovább az audio konvertálónak.

Valószínű, hogy csak én nem tudok hozzá eleget Automator és Apple Script házatáján, és ezért tudtam csak így megoldani, de több órás Google keresés sem vitt közelebb ahhoz, hogy egyből mindenféle megnyitott ablakok nélkül ki tudjam nyerni a PDF nyers szöveg tartalamát és azt egy változónak át tudjam passzolni. Ha te kedves olvasóm esetleg tudsz erre megfejtést, kommentben, e-mailben szívesen veszem a javaslatot és akkor módosítom is egyből.

A fentiekből adódó hátrány, hogy a TextEdit alkalmazás ablaka megnyílik feldolgozáskor, így ez az éppen folyamatban levő munkánkat megakaszthatja. A script bezárja a feldolgozás végén automatikusan ezt az ablakot, így nem kell vele törődni, de zavaró lehet. Szintén zavaró lehet, ha valamilyen oknál fogva épp a TextEdit alkalmazással dolgozunk, mert bele fog oda rondítani a script.

Az audio konverziót mp3-ra tettem, hogy kevesebb helyet foglaljon, nem hiszem, hogy nagy minőségre lenne itt most szükség.

Mellékeltem egy képet fentebb, melyen kiemeltem azokat a pontokat, ahol szükség lehet rá, hogy a saját ízlésed szerint átalakítsd a scriptet, ezeken a pontokon nyugodtan nyúlj bele.