Kategóriák
Blog

Tartsunk ma egy zenei napot…

… így jöjjön megint egy zenei bejegyzés, ráadásul egy olyan, ami köthető hozzám. Szintén a facebook-on találkoztam a Zabszalma zenekar videoklippjével és nagyon jót mulattam rajta. A Nyakas Péter vezette zenekar honlapján megtudhatjuk, hogy 2008 őszén alakultak és elsősorban gyermekeknek és a családjuknak szólnak zenéik. A tagok közt – és a videoklippben is – találtam egy ismerőst: ifj. Horváth Károly “Karcsibá” tanár urat, aki ha jól emlékszem, közel 6 évig volt zeneiskolai tanárom. Anno, mikor kezdtem a zeneiskolát, egy apró malőr miatt (kiesett a kezdés előtt egy nappal a metszőfogam), így nem tudtam elkezdeni a hangszeres tanulmányaimat (az illetékes tanár szerint), de Karcsibá felajánlotta, hogy nála tekerőlanton már abban az évben kezdhetek. Mivel én fafúvós hangszeren akartam tanulni, az évhalasztás mellett döntöttem. Majd 3 év kitérő után (egy harmadik tanárhoz kerültem), megalakult egy fafúvós kamarazenekar, ahova engem is bevett tanár úr. Nagyon élveztem azt az időszakot, mindig szívesen gondolok vissza rá, tanár úr remekül menedzselte a kis csapatunkat, még szlovéniában is voltunk játszani a lendvai gimnáziumban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük