Mozgalmas időszak

Mozgalmas időszak

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

A cím akár ma is aktuális lehetne, de most arról az 1-2 hónapról írok, amit még októberben említettem, hogy kicsit sűrűre sikeredett.

Több szálon is felgyorsultak események. Elfogadtam az új állást és mielőbb fel kellett (volna) mondanom, hogy kezdhessek az új munkahelyemen. Igenám, de még 2010. februárjában beadtam egy innovációs ötletet a sanofi-aventis belső, vállalati dolgozók számára meghirdetett innovációs programjába, amire ugyan kaptam kedvező visszajelzést, de a konkrét értékelésig nem jutottunk el. Ennek többek közt az is oka volt, hogy a vállalat vezetésében változás állt be, fontosabb dolgok is voltak a cég életében. Már le is mondtam bármiféle erkölcsi és anyagi elismerésről, mikor jött a váratlan hír: az ötletemet annyira ígéretesnek tartották, hogy egyből (2 lépcsőt átugorva) a board meetingen angol nyelven kellett egy prezentációt tartanom az ötletről, a megvalósíthatóságáról, a konkurenciáról, piaci helyzetről.

Gondolhatjátok, nem kicsit voltam oda meg vissza… Nehogy egyszerű legyen az élet, mindez zseniálisan egybe esett a felmondásom időpontjával, sőt: a prezentációt már olyan időpontban kellett megtartanom, amikor már nem is voltam a vállalat dolgozója. A cég korrektségét illetően pozitívan csalódtam, mert a lehetőséget megkaptam, hogy már mint “külsős”, de mégis “belsős” megtartsam a prezentációt és mivel az ötlet a megvalósítási fázisig el fog jutni minden jel szerint, ezért a jutalmazást is megkaptam.

Magáról az ötletről sajnos nem írhatok, csak annyit, hogy a cukorbetegek életét fogja megkönnyíteni, ha elkészül és piacra is kerül.

A felkészülésben többen is a segítségemre voltak, többek közt MidiTom is, de a családom, barátnőm, barátok és egy diabetológus szakorvos is segítette a munkámat. A nyaralás alatt (amiről még fogok írni) szinte 90%-ban angolul beszéltünk, így ez remekül felkészített a prezentációra, komolyan, szinte fluent english-t nyomtam :)

Mindeközben megnyílt a patika, ott is teljesítenem kellett, sőt a harmadik szál, a válásom kapcsán intézendő dolgok is szerencsére felgyorsultak.

Intézkedés, szervezés, mindent jegyzetelés, idegeskedés, tárgyalás jellemezte ezt az időszakot.

Túl vagyunk rajta, azóta új problémákkal feladatokkal kell szembe néznem, nem unatkozom.