Agyvihar podkeszt

Agyvihar podkeszt

Figyelem! Ez a bejegyzés már több mint 1 éves, tartalma elavult lehet!

AgyviharAz úgy volt, hogy megírtam az első részletesebb YNAB bejegyzésemet, még 2012. áprilisában, aztán a téma többször is előrekült a Háztáji Geek csapatában, olyannyira, hogy meg is hívtak pár adásba erről (is) beszélgetni.

Idén januárban elkezdtünk agyalni @wyctimmel, hogy mi lenne, ha indítanánk egy külön podkesztet a YNAB és GTD témáknak, hiszen ez hiánypótló lenne a magyar palettán.

Így született meg az Agyvihar, azaz a “GTD és  YNAB magyarországi podkesztje”, melyet a #96 Háztáji Geekben jelentettünk be  hivatalosan.

Az első adást múlt héten csütörtökön sikeresen rögzítettük is, ma pedig éles lett a domain és kikerült az első adás.

Egyelőre kétheti rendszerességgel tervezzük a megjelenést, de még akár az is lehet, hogy áttérünk heti adásra, ez csak tőletek függ.

Itt a blogon fogok még írni a témáról, sőt, bíztatlak téged is, ha meghallgattad az adást és konkrét kérdésed adódik, akkor ne habozz feltenni, mert vagy adásban, vagy itt egy blogposzt formájában igyekszem rá válaszolni.

Jó szórakozást az első adáshoz!