A héten Párizsban vagyok

A héten Párizsban vagyok, a divat fővárosában.

Párom Niki megnyerte a cégnél az értékesítési versenyt, ő lett az országban a legjobb, így a jutalma egy párizsi díjátadón való résztvétel és pár nap Párizsban. Hogy én hogy kerülök ide? Egy kísérő szintén jöhet, YAY!

Az indulás

Választhattunk, hogy melyik AirFrance járattal akarunk jönni és hazautazni. Úgy gondoltuk, hogy használjuk ki a lehető legjobban a rendelkezésre álló időt, így a legkorábbi indulást és a legkésőbbi hazautat választottuk, a hivatalos programot így 2 extra nappal megtoldva.

A budapesti indulás kedd reggel 6:30-kor volt, ami azt jelenti, hogy otthonról – figyelembe véve a checkin és boarding időket – hajnali 2:30-kor el kellett indulnunk. Nem gondoltuk ezt át rendesen…alvás nélkül vágtunk neki a túrának, ami igazából nekem volt jó kis kihívás, mert én vezettem, Niki szépen húzta a lóbőrt mellettem.

A már megszokott (jó, ez így nagyképű, évente jó, ha egyszer repülünk) Európa parkolóban tettük le a verdát, őrzött, kivisznek a reptérre, udvariasak és az ára is jó.

Otthon megcsináltam az online check int, aminek a helyszínen nem sok előnyét láttam, mert ugyanúgy sorba álltunk be…mígnem, mikor a célhoz közeledve elővettem a kinyomtatott boarding passt és egy személyzethez tartozó hölgy szólt, hogy nyugodtan menjünk át az üres sorba, mert mi ott is feladhatjuk a csomagot – ezt mondjuk semmi nem jelezte.

Budapest - ParisA Budapest Airport SkyCourt Lounge-ba bejutás nem volt túl egyszerű, indult pár fapados járat is külföldön dolgozó magyarokkal, így sokan voltunk. Ezt onnan tudom, hogy eléggé szomorú látvány volt a sok párosával sorba álló, akik a “cél” előtt aztán hosszú búcsút vettek és egyikőjük visszafordult – kihasználtak minden percet. Rögtön a bejutás után viszont Európa legagresszívabb sales emberei fogadtak minket, a korábbi CitiLife hiénák most már Erste hiénák és egy NEM, nekik nem válasz. Irtó rossz reklám ez mind a bank(ok)nak, mind pedig a reptérnek – szerintem.

Emlékszel arra a kísérletre fizika órán, mikor az üveglapra szórt vaspor (akkor még fóliás írásvetítőn szemléltetve) a mágnes hatására (vagy épp tekercsben keletkezett indukció hatására) egy-egy pontba rendeződött? Na, pontosan ugyanez a jelenség játszódik le a mai napig a beszálló kapu megnyitásakor…amit nem értek: repülő úgy még fel nem szállt, hogy kapunál időben várakozó embert otthagyott volna. A repülőn helyjegyek vannak. Nem úgy, mint az InterCity-n, hogy gyakorlatilag oda ülsz, ahová akarsz, hanem tényleg! Ennek ellenére kapu nyitáskor úgy tülekednek az emberek, mintha nem lenne holnap…

A repülés

Valahol EurópábanEgy viszonylag kicsi Airbus géppel mentünk, ami AirFrance létére eléggé szolíd volt…a felszolgált étel-ital szintúgy, egy hideg csokis bucit kaptunk, hasonló, mint ami a Lidlben kapható, csak nem volt olyan finom. Az utolsó előtti sorban ültünk, mögöttünk már csak egy francia és egy amerikai srác ült, megörültünk, úgy tűnt, hogy csendes utunk lesz és tudunk alduni.

Nem így lett. Az amerikai srác elmondása szerint is és a mi tapasztalatunk alapján is rengeteget szeret beszélni, épp egy Kelet-európapai körútról jött és azt ecsetelte egész úton, hogy mi milyen “csórók” vagyunk, mekkora az olcsóság itt. A legfájóbb pont az volt, mikor a budapesti fürdőkről és szórakozóhelyekről mesélt, hogy szinte csak külföldiekkel volt tele, mert mint megtudta: “locals can’t afford it”. Hát igen…csórók vagyunk, akárhonnan is nézzük. Aztán témát váltottak és elkezdtek autókról beszélni, a ránézésre 30-35 éves srácoknak már több autója volt életében, mint nekem amennyi ingem – nem túlzok. A francia srác valamiféle katona volt, ahogy kivettem a sztoriból, az amerikai srác pedig mentős, mentőtiszt, piszok jó fizetéssel – ezt megbeszélték.

