Murau síelés 4. nap

Murau síelés 4. nap

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

A tegnapi jó idő ma folytatódott. Már kora reggel a völgyben is ragyogó napsütés volt. Időben elindultunk, 9:25-kor már a pályán voltunk. Azt már kifigyeltük, hogy a népek 10 óra körül jönnek csak a pályára, így ha 8:30-as liftnyitásra odaérünk, nagyon jó minőségű, takarított pályákat találunk (a holnapi terv pont ez).

Igaz, csak fél órával a tömeg előtt értünk, de még tudtunk csúszni 2-3-at úgy, hogy nem volt tele a pálya és a felvonóknál sem kellett rém sokat várni.

CarvingDélben én lejöttem és magamhoz vettem a fotóapparátot, mert még tegnap eldöntöttem, hogy a 9-es pálya egy szakaszán a délutáni napban fotózni fogok. Nem a megszokott beállítás, mert a síelőknek hátulról, nekem pedig szemből süt a nap, de pont ezt akartam. Olyan képeket akartam, ahol a porzó hó a nap által megvilágítva érdekes hatást kelt.

A fotós táskám relative nagy, így a felvonózás nem volt egy leányálom vele, rákényszerültem a csákányos felvonóra, de nem bántam, mert sokkal gyorsabb. Az egyik utam során egy helyi idősebb, kb. 70 év körüli úrral is jót elbeszélgettem németül. A felvonó végén csak lestem, hogy milyen lazasággal ment rá a fekete pályára.

Egész sok jó fotót sikerült csinálnom, még engem is meglepett az eredmény.

The "Pro"A fotózás utáni második lecsúszásom során nagyon jól ment a léc, éleztem, bedőltem, a pálya császára voltam. Majd hirtelen előttem termett egy hölgy, akit ugyan sikerült (majdnem) kikerülnöm, de ő hátranézés nélkül még közelebb került hozzám és, hogy elkerüljem a teljes ütközést, irányítottan estem. A lécem orra így is beleakadt az övébe, ezért egy laza bukfencet is nyomtam, a lécem leoldott. A fejem bevertem kicsit a hóba, de semmi komoly. A hölgy sértetlenül megúszta a manővert.

Ma volt az első nap, hogy 4 óráig fent voltunk a hegyen, kihasználtuk az időt rendesen. Felfedeztem egy új pályakombinációt is, amiben van egy kis kék, fekete, majd piros szakasz. Holnap ezen fogok menni.

Update: Miért nem szóltok? Lemaradt a Just for the record rész és a térkép :)

Name: Track 013
Date: 2012.02.22. 9:25 am
Map:
(valid until Aug 20, 2012)
View on Map
Distance: 50,8 kilometers
Elapsed Time: 4:44:31
Avg Speed: 10,7 km/h
Max Speed: 68,8 km/h
Avg Pace: 5′ 36″ per km
Min Altitude: 862 m
Max Altitude: 2 122 m
Start Time: 2012-02-22T08:25:35Z
Start Location:
Latitude: 47.065718º N
Longitude: 14.044151º E
End Location:
Latitude: 47.084288º N
Longitude: 14.064932º E