Kategóriák
Blog

Ó iwiw, ó te szegény!

Az iwiw halott. Ez egy definíció tény.

Definíciónak nevezzük általában egy fogalomnak, vagy egy jel (például egy nyelvikifejezés) jelentésének meghatározását. A filozófiábanlogikában, és általában a tudományokban, a definíció avagy meghatározás szót ennél szűkebb értelemben használjuk, a felhasznált szakkifejezések és fogalmak tudományos igényű meghatározását értjük definíción. A legszigorúbb igényességgel a matematikalép fel, egy matematikai definíció akkor helyes, ha bármely szóba jövő dolog esetén egyértelműen meghatározott, hogy kielégíti-e a definíciót vagy sem.

forrás: wikipédia

A 2010 decemberében, a designpirates által készített szerkesztői, azaz a mito által készített új designnal próbáltak egy kis új életet lehelni bele, de úgy látom nem sikerült.

Már csak azért sem, mert nem látok a működtetés mögött semmi átgondoltságot. Vegyül példának ezt a hírboxot a jobb sarokban. Alapvetően nem lenne egy rossz találmány, mert ha már szósöl médiával szúrom el az értékes időt, legalább kapok egy hírek kivonatot is. Művelődjön a paraszt.

Tegyük fel, hogy érdekel is a hír, mint mondjuk ez a mai gyöngyszem, hogy a mi „Fittipaldink” szabadul.

Egye fene, rákattintok.

Első kattintás

Eljutunk erre az oldalra, ahol kapok az arcomba még több igényes hírt, látom 20 db zsíros ember profilképét és ugyanazt az információt Buci kapcsán, amit eddig.

Apu ökölbe szorult keze vagyok” – csak, hogy egy klasszikust idézzek.

Ha még hajt a kíváncsiság, kattintok még egyet, gyere Buci, gyí!

Második kattintás

Te is azt hiszed, hogy itt már végre érdemi információhoz jutsz, ugye?

Tévedsz kedves barátom, mert neeeem. Megnézheted, hogy az iwiw még megmaradt, oldschool, jobbára 40 plusszos olvasóközönsége mit szól a 2 soros „hírhez”.

„Márti! ..Te hol élsz?? …más ezért nem 5 hónapot, hanem 5 évet kapott volna!! …de a maradékot majd lehúzza ezután…”

„megérdemelte,leülte…de mit akarnak még ennyi idő távlatában?ha az öregnek romlik az állapota,az lehet már a kora miatt van és nem a baleset miatt…lehúzás az egész”

„hmmm jha ha Te így jársz, simán 5 év…ő mivel celeb, óvatos a bíró…..”

Kapja az ívet a művészúr, én meg az agyideg-görcsöt.

Harmadik kattintás

A címre, vagy a forrásra kattintva végre eljutok a kívánt tartalomhoz. Persze hamar rájövök, hogy nem érte meg a fáradtságot – egy másodikas kisiskolás jobb cikket írna Buci bácsiról. De ez legyen az én bajom.

Nem értem

Bevallom, nem értem a logikát a rendszer mögött. Tegyük félre az agyatlanságot, hogy ennyit kell kattintanom, mire eljutok a kívánt tartalomhoz, és nézzük pl. az utolsó oldal, a kommentelés értelmét.

Mire kommentel a kedves felhasználó? Arra a két sorra? Vagy vette a fáradtságot, elkattintgatott a cikkig a külső forráson, majd a böngésző vissza gombjával visszamegy az iwiw-re és elmondja a véleményét? Kétlem. Már csak azért is, mert egy blikk szintű bulvárlap online oldala az erre fogékonyakat ott tartja az ő oldalukon és újabb mocskot tol az arcukba.

És, hogy egy újabb klasszikust idézzek „Zuzuval társalogni olyan volt, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas.” (Ford Fairlane kalandjai).

Kb. ennyi a véleményem, ez így fájdalmas.

6 hozzászólás a(z) “Ó iwiw, ó te szegény!” című bejegyzéshez

Adrián Paál én is, már csak ezért is "Mikor regisztráltál az iWiW-en:2002.11.26."

Nekem az a bajom hogy joval kevesebb mint 10%-a a nyito oldalon az ertekes informacio ami tenylegesen a haverjaimrol szol.

Felul banner, jobb oldalt aukcio, jobb felul hirek (ami bulvar es nem relevans szamomra), alatta BL fogadasos jatek, kit ismerhetek (iwiw onreklam), alatt kicsi banner, alatta iwiw mobil reklam, mellette irrevelans (szamomra) szavazas, alatta spam esemenyek es spam klubbok, alatta nagy banner. Es itt jon a leggazabb resz. Aktualis tartalom arrol szol hogy ki kivel lett barat aminek informacio tartalma szamomra szinte nulla mert az egyik felet az esetek tobbsegeben nem ismerem, vagy ha igen, akkor meg amugy is tudom hogy ismerik egymast.

Ma egyetlen ertekes sor volt szamomra az egesz oldalon below the fold, egy baratom snowboard partnereket keres. Ez olyan keves info hogy nem elegendo ahhoz hogy visszaterjek rendszeresen.

Osszehasonlitva a Google+-al vagy Facebook-al ahol minden alkalommal van valami kevesse hasznos informacio es neha van nagyon erdekes is az iWiW el van tolva.

én néhány hónapja töröltem magam, mert tök értelmetlen volt rajta lenni.
azóta rájöttem, h annyi értelme azért mégis volt, h embereknek lehetett utánakeresni (friss ismerősök, leendő munkatársak stb), mert arra még mindig alkalmasabb, mint a facebook 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük