Kategóriák
Blog

Nyaralás 3. rész – Boris & Effi

Hi, my name is Boris!Nyaralás sorozatom harmadik részében házigazdáink két kis kedvencéről írok, Borisról és Effikéről.

Két drótszőrű foxterrier kutyusról van szó, akik az ismerősökkel, barátokkal, a gazda által „jóváhagyott” személyekkel rettentő kedvesek! Jajj viszont az idegeneknek, betolakodóknak, postásoknak 🙂 Már megérkezésünkkor örvendezve fogadtak bennünket, bár gondolom érezték rajtunk, hogy mi is „kutyásak” vagyunk, így jóban leszünk.

Boris

Ha jól emlékszem, Boris az idősebb, ő a kan. Ezt rendszeresen a tudomásunkra is hozta, sőt Effikével is éreztette, hogy ki az úr a házban. Boris mindig úgy járt, kelt az udvaron, mint egy igazi falkavezér. Méltóságteljesen, csak semmi sallang, uralta a teret 🙂 A szőre épp abban a fázisban volt, amikor még nem lehet kézzel(!) trimmelni, viszont már nagyon hosszú. Szegénynek melege is volt nagyon, azonban okos kutya lévén megoldotta a problémát: időközönként beugrott a medencéve 2-3 kört úszni, és felfrissítette magát. Az egésszel csak egy probléma volt, hogy a kvázi vegyszeres medencei víz, ahogyan befülledt a szőrébe, egy idő után érdekes szagot adott Borisnak. Szegény meg is kapta a „Stinky” becenevet 🙂 Persze csak viccből.

Boris amúgy jóval aktívabb volt, mint Effi, játékokba is többször ment bele. Készítettem is egy jó fotót róla, mikor egy labda után ugrott. Ki is újult egy korábbi sérülése, a lábát/lábfejét maga alá gyűrte érkezéskor, és fájt neki jó egy darabid. Az orvos egy enyhe gyulladást állapított meg.

Hi, my name is Effi!Effi

Effi egy igazi hölgy! Tud viselkedni, tudja mikor kell visszavonulni, mikor kell odabújni és hogyan kell nézni, hogy bármit megkapjon! Az asztal körül – mint szinte minden kutya – mindketten állandó vendégek voltak. Persze, mivel jól neveltek, ezt abszolút kultúráltan tették. Effi rendszeresen odaült az asztalhoz, úgy, mint ahogyan mi emberek tesszük azt, és várta, hogy kapjon valamit az asztalon található finomságok közül. Meg tudom érteni, rengeteg jó kaját ettünk! 🙂

Effi, ahogy az a képeken is látszik épp trimmelt volt, pontosabban épp abban a két hétben, mikor ott voltunk volt esedékes nála az „utó trimmelés”, szintén kézzel. A művelet úgy zajlott, hogy Effike felugrott az erre a célra kialakított asztalra, és ott tűrte, hogy gazdája kézzel gyakorlatilag kihúzza a már lenőtt szőrcsomókat. A drótszőrű foxterrierek szőre ilyen állítólag, én nagyon csodálkoztam rajta. A művelet után még csinosabb lett, a szőre szinte 100%ban hozzásimult a bőréhez, de mégis volt vastagsága, puhasága, nem úgy, mint egy szálkás szőrű kutyának. Effi amúgy nem volt gyakori vendég a medencében, valamiért ő nem szerette annyira az úszkálást. Arról vettük észre, hogy nagyon meleg van, ha Effi mégis rávette magát és egy gyors körre bement a medencébe úszni. Nagyon hálás volt viszont akkor, amikor a kezemből óvatosan átnedvesítettem a szőrét, hogy hűsöljön kicsit.

A gyíkvadászat

Gotcha' !Napi szintű program volt, hogy a házból vagy az árnyékból, napozásból mindkét kutya, de főként Boris hirtelen felpattan, és vagy a kert szélénél, vagy a medence szélénél található terracotta edényekben gyíkokat kezd el hajkurászni. Vadászkutyák lévén szaglásuk, hallásuk tökéletes, gondolom a gyíkok mozgására lettek figyelmesek és arra indultak be. Bár időközben kialakultak teóriák, miszerint az egészet csak szórakozásból csinálják és találomra jönnek ki „vadászni” 🙂

Ami meglepett, az a két kutya közötti összhang. Vérprofik! Semmi rivalizálás, semmi villongás, a vadászat az komoly téma! Persze a rangsor az továbbra is megmaradt, de az a munkamorál, ahogyan próbálták a vélt vagy valós gyíkokat becserkészni, bámulatra méltó volt.

Gazdi, gyere haza!

A végére tartogattam az egyik legaranyosabb történetet. Úgy alakult, hogy vendéglátóinknak dolguk volt a városban, mi pedig otthon maradtunk, élveztük a napsütést. Arra lettünk figyelmesek, hogy nem látjuk a két kutyát. Gyorsan megtaláltam őket, a bejárati ajtónál ült mindkettő és várták, hogy hazajöjjenek gazdáik! El nem mozdultak onnan egy percre sem.

Amúgy meg is értem ezt az erős ragaszkodást, mindkét kutya nagyon jól nevelt és a gazdáik mindent megadnak nekik.

Mi is nagyon megszerettük őket a nyaralás két hete alatt!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük