Gyógyszerszedés elengánsan

Gyógyszerszedés elengánsan

Elkezdtem egy MagneB6 kúrát és már korábban is zavart, hogy a csomagolásban a 10db gyógyszer 3-2-3-2 elosztásban van.

Napi 3×2-t szedek belőle, így a bennem mélyen megbúvó “OCD“-s (hívjuk elegánsan rendszeretőnek) egyből felkiáltott: ez így nem frankó!

Az egyes ábra mutatja a teli gyógyszerlevelet, melyen jól látszik: ha a három tablettát tartalmazó sorból indulsz, akkor lesz 1 db árva gyógyszer a sorban és folytatásban is megint 1 db árván marad, majd csak második nap jutsz el oda, hogy párosával maradnak a gyógyszerek a levélben.

Tudom, itt most felhördülsz, hogy miért nem töltöm el hasznosabban az időmet…dehát a blogolás az ilyen szórakoztató műfaj! :)

A metódus

Kezdjük a legfontosabbnál: a két tablettás felénél kell megkezdeni a levelet, ezt mutatja a kettes ábra. A következő lépés is fontos: a két hármas sor ugyanazon szélén kell folytatni 2 db tablettával, ezt mutatja a hármas és egyben utolsó ábra.
Merthogy, így jól látszik, hogy a maradék 3×2 db tabletta milyen szép rendben beszedhető kettesével.

Köszönöm a figyelmet!

Frissítés!

A bejegyzést nem várt siker követte, és újból átolvasva jutott eszembe a legeslegjobb módszer, melyet a 4. ábra mutat: egyből a két hármas sor azonos szélén kezdve már a második körnél szép kettes felállás alakul ki!