A repülő közönsége kb 20% magyar, 70% amerikai nyugdíjas turista és 10% francia összetételű volt, így meglepett a leszálláskori taps a gép első feléből (ez magyar és ha jól tudom olasz szokás). Az amerikai pár előttünk nézett is ki a fejéből, hogy mi történik épp.

A Charles de Gaulle reptér egy óriási komplexum iszonyatosan jól ellátva tömegközlekedéssel. Nem tudom a pontos méreteket, de így kb 6x Ferihegy Liszt Ferenc reptér. És most csak a 2-es terminálról beszélek.

Roissybus

Utazás előtt próbáltunk azért felkészülni, például abból, miként jutunk be a reptérről a belvárosba, az Opera környékére, ahol a szállásunk van. A cégnél a RER-t ajánlották, ami HÉV szerű eszköz, közvetlen megállóval a reptéren. Épp indulás előtt fedeztem fel, hogy van egy árban kb. ugyanolyan, ellenben sokkal kényelmesebbnek tűnő megoldás: Roissybus néven működtetett szolgáltatás, mely a reptérről szállít utasokat direktben az Operához. Remek! 11€ / fő és csak egy hátránya van: 60-70 perc a menetidő. Mivel tudtuk, hogy a szobánk még nem lesz készen 11 órakor (csak délután 2-3 fele), így nem bántuk a hosszabb utazást, sőt, bíztunk benne, hogy még városnézés is lesz belőle. Lett. Ja, a buszon ingyenes és stabil WiFi volt.

Paris Marriott Opera Ambassador Hotel

AmbassadorA szálloda pár perc sétára van az Operától, a borsos ára alapján eléggé impozáns épületre és szolgáltatásra számítottunk. Igaz még csak 1 nap telt el, de maradjunk annyiban: ár/érték arányban jobbat vártam.

FolyosóA szobánk a hetedik emeleten van, most látom csak, hogy ez tényleg a manzárd rész – ezen poénkodtunk, mikor jöttünk az utcán, hogy biztos ott lesz a szobánk. A szoba kicsit kicsi, a fürdő szintén, ablak biztonsági okokból csak résnyire nyitható, így a fürdés utáni pára kiszellőztetése kicsit necces. De amúgy szép, meg minden.

Mivel most Niki gyárlátogatáson van – ahova én nem mehettem, hiába vagyok ugyanannak a cégnek az alkalmazottja -, itthon szépen egy szál gatyában írom ezt a posztot. Mivel láttam az ólálkodó szobaasszonyt, kitettem az ajtóra a “privacy please” táblát, amúgy sem akartunk takarítást kérni. Valószínűleg mostanra ért ide, mert csörög a telefon, felkapom: “Hello, housekeeping service!”…elmagyaráztam neki, hogy köszi, nem kérek. Aztán most azon agyalok, mit nem értett a táblából? Mi van, ha például alszok? Úgy, mint tegnap.

16443 lépés Párizsba(n)

MetroA szobánkat leghamarabb délután 1 órára, de maximum délután 3 órára ígérték, így a csomagjainkat letettük az erre kijelölt helyre és nyakunkba vettük a várost. A repülőúton elkövetett felületes alvás ellenére nagy lendülettel indultunk el a közeli helyek felfedezésére. Természetesen az útvonaltervezők metrót javasolnak mindenhez, de tömegközlekedésben kevéssé fejlett országból érkezvén, “mit nekünk 1.2km, az itt van egy köpésre!” felkiáltással – és némileg biztonsági megfontolásból is – gyalogos közlekedést preferáltuk.

PyramideA Louvre 20 perc séta, fotózás nélkül 15 perc. Szóval tényleg nincs messze, ilyen szempontból nagyon jó helyen van a szálloda. Az már gyorsan feltűnt, hogy iszonyú elegáns mindenki, de főként a férfiak. A business casual minden formájától elkezdve a teljes öltönyig minden megtalálható. A városnak ez a része tele van bankokkal irodákkal – amit a feliratokból leszűrtünk -, az itt dolgozók pedig ebédidőben kiözönlenek a környező – otthon nálunk hipszternek mondott – éttermekbe, bárokba, burgerezőkbe. Mamie BurgerKövettük a jól bevált módszert: ott eszünk, ahol akár még sorban is állnak. Így esett a választás a Mamie Burger nevű helyre, ahol iszonyat jó “kézműves” burger menüt ettünk. A hely érdekessége volt, hogy egy kütyüt adtak, ami ha vibrált/villogott, akkor ezzel jelezték, hogy kész van a rendelésed és odamehettél a pulthoz, hogy elhozd – újragondolt self service, fizetés rendeléskor a kasszánál.

LouvreAz ebéd előtt amúgy megvolt Louvre oda meg vissza, mert bíztunk benne, hogy mégis elkészül 1 órára a szobánk, szóval visszajöttünk a szállodába, majd hulla fáradtan leültünk a lobbyba, és latolgattuk az életbenmaradási esélyeinket, mivel még nem volt kész a szoba, talán még egy óra. Ekkor jött az ötlet: együnk!

BoulevardEbéd után aztán másik útvonalon jöttünk, próbáltam úgy navigálni, hogy mindig minél több mindent lássunk. Kettő óra. A szobánk már valószínűleg készen van, de inkább elmentünk még egy kisebb körre a Haussman Boulevard-on, ami valahol az budapesti Andrássy út és a Ferenc-József-Erzsébet-Margit körút között van feelingben, viszont sokkal-sokkal tisztább.

Apropó tisztaság: az utak középről kifelé lejtenek, ez eddig nem újdonság. Az már inkább, hogy amerre jártunk mindenhol azt láttuk, hogy csordogál a víz, van ahol munkás sepri tovább a vízzel itatott koszt, szemetet. Aztán egy helyen elcsíptük, hogy ez nem véletlen, hanem beépített nyílásokból folyik ki a víz időközönként, így tisztítva az utcát, pontosabban a széleit, ahol a legtöbb kosz összegyűlik. Ügyes.

TaverneJa, és mindenki iszonyatosan elegáns, mondtam már? Kutyaürülékkel elvétve találkozunk, igaz kutyával is. Lehet, hogy parkokba viszik őket inkább, vagy itt a belvárosban nem tartanak annyit – ami logikus lenne.

Mondjuk az is feltűnő, hogy olyan kimondottan sok ember sincsen. Forgalom se nagyon, vagy valahogy jobban eloszlik. Egyik dolog amit megfigyeltem, hogy egyirányú nagyon sok nagy, széles sugárút is, így talán kisebb egy-egy utcán a terhelés?

16443 lépésA 16443 lépés után három óra körül végre átvettük a szobánkat. Azért tudom ilyen pontosan, mert pont az utazás előtt érkezett meg az új Xiaomi MiBand 1S okoskarkötőm, mivel a korábbit elhagytam. Ebben a 16443 lépésben azért benne van még a budapesti reptéren megtett pár száz méter, de nagy része az érkezés napján, Párizsban megtett lépteket takarja. 11.3km-nek felel meg.

EiffelKözel 36 óra ébrenlét és ekkora séta megtette a hatását: “Egy kicsit dőljünk le, aztán megyünk újból sétálni, jó?” – ebből az lett, hogy éjjel 10 órakor (közel 7 óra alvás után) ébredtünk, majd eldöntöttük, hogy inkább másnap folytatjuk. Az ablakon kinézve az éjszakai Párizs pazar látványa fogadott minket, az Eiffel-torony fényjátéka.

Folytatjuk!

Toscanatrip

Ha már múltkor az igazi, eredeti parmezán hátteréről írtam, stílusos, ha ellátogatok talján földre és be is szerzek pár darabot első kézből, eredetiben.

Najó, ez így kicsit bulváros, nagynénémet jöttünk el meglátogatni a kicsit megtoldott hosszú hétvégén, március idusán.

