Kategóriák
Blog

Torrente 4

Április 19-én volt a bemutatója a magyar mozikban a Torrente filmek negyedik részének. Én egyelőre csak eredeti, spanyol nyelven láttam, de mindenképp meg fogom nézni moziban magyar szinkronnal.

Az első résztől fogva nagy Torrente rajongó vagyok és ez a negyedik rész első nézésre nekem is kicsit felemás volt. De mit is vár az ember egy háromszor lerágott csontról? Az Üvegtigris 3. sem ütött már akkorát, mint az első kettő (konkrétan az az érzésem, hogy nem lett az a film befejezve). Eleve szerintem a koncepció rossz, hogy filmekből több részt csinál valaki. Ugyanakkor meg mégis jó, hogy kedvenc karakterünket újra láthatjuk, új poénokkal.

Tegnap olvastam az index.hu riportját a mesterrel, Santiago Segurával, aki számomra nagyon szimpatikus. Egyfelől nem tudtam – lusta voltam utána nézni -, hogy ő valójában nem egy az egyben úgy néz ki a való életben, mint az általa megformázott José Luis Torrente, hanem 30 kilóval kevesebb és „másképp kopasz”, ahogyan az index riportjában is fogalmaznak.

Apropó index riport: mostanában nem vagyok oda az index videóriportjaiért, sokszor hatásvadászok és minőségben is eléggé gyengék. A mostani viszont abszolút kivétel – szerintem. Roppant jó kérdéseket fogalmaztak meg, és a videóból látszik, hogy sok időt nem kaptak az elkészítésre, de mégis egy érdekes, értékes információkkal teli interjút hoztak ki belőle. Elismerésem.

A párhuzam

Ha megnézed az interjút, számodra is kiderül, hogy a „Torrente poénok” nem élnek mindenhol, erre kell egyfajta befogadókészség, ami sokkal könnyebben megy olyan országokban, ahol jelen van az úgynevezett „Torrente jelenség”.

Tedd a kezed a szívedre! Biztosan te is találkoztál már olyan alakokkal, akik simán elmennének egy Torrente epizódba, vagy akár überelik is őt. Ezért működik Magyarországon a film, ezért ülnek a poénok.

Egy másik párhuzamra is felfigyeltem: mondhatnánk, hogy a „mi Torrenténk” a szinkronban mindig tökéleteset alakító Csuja Imre. Al Bundy magyar hangja, Tractor az Argóból, Csoki az Üvegtigrisből. Apropó Csoki: ő Rudolf Péter Torrentéje! Szánalmas, nagyarc, előítéletes, bunkó. Mint Csoki.

Csuja Imre az egyik kedvenc (szinkron)színészem. Kíváncsi vagyok, hogy az életben is egy ilyen humoros ember-e, de amiket szinkronban és filmszerepekben nyújt, attól szinte mindig szakadok! Ránézek és nem bírom ki röhögés nélkül – jó értelemben persze. Nem tudnám őt elképzelni egy drámai szerepben. Bár ezt nem szabad így kijelenteni, mert ott van például Gesztesi Károly, akit szintén csak vicces szerepekben tudok elképzelni, de a Getno című filmben eléggé komoly figurát alakít.

A Torrente 4 egy abszolút megosztó film lett, még a rajongók között is. A két véglettel találkoztam eddig: vagy nagyon isteníti a filmet, vagy csalódott. Szerintem meg kell nézni többször a filmet és meglátni benne az új poénokat, mint pl. a kézbe fingást. Aki egyből rosszat mond a filmről, nem hiszem, hogy belegondol: ez már a negyedik rész, nehéz újat mutatni úgy, hogy az alap karakter vonásai ne változzanak.

Torrente cselekedetei abszolút aktualizáltak, az euróban kifejezett, majd pesetára átszámolt árak jelensége valós: olasz és görög ismerősök a mai napig átszámolják euróról a „régi” pénzre az árakat. A gazdasági világválság Spanyolországot is érintette, így a filmben is megjelenik, persze jócskán kisarkítva.

Amit én személy szerint sajnálok, hogy Torrente Seat 124 autója (ami tulajdonképpen egy Fiat 124 / Lada 1200) kevesebbet szerepel.

Torrente 5

Bár a rendező-forgatókönyvíró-főszereplő Santiago Segura azt nyilatkozta, hogy nagyon megviseli a harminc kilós hízás, majd fogyás Torrente szerepének megformálása miatt, Csuja Imrének konkrétan felajánlott egy epizódszerepet a következő részben. Nem szokatlan ez tőle, sok híres személyiség megfordult már a korábbi részekben is.

Hogy lesz-e Torrente 5 vagy se, ez majd kiderül. Addig is én azt javaslom, hogy menj el a moziba és nézd meg a Torrente 4-et!

Azért, mert jó. Vagy az első három iránti tisztelet miatt. Aztán majd a végén eldöntöd, hogy melyik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük