Nyaralás Szlovéniában

Idén több okból kifolyólag is úgy döntöttünk, hogy külföldre csak egy rövidebb nyaralásra megyünk a szomszédos Szlovéniába.

Igazából egy Twitteres cimborám @tormaatti osztotta meg rendszeresen egy szlovéniai turistahelyeket népszerűsítő fiók posztjait és innen jött az ötlet: menjünk el a Bledi-tóhoz.

Tervezés

Gyorsan nekiálltunk szállásokat keresni, első olvasatban úgy tapasztaltam, hogy az olasz és osztrák szálláshelyeknél kb. másfélszer drágábbnak tűntek. Ez kicsit vissza is vetett a keresésben, de végül a spontán nyaralásszervezés jegyében kb. 4 szálláshely megtekintése után lefoglaltunk a booking.com-on egy szimpatikus szállást, Hotel Marko, Portorožban. A Bledi-tó meglátogatását inkább őszre halasztottuk.

Ha te is foglalnál a booking.com-on, ezen a linken 15USD kedvezményt kapsz – és én is a következő foglalásomból. Járjunk jól mindketten! Köszi!

A szállásnak kimondottan jók voltak az értékelései, a térképen láttuk, hogy jó az elhelyezkedése és külön szimpatikus volt, hogy kvázi saját strandja van.

Utazás

A tőlünk 440km-re levő Portorož megközelítése rendkívül egyszerű: M7-es autópálya, M70-es autóút, Mariborig (a második legnagyobb szlovén város) A5-ös autóút, majd az A1-es autópálya Koperig és onnan még egy kis H5-ös autóút. A matrica itthon megvásárolva 7 napra 5150 Ft-ba kerül.

A Razdrto (igen, 4 mássalhangzó egymás után, de mégsem zmrzlina) városka után megszaporodnak a kétnyelvű kiírások, ezen a részen ugyanis a szlovének mellett olaszok is élnek, éltek. Ez bevallom a komfortérzetemet jelentősen javította, Horvátországban például kifejezetten idegesít, hogy nem értek a feliratokból, beszédből egy mukkot se…

Az út végig kifogástalan, a benzin olcsó, a sebességhatárokat érdemes betartani. A forgalom viszonylag nagy volt, pedig hétfőn utaztunk.

Első nap, Portorož (Portorose)

A szállást könnyen megtaláltuk, a Hotel Marko mondhatni központi helyen található. A recepción gyorsan átestünk a check-in-en, a recepciós angolul mindent elmagyarázott. Lepakoltunk a szobában, majd irány a beach! A Meduza Beach a hotellel szemben, az utca túloldalán található. Különlegessége, hogy három részre tagolódik: két füves, betonozott szakaszra, mely egy exclusive részből, ami az 5*-os szállodák vendégeinek ingyenes, mindenki más számára díjköteles, és egy 4*-os részből áll, mely a 4*-os szállodák vendégeinek ingyenes, mindenki más számára díjköteles illetve egy homokos partszakaszt magában foglaló “városi strand”, mely mindenki számára ingyenes.

Meduza Beach

Mindhárom részen fizetni kell a napernyőért, a mi esetünkben ez két napágy + napernyő esetében 17€-t tett ki. Odamész, leülsz valahova ahol üres, majd kis idő múlva jön egy srác egy mobil eszközzel és mobil nyomtatóval, beregisztrálja a kívánt ágyat, napernyőt, ha jó kedvében van ad egy kis kedvezményt és egy karszalag szerűvel megjelöli, hogy foglalt.

A nyaralás végére összeállt a kép, Portorož a Rimini-Binione-Jesolo vonal szlovén megfelelője.

Ez nem a mi szállodánk,
ez a Kempinski

A partszakasz bár minőségi és kellemes, a vízről ez már nem mondható el: Balaton szintű tengervíz, lekerített öböl. Az Adriáról nem feltétlenül ez a kép ugrik be. Ha az Adria számodra is a hűvös, kristálytiszta tengert jelenti, akkor itt nem azt fogod megtalálni. El is döntöttük, hogy másnap egy másik partszakaszra megyünk.

Mivel olvastuk a bookingon, hogy jó a szálloda étterme, ezért az első vacsorát oda terveztük.

Nem csalódtunk! Nagyon ízletes ételek, jó kiszolgálás, elfogadható árak.

Az árszínvonal nem alacsony, ez tény. De ahogy számoltam nem drágább egy-egy igényesebb (nem felsőkategóriás) budapesti vagy Balaton parti étteremnél.

Második nap, Piran (Pirano)

Ingyenes buszjárat

Mindenképpen el akartunk menni megnézni ezt a kis hangulatos várost. Tudtuk, hogy a városba nem lehet behajtani autóval, így csak az ért minket meglepetésként, hogy a “lenti” parkoló megtelt, vissza kellett kanyarodnunk a fentihez. 1,2 € óránként a parkolás, ami se nem kevés, se nem sok, viszont kicsit messze van a belvárostól. Ezt a “békát segít lenyelni” a parkolóházhoz ingyenesen adott szolgáltatás, a légkondícionált, kultúrált és igaz fura időzítés szerint, de kb. 5-10 percenként járó buszjárat.

A Tartini térig kellemesen utazhatsz, ahonnan az egész falucskát körbe tudod járni. Nem árulok zsákbamacskát: totálisan beleszerettünk Piranba! Hangulatos kis utcák, remek tengerpart, kitűnő éttermek, remek kávézók. Hogy mindezt honnan tudjuk?

Tartini tér

Miután közel 40 fokban felmentünk a templomig, majd vissza le a Tartini térre, az egyik kávézóban a téren a pincér meglepett minket egy “Tessék! Köszönöm!” megszólalással. Ahogy kifigyeltük, minden nációhoz volt pár szava a saját nyelvén, a mellettünk ülő franciáknak is így próbált imponálni. Sikerült.

Szent György templom

Aztán ott van a tengerpart: a félsziget (jó, igazából földnyúlvány) igazán ideális déli-dél-nyugati tájolású, így szinte folyamatosan éri a nap, de akad azért árnyékos rész is. Miután teljesen megkerültük ezt a földnyúlványt, a templom sziklái alatt egy köves strandon táboroztunk le.

A fárasztó strandolás után visszagyalogoltunk a Tartini térre, ahol pillanatokon belül érkezett a légkondis busz, mellyel vissza tudtunk menni a parkolóházba.

Mivel teljesen belezúgtunk a városba, eldöntöttük, hogy vacsorázni is itt fogunk, így visszamentünk kis felfrissülés után Piranba. A napközben felfedezett étterem soron mentünk pár kört, mivel 7 óra magasságában szinte mindenhol teltház volt. Illetve követtük a szabályt, hogy ahol kevesen vannak, az gyanús.

Választásunk úgy kb. megérzés alapján a Pavel éterremre esett, az áraik is rendben voltak, a személyzet pörgött, az étterem is jól nézett ki. Mivel minden asztalra ki volt helyezve a “Foglalt” tábla, a főúrnál érdeklődtünk…10 perc múlva tud adni asztalt, de ha gondoljuk menjünk át a Pavel 2 (!) étterembe, ugyanaz a menü, ugyanaz a minőség, ugyanazok az árak. Átmentünk, ott hasonló volt a helyzet, de az idős néni (akit valami tulaj félének néztünk) egyből megbontott egy 8 személyes asztalt, így lett helyünk.

Piran by night

A vacsora alatt hol németnek, hol franciának néztek, ennek megfelelően választották ki a pincérek a kommunikáció nyelvét, de mi ragaszkodtunk az angolhoz, ők pedig szépen átváltottak arra. A pincérek szinte kivétel nélkül 50+ voltak.

Az étel remek volt, kedvesek is voltak, gyorsak is voltak, kaptak is szép borravalót (meg is lepődtek). Itthon – egy közben előkerült utikönyvben… – megtaláltuk az infót, hogy sikerült az egyik legjobbnak mondott éttermet kiválasztani.

Árak kérdése: úgy tűnt, hogy a tengeri ételek olcsóbban voltak mint Olaszországban, a többi étel az azonos vagy picivel talán olcsóbb. Becsapós lehet az üzletekben is a 22%-os ÁFA, sok itthon is kapható termék olcsóbb – de igazából az ÁFA tartalom miatt. Összességében elmondható, hogy Nyugat-európai az árszínvonal.

Harmadik nap, Izola (Isola)

Nyakunkba vettük a környék következő látványosságát, Izola városát. Ez már egy nagyobb település, van saját kórháza és érződik rajta a városias jelleg – értsd nem az a tipikus üdülőfalu.

Parkolás a városközpontban itt is egyszerű, kényelmes. A kasszánál egy nyilvános WC, melyre igaz kicsit helytelenül, de magyarul is ki volt írva, hogy “nyilvanos vécé”.

Zeneiskola

Az óváros felé vettük az irányt, “toronyirányt”, hangulatos kis hely ez is. Nagyon szép épületekkel, a helyi zeneiskola épülete érdekes látványt nyújtott. Csakúgy mint a városközpont platán sora, ami már-már a dél-francia, provence-i hangulatot idézi.

Egyszercsak beach

Térkép nélkül “érzésre” közlekedtünk, megyünk-megyünk, majd egyszercsak a kis utcákból kiérkezve előttünk van egy szépen kiépített beach, tele emberrel!

Jó infrastruktúra

A metódus itt is hasonló, mint Portorožban, leülsz a kiválasztott napernyőhöz, majd jön a srác, nyomtatja a jegyet. Az ár itt egy picivel olcsóbb volt, 15€ a két napágy egy napernyő kombó.

A tenger itt tisztább, köves az alja és vannak kiépített kapaszkodók a bemenetelhez, illetve stég szerű építmény is, amiről bár hivatalosan tilos az ugrálás, a gyerekek mégis művelik – saját felelősségre :)

Azt hiszem kivétel nélkül minden partszakaszra elmondható, hogy jó ha van nálad tengerjáró cipő – vagy mi a neve. Kényelmesebbé teszi a ki-be járást a vízbe.

Hazaút, Ljubljana

A bőséges reggeli után elindultunk a közel 4 órásra tervezett hazaútra, melybe beiktattunk egy városnézést: a főváros, Ljubljana következett!

Ljubljanica folyó

Útközben elolvastunk pár hasznos tanácsot a városról, így kb. tudtuk mire számítsunk, mely helyeket keressük fel. A belváros nagyon hangulatos, a Ljubljanica folyó szépen keretezi az óvárost. Egy nagyon hasznos tanácsot kaptunk egy oldalon: ha a várat látjuk és a folyót követjük, nagy baj nem lehet látványosságokban! És ez tényleg valid!

Ljubljana, Tromostovje – Hármas híd

Ami feltűnt a városban – bár erről is olvastunk korábban -, hogy iszonyat nyugalom van, az emberek nem idegesek, sőt, se autó, se ember nem volt elviselhetetlenül nagy mértékben. Ez betudható az augusztusi időpontnak is, de szerintem majd ősszel, amikor visszamegyünk a Bledi-tóhoz, leteszteljük a helyzetet.

A kevés autóra talán magyarázat a rengeteg kerékpáros, akik mindenfelé megtalálhatóak és egyikőjük sem idegbeteg: a kacsázó turisták (incl. én) között teljes nyugalommal, megértéssel és türelemmel kerülgetnek. Még csak le sem csengettek egyszer sem!

Hipster “hentes”

A folyóparton érdemes végigmenni, a vár felőli oldalon, nagyon hangulatos éttermek, kávézók vannak, mind kicsit hipszteres, de eredeti designnal.

A nap zárásaként fel akartunk menni autóval a várba, amit könnyen meg is tehettünk, azonban a vár előtti parkoló tele volt. Egy fiatal 20 év körüli srác irtó kedvesen, a problémánkat megértve közölte tökéletes angolsággal, hogy mi a helyzet. Megkerdezte, hogy a várat szeretnénk-e megnézni és egyből 2 alternatívát is ajánlott, hogyan tudunk lentről feljutni.

Sajnos ezeket az alternatívákat elmosta az eső, épp akkor csapott le egy durva nyári zápor, így a várat meghagytuk a következő alkalomra.

A 4 napos nyaralás elmélete

Arra jöttünk rá, hogy a jövőben két féle nyaralást fogunk eszközölni: vagy minimum 2 heteset vagy több 4-5 naposat. Akárhogy is elmélkedtünk, mindig az jött ki, hogy ez az időtartam pont ideális. Mert mi szokott történni  egy 7nap/6 éjszakás tipikus nyaraláson? Úgy 4-5 nap után megunod a helyi éttermek kínálatát, a szálloda reggelijét és az utolsó 2 nap úgyis csak a siránkozással telik, hogy már menni kell haza.

A totális kikapcsolódáshoz kell legalább 2 hét, a tipikus 7 napos megoldás talán a legrosszabb.

Összegzés Szlovéniáról

Röviden? Instant szerelem!

Kicsit hosszabban? Nem várt instant szerelem!

Az emberek kedvesek, igazi európai módjára viselkednek, mindenhol beszlétek angolul vagy legalább megértették. Az üdülőövezeteken érződik, hogy megértették, a turistákból élnek és ennek megfelelő kedvességgel (és nem a balatoni utálattal) állnak neki. Valószínűleg a fizetésük színvonala is más, mint balatoni társaiké, de na.

A főszezonhoz képest nem volt tömegnyomor, kellemes, nyugodt környezetben tudtunk sétálni, közlekedni mindenhol. Ennek okát szintén nem tudom, lehet hogy csak “ennyi van” ebben a régióban, de ez számomra kifejezetten szimpatikus volt.

Amit még megfogalmaztam, hogy a szlovén riviérán találkozott a mediterrán életérzés és a németes-svájcias-skandinávos “tüchtig” szemlélet.

Infrastruktúra jól átgondolt, jól karbantartott, tiszta. Minden arra irányul, hogy az ide látogató vendég jól érezze magát! És bár olcsónak nem mondható (de drágának sem), az ár/érték arány szerintem ideális. Nem éreztem sehol sem azt, hogy itt csak azért, mert turista vagyok, le akarnak húzni. Persze, a szokásos kisboltos húzások itt is megvannak, a 0,4€-s ásványvíz az óváros közepén 1,5€ (1 literes), de ez azt gondolom belefér.

Lehet, hogy a friss, sós levegő miatt kitisztult az orrom és jobban éreztem az ízeket, de az ételeik rendkívül zamatosak, frissek, jó minőségűek voltak.

Az ország látványra sem utolsó, vannak alpesi hegyek (Júlia Alpok), mediterrán tengerpart (Szlovén riviéra), tavak, barlangok, túrázási lehetőség, síelési lehetőség…

Egy szó, mint száz: Szlovénia nálam 10/10.

A héten Párizsban vagyok

A héten Párizsban vagyok, a divat fővárosában.

Párom Niki megnyerte a cégnél az értékesítési versenyt, ő lett az országban a legjobb, így a jutalma egy párizsi díjátadón való résztvétel és pár nap Párizsban. Hogy én hogy kerülök ide? Egy kísérő szintén jöhet, YAY!

Az indulás

Választhattunk, hogy melyik AirFrance járattal akarunk jönni és hazautazni. Úgy gondoltuk, hogy használjuk ki a lehető legjobban a rendelkezésre álló időt, így a legkorábbi indulást és a legkésőbbi hazautat választottuk, a hivatalos programot így 2 extra nappal megtoldva.

A budapesti indulás kedd reggel 6:30-kor volt, ami azt jelenti, hogy otthonról – figyelembe véve a checkin és boarding időket – hajnali 2:30-kor el kellett indulnunk. Nem gondoltuk ezt át rendesen…alvás nélkül vágtunk neki a túrának, ami igazából nekem volt jó kis kihívás, mert én vezettem, Niki szépen húzta a lóbőrt mellettem.

A már megszokott (jó, ez így nagyképű, évente jó, ha egyszer repülünk) Európa parkolóban tettük le a verdát, őrzött, kivisznek a reptérre, udvariasak és az ára is jó.

Otthon megcsináltam az online check int, aminek a helyszínen nem sok előnyét láttam, mert ugyanúgy sorba álltunk be…mígnem, mikor a célhoz közeledve elővettem a kinyomtatott boarding passt és egy személyzethez tartozó hölgy szólt, hogy nyugodtan menjünk át az üres sorba, mert mi ott is feladhatjuk a csomagot – ezt mondjuk semmi nem jelezte.

Budapest - ParisA Budapest Airport SkyCourt Lounge-ba bejutás nem volt túl egyszerű, indult pár fapados járat is külföldön dolgozó magyarokkal, így sokan voltunk. Ezt onnan tudom, hogy eléggé szomorú látvány volt a sok párosával sorba álló, akik a “cél” előtt aztán hosszú búcsút vettek és egyikőjük visszafordult – kihasználtak minden percet. Rögtön a bejutás után viszont Európa legagresszívabb sales emberei fogadtak minket, a korábbi CitiLife hiénák most már Erste hiénák és egy NEM, nekik nem válasz. Irtó rossz reklám ez mind a bank(ok)nak, mind pedig a reptérnek – szerintem.

Emlékszel arra a kísérletre fizika órán, mikor az üveglapra szórt vaspor (akkor még fóliás írásvetítőn szemléltetve) a mágnes hatására (vagy épp tekercsben keletkezett indukció hatására) egy-egy pontba rendeződött? Na, pontosan ugyanez a jelenség játszódik le a mai napig a beszálló kapu megnyitásakor…amit nem értek: repülő úgy még fel nem szállt, hogy kapunál időben várakozó embert otthagyott volna. A repülőn helyjegyek vannak. Nem úgy, mint az InterCity-n, hogy gyakorlatilag oda ülsz, ahová akarsz, hanem tényleg! Ennek ellenére kapu nyitáskor úgy tülekednek az emberek, mintha nem lenne holnap…

A repülés

Valahol EurópábanEgy viszonylag kicsi Airbus géppel mentünk, ami AirFrance létére eléggé szolíd volt…a felszolgált étel-ital szintúgy, egy hideg csokis bucit kaptunk, hasonló, mint ami a Lidlben kapható, csak nem volt olyan finom. Az utolsó előtti sorban ültünk, mögöttünk már csak egy francia és egy amerikai srác ült, megörültünk, úgy tűnt, hogy csendes utunk lesz és tudunk alduni.

Nem így lett. Az amerikai srác elmondása szerint is és a mi tapasztalatunk alapján is rengeteget szeret beszélni, épp egy Kelet-európapai körútról jött és azt ecsetelte egész úton, hogy mi milyen “csórók” vagyunk, mekkora az olcsóság itt. A legfájóbb pont az volt, mikor a budapesti fürdőkről és szórakozóhelyekről mesélt, hogy szinte csak külföldiekkel volt tele, mert mint megtudta: “locals can’t afford it”. Hát igen…csórók vagyunk, akárhonnan is nézzük. Aztán témát váltottak és elkezdtek autókról beszélni, a ránézésre 30-35 éves srácoknak már több autója volt életében, mint nekem amennyi ingem – nem túlzok. A francia srác valamiféle katona volt, ahogy kivettem a sztoriból, az amerikai srác pedig mentős, mentőtiszt, piszok jó fizetéssel – ezt megbeszélték.

A repülő közönsége kb 20% magyar, 70% amerikai nyugdíjas turista és 10% francia összetételű volt, így meglepett a leszálláskori taps a gép első feléből (ez magyar és ha jól tudom olasz szokás). Az amerikai pár előttünk nézett is ki a fejéből, hogy mi történik épp.

A Charles de Gaulle reptér egy óriási komplexum iszonyatosan jól ellátva tömegközlekedéssel. Nem tudom a pontos méreteket, de így kb 6x Ferihegy Liszt Ferenc reptér. És most csak a 2-es terminálról beszélek.

Roissybus

Utazás előtt próbáltunk azért felkészülni, például abból, miként jutunk be a reptérről a belvárosba, az Opera környékére, ahol a szállásunk van. A cégnél a RER-t ajánlották, ami HÉV szerű eszköz, közvetlen megállóval a reptéren. Épp indulás előtt fedeztem fel, hogy van egy árban kb. ugyanolyan, ellenben sokkal kényelmesebbnek tűnő megoldás: Roissybus néven működtetett szolgáltatás, mely a reptérről szállít utasokat direktben az Operához. Remek! 11€ / fő és csak egy hátránya van: 60-70 perc a menetidő. Mivel tudtuk, hogy a szobánk még nem lesz készen 11 órakor (csak délután 2-3 fele), így nem bántuk a hosszabb utazást, sőt, bíztunk benne, hogy még városnézés is lesz belőle. Lett. Ja, a buszon ingyenes és stabil WiFi volt.

Paris Marriott Opera Ambassador Hotel

AmbassadorA szálloda pár perc sétára van az Operától, a borsos ára alapján eléggé impozáns épületre és szolgáltatásra számítottunk. Igaz még csak 1 nap telt el, de maradjunk annyiban: ár/érték arányban jobbat vártam.

FolyosóA szobánk a hetedik emeleten van, most látom csak, hogy ez tényleg a manzárd rész – ezen poénkodtunk, mikor jöttünk az utcán, hogy biztos ott lesz a szobánk. A szoba kicsit kicsi, a fürdő szintén, ablak biztonsági okokból csak résnyire nyitható, így a fürdés utáni pára kiszellőztetése kicsit necces. De amúgy szép, meg minden.

Mivel most Niki gyárlátogatáson van – ahova én nem mehettem, hiába vagyok ugyanannak a cégnek az alkalmazottja -, itthon szépen egy szál gatyában írom ezt a posztot. Mivel láttam az ólálkodó szobaasszonyt, kitettem az ajtóra a “privacy please” táblát, amúgy sem akartunk takarítást kérni. Valószínűleg mostanra ért ide, mert csörög a telefon, felkapom: “Hello, housekeeping service!”…elmagyaráztam neki, hogy köszi, nem kérek. Aztán most azon agyalok, mit nem értett a táblából? Mi van, ha például alszok? Úgy, mint tegnap.

16443 lépés Párizsba(n)

MetroA szobánkat leghamarabb délután 1 órára, de maximum délután 3 órára ígérték, így a csomagjainkat letettük az erre kijelölt helyre és nyakunkba vettük a várost. A repülőúton elkövetett felületes alvás ellenére nagy lendülettel indultunk el a közeli helyek felfedezésére. Természetesen az útvonaltervezők metrót javasolnak mindenhez, de tömegközlekedésben kevéssé fejlett országból érkezvén, “mit nekünk 1.2km, az itt van egy köpésre!” felkiáltással – és némileg biztonsági megfontolásból is – gyalogos közlekedést preferáltuk.

PyramideA Louvre 20 perc séta, fotózás nélkül 15 perc. Szóval tényleg nincs messze, ilyen szempontból nagyon jó helyen van a szálloda. Az már gyorsan feltűnt, hogy iszonyú elegáns mindenki, de főként a férfiak. A business casual minden formájától elkezdve a teljes öltönyig minden megtalálható. A városnak ez a része tele van bankokkal irodákkal – amit a feliratokból leszűrtünk -, az itt dolgozók pedig ebédidőben kiözönlenek a környező – otthon nálunk hipszternek mondott – éttermekbe, bárokba, burgerezőkbe. Mamie BurgerKövettük a jól bevált módszert: ott eszünk, ahol akár még sorban is állnak. Így esett a választás a Mamie Burger nevű helyre, ahol iszonyat jó “kézműves” burger menüt ettünk. A hely érdekessége volt, hogy egy kütyüt adtak, ami ha vibrált/villogott, akkor ezzel jelezték, hogy kész van a rendelésed és odamehettél a pulthoz, hogy elhozd – újragondolt self service, fizetés rendeléskor a kasszánál.

LouvreAz ebéd előtt amúgy megvolt Louvre oda meg vissza, mert bíztunk benne, hogy mégis elkészül 1 órára a szobánk, szóval visszajöttünk a szállodába, majd hulla fáradtan leültünk a lobbyba, és latolgattuk az életbenmaradási esélyeinket, mivel még nem volt kész a szoba, talán még egy óra. Ekkor jött az ötlet: együnk!

BoulevardEbéd után aztán másik útvonalon jöttünk, próbáltam úgy navigálni, hogy mindig minél több mindent lássunk. Kettő óra. A szobánk már valószínűleg készen van, de inkább elmentünk még egy kisebb körre a Haussman Boulevard-on, ami valahol az budapesti Andrássy út és a Ferenc-József-Erzsébet-Margit körút között van feelingben, viszont sokkal-sokkal tisztább.

Apropó tisztaság: az utak középről kifelé lejtenek, ez eddig nem újdonság. Az már inkább, hogy amerre jártunk mindenhol azt láttuk, hogy csordogál a víz, van ahol munkás sepri tovább a vízzel itatott koszt, szemetet. Aztán egy helyen elcsíptük, hogy ez nem véletlen, hanem beépített nyílásokból folyik ki a víz időközönként, így tisztítva az utcát, pontosabban a széleit, ahol a legtöbb kosz összegyűlik. Ügyes.

TaverneJa, és mindenki iszonyatosan elegáns, mondtam már? Kutyaürülékkel elvétve találkozunk, igaz kutyával is. Lehet, hogy parkokba viszik őket inkább, vagy itt a belvárosban nem tartanak annyit – ami logikus lenne.

Mondjuk az is feltűnő, hogy olyan kimondottan sok ember sincsen. Forgalom se nagyon, vagy valahogy jobban eloszlik. Egyik dolog amit megfigyeltem, hogy egyirányú nagyon sok nagy, széles sugárút is, így talán kisebb egy-egy utcán a terhelés?

16443 lépésA 16443 lépés után három óra körül végre átvettük a szobánkat. Azért tudom ilyen pontosan, mert pont az utazás előtt érkezett meg az új Xiaomi MiBand 1S okoskarkötőm, mivel a korábbit elhagytam. Ebben a 16443 lépésben azért benne van még a budapesti reptéren megtett pár száz méter, de nagy része az érkezés napján, Párizsban megtett lépteket takarja. 11.3km-nek felel meg.

EiffelKözel 36 óra ébrenlét és ekkora séta megtette a hatását: “Egy kicsit dőljünk le, aztán megyünk újból sétálni, jó?” – ebből az lett, hogy éjjel 10 órakor (közel 7 óra alvás után) ébredtünk, majd eldöntöttük, hogy inkább másnap folytatjuk. Az ablakon kinézve az éjszakai Párizs pazar látványa fogadott minket, az Eiffel-torony fényjátéka.

Folytatjuk!