Az utazás

Mivel a szombati napon még egy kongresszuson dolgoztam, késő délután indultunk el Toszkánába. Korábban csak egy – ajánlott – útvonal volt, Ausztrián keresztül, azonban mióta a szlovénok tartották magukat az államközi egyezményhez és a magyar féllel szemben megépítették a 2×2 sávos gyorsforgalmi utat a magyar határig, azóta Lendvánál átlépve, Muraszombat, Ljubjana, Treiszt (vagy most éppen Gorizia) érintésével gyorsabban és jobb autópályán lehet eljutni az olaszokhoz, így nekünk is a rokonainkhoz.

Első ránézésre a 15 Eurós szlovén matrica a maga 7 napjával drágábbnak tűnik az osztrák 8,8 Eurós társánál (mely 10 napos) és bizonyos körülmények között ez igaz is. Például a tipikusan 8 nap – 7 éjszaka turnusban nyaralóknak igazi kib***ás a szlovén matrica, mert kettőt kell belőle venni az “egyhetes” nyaralásra, és így máris nem versenyképes a 30 Eurós árával. Ha viszont 7 napnál rövidebb időszakra utazunk, akkor több ok miatt is megéri szlovénia felé haladni (mondjuk Budapest felől mindig szlovénia a nyerő):

  • kevesebb kilométer (nekem)
  • olcsóbb a benzin/gázolaj és minden benzinkúton azonos áron van, akár pálya, akár diszkont kút (így nincs is nagyon ilyen), ez egy szlovén állami szabály
  • gyorsabb
  • kevesebb sebességkorlátozás van, mint Ausztriában
  • jobb az autópálya minősége
  • az olasz szakasz (nekem) olcsóbb, ez hozza be az árát az osztrák matricával szemben

Munka után tehát elindultunk, összesen 1000km-t vezettem le, mindösszesen egyszer álltunk csak meg toalett miatt, egyszer pedig még a szlovén határon tankolni. Az út ilyenkor tavasszal nem túl zsúfolt, még a nagyvárosok körül sem volt forgalom, igaz szombati nap miatt a kamionok nagy része sem közlekedett.

Ajánlom amúgy a délutáni indulást, éjszakai vezetést, sokkal egyenletesebb, kiszámíthatóbb.

Ser22:45-re meg is érkeztünk, rövid beszélgetés és egy welcome drink után azonban nyomás aludni, mert másnap korán indultunk, igaz két irányba: édesanyám és nagynéném San Remoba a virágkarneválra (elmondás alapján hasonló, mint a Debreceni Virágkarnevál), mi pedig unokatesómmal és párjával Abetonéba síelni.

Abetone, ahol egyszer már elázott a pálya a szemem előtt…

Az úgy volt, hogy 2009-ben már egyszer tettünk egy próbálkozást arra, hogy Abetone sípályáit megízleljük. Szakadó hóesésben, a hókotró mögött tudtunk csak felmenni a pálya mellett található szállásunkhoz, este 10 óra fele oda is értünk, majd mire kezdtünk bepakolni az autóból, olyan 22:30 és 23:00 között, történt valami fura: a korábbi szakadó hó átváltott esőbe és egy brutális melegfront kíséretében (ez 2009.12.21-23. között volt, otthon ez extrém meleg Karácsonyban nyilvánult meg) a szemünk láttára olvadt el az összes hó a környéken, illetve lett inkább vízisíre emlékeztető a pálya. Nem sikerült tehát akkor síelnünk, de a mai nap végre eljutottam és kipróbálhattam a terepet.

Abetone panorámaKödSzerencsénk persze most sem volt, mert a brutális erősségű szél és a kb 2m látótávolság erősen megnehezített a síelést a pályákon, csak a lenti szakaszok voltak élvezhetőek, de ahhoz meg halálfélelemmel párosult fenti szakaszt is le kellett küzdeni. Amúgy most nem túlzok, két alkalommal el is estem, mert teljesen elvesztettem a tájékozódó képességemet, az erős szél miatt nem éreztem a saját “menetszelem”, míg a köd miatt pedig nem láttam a tereptárgyak mozgását. Azt éreztem, hogy egy helyben állok a pálya szélén, közben pedig csúsztam lefelé a lejtőn…ijesztő volt!

