Crufts 2012 Birmingham

Közel 1 hónap távlatából folytatom a birminghami utazásom naplóját, így kicsit meg kell magam erőltetni, hogy felidézzem pontosan az eseményeket. Mikor megérkeztem Birmingham repterére, enyhén felhős idő fogadott. A reptéren, Schengen ide vagy oda egy eléggé hosszú útlevél/személyi ellenőrzés zajlott.

Épp egy linket kerestem a Schengeni egyezményről, mikor megtaláltam, hogy az Egyesült Királyság nem alkalmazza az egyezményt, így már érthető, miért volt rendes útlevél/személyi ellenőrzés.

Barátnőmék egy külső parkolóban vártak, megkaptam az instrukciókat sms-ben: „Long stay 1 van a buszra kiítva, azt keresd. Az felhoz a parkolóba ahol vagyunk. A 9-es megállónál szállj le róla!”. Kicsit értetlenül álltam a szokatlanul pontos információk előtt, de az utcára kiérve, rövid keresgélés után (pont a másik irányba indultam el) megtaláltam a szükséges alacsony padlós, a Budai Várban használatos buszokra hasonlító járatot. Kicsit bátortalanul szálltam fel, kerestem az egyértelmű hatalmas „FREE” feliratot, de lefigyeltem a helyieket, akik automatikusan szálltak fel a buszra. Tényleg ingyenes volt és tényleg elvitt a parkolóba, ahol minden egyes megálló szuperül ki volt táblázva.

Ilyen lusták lennének az angolok?

Tettem fel a kérdést, főleg, miután a busszal megtett táv nevetségesnek tűnt. Hogy jobban érezd a távolságot, kb. Liszt Ferenc Reptér 2. terminál hosszú távú parkoló vége és a terminál bejárata közti távolságról beszélek. Másnap jöttem rá, hogy itt a sztereotípiával megegyezően tényleg sokat esik az eső, ezért az életüket ehhez igazítják: egy öltönyös, bőröndös utazó nem fog esőben a kocsijáig captatni. Szimplán felszáll erre a buszra, aminek a megállói olyan sűrűn vannak, hogy szinte lehetetlen nem az autód 20m-es körzetében leszállni.

Mint minden reptéren, a parkolás itt is rühös drága: 14 GBP-t fizettünk, igaz majd’ 3 órás parkolásért (késett a repülőm).

Közlekedés a bal oldalon

Azt hittem, hogy furább lesz és nagyobb gondot fog okozni a közlekedés a bal oldalon, de hamar meg lehetett szokni. Igaz, ha jobbkormányos autóban kellett volna menni, az már érdekesebb lett volna, így ugyanis csak egy dologra kellett figyelni: ahova fordulsz, ott a padka mindig hozzád közelebb essen és akkor biztosan a bal oldalon vagy 🙂 Vezettem is pár kilométert mérföldet, mikor elmentünk kajáért, Worcesterbe (ejtsd: vúszter).

A szállás

Nagyon impozáns helyen volt a szállásunk, egy igazi vidéki kastélyban, Doritwich-ben, Birminghamtől délre, Worcester mellett pár mérföldre. Sajnos sosem értünk „haza” olyan időben, hogy normális képet tudjak róla csinálni a kastélyról. A kastélynak egy különálló apartmanjában voltunk a kutyák miatt, az egész kastély amúgy kongott az ürességtől. Egy ismerettség útján kerültünk amúgy ide, relative sok magyar dolgozik ott – ezt sajnos pár dologban tapasztaltuk is, de ezt inkább nem részletezem. Voltam olyan buta, hogy nem fotóztam le azt, amit szinte biztosan csak angliában láthatsz: mindenhol szőnyeg volt, még a fürdőszobában is! És, ha ez nem lenne elég, a fürdőkád (!) oldala is szőnyeggel volt borítva…rettentő bizarr látvány volt.

A közlekedés

Anglia közlekedéséről elmondható, hogy profin szervezett. Elég csak ránézni a térképre, pókháló szerűen fonják be az utak a térképet. Bárhonnan, bárhova el lehet jutni. Autópályák is vannak bőven, érdekes, de biztonságos felhajtási/lehajtási sémával. Az utak minőségére panasz nem lehet, bőven hozzák az európai átlagot. Ami nagyon fura volt és nem találtunk rá magyarázatot, hogy a parkolók 95%-a fizetős volt. Az áruházak saját (?) parkolói is. Igaz, nem is küszködtünk helyproblémákkal. Este 6 óra után azonban már az utcákon lehetett olyan helyet találni, ahogy ingyenes volt a parkolás.

A Crufts kutyakiállátás

A Crufts a világ legnagyobb kutyakiállítása, 1891-óta rendezik meg. Az első verseny egy agár nyerte. A kiállítás szervezői a bevételeket mindig szétosztják jótékonysági célra, melyek többnyire kutyák örökbefogadásának a megkönnyítéséből áll. Az elmúlt 10 év alatt közel 135.000 GBP (48 millió Forint) gyűlt már így össze.

A mi versenynapunk pénteken (03.09.) volt. Mikor előző nap megérkeztem a reptérre, elmentünk a vásárközpont felé (ami a reptértől kb. 2 percre volt), hogy felmérjük a parkolási, bejutási lehetőségeket. A közlekedéshez szorosan kapcsolódik, hogy szinte minden kereszteződésben, fontos elágazásnál „TRAFFIC” feliratú láthatósági mellényben áll két ember, akinek az a feladata, hogy szükség esetén irányítsa a forgalmat, segítséget nyújtson. Rettentő udvariasak, segítőkészek. A zebráknál is állnak, és mikor te még két lépésnyire vagy az átkelőtől, ők már akkor kiállnak az úttestre és leállítják a forgalmat. Így gyalogosként szinte gördülékenyen, megállás nélkül lehet haladni. Ha látják rajtad, hogy tanácstalanul bolyongsz, mint ahogyan mi is tettük a felderítés alatt, egyből érdeklődnek, hogy tudnak-e segíteni, minden oké-e.

A vásárközpont (The NEC) a BNV-re hasonlít, kicsit talán modernebb és természetesen jobban szervezett, jobban felszerelt. A parkolókból (10 GBP / nap ) szintén ingyenes (!), alacsony padlós buszjárat közlekedik a vásárközpont bejáratához. Valószínűsíthetően az eső miatt olyan a buszmegállók kialakítása is, hogy szinte rácsatlakozik a busz ajtaja a megálló kijáratára, így nem ázik el az ember. Nekünk mázlink volt, egy csepp esőt sem láttunk, szép, napos időnk volt. A vásárközpont direkt összeköttetésben áll a reptérrel, egy függővasút megy át oda, aminek a végállomása egyből a kiálltás bejáratánál volt. Rengeteg mozgássérülteknek való segédeszköz volt, mondjuk nem jöttem rá, hogy miért, általában a mozgáskorlátozottak hozzák-viszik a saját kerekesszéküket. Mindenhol szép, minimál, könnyen olvasható nagy feliratok voltak, egyszerű volt a tájékozódás.

A kiállításra érve a nézőktől elszeparált részen („művészbejáró”) tudtunk bemenni a kutyákkal, eléggé szigorú biztonsági ellenrőzések mellett. Megtudtuk ugyanis, hogy az ilyen kiállításokon, mivel rengeteg az értékes kutya, viszonylag gyakoriak a kutyalopások. Ezért csak a versenyre nevezett kutyák, csak a tulajdonossal illetve csak a megfelelő okmányok birtokában mehetnek be a kiállításra. A verseny végén pedig 16 óránál hamarabb nem lehet elhagyni a kiállítás területét, csak a szervezők külön engedélyével, amit azután adnak ki, hogy meggyőződtek róla, tényleg a kutya jogos tulajdonosa akarja hazavinni az ebet.

Persze, nem magyarok lennénk, ha nem lett volna egy kis „trükközés”. Ferdinánd (simaszőrű foxi) is jött velünk, akit nem neveztünk a versenyre. Reggel a „művészbejárónál” még valószínűleg álmosak voltak a biztonsági őrök, mert ugyan mondták, hogy igazából nem engedhetnék őt be, de elnézőek voltak, elmondták, hogy jelezzük a szervezők felé, hogy Ferdinánd velünk van. A kiállítás szervezőihez egyből mentünk is Ferdinánddal (akinek ellenállhatatlan sármjára szükség volt), ahol közölték, hogy hát ez meglepő, amit kérünk, mert eleve be sem engedhették volna. Mondtuk, hogy fizetünk a jegyért, ha kell, mire közölték, hogy sajnos erre nincs mód. Feltettem az 1000 fontos kérdést: akkor most hogyan oldjuk meg ezt a problémát? Kinéztek a pult mögül Ferdinándra, elhangzott egy „Oh, he is so cute!” mondat, majd kaptunk egy jegyet, amire a „special dog / handler ticket” felirat volt ráírva. Ez kvázi egy zöldkártya volt. Mondanom sem kell, mivel aznap nem volt foxi a veresnyző kutyák között, mindenki megbámulta Ferdinándot. Valljuk be, mázlink volt!

A kiállítás profin szervezett, rengeteg segítővel, szervezővel. A kilépéskor pecsétet kaptunk, amivel utána már szabadon mehettünk ki-be, de minden egyes kilépéskor figyelték, hogy van-e már pecsétünk, nehogy úgy járjunk, hogy nem tudunk visszajönni. Érdekes mód, egyik szervező, „rendező” sem kigyúrt zsírnyakú kopasz volt, hanem (az angol nőkhöz mérten egész csinos) nők, nyugdíjasok, fiatalok, egyszerű emberek. Igaz, maga a rendezvény sem az a tipikus balhés esemény 🙂

A verseny kísérőrendezvényeként a kutyafajtákat bemutató kiállítás is volt, ahol büszkén mentünk oda a Puli és Komondor kennelekhez, közölve, hogy mi bizony magyarok vagyunk (de utálom ezt amúgy…). Rengeteg jótékonysági gyűjtés volt, Niki vett egy angol zászlós nyakörvet Rubykának, aminek az árát olyan kutyák képzésére fordítják, akik megérzik a cukorbetegek esetében, ha túl alacsony a vércukorszintjük (számomra kicsit rejtély, hogy hogyan), így jelezni tudnak gazdáiknak, mielőtt bekövetkezik a baj. Szintén ebből a bevételből képeznek olyan kutyákat, melyek képesek a rákos sejteket a szaglásuk segítségével jelezni.

Rengeteg kiállító volt, a kutyákkal kapcsolatos minden megvásárolható termék és annak képviselője jelen volt. Számomra az egyik legérdekesebb a Samsung standja volt, akik előtt le a kalappal. Nagyon jól pozícionáltak termékeket, haszonérvelve arra, hogy a kutyás gazdi ugyan miért vegye meg pl. a kihajtható kijelzős fényképezőgépet. Természetesen azért, mert így egy alsó, kvázi béka perspektívából is könnyen tudja fotózni kiskedvencét. Ügyes! Egy elektronikai cég nem épp szokványos kiállító (óriási, jól megtervezett standdal) egy kutyakiállításon.

Fótózni ugyan tudtam, de a képek a rossz fényviszonyok (és az ehhez gyengén alkalmazkodó gépem) miatt nem épp lettek épp a legjobbak.

Összefoglalva

Sajnos a verseny számunkra eredménytelenül zárult, de tudtuk, hogy Szikra nem esélyes, mivel az angol bírák más típusú (alacsonyabb termetű) vizslákat részesítenek előnyben. Angliából csak nagyon keveset láttam, de amit láttam, az nagyon tetszett. A szervezettség, a nyitottság, az állandó (néha bevallom zavaró) udvariasság, az úton-útfélen megtapasztalható gondolkodás, ésszerű dolgok. Az tény, hogy az élet nem olcsó, bár a boltban azt figyeltük meg, hogy nem vészesen elrugaszkodottak az árak. Inkább a szolgáltatások azok, melyek sokba kerülnek. Anglia jó hely!

Fura érzés volt, egyáltalán nem tűnt úgy, hogy külföldön vagyok. Rájöttem, ez amiatt volt, hogy szinte mindent értettem, nem kellett a feliratok jelentésén gondolkozni, nem okozott különösebb gondot egy beszélgetés kezdeményezése, bátran érdeklődtem. Nem úgy a hazaút szlovákiai állomásán.

Hazaút

Szombaton én már utaztam is haza, reggel 7 óra 20 perckor indult a repülőm vissza Pozsonyba, ahonnan este fél nyolckor indult a buszom Budapestre. A hazaút nem volt olyan zökkenőmentes, de erről egy következő és egyben befejező bejegyzésben írok majd.

Ez is érdekelhet:

A nagy utazás

Utazás a Ryanairrel