LiftA hó amúgy kifogástalan volt és a pályák is jól gondozottak, nem buckásak, kellően hosszú pályákkal és ami fontosabb, eloszlik rajtuk jól a tömeg.

Ebédidőben betértünk a Zeno nevű pálya tetején található “hüttébe”, ahol egy jót ebédeltünk. Majd kicsit itt is ragadtunk és később a távozás mellett döntöttünk, mert így nem volt élvezhető a síelés. Majd legközelebb.

VitellinoA kb. két órás út után itthon Giuseppe frankó vacsorát varázsolt kb 15 perc alatt, penne, házi készítésű raguval, parmezánnal, majd fiatal marhából két szelet vékony hús előbb olaj nélkül megsütve, majd a sütés vége fele kis olívaolajjal átitatva, hozzá saláta, paradicsom, vörösbor.

Hétfő, irány a bolt!

A vásárlói kosárBarillaA rokonlátogatáson túl nem elhanyagolható cél volt a minőségi alapanyagok beszerzése a konyhába. Cipőt a cipésztől, olasz kaját Olaszországból – tartja az ősi mondás.

Barilla 500g-os tésztákat kifejezetten ide jövök ki vásárolni, mivel 0,77€-ba kerül (akciósan ~0,55€), ami otthon eléri a közel 1,8€ (kedvezőbb áron 1,58€) árat. Vagy például az Aperol, melyből 1l kerül annyiba, mint otthon a 0,7l akciósan. Hasonló a helyzet a hozzávaló ragukkal, a parmezánnal és még sorolhatnám.

Vettem pár kifejezetten toszkán terméket is, mint pl. Chianti bort és Fiorentine sütit.

Most, hogy készítem ezt a bejegyzést, kicsit jobban utánanéztem hazai áraknak, igaz csak a neten tájékozódva. Azt kell mondjam, iszonyat lehúzás megy, ami valahol érthető: van egy komoly szállítási költség – nagy tételnél ez ugye oszlik -, illetve ki kell termelni a stadionok árát adó formájában. Vettem pontosan ilyen balzsamecetet, oké, akciósan 1,45€-ért, de az eredeti ára is 2,9€ volt. Itthon mennyi az ára? 4,15€…nem tudom, hogy én mennyiért adnám…

Újabb este újabb vacsi

Pasta Frutti di MareEzúttal tengeri herkentyűk uralták a menüt, előétel, első fogás és főfogás esetén is. A főfogással már éppen végeztem, mikor eszembe jutott: nem csináltam róla fotót. Így csak szóban: fritto misto.

WiFi hálózatok

A szomszédos házakban eléggé elterjedtek a WiFi hálózatok, így a mi hálózatunk folyamatosan problémákba ütközött. No, meg az internet kapcsolat sem volt a legjobb, így rászántam egy napot, hogy rendbe tegyem a dolgokat. Egész napos tesztelés, csatornaváltás, konfigurálás…a végeredmény nem lett sokkal jobb, a kifizetett 7Mbit/sec helyett volt, amikor csak 0.4Mbit/sec sebességgel csorgott az adat…

Pane pomodoroTermészetesen a mai kaja sem maradhat el, poénból mondtam Giuseppének, hogy ennék pane pomodorót, azaz paradicsomos kenyeret…mire kettőt fordultam, már készült is.

Utolsó nap, vásár és indulás

Mercato di Ponsacco Szerdai napon Ponsacco városában volt vásár, így ellátogattunk oda. Ezeknek a vásároknak mindig jó hangulata van, bár az elmúlt években az áruk minősége és változatossága kicsit romlott. Nem is vásároltam semmit, de csináltam pár fotót.Mercato di Ponsacco

A vásár után egy gyors ebéd, majd indulás haza.
Készítettünk pár szendvicset mortadellával. Mercato di PonsaccoA hazafele út simán ment, bár hétköznap lévén nagyobb forgalom volt, mint odafele. A visszafele úton másik irányt választottam, nem Goriziánál mentem át Szlovéniába, hanem Trieszt felől. Ljubjana környékén egyszer csak hirtelen besötétedett és iszonyat erős széllökések között haladtunk szolíd tempóban. Lenti körzetében találkoztunk úgy 8-10 darab hatalmas szarvassal, de mivel készültem rá, nem ért meglepetésként.